4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Erős harmadik negyedévet zárt a Mol-csoport, ugyanakkor az új kihívások tükrében a vállalat felülvizsgálta év végi eredmény előrejelzését – írja a vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelent tájékoztatóban.

A Mol-csoport közzétette harmadik negyedéves, tehát a júliustól szeptemberig tartó időszak üzleti eredményeit. Íme a főbb megállapítások:

  • A Mol-csoport adózás előtti eredménye 2025 harmadik negyedévében 503 millió dollárt ért el, azonos szinten maradva az egy évvel korábbival.
  • A Kutatás-Termelés stabil eredményeket hozott viszonylag kiegyensúlyozott külső környezetben. A termelés 2025 harmadik negyedévében átlagosan 92,3 ezer hordóra (mboepd) csökkent, közel a 92-94 ezer hordós éves iránysáv alsó határához. Ennek oka a magyarországi átmeneti leállásokban keresendő. A rövid távú kilátások javulnak, októberben 98,4 ezer hordóra nőtt a termelés. Az iraki Kurdisztán régióban újraindult a kőolajexport Törökországba, és a szintén Irak Kurdisztán régiójában található Khor Mor létesítményben befejeződött a „KM250” gázbővítési projekt.

A Kutatás-Termelés gyengébben, a Downstream erősebben teljesített az éves szinten stagnáló Mol-csoportnál
A Kutatás-Termelés gyengébben, a Downstream erősebben teljesített az éves szinten stagnáló Mol-csoportnál
Fotó: DepositPhotos.com

  • A Downstream (finomítási üzletág) teljesítménye javult 2025 harmadik negyedévében a kedvező finomítási környezetnek köszönhetően. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a finomítói árrések hordónként közel 6 dollárral nőttek. A feldolgozott mennyiségek szezonálisan alacsonyak voltak a harmadik negyedévre tervezett rendszeres éves karbantartás miatt, míg az értékesítési volumen változatlan maradt az előző évhez képest. Mivel a petrolkémiai környezet nem mutatott javulást, a petrolkémiai teljesítmény továbbra is a nullszaldó alatt maradt. A Dunai Finomítóban októberben bekövetkezett tűzesetet követően a tűzben nem érintett üzemeket sikeresen újraindították, a kárfelmérés még folyamatban van.
  • A Körforgásos Gazdasági Szolgáltatások negatív teljesítményről számolt be, amelyet az év harmadik negyedévében az erős szezonalitás befolyásolt, az alacsonyabb bevételek és a kiterjedt DRS-visszaváltás miatt; valamint a másodlagos nyersanyagok értékesítése is csökkent. A kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer pozitív szabályozási változása, valamint a hatékonyságjavító intézkedések hatása várhatóan erősödést hoz a következő negyedévekben.
  • A Gas Midstream eredménye a változó makrogazdasági tényezők és a szabályozott árszint következtében csökkent a tavalyi évhez képest, a nagy regionális szállítási kereslet ellenére

Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató így kommentálta az eredményeket:

„Hozzá vagyunk szokva az izgalmakhoz, de még Mol-os mércével is eseményekben gazdag időszak van a hátunk mögött. Elég csak a kőolajpiacot érintő szankciókra, a százhalombattai tűzesetre vagy az Adria-vezetéken történő szállítások körüli anomáliákra gondolni.

Öröm a sok ürömben, hogy mindezen kihívások – melyek menedzselése embert próbáló feladat – sem tudják letéríteni a Mol-csoportot a kijelölt útról. Kollégáink elkötelezettségének, a működési hatékonyságunknak és a rugalmasságunknak köszönhetően tartjuk a meghatározott irányt. Erős negyedévet zártunk, de az új kihívások tükrében felül kellett vizsgálnunk év végi eredmény elvárásunkat.

Mindezek mellett folytatjuk transzformációs stratégiánk végrehajtását is, melynek legfontosabb mostani mérföldköve vállalatunk jogi szerkezetének hatékonyabbá tétele és a nemzetközi olajiparban már jól bevált holding struktúra kialakítása. November 27-re összehívott rendkívüli közgyűlésünkön dönthetnek is erről majd részvényeseink.

A sok feladat mellett az emlékezésre is kell, hogy időt fordítsunk, hiszen az idei évben ünnepli a Dunai Finomító és algyői olaj-, és gázmezőnk a 60. születésnapját, és ünnep van a Consumer Services üzletágunkban is. 10 éve indítottuk el Fresh Corner hálózatunkat, ami közel 1400 üzletével és naponta átlagosan több mint 180 ezer eladott csésze kávéjával a régió legnagyobb kávézó hálózatává nőtte ki magát. Jól mutatja mindez, hogy a Mol minden körülmények között képes növekedni és fejlődni.”

Címkék: Vállalat Mol Olajipar

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Hoppon maradhat, aki hétvégén EasyJet-tel repülne
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 16:06
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az EasyJet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
Vállalat Mi vihette rá az MVM exvezetőit egy 50 milliárdba kerülő árfolyamügyletre?
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 15:09
Ezt próbálta kitalálni laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor. Bizonyosságot majd akkor lehet megtudni, ha az MVM volt vezetői a hivatalos jogi és könyvvizsgálói eljárások keretében részletes elszámolást adnak a 400 euró/forint feletti fedezeti tranzakcióról.
Vállalat Zöld jelzést kapott a 4iG, élesedik az új partnerség
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 18:53
Rábólintott a német hatóság két tranzakcióra.
Vállalat Nem teljesen átlátható – kiejtették Mészáros Lőrinc cégét egy fontos körből
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 11:39
Az MFB döntéséről Kapitány István is tájékoztatást adott.
Vállalat Elkezdték a Paksi Atomerőmű 2. blokkjának felterhelését
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 19:41
Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor – közölte a létesítmény a honlapján.
Vállalat Óriási tőkeemelés az állami tulajdonú banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 15:15
Ritka nagyságrendű üzleti döntés született az MFB-nél. 
Vállalat Patinás, több mint hetven éve alapított cég szűnhet meg Magyarországon
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 10. 08:54
Már több mint 4 éve húzódik Magyarország egyik legnagyobb és legrégebbi, hazai tulajdonban lévő téglagyárának a vesszőfutása. A Mályi Tégla Kft. az orosz-ukrán háborúval járó energiaválság miatt vált teljesen fizetésképtelenné, majd került felszámolási eljárás alá. Évekig úgy tűnt, hogy az állam mentőövet dobhat a cégnek, de most egy új tulajdonos érkezhet, akinek a tervei között nem szerepel a téglagyártási tevékenység folytatása.
Vállalat Magyar kézifegyver-gyártásról tárgyalt Washingtonban a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 8. 11:14
Jászai Gellért a kézifegyvergyártó Troy Industries vezetői mellett a J.P. Morgan képviselőjével is egyeztetett.
Vállalat Magas rangú amerikai kormányzati szereplőkkel tárgyalt Jászai Gellért
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 15:36
Az űr- és védelmi ipar volt az egyik fő egyeztetési pont.
Vállalat A Mol bebiztosította erre az évre az olajszállítást
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 17:13
Megállapodtak a horvát olajvezeték üzemeltetőjével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG