3p
Legalábbis a gyárakban biztosan: a Bosch ugyanis forradalmian új ipari robotot hozott létre. A robotokkal való közös munka eddig sem volt idegen az ipar és a gyártás területén, a kisebb, emberibb változat azonban a közös munkát is lehetővé teszi. Ezek a gépek ugyanis nem kivenni szeretnék a kezünkből a folyamatot, hanem besegíteni. De hogyan segíthet mindebben a mesterséges intelligencia?
Az APAS-munkaállomás. Forrás: Bosch

Az APAS-asszisztens névre keresztelt eszköz rendkívül kifinomult, már-már kecses módon dolgozik. Finoman megfogja a fém alkatrészt, majd átadja kollégájának, eközben nagyon figyeli a másik minden mozdulatát, hogy megállhasson, mielőtt egymásnak ütköznének. 175 centiméteres magassága ellenére könnyed, ám gondos mozdulatokkal dolgozik, és soha nem hibázik. Az asszisztensrobot az idei Hannover Messén bemutatott Bosch Munkahely 4.0 átfogó koncepció része, amely szerint a jövő ipari munkahelyei teljesen össze lesznek kapcsolva egymással, és elsősorban a munkavállalók igényeire összpontosítanak, ezt közölte a gyártó a Privátbankár.hu-val.

A dolgozóhoz automatikusan alkalmazkodó munkaállomás

A Bosch a dolgozókhoz alkalmazkodó Munkahely 4.0 munkaállomását is bemutatta: a munkafelület például a megfelelő magasságra állítja be magát, a dolgozók pedig személyre szabottan, egy általuk meghatározott sebességű vetítés formájában kaphatják meg az utasításokat. A hálózatba kapcsoltságnak és az APAS-hoz hasonló gyártási asszisztenseknek köszönhetően az ipari szektorban a munka nemcsak biztonságosabb és könnyebb, hanem termelékenyebb is lesz.

Ráadásul mindkét állomás fejlett, öntanuló mesterséges intelligenciával dolgozik. Tanulási képfeldolgozó funkciójának segítségével az APAS-ellenőr automatikusan érzékeli, ha egy gyártási alkatrész felülete nem felel meg a specifikációnak. Így csupán egyszer kell a gépnek megtanítani, hogy mekkora eltérés engedélyezhető, és hogy mikor kell leselejtezni az alkatrészt. A mesterséges intelligenciának köszönhetően a gép a tanultakat ezután már képes minden minőségellenőrzésnél alkalmazni és azokat önállóan végezni, vagyis az embert helyettesíteni ebben a monoton munkakörben és valamennyi alkatrész esetében következetesen magas minőséget biztosítani.

Ebben van a jövő?

Manapság az ipari vállalkozásoknak és munkatársaiknak gyorsan kell reagálniuk az új követelményekre és a piaci változásokra, egy rugalmas gyártóeszköz segítségével még jobban meg tudnak felelni az aktuális igényeknek. A hálózatba kapcsoltságnak köszönhetően az alkatrészek egymás utáni rendelése automatikusan történik, a teherautókba és traktorokba beszerelt modulok vezérlik az olyan üzemi és hajtási hidraulikákat, mint a rakodófelületek döntése vagy az eke felemelése.

Az állomások a minden munkadarab részét képező RFID azonosító chip alapján tudják, hogy a készterméket miként kell összeszerelni, és hogy milyen további munkafázisokra van szükség. A hidraulikus alkatrészek összeszereléséhez szükséges munkatervek lehívása és megjelenítése a monitorokon kép vagy videó formájában, automatikusan, az adott munkatárs anyanyelvén és képzési szintje szerint, testre szabottan történik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
Vállalat Nem akar több felhasználót veszíteni a Meta, letiltotta nagy riválisa reklámjait
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:18
A Meta nem kíván saját felületein fizetett hirdetésekkel hozzájárulni a TikTok népszerűsítéséhez. Az amerikai technológiai óriás ezért több országban megtiltotta a rivális platform reklámozását a Facebookon és az Instagramon. A vállalat szerint ez bevett üzleti gyakorlat, a TikTok tulajdonosa egyelőre nem reagált a döntésre.
Vállalat Ezért tarolják le Európát a kínai autógyártók, de már közel lehet a fordulat?
Imre Lőrinc | 2026. október 4. 12:38
Már lassan meg sem lepődünk azon, hogy sorra teszik közzé a legnagyobb európai autógyártók a profitfigyelmeztetéseiket. A német cégeknél különösen erős ez a hullám, az indokok között pedig rendre előkerül a kínai piacról való kiszorulás, valamint a kínai márkák európai előretörése. Az iparágat övező negatív hangulat a magyar tőzsde autós vállalatát, az AutoWallist is érinti. A cég a következő két évben ezért sem valószínű, hogy osztalékot fizetne a részvényeseinek, de kitart eddigi stratégiája mellett.
Vállalat „Mindig olyan stratégiát igyekszem kidolgozni, amely válságálló” – interjú a Longines vezérével
Kovács János | 2026. október 4. 05:54
A világ ritmusa sokkal gyorsabb, mint 10-15 évvel ezelőtt, ami nagyobb agilitást követel meg a döntéshozatalban, valamint gyorsabb reakciót és a világban potenciálisan bekövetkező események előrejelzését – erről is beszélt lapunknak Patrick Aounnal, a luxusórákat gyártó svájci Longines vezérigazgatója.
Vállalat Mészáros Lőrinc nemhogy gyengülne, éppen ellenkezőleg
Privátbankár.hu | 2026. október 3. 08:27
Nőtt a leggazdagabb magyar részesedése az Opus Global Nyrt.-ben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG