6p
Budapest Főváros Kormányhivatala összegyűjtötte azokat a fontos tudnivalókat, amelyeket érdemes figyelembe venni mielőtt szerződés írunk alá egy utazásszervezővel. Milyen óvintézkedéseket tehetünk, hogy ne járjunk pórul egy esetleges csőd esetén vagy ne verjenek át? Minek kell egy szerződésben benne lenni? Hogy ellenőrizhetjük a céget? Milyen díjakat számíthatnak fel?
A Green Holidays csődje miatt sokak nyaralása ment tönkre. Ahogy arról beszámoltunk, az Opten  szakértője szerint, ez a csőd csak a jéghegy csúcsa, az utazásszervezők között sok a rizikós vállalkozás, ezért érdemes szerződéskötés előtt tájékozódni a cégről és tenni néhány óvintézkedést, de mit is kell ilyenkor tennünk?
Van engedély?

Az utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységet a Budapest Főváros Kormányhivatala engedélyezheti. Ezért első körben a kormányhivatal listáján érdemes ellenőrizni, hogy van-e engedélye a cégnek, akivel utazni akarunk. Tevékenységet jogszerűen folytató vállalkozások listája itt érhető el >>
Ez azért jó, mert azok a vállalkozók, akik eleget tettek a vonatkozó jogszabályi előírásoknak és engedéllyel rendelkeznek, számos fogyasztóvédelmi garanciával bírnak és rendelkeznek olyan vagyoni biztosítékkal, mely szükséghelyzetbe került utasok hazaszállíttatására, illetve fizetésképtelenség esetén az előlegek, részvételi díjak visszafizetésére szolgálnak. Fontos azonban tudni, hogy a vagyoni biztosíték csak akkor nyújthat fedezetet az utazási irodánál befizetett szolgáltatásra, amennyiben utazási csomagot, például szállást és repülőjegyet is az utazási irodánál vásárol.
Kivel szerződök?
Az utazásszervező és az utazásközvetítő között a lényegi különbség az, hogy míg az utazásszervező saját árualapot (szervezett utakat, utazási csomagokat) állít össze és értékesít, addig az utazásközvetítő nem saját maga szervezi meg és állítja össze az utakat, utazási csomagokat, hanem egy más által már összeállított utazást, utazási csomagot értékesít.

Az utasok mindig az utazásszervezővel kerül szerződéses jogviszonyba, tehát ha utazásközvetítőn keresztül is köti meg a vonatkozó szerződést, rendeli meg a szolgáltatást, a szolgáltatás teljesítéséért nem annak közvetítője, hanem szervezője lesz a felelős. Fontos tehát, hogy minden esetben tájékozódjon az utazás tényleges szervezőjéről, akivel szerződésbe kerül és arról, hogy az a vállalkozás szerepel-e a kormányhivatal hatósági nyilvántartásában.

Mi legyen benne a szerződésben?

Az utazási szerződésnek kötelezően tartalmaznia kell:

1. az utazásszervező, továbbá - ha az utazási szerződést utazásközvetítő útján kötik - az utazásközvetítő nevét, székhelyét, telefonszámát,

2. az utazásszervezőnek, továbbá - ha az utazási szerződést utazásközvetítő útján kötik - az utazásközvetítőnek a nyilvántartásba vételi számát,

3. az utas nevét és lakcímét, továbbá - elektronikus úton kötött utazási szerződés esetén - elektronikus levelezési címét,

4. az utas által megrendelt szolgáltatást,

5. a szolgáltatás igénybevételének idejét, helyét,

6. a szolgáltatást nyújtó megjelölését,

7. adott esetben a személyszállítás eszközét és a célállomást,

8. a szolgáltatásnak a szervezési díjat is magában foglaló díját (a továbbiakban: a szolgáltatás díja), forintban meghatározva,

9. a szolgáltatás díjában nem benne foglalt, külön felszámításra kerülő adó, illeték és egyéb kötelező terhek (így különösen az üdülőhelyi díj, horgonyzási díj, repülőtéri illeték) forintban meghatározott összegét,

10. az utazási szerződés alapján fizetendő teljes díj forintban meghatározott összegét, továbbá annak megfizetése rendjét és módját, valamint a díj módosításának lehetőségére vonatkozó, megfelelő tájékoztatást,

11. annak a biztosítónak vagy pénzintézetnek a megnevezését, amellyel az utazásszervező az előírt vagyoni biztosítékra vonatkozóan szerződést kötött,

12. az arra való figyelemfelhívást, hogy az utas az utazási szerződésben vállalt szolgáltatás teljesítésével kapcsolatos kifogását köteles haladéktalanul közölni az utaskísérővel vagy annak hiányában a helyszíni szolgáltatóval, valamint

13. ha az utazásszervező közreműködőjének felelősségét nemzetközi egyezmény korlátozza, az erre vonatkozó tájékoztatást, a vonatkozó nemzetközi egyezményt kihirdető jogszabály megjelölésével.

Milyen díjak vannak és mi köztük a különbség?

részvételi díj+szervezési díj=szolgáltatási díj
szolgáltatási díj+ adók, illetékek és egyéb kötelező terhek= Teljes díj
azaz
Teljes díj>szolgáltatási díj >=részvételi díj

A különböző utazási dokumentumok, tájékoztatók, a szerződés eltérő megnevezésű díjakat határoznak meg. Részvételi díjnak nevezzük azt a díjat, ami az utazási szolgáltatás díját valamennyi részszolgáltatásra kiterjedően összesítve, egy összegben határozza meg (függetlenül attól, hogy az egyes részszolgáltatások számlázása külön-külön vagy egyszerre történik). Szolgáltatási díj a szolgáltatásnak a szervezési díjat is magában foglaló díja. Teljes díj a szolgáltatás díja (részvételi díj), valamint a szolgáltatás díjában benne nem foglalt, külön felszámításra kerülő adó, illeték és egyéb kötelező terhek.

A jogszabályi előírások alapján ugyanis az utazási szerződésben az utazásszervező a szolgáltatás díjában benne nem foglalt, külön felszámításra kerülő adó, illeték és egyéb kötelező terhek összegét külön köteles megjelölni. Ilyen tételek különösen a következők: üdülőhelyi díj, horgonyzási díj, repülőtéri illeték. A szolgáltatásért mindenestül fizetendő teljes összeget így mindig a teljes díj mutatja.

Előleg és díjemelés

Főszabály szerint az utazási szerződés megkötésével egy időben legfeljebb a szolgáltatás díjának (részvételi díj) negyven százalékát (40%) kitevő előleg befizetése követelhető az utastól.

Szerződéskötés után az utazási iroda csak akkor emelhet az összegen, ha erről a szerződés kifejezetten rendelkezik. Ebben az esetben is csak akkor, ha a szállítási költségek az utazási szerződésben vállalt részszolgáltatásokkal kapcsolatos adó, illeték és egyéb kötelező terhek vagy deviza forintárfolyamának változásának.

További, részletes információk az utasok és az utazásszervezők jogairól és kötelezettségeiről itt olvashatók >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG