3p
Frankfurtban, Stockholmban, Londonban, Helsinkiben és Tallinban mutatkoznak be a fúzió előtt álló Konzum és Opus papírjai.
Mészáros Lőrinc (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A Goldman Sachs és a Renaissance Capital szervezésében indul körútra a Konzum Nyrt. menedzsmentje. A Frankfurt, Stockholm, London, Helsinki és Tallin érintésével zajló, ötállomásos non-deal roadshow célja, hogy megismertessék a feltörekvő piaci befektetők, hedge fundok és befektetési alapok képviselőit a két magyar tőzsdei társaság összeolvadásának főbb lépéseivel és céljaival. A Konzum-csoport vezetői bemutatják az érintett vállalatokat, azok működési területeit, főbb eredményességi mutatóit, valamint növekedési kilátásait.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján is közzétett befektetői prezentáció szerint, a fúzióval a BÉT legalább ötödik legnagyobb, nettó eszközértékét és konszolidált saját tőkéjét tekintve is az 1,1 milliárd euró fölötti kategóriába sorolható tőzsdei társasága jön létre – amely már a szélesebb régiókban, illetve közép- és hosszú távú, nagy befektetésekben gondolkodó investorok számára is figyelemre méltó. Az új társaság célja, hogy tovább növelje a részvények likviditását. A társaságba érkező friss tőke pedig jelentős forrást biztosítana jövőbeli növekedések finanszírozásához.

Az igazgatóságok által 2018 októberében elhatározott összeolvadásról előbb december 3-án dönthetnek a részvényesek, majd az év végi mérlegadatok ismeretében, a várhatóan 2019. március 29-i újabb kettős közgyűlés előterjesztései szerint hagyhatják jóvá a tulajdonosok az egyesülést és az ahhoz szükséges záró lépéseket.

A fúziót követően újabb, jelentős volumenű nemzetközi forrásokra is támaszkodhat a további növekedést tervező, és erre megfelelő platformként kialakítani tervezett új társaság, miközben a Mészáros Lőrinc-érdekeltség Konzum Nyrt. és az Opus Global Nyrt. az elmúlt 18 hónapban külön-külön is kiemelkedő növekedést ért el a nettó eszközértékben. Ez első sorban a nagyléptékű tőkeemelés-sorozatoknak és az akvizícióknak köszönhető. 2017-ben a nemzetközi piacon is figyelmet keltett, hogy a Konzum érte el a világ legnagyobb, 6600 százalékos részvényárfolyam-növekedését, míg az Opus Global 1600 százalékos eredménye a harmadik helyet jelentette ebben a rangsorban.

A két vállalat jelentős tulajdonrészekkel rendelkezik a magyar gazdaság stratégiai és dinamikusan növekvő ágazataiban. A tőkeerős, további organikus és akvizíciós bővülésre kész holdingtársaság a fúziót követően is stabil alapokon áll majd az építőipari, élelmiszeripari, energetikai, turisztikai, telekommunikációs, IT, ingatlan és pénzügyi szektorokban szerzett befektetéseivel. Diverzifikált portfoliójának már rövid távon is erős a növekedési potenciálja és a várható árbevétele, valamint a jövedelemtermelő képessége. Mindennek kedvez a nagyobb méretből fakadó racionalizált és költséghatékony működés, a beszerzés, strukturálás és finanszírozás terén összehangolható vezetői döntések, valamint az egységes és áttekinthetőbb működés is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG