5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Egyre több banknál kapcsolják be a kamatrakétákat a személyi kölcsönöknél is, nem ritka a 2 százalékpontot meghaladó kamatemelkedés. A money.hu szakértői szerint megfontolandó a hitelfelvétel előrehozatala azoknak, akik az év során kölcsönből terveznek valamilyen beruházást – százezreket spórolhatnak.

Az év elejével véget ért a kegyelmi állapot a személyi kölcsönök piacán. A bankok a karácsonyi hitelfelvételi hullám kiszolgálására még kitartottak a korábbi kamat ajánlataik mellett, ám januártól már nincs üzleti indok arra, hogy a lakáshitelekhez hasonlóan -  miért ne lépjenek az immár 4 százalékon járó irányadó kamat után saját kondícióikban. Már csak azért is, mert az Magyar Nemzeti Bank (MNB) irányadó kamata és a novemberi személyi hitelek átlagkamata közötti marzs a múlt év 11. hónapjában történelmi mélypontra, 8,84 százalékra csökkent. Ez fedezetlen hitelek esetében már igen kockázatos szintet jelent.

Elvileg sok pénzt lehet megtakarítani (fotó: pixabay.com)
Elvileg sok pénzt lehet megtakarítani (fotó: pixabay.com)

A karácsonyi hajrá után elindult a kamatemelkedés, lássuk melyik pénzintézetnél mi történt:

OTP, Erste, Cofidis, Provident

Az OTP és az Erste már decemberben hozzányúlt a személyi hitelek kamataihoz, utóbbi januárban újból emelt, de beállt a sorba a Cofidis is. Csak idő kérdése volt, hogy a többiek mikor lépnek. A kifejezetten kis összegű kölcsönökkel operáló Provident is emelt. Január 11-től az 57 hetes kölcsön kamata 22,07 százalékról 23,29 százalékra, a 72 hetesé 21,98-ról 23,28 százalékra emelkedett. A 110 hétre adott kölcsönt a korábbi 22,08 százalék helyett 24,6 százalékos kamaton adja a pénzügyi szolgáltató, míg a 30 hónapos kölcsön kamata 22,19 százalékról 23,41 százalékra jutott. 

A teljes hiteldíj mutató (THM) minden esetben a korábbi 24,5-24,6 százalék helyett 26,1 százalékra emelkedett. Ez nagyon közel van a törvényi maximumhoz: a szabályok értelmében személyi kölcsönnél az aktuális jegybank alapkamat +24 százalék lehet a THM maximuma. Ez jelenleg 26,4 százalék lenne.

K&H Bank

A többieknél ennél alacsonyabbak a kamatok, az emelkedés mértéke ugyanakkor a Providenthez hasonló. A K&H Banknál január 12-től a személyi kölcsön THM-je a korábban jelzett 2 százaléknál is erőteljesebben, 2,2-2,3 százalékponttal ment feljebb. A „sima” személyi kölcsön kamatkedvezmény nélkül 14,2 százalékról 16,5 százalékra ugrott. A kamatkedvezménnyel számított THM 13,5 százalékról 15,7 százalékra emelkedett. A bank kiemelt személyi kölcsönének THM-je kamatkedvezmény nélkül 10,3 százalékról 12,5 százalékra módosult, s immár kamatkedvezménnyel sem érhető el egyszámjegyű kamat, hiszen a THM itt 8,5-ről 10,7 százalékra nőtt.

Takarékbank

Január 10-től drágított a Takarékbank is. A Takarék Fix és Takarék Fix Kiváltó Személyi Kölcsönök kamata a top ajánlati szinten csak 50 bázisponttal, 6,49 százalékról 6,99 százalékra nőtt, ám a konstrukció másik oldalán drasztikusabb volt az emelkedés: az ügyfél minősítéstől függően a legrosszabb ajánlatot kapó ügyfelek a korábbi 16,99 százalék helyett 5,5 százalékponttal magasabb, 22,49 százalékos ajánlatot is kaphatnak. A Takarék Minősített Fogyasztóbarát Személyi hitelnél (MFSZ) a korábbi 6,49-10,99 százalékos kamatsáv helyett egységesen 11,99 százalékos a banki ajánlat – nincs mód kamatkedvezmény igénybevételére. A bank a személyi kölcsönök egyéb kondícióit is rendesen átszabta – a legkomolyabb változás talán az, hogy a korábbi 150 ezer forint helyett már 350 ezres jövedelmet kell igazolni az MFSZ igénybevételéhez.

CIB Bank

A CIB Bank a régi jó gyakorlatát folytatja: nem kamatot emel, hanem a kedvezménykategóriákban mókol, s így drágul a hitel bizonyos sorokon. Az előrelépő személyi kölcsön kedvezmény nélküli (sztenderd) kamata így továbbra is 18,99 százalék. Ugyanakkor az aktív10 kedvezménykategória megszűnt. Az aktiv250, aktív 450 és magnifica kategóriában a kamatkedvezményének mértéke 7 milliós hitelösszeg alatt 11,22 százalékpontról 11 százalékra csökkentek így a kamat 7,77-ről 7,99 százalékra nőtt. A CIB 7 milliónál nagyobb hitelösszeg esetében csak az aktív 250 kategóriában csökkentette a kamatkedvezmény mértékét - 12,09-ről 11,5 százalékpontra – itt a kamat 6,9 százalékról 7,49 százalékra emelkedett.

A CIB ugyanakkor az egyetlen, amely engedett is a kamataiból. A mindenkori minimálbérnek megfelelő jóváírás mellett kínált aktívmbér kategóriában a kamatkedvezmény mértéke 4-ről 7,5 százalékpontra nőtt. Ennek köszönhetően a kamat a korábbi 14,99 százalékról 11,49 százalékra mérséklődött a legkisebb elérhető jövedelemmel bíró ügyfelek kategóriában.

A kamatemelkedés a következő hetekben folytatódni fog, hiszen a szakértők szerint az MNB irányadó kamata csak megpihen az immár 3 hete tartott 4 százalékos szinten az újabb drágulás előtt. Bár az év eleje nem kifejezetten a személyi hitelek felvételéről szokott szólni, a money.hu szakértői most azt ajánlják, hogy aki valamilyen személyi kölcsönből megvalósítandó beruházást tervez a következő hónapokban, inkább hozza előre a hitelfelvételt. 

A fenti példákban is jelzett 2-2,5 százalékos kamatemelkedés egy 5 évre felvett 5 milliós hitel esetében ugyanis a havi törlesztőrészletben 4-6 ezer forintos emelkedést hozhat, a teljes törlesztési teher pedig akár 300 ezer forintot meghaladó mértékben is emelkedhet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG