4p

Talán sokan nem tudták eddig, de a szürkehályog az egyik leggyakoribb szembetegség. A tüneteit főleg a 65 év felettiek nem tudják már figyelmen kívül hagyni, viszont a folyamat jóval korábban is elkezdődhet. De kivédhető vajon a szürkehályog? Vagy mi magunk növeljük tudtunkon kívül a kialakulásának kockázatát?

Senki sem szeret beteg lenni, és senki sem szereti, ha valami akadályozza a mindennapi tevékenységei során. A szürkehályog viszont sajnos ilyen. Lassan, alattomosan alakul ki, aztán eléri, hogy ne élvezhessük a színeket, hogy zavaró legyen az éltető napfény, meggátolja, hogy volán mögé üljünk, és még sorolhatnánk. Aki azt hiszi, hogy majd valahogy csak megússza a szürkehályog kialakulását, azt könnyen kijózaníthatja az a statisztika, hogy a 65 év felettiek fele, a 75 év felettieknek pedig már körülbelül a 70%-a küzd ezzel a szembetegséggel. Szóval akárhonnan nézzük, elég nagy az esélye annak, hogy akár a cikk írója, akár az olvasója belekerüljön az említett halmazokba.

Ha sokat nem is tehetünk a szürkehályog kialakulása ellen, pár dologra azért ügyelhetünk, hogy ne rontsunk a helyzeten. Persze azok se keseredjenek el, akik már most is érintettek szürkehályogügyben, hisz számukra sem veszett minden oda. Szürkehályog műtéttel ugyanis gyorsan és fájdalommentesen lehet a régi, beszürkült, elöregedett lencsét egy új, hibátlan műlencsére cserélni a Focus Medical klinikán! De lássuk is azokat a kockázati tényezőket.

Gyógyszerek és az ő mellékhatásaik…

Vannak olyan (szteroid-alapú és immunszupresszív) gyógyszerek, amelyek sajnos hozzájárulhatnak a szürkehályog kialakulásához. Természetesen nem érdemes nem bevenni az orvos által felírt, fontos gyógyszereket, viszont ha erre kényszerülünk, akkor mindenképp látogassunk el évente egy szemészeti vizsgálatra!

Káros UV-sugarak

Nem véletlen hangos a média minden nyáron attól, hogy nem elég egy színezett lencse a szemüvegbe, hanem bizony megfelelő UV-védelemmel ellátott, igazi napszemüvegre van szükségünk, ha meg akarjuk védeni a szemünket az UV-sugaraktól. Ez a szürkehályog kockázatának csökkentése szempontjából is fontos kiegészítő, ugyanis az UV-sugárzás visszafordíthatatlan elváltozásokat okozhat az ideghártyán és a szemlencsében is növelheti a szabadgyökök számát, amelyek előszeretettel támogatják a szürkehályog kialakulását.

Káros szenvedélyek

A dohányzást és a túlzott alkoholfogyasztást alapvetően sem írja fel receptre a háziorvos az egészségmegőrzés érdekében, de érdemes tudni, hogy a sok-sok negatív következmény mellett még a szürkehályog kialakulásának kockázatát is növelhetik ezek a nem túl vonzó tevékenységek.

Külső behatás

Sajnos szürkehályog mechanikai sérülés nyomán is kialakulhat, azaz ha megsérül a szemünk. Gyakran fordul elő ilyen mondjuk sportolás közben, vagy azok körében, akik fával vagy fémmel dolgoznak, ezért nekik fokozottan kell ügyelni (egyébként is) a védőszemüveg használatára!

Genetika

Vannak olyan esetek, amikor szó szerint belénk van kódolva a szürkehályog kialakulásának lehetősége, de már az immunrendszer helytelen működése miatt kialakuló betegségek szürkehályoggal való kapcsolatát is vizsgálják (például autoimmun-betegségek vagy cukorbetegség), mert a feltételezések szerint ezek is elősegíthetik a szürkehályog megjelenését.

Húzódjon a háttérben bármilyen ok, a szürkehályogot nem szabad félvállról venni. Ezért aki úgy érzi, hogy fokozatosan homályosabbá válik a látása, esetleg elkezdik zavarni a fényforrások, fakóbbnak látják a színeket és úgy érzik, mintha egy vízesés mögül szemlélnék a világot, okvetlenül keressék fel a Focus Medical kiváló szemész szakorvosait!

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
Vásárló Milyen szempontok alapján válasszunk megbízható villanyszerelőt?
Márkázott tartalom | 2026. július 5. 10:04
A megfelelő villanyszerelő kiválasztása az otthona kényelme és biztonsága érdekében elengedhetetlen. Sokan már tapasztalták, hogy egy rosszul kiválasztott szakember nemcsak időt és pénzt, hanem sok idegeskedést is okozhat. Gondolt már arra, hogy egy szakszerűtlenül végzett munka akár veszélyes is lehet? 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG