3p

Ez év június 3-án lépett hatályba a 2021. évi XLIII. törvény, melynek legfontosabb célja a társaságok tényleges tulajdonosának nyilvántartása.

A pénzmosás megelőzéséről szóló törvény módosítása az uniós pénzmosás-megelőzési szabályokhoz igazodik és a lényege, hogy a számlavezető bankok adatszolgáltatást adnak az adóhatóság felé a tényleges tulajdonosra vonatkozóan.

Kiket érint az adatszolgáltatási kötelezettség?

A központi nyilvántartásba történő bejelentést a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre a számlavezető bankok kötelesek megtenni, illetve az adatokban bekövetkezett változást (például átalakulás) 5 munkanapon belül bejelenteni. Ezt egy, a központi nyilvántartás céljára létrehozott központi rendszerbe szükséges majd megtenni, de elsőként 2021. június 6-tól a számlavezető bankok már fel is vezették az adatokat a NAV által működtetett központi nyilvántartás felé. Ekkor a pénzintézetek a 2021. január 1-jén velük kapcsolatban álló ügyfelek adatait továbbították, október 1-jétől pedig a 2021-ben szerzett ügyfelek adatait kell bejelenteniük.

Azok számára kötelező az adatok megadása, akik Magyarországon bejegyzett, illetve nyilvántartásba vett gazdálkodó szervezetként és civil szervezetként működnek; a bizalmi vagyonkezelési jogviszony esetén a bizalmi vagyonkezelők számára; valamint azok a részben állami tulajdonú szervezeteknek, amelyek legalább 25 százalékban nem állami tulajdoni hányaddal rendelkeznek.

Nem kötelező az adatszolgáltatás a pártok, a szakszervezetek és a kölcsönös biztosító egyesületek, a közalapítványok és a pártalapítványok, valamint a szabályozott piacon jegyzett, közösségi jogi szabályozással vagy azzal egyenértékű nemzetközi előírásokkal összhangban lévő közzétételi követelményeknek megfelelő részvénytársaságok és európai részvénytársaságok számára.

A nyilvántartás vezetésének előnye

Amennyiben egy szolgáltató, például könyvelő, könyvvizsgáló vagy adótanácsadó cég és felügyeletet ellátó szervek, például cégbíróság eltérést észlel a nyilvántartáshoz képest, a tulajdonos ténylegesen felvezetett adatai között, akkor azt kötelesek bejelenteni, így várható, hogy az adatszolgáltatás a valós adatok követését teszi lehetővé.

Az adatok rögzítésével az adott szervezet értékelése is megtörténik, melyet a rögzítéskor kapott, úgynevezett megbízhatósági TT index tesz lehetővé. Ennek kezdeti értéke 10 pont, azonban a szervezeteket adatszolgáltatási megbízhatósága alapján idővel változhat ez az érték. Pontszámtól függően a szervezetek “megbízható”, „bizonytalan” és “megbízhatatlan” kategóriákba kerülhetnek. Miután ezek a minősítések a cég kockázati tényezőjét is mutatják, érdemes a negatív jogkövetkezmények elkerülése érdekében az adatszolgáltatást pontosan és időben teljesíteni.

A tényleges tulajdonosi adatok a hatósági szereplők és a szolgáltatók számára 2022. február 1-jétől lesznek hozzáférhetők, az általános betekintési lehetőség pedig 2022. július 1-jétől nyílik meg, illetve innen kezdődően merülhet fel a nem megfelelő adatminőségből fakadó jogkövetkezmény is.

 

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG