4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A gyermekbalesetek statisztikai csúcspontja a nyári szünet, pedig ilyenkor még az ápolást is nehezebb megszervezni. Előtérbe kerülhetnek a biztosítások.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium friss tanulmánya szerint a közúti gyermekbalesetek harmada a nyári vakáció alatt, júliusban és augusztusban történik. Az évente közel 1500 közlekedési balesetet szenvedő tizennégy év alatti gyermekkel a nyári szünetben történik meg a baj, a statisztikák szerint elsősorban a 3-6 és a 10-14 éves korosztály a leginkább veszélyeztetett. A tanulmány kitér arra is, hogy a balesetek igen nagy része közlekedésbiztonsági oktatással és jóval nagyobb odafigyeléssel megelőzhető volna.

A WHO és a UNICEF gyermekbalesetekről szóló korábbi jelentése szerint világszerte a nap kétezer balesetben meghalt gyermek halála megelőzhető lenne.

Nyár a gyerekkel - nem az ár az élmény

Baráti összejöveteleken, az iskolába, közösségbe visszatérve gyakori téma, ki hol volt nyaralni, hogyan töltötte a szabadidejét. Sok szülő erején felül is próbál nyaralást szervezni, hiszen egy-egy út nem olcsó – holott a K&H felmérése szerint az élmény és nem a költség az, ami meghatározza a gyermek igényeit. A gyerekekre körülbelül 12-13 éves korig lehet könnyebben hatni, utána megkezdődik önálló útkeresésük. Ha szilárdak az alapok, és a tinédzser egészséges szemléletet tapasztalt a szülőktől, akkor később maga is hasonló értékrendet vall, egészséges, tehát rugalmas, több szempontot szem előtt tartó gondolkodásmód fogja jellemezni. Egy utazás ára ugyanis csak egy szempont a sok közül, a jól sikerült nyaralást ennél sokkal több összetevő határozza meg - mondta Németh Erika klinikai gyermek-szakpszichológus. Kisebb gyerekeknek még az sem igazán fontos, hogy másik városba, országba utazzon a család, így nekik jó program az is, ha strandra megyünk velük, vagy piknikezünk egy közeli parkban, tóparton. Idősebb gyerekekkel, tinédzserekkel érdemes kalandot keresni, kipróbálhatjuk velük a hátizsákos túrázást, kerékpározást, vagy a sátrazást.

A mintegy 2 millió 18 év alatti gyermekre évi 470 ambuláns kezelés jár, azaz 4 évente minden gyermek valamilyen sérülés miatt orvoshoz kerül. Évente 35 ezer gyermek szorul kórházi kezelésre – nyújtott statisztikai adatokat a közelmúltban a MetLife Biztosító rendezvényén Kassai Tamás gyermek-traumatológus. A gyermekkori halálesetek között szintén a baleseti halál a legkomolyabb tétel: ebben a korban 2012-ben 138 gyermek halt meg, miközben a rákban hetvenen, fertőző betegségben tízen hunytak el.

Biztosítás valós igényekre

A fentiek kapcsán fontos látni, hogy a biztosítások szerepe is egyre inkább felértékelődik, a gyermekeket érintő balesetek ugyanis sokszor nem csak pszichés, de komoly anyagi terhet is jelentenek a családok számára. Mindezek okán a körültekintő szülőknek érdemes azt is átgondolniuk, hogy egy lehetséges baleset esetén hogyan nyújthat segítséget a gyermek részére köthető betegség- és balesetbiztosítás. Az év elején saját gyermekbiztosítási termékével megjelenő a MetLife Biztosító vezérigazgatója, Bartók János szerint a piacon megtalálható „gyermekbiztosítási” termékekkel szemben – amelyből van állami is – a MetLife Junior Care biztosítás komplex termék, ahol nemcsak a káreseti szolgáltatást nyújt a biztosító, hanem a szülő és a gyermek közös biztosítása is megoldható. Ugyancsak fontosnak tartotta a társaság, hogy a károkkal komolyabban érintett szünidei időszakban kétszeres díjat fizet a társaság, hiszen az iskolaszünet idején nehezebb megoldani a gyermek felügyeletét, illetve az többletköltséggel jár. A komolyabb traumák esetén a biztosítás fedezi akár a pszichológus vagy épp a felzárkóztató tanár alkalmazásának költségeit. A szakember szerint Magyarországon az egyéni, gyermekre köthető baleset- és betegségbiztosítások terén még jelentős a piaci potenciál van, az azonban jól látszik, hogy egyre több szülőnek fontos a széles körű biztosítási védelmet jelentő alternatíva, illetve az olyan biztosítás, amely az anyagi térítésen túl különféle kiegészítő szolgáltatásokkal támogatja a gyermek teljes körű felépülését, megőrizve egyúttal a család anyagi stabilitását.

Gyermekbiztosítási programunk kifejlesztését a szülők körében végzett kutatás előzte meg, feltérképeztük a legfontosabb termék tulajdonságokat és legnagyobb kihívásokat, melyekkel a gyermek és a szülő egyaránt szembesülhet betegség vagy baleset következtében. Gyermekek esetében különösen fontos, hogy a biztosító ne csak egy egyszeri kifizetéssel álljon az ügyfelei mögött, hanem valódi segítséget nyújtson egy nem várt baleset vagy betegség esetén – mondta Bartók János.

 

 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
Személyes pénzügyek Wekerle Plusz: most még kedvező az 5 százalékos fix hitel, de mi lesz később?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 08:26
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Személyes pénzügyek Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
Barát Mihály Tamás | 2026. október 25. 16:50
Miközben a lakossági hiteleknél egymást érik az idén a rekordok, a kamatmentes támogatott kölcsönökért nem állnak sorban az ügyfelek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig majdnem megfeleződött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG