Néhány évvel ezelőtt a munkanélküliséget felváltotta a munkaerőhiány. Míg a 2010-es évek elején a munkáltatók válogathattak, ma a munkavállalók tehetik meg ugyanezt. Kritikus szintre emelkedett a dolgozók elvándorlása, elképesztő méreteket ölt a fluktuáció, különösen a nemrég a munkaerőpiacra lépő Z generációsok körében, hiszen ők új igényeket támasztottak a cégekkel szemben. Mindez azt eredményezte, hogy a toborzás ma már egyenlő munkaerő-megtartással. De mivel tudják rávenni a cégek a munkavállalóikat, hogy ellenálljanak egy másik cég ajánlatának?
Az egyik legfontosabb munkaerő-megtartó tényező persze továbbra is a versenyképes bér, de a „marasztalásban” a béremelés már nem a feltétlenül legerősebb motiváló tényező, hiszen nem mindig lehet annyit kínálni, amennyit a munkavállaló kapni szeretne. Itt jönnek a képbe a lágyabb tényezők, vagyis a juttatások, az extra szolgáltatások és járulékos előnyök. Sokaknak ilyenkor rögtön a SZÉP kártya, vagy valamilyen étkezési utalvány jut eszébe, melyek főleg a napi kiadások fedezésében – bevásárlásban, meleg étkezésben - játszanak szerepet.
Az egészség nincs ingyen
Van azonban egy olyan tétel a háztartási költségvetésben, amivel - jobb esetben - nem kell minden hónapban számolni, mégis jelentős összeget tehet ki. Ez pedig az egészség amire, így vagy úgy, de mindenképp költ a munkavállaló: gyógyszer, hálapénz, magánpraxisok, és még sorolhatnánk. A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi (2015) adatai szerint 72 ezer forintot szánt átlagosan egy magyar állampolgár az egészségügyi kiadásokra. Ha figyelembe vesszük a trendeket, akkor idénre már évi 85-90 ezer forint átlagos költéssel számolhatunk, és ebben nincs benne a hálapénz.
De miért kell, hogy érdekelje a munkáltatókat a munkavállalóik egészsége?
Jó munkahelyet kíván biztosítani dolgozóinak, ahol a legfontosabb érték az ember, vagy csupán üzleti érdekből? Szerencsés esetben mindkettő, de a pénzt mindenképp figyelemebe veszi minden munkaadó. Neki évente ugyanis egy munkavállalóra vetítve a KSH bruttó átlagbérével számolva a járulékos és nehezen számszerűsíthető költségeket ide nem számolva átlagosan 250 ezer forintjába kerül az, hogy az alkalmazottja beteg. Vagyis minél inkább óvja az alkalmazottak egészségét, annál kevesebb pénzt kell a szélbe szórnia. Ha csak a várólisták, elhúzódó kezelések és nehézkes ügymenet kiváltásával felére tudja csökkenteni a kiesett munkanapokat, havonta több ezer forinttal lesz beljebb alkalmazottanként.
Win-win szituáció
Itt jön képbe egy olyan, béren kívüli extra szolgáltatás, amely munkavállaló és munkaadó számára egyaránt előnyös: ha a cégnek van magán-egészségbiztosítási csomagja. A munkavállaló számára nyilván vonzó, hogy kvázi a munkahelye biztosítja számára a szakszerű ellátás mellett a magánorvosi ellátás egyik legfontosabb előnyét: a rövidebb várakozási időt, ergo a gyorsabb gyógyulást. A magánegészségügyi szolgáltatóknál ugyanis nincsenek (valóban hosszú) várólisták, így például egy CT vizsgálatra (ami az állami ellátórendszerben 4-6 hét) legfeljebb néhány napot kell várnia, így jóval hamarabb épülhet fel betegségéből. Ez az a szolgáltatás, amelyet egyáltalán nem biztos, hogy megkap máshol a munkavállaló.
Mindez pedig a munkaadónak is érdeke: egy olyan juttatást adhat a cég a dolgozóknak, amin ő maga is profitál, hiszen munkavállalója nem marad el olyan hosszú időre a munkából, így a fent említett 250 ezres betegségi kiesés jelentősen csökkenhet minden egyes munkavállaló esetében. Ráadásul a magán-egészségbiztosítás (például a Generali Biztosító által kínált Company Care) testreszabottan nyújtható a dolgozóknak. A vállalkozás maga állapodik meg a biztosítóval arról, hogy hány munkavállalót kíván bevonni, ők milyen típusú csomagot kapjanak, illetve a szolgáltatásokba esetleg milyen speciális elem kerüljön bele.
Ez alapján könnyen belátható, hogy a munkaadó egy jól kidolgozott magán-egészségbiztosítási csomaggal egyáltalán nem jótékonykodik. Lehet persze gondos munkaadó, de az érdeke lehet mindösszesen annyi is, hogy a munkavállalója rövidebb ideig legyen beteg. Ennek fényében pedig megéri neki preventív célzattal költenie.
Már márciusban elkészülhet az európai uniós tervezet azokkal a központokkal kapcsolatban, amelyeket a visszaküldendő illegális bevándorlók számára alakítanának ki az EU-n kívül. 
