5p

Az üzleti életben nagyon fontos a menedzserek, kulcsemberek számára, hogy munkájukat teljes energiával, tudásuk maximumát adva végezzék. Ezzel kapcsolatban a cégek komoly figyelmet fordítanak dolgozóik és saját maguk fejlesztésére.

A fejlesztés területei, az azzal kapcsolatos elvárások folyamatosan és dinamikusan változnak. Hagyományosan az alapterületei a szakmai edukáció és képzés, illetve a mentális fejlesztés, coaching. Ezeken a területeken kipróbált, hagyományos és új eszközök folyamatosan jelennek meg, melyek általában a HR tárgyköréhez, szűkebb értelemben véve a motivációs rendszerekhez kapcsolódnak. Egyre több cég ismeri fel a tényt, hogy a CV alapú, tanulmányokra fókuszáló megközelítés önmagában nem elegendő, hiszen azt, hogy ki milyen mértékben alkalmazza az iskolában megszerzett tudást, nagyban befolyásolja az egyén személyisége. Éppen ezért egyre inkább előtérbe kerülnek a személyiség beazonosítására, az abból kikövetkeztethető teljesítmény mérésére koncentráló megoldások alkalmazása.

Viszont hiába rendelkezik valaki a megfelelő „hard skill”-ekkel, hiába fejleszti kellő módon a sikerhez szükséges „soft skill”-jeit, ha fizikai állapota, nem megfelelő kondíciója gátolja a munkájában. A modern menedzser komolyan veszi az egészséges életmóddal kapcsolatos információkat, de a megfelelő egészségi állapot, fizikai kondíció fenntartása, illetve annak mérése, előrejelzések készítése, és az ehhez társuló valódi egészségmegőrzési programok még kezdetlegesek a piacon. Leginkább általános szűrésekre fókuszálnak, és átlagemberek, sok esetben beteg emberek kondícióját alapul véve definiálják „benchmark” számaikat. A vezetők azonban egészségesek akarnak maradni, az egészséges emberekhez, sőt a leginkább topp állapotban lévő emberekhez akarják mérni fizikai állapotukat. A menedzser igen kompetitív és ennek megfelelően sportol, és az általa választott hobbi sportot is egyre komolyabb szinten akarja végezni. Fizikai állapotát pedig a sportolókéhoz kívánja mérni, melyre jelenleg a magyarországi keretek között szervezetten, professzionálisan felépítve nincsen lehetőség. Nemzetközi szinten, de leginkább az USA-ban ez egyértelműen működő és alkalmazott megoldás, amivel a legjobb menedzserek élnek is. Egyre több európai felsővezetőnek van igénye erre a szolgáltatásra, azonban jelenleg a nemzetközi és hazai cégek sem találnak erre megfelelő megoldást. Leginkább nemzetközi egészségügyi láncok nyújtanak szolgáltatásokat ezen a téren, melyek elsősorban a menedzserszűrésekre specializálódtak, de orvosi gárdájuk, a tudományos hátterük és főként tapasztalatuk meg sem közelíti azt a szintet, amit egy nemzetközi gondolkodású vezető elvár. Nem alakul ki a megfelelő bizalmi szint már a termék megvásárlásához sem, ha pedig motivációs eszközként kapják a cégtől, akkor meg az eredményeket, illetve az abból származó, orvos által átadott javaslatokat nem veszik komolyan.

A pandémia következtében a menedzserek számára saját maguk és családtagjaik egészsége, általános egészségi állapota, fizikai kondíciója kiemelkedő jelentőségűvé vált. Mivel a vírusválság komoly tükröt mutatott arra, milyen fontos az, hogy az egészségi állapotunk rendben legyen, ezért a motivációs preferencia skálán az első három közé ugrott a legfrissebb felmérések alapján. A munkaerő megtartása kritikusan nehéz jelenleg is, és még nehezebb lesz az elkövetkezendő 5-8 évben, vagyis a fluktuáció megelőzése érdekében alkalmazható megoldások kiemelt figyelmet kell, kapjanak minden cég, vállalkozás életében. Ráadásul a sikeres menedzserek pontosan tudják, hogy egyfajta élsportot megközelítő elszántsággal és tudatossággal kell kezelniük fizikai állapotukat, szervezetüket. Ha már sportolnak, fejlődni akarnak sokszor saját határaikat feszegetve, és nagyon nem mindegy, hogy ezzel valóban elérik-e a kívánt plusz energiát és önbizalmat, vagy épp kezdetleges, esetleg maradandó károsodást okoznak végtagjaikban, gerincükben, alapvető mozgásukban. Bár furcsa kimondani, de pontosan a speciális körülményekre való tekintettel a menedzsereknek pontosan azokra a mélyebb elemzéseket tartalmazó, tanácsadással egybekötött iránymutatásra, ha úgy tetszik sportágválasztásra, a mozgáskultúra megtervezésére, a genetikai vagy egyéb adottságokat figyelembe vevő professzionális tervezésre van szükségük, mint az élsportolóknak. Teniszezni sokan szeretnek, de azt nem árt tudni a klubba iratkozás előtt, hogy csontrendszerünk, szalagjaink, egyéb adottságaink mit bírnak el és mit nem, illetve ha már mindenképp ezt a sportágat választjuk, akkor milyen megelőző vagy kiegészítő mozgásokra van szükségünk. Nagyot változott az üzletemberek elvárása a fizikai kondíció terén, és ma már egyértelmű, hogy saját magukkal versenyezve, egyre jobb teljesítményre hajtanak a választott sport terén is. Ami persze még mindig hobbi, de tudatosságában már régen túlmutat a szabadidő elütése szintjén.

Nem véletlen, hogy az USA-ban már több mint egy évtizede elmondható, hogy a legsikeresebb menedzserek nem ritka esetben híres NBA vagy NFL játékosok orvosaihoz mennek saját fizikai és egészségügyi mérésekkel kapcsolatban, tőlük kérnek és kapnak tanácsot. A megfelelő háttér felépítése persze nem egyszerű, hiszen a tudományos megközelítés mellett szükség van kellő mennyiségű, releváns élsportolói tapasztalattal rendelkező mérési metodikára, és természetesen az ehhez illeszkedő szakember gárdára. A tervek szerint elsők között Európában, Magyarországon is elérhető lesz a menedzserek számára ez a speciális szolgáltatás. A SCOPE  - Competitive Prevention and Research Institute - az amerikai tapasztalatokat az európai elvárásokkal és a magyar specialitásokkal ötvözi. Egyedi és komplex mérési, vizsgálati, tervezési és tanácsadói szolgáltatásokkal fogja kiszolgálni a hazai üzletembereket azoknál a cégeknél, ahol versenyszellemmel rendelkező menedzserek dolgoznak.

 

Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG