7p

A tízéves amerikai államkötvények hozama átlépte az 5 százalékot hétfőn egy rövid időre, a dollár lejtőre került, miközben a befektetők a héten megjelenő gyorsjelentésekre és makroadatokra várnak. 

Erősödéssel várta a forint a magyar jegybankárok kedd délutáni kamatdöntését. Délelőtt az euró jegyzése 381 forintra süllyedt, szemben az elmúlt napokra jellemző 382 forintos szinttel. A dollár árfolyama jelentősebben csökkent, a keddi kereskedés első felében 358 forint alatt is járt, szemben például a hétfői 361 és a pénteki közel 362 forintos jegyzéssel. 

Sokan szabadultak a dollártól. Fotó: Depositphotos
Sokan szabadultak a dollártól. Fotó: Depositphotos

A dollár forinthoz mért gyengülése részben annak köszönhető, hogy az amerikai deviza jelentősen veszített az értékéből a nemzetközi piacokon. Erről az Erste szakértői piaci kommentárjukban azt írták: 

A nemzetközi devizapiacon hétfőn masszívan gyengült a dollár az euró ellenében, nagyjából egy százalékos mértékben. Egyrészt jelentős az ingadozás a közel-keleti konfliktus eszkalálódása tekintetében: ezúttal a háború lokalizálódása felé látszik billenni a mérleg. Másrészt, bár szigorú hangvételt ütött meg Powell (a Fed elnöke - a szerk.) a múlt héten, az első vágás időzítését egyre biztosabban látják jövő nyáron a piaci szereplők. 

Ellentétek Budapesten

A budapesti tőzsdeindex a délelőtt folyamán stagnált a vezető részvéyek felemás teljesíténye miatt. Nem sokkal 11 óra előtt az OTP 0,3 százalékos pluszban volt, míg a Magyar Telekom 0,5, a Richter és a Mol egyaránt 0,4 százalékos mínusznál járt ekkor. Az európai porond legfontosabb képviselői pirosba kerültek a keddi nyitás után. A londoni FTSE 0,7 százalékkal esett, a frankfurti mutató 0,3 százalékos, a párizsi pedig 0,2 százalékos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. 

Árfolyam

A tőzsdei hanguatot az amerikai piac befolyásolja. A legfontosabb hír az volt, hogy a tízéves amerikai államkötvény hozama 5,02 százalékra ment fel, mielőtt visszacsúszott volna 4,84 százalékra - közölte az AP hírügynökség. Az 5 százalék feletti érték 2007 óta a legmagasabb, viszont pénteken még 4,91 százalékkal zárta október harmadik hetét a benchmarknak tekintett amerikai államkötvény. Az S&P-500 index a kötvénypiaci fejleményekre reagálva gyorsan 0,8 százalékkal gyengült, majd 0,2 százalékos mínuszban zárta a napot. A Dow Jones 0,6 százalékot veszített az értékéből, a Nasdaq Composite viszont 0,3 százalékkal erősödött.

Szakértők szerint a államkötvényhozamok mutatják az irányt a részvénypiacoknak, a vállalati kötvényeknek és a kriptovalutáknak is. A magasabb hozamok hitelfelvétel esetén növelik a hitelköltségeket, ami fékezheti a gazdaság növekedését és nyomás alatt tartja az egész pénzügyi rendszert. „Ha a kötvényhozamok tovább emelkednek, akkor valami végül eltörik” – véli Seema Shah, a Principal Asset Management vagyonkezelő cég vezető globális befektetési stratégája. A szakértő úgy véli, hogy ez a folyamat már hozzájárult a három Szilícium-völgybeli bank tavaszi csődjéhez. Összességében az állampapírok hozama lépeget a Fed 5,25 százalékos alapkamata felé, amiről a befektetők azt gondolják, hogy a korábban vártnál tovább maradnak ezen a szinten.

A körvénypiac és a Gázában zajló háború keltette idegességet kompenzálhatják valamennyire a héten esedékes vállalati gyorsjelentések, ha azokban jó eredmények szerepelnek majd. A GM, a Micorosoft, az Amazon és más cégek is elővezetik a harmadik negyedéves számaikat. Emellett GDP- és inflációs adat is várható, illetve a háztartások költésének alakulását is láthatják majd a befektetők. 

Mi történt Ázsiában? 

Az ázsiai tőzsdék az amerikaiakhoz hasonlóan vegyes képet mutattak különösebb új izgalmak nélkül. A japán Nikkei-225 egy százalékot veszített az értékéből, az ausztrál S&P/ASX–200 0,1 százalékkal nőtt, a dél-koreai Kospi viszont 0,3 százalékkal süllyedt.

A hongkongi Hang Seng 0,8 százalékkal esett, a Shanghai Composite 0,3 százalékkal erősödött, a tajvani Taiex kevesebb mint 0,1 százalékkal mozdult feljebb. A sanghaji benchmark-index az elmúlt időszakban sok éve nem látott szintre gyengült a kínai ingatlanpiaccal, illetve általában a lassuló kínai gazdasággal kapcsolatos aggodalmak miatt.

Nagy a hullámverés az olajpiacon

A globális befektetői hangulat, ezen keresztül az infláció alakulásával kapcsolatban a nagy kérdés az, hogyan alakul az olaj ára. Az elmúlt hetekben sokat erősödtek az olaj tőzsdei jegyzései, miután a befektetők attól tartanak, hogy a Hamász és Izrael között kirobbant háború felfordulást okozhat a Közel-Kelet olajexportjában.

Drágulástól félnek. Fotó: Depositphotos
Drágulástól félnek. Fotó: Depositphotos

Az amerikai WTI megjárta a 93 dollár/hordó feletti szintet is, miután fennáll a veszélye annak, hogy Irán jobban belekeveredik a konfliktusba, ami a perzsa államon kívül a régió más szállítóinak exportjában is fennakadásokat okozhat. Október utolsó hetének első napján azonban a WTI ára 61 centtel, hordónként 86,10 dollárra szelídült, a Brent jegyzése 2,33 dollárral, hordónként 89,83 dollárra csökkent. A földgáz ára megawattóránként 51 euró körül mozog az európai energiapiacon, miután a befektetők mérlegelik a következő hetekre enyhe időt jósoló híreket és a gáztározók magas feltöltöttségét, szemben a gázszállítások kockázatával. Az utóbbiak bizonytalansága szintén a gázai háború miatt nőtt. 

Az arany ára ugyancsak lefelé vette az irányt az október harmadik hetében tapasztalt drágulás után. Unciánként 6,6 dollárral kellett kevesebbet adni érte, amivel 1987,80 dollárra mérséklődött az aranyár. Egy dollárért a japán valuta minimális erősödése nyomán 149,54 jent kellett adni hétfőn. A közös európai valuta szintén enyhén erősödött az amerikai társával szemben. Az árfolyam 1,0684 dollár/euró lett.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A kriptopiac legfontosabb szereplői közül a Bitcoin és az Ethereum is jól teljesített, mindkettő 3 százalék körüli pluszt hozott össze. Kisebbik társuknak, a Tethernek azonban meg kell elégednie 0,1 százalékos többlettel. 

Hírek, cégekre szabva

  • Az UniCredit bank 1,8 százalékkal ugrott meg, miután a várnál jobb profitot zsebelt be az idei harmadik negyedévben.
  • A Hermes luxuscikkgyártó az ágazatát sújtó lassulásra rácáfoló árbevételnek köszönhette a 2,3 százalékos emelkedését.
  • A Puma négy százalékkal erősödött, miután tartja az éves profitvárakozását,v annak ellenére, hogy a harmadik negyedévben csökkent a nyeresége.
  • A Logitech International majdnem nyolcszázalékos pluszt könyvelt el a jó éves előrejelzésének köszönhetően.
  • A bányavállalatok részvényeinek a dollár némi gyengülése nyomán növekvő nyersanyagárak adtak támaszt.
  • Az Nvidia elektronikai gyártó cég részvényeinek 3,8, illetve a Microsoft papírjainak 0,8 százalékos növekedése akadályozta meg a részvényindexek nagyobb esését.
  • Az Apple 0,1 százalékkal erősödött, ledolgozva a korábbi veszteségét, aminek hátterében bérgyártója, a Foxconn Technology kínai leányvállalatainál indult adóellenőrzés volt. A Chevron 3,7, a Hess 1,1 százalékos mínuszt szenvedett el arra a hírre, hogy az előbbi szőröstül-bőröstül felvásárolja az utóbbit.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46920 46700 46970 +0,45% 0 0 10 397 770 940 HUF 2026-07-03 17:08:42
MOL 3910 3820 3918 +2,89% 0 0 2 808 960 828 HUF 2026-07-03 17:05:23
MTELEKOM 2670 2650 2694 +0,38% 0 0 438 635 596 HUF 2026-07-03 17:05:01
RICHTER 12190 12060 12220 +0,66% 0 0 791 966 800 HUF 2026-07-03 17:10:36
OPUS 366 355 366 +0,27% 0 0 16 492 829 HUF 2026-07-03 17:05:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Szilvásat játszottak a forinttal – ennyit ér
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 11:47
Nem akármilyen fordulatot vett a kereskedés a pénteki nap végén.
Részvény / Deviza / Áru Megint történelmi csúcsra pörgött a pesti tőzsde és az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1330,64 pontos, 0,94 százalékos emelkedéssel 143 072,29 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Most érdemes szaladni a váltókhoz, ha külföldre megy nyaralni
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:41
Enyhe erősödést ért el pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Elismerést érdemel a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,28 pontos nyitás után kissé emelkedett péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Európa felforr, de vannak, akik egy rakás pénzt keresnek ezen
Czwick Dávid | 2026. július 3. 10:34
Izzasztó, sőt inkább elviselhetetlen, embert próbáló hőkupola alatt szenvedett Európa az elmúlt napokban. Lényegében tehetetlenül nézi a lakosság, hogy érkezik-e az újabb, ehhez hasonló extrém periódus. Van azonban egy nemzetközi kör, amelyik nem pusztán passzívan szemléli a folyamatokat, hanem sok pénzt keres a forró európai hőhullámokon, jól irányzott, stratégiai ágazatok képviselőinek értékpapírjaiba forgatva a tőkéjét.  
Részvény / Deviza / Áru Nem tartanak ivószünetet az európai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:28
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,3 százalékos pluszban nyitott. Nyugat-Európa is emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru Örülni fog, ha meglátja a forint pénteki kezdését: így adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:35
Minimálisan drágult a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Hetek óta nem látott formát mutat az arany
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 06:58
Vegyesen zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. Az árzsiai börzék is felemásan teljesítenek, enyhén emelkednek az olajárak. Az arany hetek óta nem látott bombaformában.
Részvény / Deviza / Áru Felcsillanhat a szeme – ezt mutatta csütörtökön a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Mennybe ment a Mol csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:13
  A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG