10p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Nagyon nagy szüksége lenne a Teslának egy új modellre és egy sztorira, amivel tovább lehetne építeni a márka imázsát. Ehhez képest nagyon úgy tűnik, a legújabb autójuk megfelelő fékrendszer nélkül száguld a PR-katasztrófa betonfala felé.

Amikor 2019-ben a Tesla első embereként Elon Musk kiállt egy kaliforniai színpadra, hogy bemutassa a cég legújabb, meghökkentő formavilágú modelljét, a Cybertruckot, a dolgok elég váratlan fordulatot vettek. Mindenki emlékezhet rá, hogy amikor Musk megkérte egyik mérnökét, hogy egy fémgolyót dobjon neki a „törhetetlen”, „golyóálló” üvegnek, akkor betört a kocsi ablaka – nem egyszer, hanem kétszer egymás után.

Musk némi káromkodás után viccelődve próbálta elvenni a hatalmas baki élét, közölve, hogy „legalább nem ment át rajta”, illetve hogy

„van hova fejlődni”.

És hát igen, az akkor kiállított Cybertruck bevallottan egy első szériás prototípus volt, nem kellett tökéletesnek lennie. A közelmúltban derült ki például, hogy az első iPhone nyilvános bemutatóján hatalmas bűvészkedés, trükkök százai és több telefoncsere kellett ahhoz, hogy a Steve Jobs által lelkesen bemutatott eszköz legalább hasonlítson egy működőképes termékre, mert valójában egy telefonhívást nem lehetett rajta lefagyás nélkül végigcsinálni. A végeredményt tudjuk, az iPhone hatalmas siker lett – igaz az Apple-nél megoldották, hogy a bemutatón ne égjen le a vezérigazgató ország-világ szeme láttára.

Musk és a Tesla azonban már felépített maga köré egy olyan legendát, hogy ez a kis baki nem szegte kedvét a fellelkesült reménybeli vásárlóknak – elvégre a Tesla nem dob a piacra túl gyakran új modellt. A Cybertruckkal ráadásul egy új szegmensbe, az amerikai piacon különösen nagy hagyományoknak örvendő pickupok, azaz platós, terepjáró képességekkel is rendelkező kisteherautók piacára tervezett belépni a cég. Nem csoda hát, ha a reménybeli vásárlók tódultak előjegyezni az autót, és több mint 1,5 milliónyian még a jelképes, de mégiscsak elköteleződést kifejező 100 dolláros foglalót is letették, hogy biztosan az elsők között vehessék át saját Cybertruckjukat.

Csakhogy, hiába ígérte a cég eredetileg, hogy 2021-ben már legördülnek az első darabok a futószalagról, egyelőre még senki nem kapott autót, most éppen „legkorábban” 2024-re ígérik az első Cybertruckok leszállítását.

Alapvető gondok

Egy kiszivárgott belső jelentés alapján azonban azt mondhatjuk, hogy valószínűleg jobban jártak a reménybeli vásárlók autó nélkül. A 2022. januári, tehát bő két évvel az első bemutató után született jelentésből ugyanis az derül ki, hogy a Cybertruck gyártás előtti, úgynevezett alfa verziójával nagyon súlyos problémák voltak.

Az természetes dolognak számít autógyárak gyakorlatában, hogy modelljeiket még a legutolsó pillanatig reszelgetik, sokszor még az újságíróknak egy-két hónappal a megjelenés előtt kiadott darabokon is vannak – néha szó szerint – elvarratlan szálak. Döcögősen működő fedélzeti elektronika, műanyagsorják a középkonzolon, egy kis hangolást igénylő futómű, egy-két felvillanó hibaüzenet, ilyesmiken nem szokás nagyon fennakadni egy előszériás autó esetében, bízva abban, hogy a gyártó szépen kijavítgatja ezeket a hibákat, mire valódi vásárlókhoz kerül a modell.

Persze létezik olyan autóvásárlási iskola is, amely tanítása szerint semmilyen modellből nem szabad vásárolni a piacra dobás utáni első egy-két évben, de lehetőleg inkább az első hivatalos ráncfelvarrásig, ugyanis csak akkorra lesznek a bosszantó kis apróságok és komolyabb szériahibák igazán kijavítva.

Így nézett ki a Cybertruck a 2019-es bemutatón - nem úgy tűnik, hogy sikerült kijavítani a hibákat. Fotó: Wikimedia
Így nézett ki a Cybertruck a 2019-es bemutatón - nem úgy tűnik, hogy sikerült kijavítani a hibákat. Fotó: Wikimedia

A Cybertruck esetében azonban ennél jóval komolyabb dolgokról volt szó. Az alfa verzió jelentősen alulmúlta az elvárásokat a fékezési teljesítmény, az útfekvés, a szigetelés valamint a zajosság területén is. Fékezési teljesítmény tekintetében a fejlesztőmérnökök egy független értékelési skálán a 7-es, „jó” értéket célozták meg, azonban az autó csupán 4-es, azaz „gyenge” eredményt ért el, problémák voltak a fékpedál működésével, hangolásával, a fékerő adagolása nem volt egyenletes, a jármű pedig instabillá vált mind erőteljes, mind kanyarodás közbeni fékezésnél is.

A jelentésben leírt problémák számos helyen árulnak el problémákat az autó karosszériájával és futóművével is: a karosszéria strukturális merevsége nem bizonyult megfelelőnek, az autóba a kinti levegő vagy éppen az eső is számos helyen bejutott, hiába szigetelték le az alfa verziót külön, kézzel is. Menet közben rázkódás, bólogatás, dülöngélés jelentkezett, az első futómű szerkezeti problémái pedig a gumik fokozott kopásához, valamint az autó viselkedésének a körülményektől függő váratlan megváltozásához vezettek.

Miközben a jelentés több helyen megjelölte a hibák javításának lehetséges útjait, a futómű esetében ide annyit írtak a mérnökök, hogy „valószínűleg nincs” megoldása a helyzetnek, de a szigetelésnél sem látták, hogyan lehetne mindenhol elfogadható szintre javítani teljes újratervezés nélkül.

Nem szép látvány

Nem tudjuk, azóta pontosan milyen változtatásokat hajtottak végre a Cybertruckon, mindenesetre a sok csúszás után néhány hónapon belül most már tényleg átvehetik az első vevők az autóikat. Valószínűleg nem érdemes őket túlságosan irigyelni, mivel az utakon látott – elvben ebben a stádiumban már lényegében a szériamodellekkel azonos – prototípusok nem tűnnek valami bizalomgerjesztőnek. A forma persze megosztó, de az autó méretei és arányai is csökkentek, illetve változtak a bemutató óta – ez már objektív szempont.

Azokat a dolgokat is nehéz magyarázni, amelyeket egy elektromosautó-szakértő egy autós találkozóra a Tesla vezető tervezője, Franz von Holzhauesen által személyesen elvitt Cybertruckon látott idén november elején.

„Több száz prototípust láttam életemben, az első ’tesztöszvérektől’ a gyártáshoz közeli modellekhez, és soha nem láttam még olyat, hogy egy gyártó büszkén bemutasson valamit ennyire gyenge minőségű dolgot, különösen ennyire közel a sorozatgyártáshoz. Nem fér a fejembe, hogy a Tesla vezető tervezője egy ilyen állapotban lévő autóval parádézzon néhány héttel az első sorozatgyártott példányok állítólagos leszállítása előtt, és még ennél is furcsább, hogy leparkolja ezt egy lelkes autóőrültekkel teli eseményen”

írja a szerző, aki aztán sorolni kezdi a durva minőségi hibákat és tervezési gondokat: egyenletlen lemezillesztések néhol több centiméteres hézagokkal, borzalmas minőségű, légbuborékos fóliázás a karosszérián, gyenge minőségű műanyagok például a lökhárítóknál is, iszonyatosan rossz kilátás mind előre, mind hátra. Az már szinte apróság, hogy az autó végső árát még mindig nem tudni, az oly’ csúnyán leszerepelt golyóálló üveg pedig szép csendben egyszerűen kikerült az opciók közül.

„Nem tudtam nem valami szekunder szégyenhez hasonlót érezni, amikor ránéztem. Ha a Tesla képes volt ezt a Cybertruckot megmutatni a világnak, az nem ígér túl sok jót az első vásárlóknak”

– zárul a cikk.

Nem tanultak a leckékből

Azonban a Cybertruck várható jókora bukása nem csupán egy modellel kapcsolatban vethet fel súlyos kérdéseket a Teslánál. A márka diadalmenete elsősorban Elon Musk karizmatikus személyisége és magával ragadó víziója mellett arra épült, hogy elsőként hittek abban, hogy a kizárólag elektromos meghajtású autózás valós alternatívája lehet a belső égésű motoroknak és a hibrid modelleknek, és elsőként kezdtek kifejezetten elektromos hajtásláncra tervezni autókat.

Ez meglepte a hagyományos autógyártókat, de mostanra már minden komolyabb márka sorra dobja piacra az ilyen modelljeit, és a Teslát felülről a luxusmárkák elektromos modelljei, alulról pedig az olyan versenytársak is szorongatják, mint a kínai (hamarosan Magyarországon is megjelenő BYD, vagy akár a tőzsdéken hatalmasat futó, már a Fordnál is többre értékelt vietnámi VinFast.)

A Teslák soha nem tökéletes minőségükről voltak híresek, és még a legsikeresebb modelljeiknél is megjegyezték azért a hozzáértő tesztelők, hogy azért látszik, hogy a cégnél nem évtizedek óta foglalkoznak olyan, a hagyományos autókban is megtalálható komponensek, mint például egy futómű vagy a fékek tervezésével.

A Cybertruck esete azt mutatja, hogy hiába teltek azóta az évek, ez nem sokat változott.

„A fékhatás kérdése elég komolynak látszik. Csodálkozom, hogy még nem tartottak előrébb”

magyarázta a Wirednek a jelentés kapcsán Andy Palmer, aki a Nissan és az Aston Martin felsővezetőjeként is több mint 40 éves autóipari tapasztalatot gyűjtött össze, hozzátéve, hogy normális esetben az autó váza, a szerkezeti elemek, a fékrendszer és a futómű az, amit először összeraknak a mérnökök, hogy jó alapokról induljanak, minden más csak később jön. Ha ugyanis ezekhez hozzá kell nyúlni, akkor akár a teljes munkát újra is kellhet kezdeni, mert alapvető dolgokat, például a jármű súlyát is befolyásolhatják, márpedig fékhatásban, a szerkezeti szilárdságban nem lehet kompromisszumokat kötni.

A gondokat az is okozhatja, hogy a Tesla most egy új szegmensbe, a platós SUV-k Amerikában különösen fontos piacára akar belépni, és egyszerűen nincs tapasztalatuk ilyen méretű és ilyen igénybevételre tervezett járművekkel. Csakhogy az amerikai piacon a Cybertruck szegmensében a legnagyobb riválisnak számító Ford F-150 Lightning mögött a szegmens legsikeresebb modellsorozatának sok évtizedes tapasztalata áll, de úgy tűnik, hogy az olyan új belépők, mint a Rivian is sikeresebben vette az akadályt az R1T és R1S modellekkel – ráadásul mind a Ford, mind a Rivian már szállítja a vásárlóknak az autókat.

Fel kellene pörögni

Márpedig a Teslának szüksége lenne új modellekre. Miközben a hagyományos gyártók 3-5 éves ciklusokban teljes modellpalettájukat meg szokták újítani, addig a Tesla legsikeresebb modellje, az S már több mint tíz éves, és a cég 2020 óta nem dobott a piacra új autót. Összehasonlításképpen: az Audi 2026-ig több mint 20 új modellt tervez bevezetni.

A Tesla részvényei a 2021-es 400 dollár feletti csúcsról 2023 elejére 110 dollár alá is beestek, de mostanra visszakapaszkodtak 200 dollár körülre. Azonban a márka „legendája” foszladozik, maga Musk pedig a Twitternél bemutatott ámokfutásával, Trump melletti kiállásával, illetve legutóbb már oroszbarát, sőt antiszemitának is minősíthető megjegyzéseivel lassan nemcsak vezetői képességeit, de épelméjűségét is megkérdőjelezi.

„Szükség lenne valamire, ami felpörgeti a ’sztorit’. Legyen az a humanoid robot, a Tesla Semi [a Tesla fejlesztés alatt álló kamionja], a Cybertruck, vagy a teljes önvezetés, bármelyik jól jönne a Tesla PR-gépezetének, hogy továbbra is a folyamatos növekedés narratíváját tudják közvetíteni”

mondja Jeffrey Osborne a Cowen Teslával foglalkozó elemzője.

Jelen állás szerint nagyon nagy csoda lenne, ha ez a Cybertruck lenne. Ha tényleg elkezdi szállítani az autókat a Tesla nemsokára, akkor a PR-gépezet valószínűleg azzal is boldog lesz, ha a felháborodott vásárlók és a tesztelők vitriolos kritikáinak katasztrófáját sikerül elkerülni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat HIPA: új vállalati támogatás a tiszta technológiákra
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 18:01
Magyarország sikeresen jelentette be az Európai Bizottságnál a tisztaipar-megállapodáshoz kapcsolódó beruházásokhoz nyújtható új támogatási programját, amelynek jóváhagyásával az ország az elsők között vezeti be a tiszta ipari megállapodást kiegészítő támogatási rendszert (CISAF) – közölte a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség kedden.
Vállalat Kellemes meglepetést okozott a JPMorgan
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 17:01
A JPMorgan Chase & Co., az egyik legnagyobb amerikai bank tavalyi negyedik negyedéves nyeresége és bevétele is felülmúlta az elemzői várakozásokat.
Vállalat Újra járnak a repülők Ferihegyen
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 15:40
Mindkét futópálya üzemel íígy 13.00 órakor újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér – közölte a Budapest Airport kedd délután.
Vállalat Mégsem dőlhet hátra Hernádi Zsolt a szerbiai bevásárlás miatt
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 15:02
A Mol versenytársat vagy partnert kaphat a szerbiai NIS olajvállalt orosz többségi részesedésének megvásárlásában – erről beszélt a szerb államfő az Emírségekben.
Vállalat Az Airbus ezért lehet büszke a tavalyi évre
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 14:01
Az Airbus európai repülőgépgyártó 793 repülőgépet szállított le 91 megrendelőjének tavaly, többet az egy évvel korábbi 766-nál és a 2023. évi 735-nél.
Vállalat A dubaji csoki megédesítette a Lindt-részvényesek életét
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 12:27
Nőtt a Lindt & Sprüngli svájci csokoládégyártó tavalyi értékesítése.
Vállalat Nagyot kaszáltak tavaly a chipgyártók
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 08:47
Tavaly 793,4 milliárd dollár értékben adtak el félvezetőket világszerte, ami 21 százalékos növekedés 2024-hez képest – áll a Gartner amerikai technológiai piackutató honlapjára hétfőn fölkerült jelentésben.  
Vállalat Minden negyedik cégnél bevált a home office
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 07:41
A magyar vállalkozások 27 százaléka biztosítja az otthoni munkavégzés lehetőségét dolgozói legalább egy részének, és a cégek háromnegyede a következő egy-két évben sem tervezi ennek megváltoztatását – derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. MTI-nek küldött felméréséből.
Vállalat BPA-mentes palackok és kötelező visszaváltás – a szakértő válaszol
Natív tartalom | 2026. január 12. 15:59
Nem véletlenül kerül rá a PET-palackokra, hogy BPA-mentes – habár ezeknek a műanyagoknak sosem volt közük a biszfenol-A nevű vegyülethez. Ugyanakkor a BPA-t rengeteg szörnyű betegséghez kötik, nem véletlenül övezi egyre nagyobb figyelem. A kötelező visszaváltási rendszer továbbra is komoly nehézségek elé állítja a gyártókat, de a folyamatos innováció egyre zöldíti az üdítőgyártást. Ezekről és másról is beszélgettünk Nagy Ervinnel, a hazai vitaminital és sportital gyártás úttörőjének számító R-Water Kft. társtulajdonosával, aki arról is mesél, miért jelent nehézséget az előírásnak megfelelő, újrahasznosított kupakkal lezárni egy üdítőt.
Vállalat Lukoil olajfúró tornyokat támadott Ukrajna a Kaszpi-tengeren
Privátbankár.hu | 2026. január 11. 16:31
Az ukrán fegyveres erők három, Oroszország egyik legnagyobb olajvállalatához tartozó fúróplatformot támadtak meg – közölte az ukrán vezérkar vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG