4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

43 milliárd forintnyi pluszadó után is jól teljesített az MBH Bank az első negyedévben.

Stabilan magas jövedelmezőséggel zárta az első negyedévet az MBH Bank: mérlegfőösszege éves szinten csaknem 8,8 százalékkal nőtt, így meghaladta a 12 824 milliárd forintot, a bankcsoport korrigált adózás előtti eredménye 67,9 milliárd forint lett, a korrigált tőkearányos megtérülési mutatója pedig elérte a 20,5 százalékot – közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

Hozzátették, hogy az MBH Bank saját tőkéje a 2024. év végi 1139,5 milliárd forintról 1143,2 milliárd forintra nőtt, tőkemegfelelési mutatója pedig 20 százalék, amely továbbra is jelentősen meghaladja a szabályozói elvárásokat.

Közölték, hogy az MBH Bank az első negyedévben több mint 43 milliárd forint összegű bank- és extraprofitadót fizetett be a teljes évre vonatkozóan.

A közlemény idézte Krizsanovich Pétert, az MBH Bank stratégiáért és pénzügyekért felelős vezérigazgató-helyettesét, aki elmondta: az első negyedévben elért eredményeik szilárd pénzügyi alapot teremtenek az év további részére. Stabilan magas jövedelmezőségük, szilárd tőkemegfelelésük és likviditási mutatóik, valamint kiegyensúlyozott portfólióminőségük lehetővé teszik, hogy a kihívásokkal teli gazdasági környezetben továbbra is stratégiai terveik mentén haladjanak előre.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy az MBH Bank ügyfélbetétállománya a negyedév végén csaknem elérte a 8019 milliárd forintot, ami 5,7 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához viszonyítva. A bruttó hitelállomány pedig 6126 milliárd forint, amely 8,6 százalékkal haladta meg a 2024 első negyedévi adatot.

Rámutattak, hogy a lakossági hitelezési tevékenységet az első negyedévben is a magas fordulatszám jellemezte: a lakossági bruttó hitelállomány éves szinten 9,8 százalékos növekedést követően március végére elérte a 2432,8 milliárd forintot. A lakossági szegmens betétállománya 3165,7 milliárd forint volt a negyedév végén.

Az új személyi kölcsön szerződések 82,8 százalékkal nőttek egy év alatt és elérték a 41,5 milliárd forintot, csaknem 2 százalékos piacrésznövekedést eredményezve az új szerződések tekintetében, miközben az új lakáshitel-szerződések összege 100,3 milliárd forintot tett ki 2025 első negyedévében.

Stabil pozíciók

Arra is kitértek, hogy a vállalati betétállomány közel 4587 milliárd forint volt, ami 13,6 százalékos növekedés az előző év első negyedévével összevetve. A vállalati szegmens bruttó hitelállománya pedig 9,3 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, 3010,8 milliárd forintot tett ki 2025 első negyedévének végén. „Ezzel az MBH Bank tovább erősítette piacvezető szerepét a vállalati hitelezésben” – olvasható a társaság közleményében.

A hitelintézet vállalati hitelezés területén 20,0 százalékos, a lakossági hitelezésben 21,2, míg a lízingpiacon 27,4 százalékos piaci részesedése tükrözi stabil piaci pozícióját és erős jelenlétét a főbb szegmensekben.

Az év első hónapjaiban a portfólióminőség is kedvezően alakult, az MBH Bank mérlegében a nemteljesítő hitelek aránya folyamatos csökkenést követően a negyedév végén csupán 2,6 százalék volt.

Barna Zsolt, az MBH Bank elnök-vezérigazgatója a közleményben megjegyezte, eredményesen kezdték az idei évet is, hiszen a lakossági hitelezés terén növekedésük továbbra is meghaladja a piaci átlagot, miközben portfóliójuk minősége is tovább javult.

A bank elnök-vezérigazgatója a közleményben kiemelte, hogy bár a tavalyi Fundamenta-akvizíció jelentős állománynövekedést hozott az MBH Bank számára a lakossági szegmensben, a mostani adatok már egyértelműen az organikus növekedést tükrözik.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
Vállalat Ön is beleszólhat, megmaradjon-e az ismert napocska a kamionokon!
Dobos Zoltán | 2026. október 29. 17:38
Új néven folytatja működését a Waberer’s International Nyrt., hogy a tőzsdei anyavállalat neve pontosabban tükrözze az elmúlt években jelentősen kibővült cégcsoport üzleti portfólióját. A Waberer’s névhez elsősorban a fuvarozás és a logisztika kapcsolódik, miközben a Gránit Biztosító és a Posta Biztosítók révén a biztosítás mára a csoport másik meghatározó pillérévé vált, és az ingatlanfejlesztési tevékenység is fokozatosan épül. A bejelentett névváltozást követően elsőként a holding ernyőmárkája újul meg, amelyet fokozatosan követ az operatív márkák megújulása is. Hogy a kamionokon megmaradjon-e a nemzetközileg is ismert mosolygós napocska, arról online szavazást indítanak.
Vállalat Reagált a Gondosórával kapcsolatos állításokra a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 16:34
Határozottan cáfolja a Gondosóra program túlárazásával kapcsolatos állításokat a 4iG. A vállalat szerdai rendkívüli tőzsdei tájékoztatásában közölte, hogy a 2022 és 2026 közötti ötéves szolgáltatási időszakban összesen nettó 66,8 milliárd forintos árbevétellel számol, miközben az átlagos árbevétel-arányos eredmény mindössze 4,8 százalék lehet. A társaság szerint a korábbi szolgáltatási díjak és a jövőbeni állami üzemeltetés költségei közvetlenül nem hasonlíthatók össze.
Vállalat Rekordberuházást jelentett be a Coca-Cola HBC Magyarország
Kormos Olga | 2026. október 28. 15:49
Harminc éve van jelen Magyarországon a Coca-Cola Dunaharasztiban működő gyára, amely most egy nagy beruházásnak köszönhetően még magasabb fokozatba kapcsol. Ez a vállalat magyarországi történetének eddigi legnagyobb fejlesztési programja.
Vállalat Tovább növelné részesedését az Echo Investmentben a WING Csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 15:22
Önkéntes nyilvános vételi ajánlatot tett a lengyel Echo Investment valamennyi fennmaradó részvényére a WING Csoport tulajdonában álló Lisala. A magyar ingatlanfejlesztő vállalatcsoport részvényenként 5,20 lengyel zlotyt kínál, az ajánlatot október 30. és november 30. között fogadhatják el a részvényesek. A WING hosszú távon is növelné tulajdonrészét, ugyanakkor fenntartaná az Echo Investment tőzsdei jelenlétét.
Vállalat Fény az alagút végén az egyik európai autós óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 12:23
A bevételek és az eladások szerint nem, de a profit így is szépen alakult.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG