3p
A vállalat dolgozóinak lojalitását, helyben maradását segíti az egyik legelőremutatóbb termék a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás. Horváth István, a QUAESTOR Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. termékfejlesztési vezetője szerint a kis- és középvállalatok, valamint a nagyobb munkáltatók egyaránt érdeklődnek a szolgáltatás iránt.

Bár a jogszabályi háttér már 2007. óta lehetőséget adott foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatók létrehozatalára, az első – s egyelőre egyetlen – ilyen intézményt 2011-ben hozta létre a QUAESTOR. Horváth István, a QUAESTOR Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. termékfejlesztési vezetője szerint a felmérések azt mutatják, hogy egyre több vállalkozás ismeri már ezt a juttatási formát, s ezzel párhuzamosan mind több alkalmazott igényelne ilyen szolgáltatást. Az indulás után a QUAESTOR a legtöbb érdeklődést a kkv-szektorból tapasztalta. Látni kell, hogy a vállalati gondoskodás iránti megnövekedett munkavállalói igény valóban erősödik, ám a szakértő szerint a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás tekintetében, mivel vállalati nyugdíjprogramról van szó, a döntés tőlük inkább a munkáltatóra terelődik.

Dolgozónkénti differenciálás

A foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás komoly előnye más hasonló célú juttatásokkal szemben, hogy a jogszabály az egyenlő bánásmódra vonatkozó jogszabályi előírások figyelembe vételével megengedi a differenciálást a foglalkoztatói nyugdíjprogram kialakításakor. Minden esetben a foglalkoztató hívja meg az adott dolgozót a nyugdíjprogramjába és maga dönt a juttatás mértékéről is. Így a munkáltató joga eldönteni, hogy melyik dolgozói körnek milyen szintű juttatást kínál – ez akár a top-dolgozók, menedzsment-tagok megszerzésének, illetve megtartásának eszköze is lehet. A céghez való kötődést, lojalitást növelheti, hogy a munkáltató joga kikötni egy feltételes jogszerzési időtartamot, amely maximum 5 év lehet. Amennyiben ezen időszak alatt a dolgozó távozik a cégtől, elveszti a jogosultságot arra, hogy a munkáltatója által addig befizetett hozzájárulásokból nyugdíjszolgáltatást kapjon. A jogszabály alapján az így „megspórolt” összeget a munkáltató a program többi tagja között köteles szétosztani.

Tényleges nyugdíjig

Horváth István hangsúlyozta, fontos tudni, hogy a munkáltató számára adózási szempontból teljesen azonos feltételek vonatkoznak mind a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató esetén, mint az önkéntes nyugdíjpénztári befizetéskor. A foglalkoztatói nyugdíj ugyanakkor más oldalról sokkal komolyabb feltételeket állít: a program – ellentétben például az önkéntes pénztárakkal, ahol a hozam 10 év elteltével felvehető – csak a tényleges nyugdíjba vonuláskor teljesít kifizetést. Természetesen a halál esetén, vagy épp rokkantság esetén azonnali a kifizetés – mondta a QUAESTOR termékfejlesztési vezetője.

Örök” kapcsolat a céggel

A vállalati nyugdíjprogram az adott cég nyugdíjprogramja, a munkahelyéről távozó dolgozó nyugdíjszámláján lévő pénz – ha nem került felosztásra a feltételes jogszerzési időtartam alkalmazása miatt – a korábbi munkáltató nyugdíjprogramjában tovább gyűlik a hozam-jóváírások következtében. Ugyanakkor arra lehetősége van a dolgozónak, hogy egyéni befizetésekkel tovább hizlalja saját vállalati nyugdíjszámláját a későbbiekben is – még akkor is, ha már időközben munkahelyet váltott. Foglalkoztatói hozzájárulást ezt követően már csak akkor kaphat a dolgozó, ha új munkahelyén is működik hasonló nyugdíjprogram – ez azonban már egy másik nyugdíjprogram lesz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Megindultak a magyarok külföldre, viszik az utasbiztosítást
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 12:12
Nőtt az idén a magyarok utazási kedve az utasbiztosítási adatok szerint – közölte a Netrisk. Az év első három hónapjában több mint 80 ezer utasbiztosítást kötöttek a társaságnál, ami közel 13 százalékos emelkedést jelent éves szinten. Az utasbiztosítások díja az idén fejenként naponta 920 forintra jön ki, ez pedig elenyésző összeg egy esetleges káreseményhez köthető költségekhez képest.  
Személyes pénzügyek Alig van már igény jelzáloghitelre Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 09:12
Hároméves mélypontra süllyedt februárban a frissen megkötött jelzáloghitel-szerződések száma, és alig haladta meg a háromszázat – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A gyenge keresletben jelentős szerepe lehet annak is, hogy a személyi kölcsönöknél egyre kedvezőbbé – illetve rugalmasabbá – válnak az igénylési feltételek.
Személyes pénzügyek Lakáshitel-boom: egy szerződésre több pénz jut, mint valaha
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 19:28
Mindent leuralt az Otthon Start.
Személyes pénzügyek Kik a legjobb pénzügyes gimnazisták? Ez a hat csapat biztosan köztük van
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 11:19
A Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenye újabb szakaszába lépett: a második forduló első versenynapja után kihirdették az országos döntő első résztvevőit.
Személyes pénzügyek Kiderült, mekkora bajban vannak a háztartások a hiteltörlesztéseknél
Herman Bernadett | 2026. április 2. 05:55
Sokat javultak a hitelstatisztikák tavaly év végére. A lakáshitelesek és a személyi hitelesek szépen törlesztenek, a támogatott hiteleknél és a folyószámla-hiteleknél viszont kezdenek előjönni a problémák. 
Személyes pénzügyek Hiába jött meg a pénzeső, hatalmas adósságba verték magukat a családok februárban is
Herman Bernadett | 2026. április 1. 11:31
A lakáshitelt és a személyi hitelt is vitték, mint a cukrot februárban is. Az azért látszik a statisztikákon, hogy a hó végén mínuszban lévő családok egy része talán kicsit fellélegezhetett. 
Személyes pénzügyek Rossz hír a nyugdíjasoknak: kiesik egy csomó pluszpénz
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 11:39
Nem lesz lehetőség a novemberi nyugdíjprémium kifizetésére. Az év második felében ismét meglóduló inflációs mutató miatt viszont nyugdíjkorrekciót fognak kapni idős honfitársaink.
Személyes pénzügyek Még a héten a számlákra érkezhet a családosok pénze
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 09:03
Április eleje és a Húsvét kombinációja közbeszólhatna, de most kedvezően alakul az utalások rendje. 
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Békés és Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun, Baranya, Hajdú-Bihar és Veszprém, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Hidegzuhany: meredeken kilőtt a repjegyek ára
Privátbankár.hu | 2026. március 29. 12:53
Többszörösét is elkérhetik egy útra a korábbinál. Ráadásul néhány hét alatt következett be a draszttikus változás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG