4p
Továbbra sem tudni, meddig árválkodnak használó nélkül a zöld MOL Bubi kerékpárok a budapesti köztereken. A BKK szerint a csúszás oka az, hogy a magyar ipart akarták segíteni, a névadó olajtársaság még nyugodt

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) továbbra sem tudja pontosan megmondani, mikor indulhat el a MOL Bubi közbringarendszer nyílt próbaüzeme, azaz mikortól lehet majd civileknek is használniuk a zöld kerékpárokat. A társaság csak akkor indítja el ezt, amikor a rendszer már minden fontos paraméterében tökéletesen működik. A MOL Bubi közbringarendszer kiépítését végző Közbringa Kft. - amely mögött a T-Systems Magyarország Zrt. és a Csepel Kerékpárgyártó és -forgalmazó Zrt. áll – jelenleg a rendszer működéséhez szükséges egyedi szoftverek végleges illesztését, finomhangolását végzi. Jelenleg az elkészült, javított szoftver belső tesztelése zajlik, ám úgy fest, még mindig vannak kérdőjelek. A BKK szerint amikor minden szoftveres hiányosság javítása megnyugtatóan megtörténik, és a tesztek ezt alátámasztják, akkor adják át a rendszert a nagyközönségnek.

Saját kútfőből - lassabban

S hogy miért a csúszás? Nos a BKK szerint azért, mert hungarikummal van dolgunk. A világon először Budapesten működnek majd magyar biciklik egy közbringarendszerben, ezért ezeket kerékpárokat még hozzá kell igazítani a rendszerhez. A MOL Bubi átadásának késése így abból is fakad, hogy nem egy másutt bevált rendszert, hanem a magyar ipar számára lehetőséget biztosító új megoldást választottak. Itt persze, nem arról van szól, hogy a MOL Bubi váza nem felel meg – informatikai problémák vannak.

Egy olyan bonyolult szoftveres rendszer kialakításakor, amely a MOL Bubi működtetéséhez szükséges, s amelynek még nincs kialakult gyakorlata itthon, óhatatlanul előfordulnak a belső tesztelés során felmerülő igazítási igények, melyeknek nagy részét az infokommunikációs cég mostanra már elvégezte – védekezik a BKK, ám ez természetesen nem ad magyarázatot arra, hogy miért állnak hasznavehetetlenül a kerékpárok március óta Budapest több pontján..

 

A MOL még nyugodt

Azt, hogy a jelenlegi helyzet kellemetlen, a névadó szponzor is érzi. Szollár Domokos, a MOL kommunikációs igazgatója a Privátbankár.hu megkeresésére elmondta, örömmel vették tudomásul, hogy a Csepel Kerékpárgyártó időben elkészült az almazöld kerékpárok gyártásával. Persze, akkor örültek volna igazán, ha a budapestiek a tavaszi hónapokban már birtokba is tudták volna venni a MOL Bubikat. A társaságnál természetesen tisztában vannak azzal, hogy a MOL-Bubi egy komplex és bonyolult technikai és számítástechnikai rendszer, melynek tökéletes működése és működtetése időt, energiát, és odafigyelést igényel. Azt a MOL is el szeretné kerülni, hogy egy félkész, nem 100 százalékosan működő rendszer kerüljön átadásra. A Mol ebben nagyobb reputációs veszélyt lát, mint abban, hogy nem az eltervezett időben indult el a szolgáltatás. Az persze kérdés – és ezt mind a BKK, mind a MOL válasza nyitva hagyja -, hogy egy több éve húzódó ügyben - a rendszer kiépítéséhez szükséges első, 900 millió forintos európai uniós támogatásról szóló szerződést 2011. szeptember 21-én írták alá – megengedhető-e ilyen szintű melléfogás, illetve ennek lesznek- következményei.

 

Időpont? Nincs.

Ami pozitívum, hogy a MOL-t, mint névadó szponzort a projektgazda BKK folyamatosan tájékoztatja a MOL Bubi közbringa projekt státuszáról. A BKK vezetése megnyugtatta az városi közösségi kerékpározás mellett továbbra is elkötelezett társaságot, hogy a tesz időszak indulása után minél hamarabb megkezdődhet az éles üzem, és a közösség zökkenőmentesen és kedvező áron tudja igénybe venni a szolgáltatást. Konkrét időpontot ugyanakkor a jelek szerint a MOL-nak sem mer már mondani a BKK – nekünk is adós maradt ezzel.

Címkék: Vásárló BKK BuBi

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Személyre szabott óvodai- és bölcsődei berendezési megoldások
Márkázott tartalom | 2026. június 6. 08:54
Az óvodai és bölcsődei intézmények berendezésekor alapvető szempont a megfelelő bútorok kiválasztása. Az esztétikum mellett a funkcionalitás is fontos: a bútoroknak könnyen hozzáférhetőnek, biztonságosnak, valamint tartósnak kell lenniük. Ön vajon átgondolta már, milyen megoldások léteznek ezen a speciális területen?
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 5. 10:39
Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló A rendszeres fizikai aktivitás előnyei
PR | 2026. június 4. 18:34
Az egészségi állapot hatékony fenntartásához elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás. A digitális technológiák fejlődésével jelentősen megnőtt a számítógép előtt végzett munka aránya, ami az ülő életmód kialakulásához vezet. Emellett a modern élet ritmusa nagy mennyiségű stresszel jár, ami tovább rontja az egészséget. Romlik a vérkeringés, az izmok gyengülnek, és már egy rövidebb séta is nehézséget okozhat az ember számára, különösen azoknak, akik mindig tömegközlekedéssel vagy saját autóval közlekednek.
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 12:04
  Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló Mesterséges intelligencia oktatás gyakorlati szemlélettel
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 11:32
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán a jövő ígérete, hanem a mindennapjaid része lehet. Képzeld el, hogy az AI nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem bárki számára elérhető, aki szeretné optimalizálni munkafolyamatait, például tartalomgyártásban vagy napi adminisztrációs teendőkben. Az AI-témájú oktatási anyagok fontos eszközök lehetnek abban, hogy ne csak megértsd, hanem hasznosítsd is a technológia előnyeit.
Vásárló Tökéletes növényválasztás a kert egészségéért
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 12:17
A kert növényeinek kiválasztása sokkal összetettebb folyamat, mint elsőre gondolhatnád. Talán te is tapasztaltad már, hogy egy rosszul kiválasztott növény mennyi gondot okozhat. A kert szépségének megőrzése és fejlődő növényállomány kialakítása érdekében fontos, hogy körültekintően dönts a beszerzésükről. De mi alapján hozhatsz jó döntést?
Vásárló Miért érdemes figyelni a jegybanki alapkamat változását?
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 11:24
A pénzügyi hírekben rendszeresen szóba kerül a jegybanki alapkamat, mégis sokan csak annyit tudnak róla, hogy hatással van a hitelekre és a megtakarításokra. Valójában ennél jóval szélesebb szerepet tölt be a gazdaságban, hiszen számos pénzügyi és jogi számítás alapját is képezheti. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen helyzetekben lehet jelentősége.
Vásárló Mi okozza a garatgyulladást?
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 14:05
A garatgyulladás (pharyngitis) egy gyakori egészségügyi probléma, ami okozhat torokfájást, kaparó érzést, illetve egyéb kellemetlen tüneteket. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG