6p
Közel 10 százalékos növekedést ért el a Spar Magyarország 2018-ban, ez több mint 617 milliárd forint árbevételt jelent. A kiemelkedően jól sikerült évben 6 új áruházat adtak át és 17-et felújítottak, annak dacára, hogy nem egyszerű ma Magyarországon üzletet nyitni. Néhány héten belül indulhat a Spar webshopja.

617,6 milliárd forint forgalmat realizált tavaly a Spar Magyarország, ez 9,8 százalékos növekedést jelent 2017-hez viszonyítva. Heiszler Gabriella a Spar Magyarország ügyvezető igazgatója a cég tavalyi évét ismertető sajtótájékoztatón elmondta, 2018 végén már 555 áruházuk volt az országban. (Ez 348 Spar és City Spar szupermarketet, 33 Interspar hipermarketet és 174 franchise üzletet jelent). Heiszler szerint a jelentős növekedés azt jelenti, a tulajdonos elkötelezett, hogy van értelme Magyarországon befektetni.

A Spar bruttó forgalmi adatai (milliárd forint)

2013

2014

2015

2016

2017

2018

454,4

475,2

491,1

516,5

562,5

617,6


A forgalom mellett a beruházási volumen is megnőtt: tavaly 32 milliárd forintot fordítottak hálózatfejlesztésre. Szalay Zsolt, a Spar ügyvezető igazgatójának összegzése szerint 17 üzletet újítottak meg és 6 új boltot nyitottak országszerte. A két legnagyobb beruházást a Budapesten és Miskolcon megújult Interspar jelentette. A komplex átalakítások során az eladóterek minden elemükben megújultak és új szolgáltatásokat vezettek be. Ezek között újdonság mindkét helyen az Interspar to Go étterem kialakítása, ahol frissen készült meleg ételeket, szendvicseket, salátákat és üdítőket lehet kapni.

36 új franchise partner – a Spar is beszáll a házhoz szállításba

Legdinamikusabban a franchise hálózat bővült a Sparnál, amelynek éves forgalma elérte a 36 milliárd forintot. Az elmúlt évben 32 üzlettel bővült a franchise hálózat, év végére elérte a 174-et. Többek között Budapesten, Adonyban, Dunaújvárosban és Pétfürdőn nyílt új üzlet, illetve OMV-Spar express a maglódi, nyékládházi, nyíregyházi és a váci OMV töltőállomásokon.

Szalay Zsolt kérdésre válaszolva elárulta azt is, hogy hónapokon, de akár heteken belül zöld lámpát kaphat a Spar házhoz szállítása. Ehhez az osztrák mintát veszik alapul, a webáruház tesztelése pedig hónapok óta folyik.

Nem gondolkodnak külföldi munkavállalókban

Az új üzletek nyitásával és a webshoppal együtt idén néhány száz kollégával bővülhet a cég. A munkaerőhiány regionális problémát jelent a vállalatnál, Budapesten és Nyugat-Magyarországon találnak a legnehezebb munkaerőt. Külföldi munkaerő felvételét nem tervezik, nem út a Sparnál – mondta Heiszler.

A megújult Interspar a Batthyány téren

A közel 13 ezer dolgozóval rendelkező osztrák hátterű cégnél a munkatársak átlagosan 7 évet töltenek. 13. havi fizetést is adnak dolgozóknak, és két éve bevezettek egy  hűségprogramot, amelynek lényege, hogy a vállalatnál eltöltött évekkel egyenesen arányosan nő a béren kívüli juttatások nagysága. A cég a saját kollégák képzése mellett az ország legnagyobb szakképző helye is egyben, több mint 800 kereskedelmi tanuló dolgozik a Sparokban. A szakmunkás képzésen túl diplomásoknak is nyújtanak tanulási lehetőségeket.

Nem nekik fáj a legjobban a plázastop

Heiszler Gabriella kérdésre válaszolva elmondta, a plázastop-törvény miatt nehéz új üzletet nyitni ma az országban. Ennek a helyzetnek nem a Spar a legnagyobb vesztese, hiszen üzleteik lakókörnyezet mellett vannak, így a törvény a belvárosi üzletek fejlődését nem akadályozza. Előnyt jelent, hogy így egységesíteni tudják üzleteiket, beruházásaik nagy része átépítés. Mennek előre, tavaly is sikerült üzletet nyitni – tette hozzá.

55 ezer szendvics naponta

A cég saját termelő tevékenységet is folytat, amellyel a termékek minőségi kontrollját is egyszerűbb biztosítani. A Sparnak saját húsüzeme van, a Regnum Húsüzem éves forgalma tavaly 36,4 milliárd forint volt 2018-ban.

Heiszler elmondta azt is, a tavalyi év újdonsága a saláta és szendvicseket gyártó üzemük átadása volt a vállalat üllői logisztikai központjának területén. A Spar Enjoy márkanév alatt futó termékek között naponta 55 ezer szendvicset, salátából 4 tonnát állítanak elő.

A 2700 saját márkás termék a forgalom negyedét teszik ki, az S-Budget 600 márkát tartalmaz. Az egészséges életmód jegyében, valamint a speciális táplálkozást igénylőknek több új terméket is fogalomba hoztak tavaly. Nemcsak a saját márkás termékek, de a magyar termékek is kiemelten fontosak a Sparnak. Az idei késői húsvéttal például nagyobb teret tudnak biztosítani a hazai primőröknek.

A SuperShop kártya 2009-es indítása óta rengeteg fogyasztót lehetett megszólítani. Az ország legnagyobb multibrend hűségprogramjával a Spar 16 partner vállalatánál tudnak kedvezményeket kapni a kártyatulajdonosok.

Kiderült az is, hogy önkiszolgáló kassza már 49 üzletükben működik, amiről pozitív visszajelzések érkeztek a vásárlóktól. A gyorsabb és új vásárlást lehetővé tevő kasszák számát idén tovább bővítik: 50 újabb üzletben lesz ilyen újfajta fizetési lehetőség.

Munkaügyi eljárás indult

Néhány héttel ezelőtt a Magyar Nemzet írt arról, hogy munkaügyi eljárás, hatósági vizsgálatok elé nézhet a Spar, mivel több szakképzett dolgozójának munkaszerződésében a fizetés alapjául feltüntetett alapbér éveken át nem érte el a garantált bérminimum összegét. A lapnak Pál Péter, az érintetteket képviselő Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének jogi szakértője elmondta, nincs pontos adatuk arról, a bérvitában pontosan hány dolgozó érintett, ahhoz minden alkalmazott munkaszerződését át kellene vizsgálni.

Heiszler Gabriella a Privátbankár.hu-nak elmondta, a kérdést nem tekinti bérvitának. Nem a mostani bérrendszerükkel van kifogás, hanem a régi pótlékokkal. Megerősítette, hogy elindult egy munkaügyi eljárás, ami valószínűleg évekbe telik. A 13 ezer dolgozó munkaszerződését nem vizsgálják át, a munkaügyi felügyelet mintavétellel, bizonyos munkakörökben dolgozóknál fog ellenőrzést tartani. A Spar ügyvezetője ugyanakkor hozzátette: helyesen, a jogszabályi környezetnek megfelelően jártak el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Elon Musk hatalmas gyomrost kapott a bíróságon
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 19:45
134 milliárd dollár volt a tét.
Vállalat Ezen a területen is lecsúsztunk, de zebrák helyett még lehetünk az unikornisok országa
Imre Lőrinc | 2026. május 18. 09:17
Egy startup-barát környezet kialakítása is fontos célkitűzése lehet majd az új kormányzatnak. Erről Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter beszélt a múlt hét elején tartott parlamenti meghallgatásán. Magyarország az elmúlt években kifejezetten előkelő helyen is szerepelt a vonatkozó nemzetközi rangsorokban, de a koronavírus-járvány után elindult a lejtőn lefelé.
Vállalat Csak a Samsungot ne! Mindent megtesz Korea a cégért
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 17:33
A dél-koreai óriásvállalat egyedül felel a távol-keleti ország exportjának komoly részéért. Most sztrájk fenyegeti a működését.
Vállalat Lesújtó hír jött – A Fidesz után megbuknak a trafikok is?
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 09:48
Megszólalt a dohány kiskereskedők szövetsége is.
Vállalat Új üzemet épít a Mol
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 16:06
A Mol biometánüzemmel bővíti a Szarvasi Biogázüzemet. A fejlesztésnek köszönhetően az üzemben olyan tisztaságú biometánt állítanak elő a biogázból, amely betáplálható az országos földgázhálózatba. Az üzem várhatóan az év végére készül el, és évente több mint 7 millió köbméter, a gázhálózatban földgázt kiváltó biometánt állít majd elő. A beruházás összhangban a MOL-csoport hosszútávú SHAPE TOMORROW 2030+ stratégiájával, tovább bővíti a MOL zöldenergia portfolióját. Ez lesz a MOL-csoport első biometánüzeme, és egyidejűleg a harmadik ilyen létesítmény Magyarországon.
Vállalat Hihetetlen energiapazarlás folyik Magyarországon, egyetért Kapitány Istvánnal a magyar tőzsdei cég
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 13:25
A Budapesti Értéktőzsde Prémium Kategóriájában jegyzett Masterplast befektetői napján a cég vezetői a vállalat friss eredményei mellett az új magyar kormány elképzeléseiről is beszéltek.
Vállalat A Balkánon terjeszkedik a 4iG, Jászai Gellért személyesen utazott el
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 10:00
Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója Észak-Macedónia fővárosában, Szkopjéban folytatott tárgyalásokat Hristijan Mickoski észak-macedón miniszterelnökkel, valamint Aleksandar Nikoloski miniszterelnök-helyettessel a vállalatcsoport észak-macedóniai stratégiai beruházásairól és hosszú távú fejlesztési terveiről.
Vállalat Óriásit hajrázott a kínai e-kereskedelmi nagyágyú, ennyire volt elég
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 08:35
Az Alibaba Group Holding kínai e-kereskedelmi óriás adózott eredménye majdnem a duplájára nőtt, bevétele mérsékelten emelkedett a cég pénzügyi negyedik negyedévében.
Vállalat Remekelt a Grafisoft Park SE az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 19:23
A Graphisoft Park SE pro forma adózott eredménye az első negyedévben jelentősen, 20 százalékkal 2,67 millió euróra nőtt, összhangban a menedzsment várakozásaival – közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Vállalat Visszaállnak a Wizz Air Budapest-Tel Aviv járatai
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 16:57
A biztonsági helyzet javulásával a Wizz Air május 28-tól újraindítja a Budapest és Tel-Aviv közötti légi összeköttetést – közölte a légitársaság az MTI-vel szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG