10p

A Thinkpad sorozat generációi közötti különbségek bár nem mindig túl markánsak, a Lenovo üzleti modelljei ugyanakkor mindig pontosan annyi újítást hoznak magukkal, amennyi két generáció között szükséges, ez esetben talán többet is. A T14 Gen2 így külsőségeiben bár aligha tér elődjétől, hardveresen azonban már bőven hozott magával újdonságot. A következő bekezdésekben részletesen kivesézzük ezeket az újításokat.

Ezek az újdonságok pedig nem csupán egy új generációs processzort jelentenek, hanem a T14 Gen2 az egyik olyan új modell, ami már az Intel méltán dicsért integrált videokártyáját, az Irist használja. Mint ahogy arra a továbbiakban is többször utalunk majd, a Lenovo Thinkpad T14 Gen2 kvalitásait tekintve, a konkurens Dell Latitude 7420 megoldásait idézi, így az tűpontos összehasonlítás érdekében, érdemes a Dell Latitude 7420-ról szóló tesztet végigolvasni.

Külcsín 

Mint ahogyan azt már a bevezetőben is említettük, számottevő küllemi különbségeket bár nem hozott magával a T14 Gen2 az előző generációhoz képest, ez már csak olyan szempontból sem jelent problémát, hogy egy bevált recepten változtatni egyrészt mindig rizikós, másrészt pedig függetlenül attól, hogy eggyel korábbi vagy későbbi generációról van-e szó, az egyazon szériába tartozó modelleket tulajdonképpen teljesen felesleges egymástól merőben eltérő dizájnnal és formatervvel ellátni. A T14 Gen2 így tehát már ránézésre is pontosan ugyanazt nyújtja, mint a Lenovo Thinkpad T14 Gen1, illetve a T490, vagyis mind a dimenziói (329 mm x 227 mm x 17.9 mm), mind a súlya (1.5kg), mind pedig az anyaghasználata (üvegszálas magnézium kompozit) is teljesen megegyezik a Gen1-el. A formaterv és a dizájn a Thinkpedek összes eleganciáját magában hordozza; így a billentyűk, a trackpad és az ujjlenyomat olvasó elhelyezkedését, a géptest felső részének egészén végig húzódó hangszórót, illetve a csuklótámasz vastagságát is.


Kijelző, port kiosztás, billentyűzet és bővíthetőség

A Lenovo Thinkpad T14 Gen2 nem csupán külsőségeiben idézi meg az elődöt, de a kijelző típusában is, hiszen a 14”-os FullHD (1920x1080) IPS matt kijelző minden tekintetben hozza a kategóriától elvárható kötelezőt. A T14 Gen2 az egyik olyan első modell, ahol már nem a HD-s megoldások (1366 X 768) a belépő darabok, hanem mint amilyen az általunk tesztelt példány is, vagyis a FHD, IPS, 300 nites fényerejű és az NTSC skála szerinti 45%-os színlefedettségű (LP140WFH-SPP1) modellek. A T14 Gen2 továbbá elérhető még FHD/IPS/300nit/touch, FHD/IPS/400nit/low power, FHD/IPS/500nit/touch, illetve UHD/IPS/500nit/100% Adobe sRGB verzióban is.

Bár a port kiosztást tekintve sincs új a nap alatt, a T14 Gen2 semmi létfontosságú csatlakozóban nem szűkölködik. A bal kezünk felőli oldalra került a microSD kártyaolvasó, az audio-jack bemenet, a HDMI, valamint egy darab USB 3.0, az 5 gigabites mini-ethernet (Intel Ethernet Connection I219-V; 10/100/1000/2500/5000 MBit/s), és kettő darab Thunderbolt 4.0-et támogató USB type-C. A Thunderbolt 4.0 egyébként az Intel legújabb, 11. generációs technológiája, amely az előző generációs, Thunderbolt 3-hoz képest már nem egy darab 4K-s megjelenítést, hanem vagy két darab 4K-s vagy pedig egy darab 8K-s megjelenítést is támogat.

A géptest szembe eső felét üresen hagyták, míg a jobb oldalon a smartcard olvasót, egy darab USB 3.0-át, az RJ45-ös LAN csatlakozót és a Kensington-zárat találjuk.

A billentyűzet kialakítása a T480 és a T480s által megkezdett és azóta a T490 és a T14 Gen1 által folytatott utat viszi tovább, így a T14 Gen2 esetén is szinte egy-az-egyben ugyanazt a kényelmes gépelési élményt kapjuk, mint az elődök esetén. A billentyűk nyomáspontja, leütési távolsága és konkáv formatervük pedig szintén a Thinkpadektől megszokottakat kínálja, talán egy kicsit kényelmesebbnek is mondható, mint a Dell hasonló megoldása. Ugyanez mondható el a touchpadről is, felülete sima, használata pedig kényelmes.

A Lenovo Thinkpad T14 Gen2 a bővíthetőséget tekintve hozza amit kell, a belsőben lévő 16GB DDR4 memóriából ugyanakkor 8GB integrált, így gazdálkodni bár csak egy slottal tudunk, összesen akár 40GB memóriáig (8GB + 32GB) bővíthető a gép. Van továbbá egy M.2-es SSD slotunk, melyben jelenleg egy 256GB-os NVMe SSD található, ez azonban egyéni ízlés szerint akár 2TB-ig is felbővíthető.


Egyéb eszközök 

A Lenovo Thinkpad T14 Gen2 Dolby Audio hangzása hozza az elvárhatót, a hangerőszint kifejezetten jó, a basszus ugyanakkor a kategórián belül gyengébb a megszokottnál. A webkamera és a mikrofon ízig-vérig Thinkpad, így amennyiben a korábbi modellek kamerájával és mikrofonjával meg voltunk elégedve, úgy a T14-el is maximálisan meg leszünk. Csakúgy, mint a magasabb kategóriába sorolható üzleti modellek, úgy természetesen a Lenovo Thinkpad T14 Gen2 is el lett látva ujjlenyomat olvasóval, Windows Hello arcfelismeréses bejelentkezést támogató IR kamerával, illetve Bluetooth 5.1-el is.

 

Akkumulátor

Az 50 wattórás akkumulátor nem kínál kiemelkedően hosszú munkaórát, a maga 8-9 órás működése közepes fényerőn, böngészésre használva megfelel az átlagnak. Nálunk pedig ez konkrétan 8 és fél órát jelentett, szintén közepes fényerőn használva, netes videónézéssel. Ez pedig nagyjából megegyezik azzal, amit a Dell Latitude 7420 aksijától várhatunk, azzal a különbséggel, hogy a 7420 kapható 43Wh-s kiszerelésben, így az inkább a 8, illetve 63Wh-s verzióban is, ami pedig a 10 órás üzemidőhöz lesz közelebb. Bár maga az akkumulátor kapacitás az előző generációs modellekhez képest alapvetően nem változott, a használati idő mégis ~1-2 órával megrövidült a korábbiakhoz képest. Ennek oka a generációk közötti teljesítmény növekedés, így minél nagyobb két adott generáció CPU-ja és VGA-ja közötti fejlődés, annál jobban rövidül az aksi üzemideje, ha hatékonyságban nem történik nagy előrelépés (ezt pedig inkább a 12. generációtól várhatjuk majd).


Belbecs és teljesítmény

A Lenovo Thinkpad T14 Gen2 már a 11. generáció teljes fegyvertárával rendelkezik, köztük az Intel új generációs processzor megoldásával, az i5-1135G7-el, illetve a dedikált VGA-kat is megszorongatni képest Iris Xe grafikus modullal. Bár az integrált GPU-k korábban még aligha rúghattak volna labdába a piacon, ezt a képletet pont a Tiger Lake fedőnév alatt napvilágot látott Intel megoldás variálta meg, némiképpen megtörve ezzel a dedikált kártyák hosszú ideje tartó egyeduralmát. Ez pedig nem csupán a versenyhelyzetre van jótékony hatással, de nekünk, felhasználóknak is jó, hiszen a piaci átlaghoz képest valamivel pénztárca kímélőbb ár cetlivel juthatunk hozzá az Intel belépő szintű teljesítményt ígérő videokártyájához.

A tavalyi év, harmadik negyedévében napvilágot látott, i5-1135G7 CPU 4 maggal és 8 szálon futtatva teszi a dolgát, maximum 4.2Ghz-en és 8Mb cache-el. A cpubenchmark.net PassMark eredményei alapján, az i5-1135G7 teljesítménye a szintén házon belüli i7-8750H és a konkurens AMD Ryzen 5 3500U közé sorolható. Mivel az aksinál már érintettük a 7420-at, így annál maradva érdemes a két gép processzorát összevetni, így pedig a T14 Gen2 i5-1135G7 CPU-jának erejét, a 7420 i5-1145G7 processzorához viszonyítva is be tudjuk határolni. Míg az i5-1135G7 10030-as összpontozást ért el a cpubenchmark.net benchmarkjain, addig az i5-1145G7 ugyanezen a teszten 10907-et produkált. Mivel a két CPU teljesítményében 200Mhz-nyi az órajel különbség az i5-1145G7 javára, így előzetesen nagyjából 5%-os teljesítménybeli differencia remélhető, az összpontszám alapján azonban ennél valamivel több lett a végeredmény, ami pedig a RAM-ok közötti különbségeknek tulajdonítható.

A generációk közötti teljesítménybeli különbségek az i5-10210U-hoz viszonyítva is jól láthatók, az i5-1135G7 ugyanis a UserBenchmark összehasonlító mérései alapján több, mint 30%-os erő növekedést mutatott közvetlen elődjéhez képest.  A mellékelt eredményeken jól látszik, hogy az i5-1135G7 az egy magos feladatokban pedig 44%-os sebesség növekedést produkált a az i5-1135G7-el szemben, de a 40%-hoz közeli teljesítménybeli emelkedés a többmagos feladatokban is tetten érhető.

(Forrás: cpubenchmark.net - A képen a PassMark által mért összesített CPU benchmark eredményei láthatók.)

 

(Forrás: cpubenchmark.net - A képen az i5-1135G7 általános információi láthatók.) 

Mint ahogyan azt feljebb már érintettük, az 1GB-os Intel Iris Xe GPU teljesítménye nagyságrendileg a belépő szintű grafikus kártyák súly csoportjába sorolható, a UserBenchmark.com oldalának tanúbizonysága szerint ugyanis a konkurens Nvidia GeForce MX350 erejét hivatott megidézni. Teszi mindezt nem csupán meggyőzően (3D gyorsaság - MX350: 20.1% vs. Iris: 19.1%), de egyes teszt pontokban (tükröződés, gravity és MRender) még hatékonyabban is.

(Forrás: UserBenchmark.com - A képen az Intel Iris Xe, Nvidia GeForce MX350-hez viszonyított ereje látható.) 

Forrás: Laptoping.com (A Laptoping.com benchmark tesztjei alapján, az Iris Xe teljesítménye a középmezőnybe, a GTX 1650 Max Q és a MX350 közé helyezhető.) 

Az MX350-hez hasonló kvalitásokat pedig nem csupán a UserBenchmark eredmények, hanem a 3DMark grafikai összteljesítményt summázó végeredményei is alátámasztják.

(Forrás: notebookcheck.com - A képen az Intel Iris Xe 3DMark eredményei láthatók, ahol 6638-as végeredmény áll szemben az MX350 6158-as eredményével.) 

A videocardbenchmark.net G3D Mark ereményei is pontosan azt hivatottak megerősíteni, hogy az Intel Iris Xe videokártyája, a GeForce MX350-el fej-fej melletti eredmény abszolválására képes, ám ahogyan az az eggyel feljebb lévő 3DMark eredményeken is látható, bizonyos grafikai szegmensekben az Iris még rá is licitál a konkurensre. 

(Forrás: videocardbenchmark.net)

A figyelemreméltó hatékonyságért persze nem csak és kizárólag a processzor és a grafikus kártya dicsérhető, hiszen az összteljesítményért az alaplapra forrasztott, 16GB-os és 3200 Mhz-es DDR4 memória és a 256GB-os NVMe SSD is hozzáteszik a magukét. A T14 Gen2 hűtése terhelés alatt (AIDA64) jónak mondható, a palmrest nem melegszik túl, a hőcsere megfelelő, így hőmérséklet emelkedés csupán a fenéklapon volt tapasztalható. A terhelés alatti hőmérséklet összességében pedig nem haladta meg a 60 Celsiust.


Összegzés

Vitathatatlan, hogy a használt Lenovo laptopok közül a Thinkpad T14 Gen2 már minden egyes komponensében 11. generációs darab, melynek i5-1135G7 processzorának ereje, illetve az Iris Xe által prezentált grafikus teljesítménye, a belépő szintű gamer konfigurációkat hivatott megidézni. Erre pedig a Thinkpedek küllemi stílusjegyeire jellemző, hamisítatlan üzleti elegancia csak rátesz még egy lapáttal, hogy aztán a végeredmény pontosan olyan legyen, amelyben a széria hű felhasználói egy pillanatig sem csalódhatnak.

Pro: 11. generációs, figyelemre méltó integrált GPU teljesítmény, kényelmes, Thinkpadektől megszokott gépelési élmény. Továbbra is jó minőségű, a Thinkpadektől elvárható gépház.

Kontra: A Lenovo Thinkpad 14 Gen2 tesztje során hiányoltuk, hogy nincs hagyományos méretű SD kártya olvasó, csak MicroSD. Továbbá terhelés alatt, akkumulátorra dugva jobban melegszik, mint elődje. A 16GB memóriából 8GB forrasztott, így RAM bővítésnél csak egy slotból gazdálkodhatunk, de így is 40 Gb-ig bővíthetjük laptopunkat, így ez nem mondható túlzottan nagy problémának.

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Észrevette? Szép csendben tovább kúszik felfelé a családi nagybevásárlás ára
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2024. április 10. 05:44
Idén szinte minden hónapban drágább lett egy kicsit a nagybevásárlás, nincs ez másképp áprilisban sem - megint feljebb kúsztak az árak az előző hónaphoz képest. Tavaly ilyenkor viszont még drágábban vásárolhattunk, így a bázishatás továbbra is kitart: éves szinten árcsökkenésről számolhatunk be, és pár hónapig ez így is marad még. Míg azonban 2 évvel ezelőtt még a 30 ezer forintos kosárérték is brutálisan drágának tűnt, most a 35 ezer is realitás. Itt a Privátbankár legfrissebb Árkosár-felmérése.
Vásárló Vége lett a marakodásnak, visszatértek a kiebrudalt termékek a carrefouros polcokra
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 12:51
Róka fogta csuka, csuka fogta róka helyzetbe kerültek a kiskereskedők és a legismertebb élelmiszer- és italmárkák tulajdonosai azzal, hogy a felek médiapartnerekké is váltak.
Vásárló Új frontot nyitott a Temu
Buksza blog | 2024. április 8. 11:51
A Temu csak másfél éve jelent meg a Kínán kívüli online piacon, ám máris csavar egyet azon a stratégián, hogy nagyon alacsony áraival elszívja a vevőket versenytársaitól.
Vásárló Megbukott a kísérlet a boltok pénztárainál
Buksza blog | 2024. április 8. 08:55
Az áruházláncok folyamatosan keresik a módját annak, hogy összekapcsolják a várlást és a mobilfizetési lehetőségeket, ám úgy tűnik göröngyös útra léptek kísérleteikkel.
Vásárló Hogyan befolyásolja a máj egészsége az epe működését?
Márkázott tartalom | 2024. április 5. 19:01
Az emberi test egy meglehetősen komplex felépítésű rendszer, melynek a működését még máig sem sikerült a tudósoknak teljes egészében megfejtenie. Az azonban már világos, hogy szinte minden mindennel összefügg, és ha egy szerv működése rendellenessé válik, az akár a teljes szervezetre, fizikai és mentális állapota is kihathat.
Vásárló Mit jelent valójában a szeretet, és hogyan függ össze az önzetlenséggel?
Márkázott tartalom | 2024. április 5. 10:17
Tetszik vagy sem, voltaképpen az egész életünk egy olyan út, amin folyamatosan fejlődünk, részben az eleve bennünk lévő vonásokból kiindulva, másrészt az életünk ránk gyakorolt hatásai által.
Vásárló A Lidl nagyobbat harapott az osztrák piacból
Privátbankár.hu | 2024. április 4. 18:36
Az osztrák Lidl növelte piaci részesedését Ausztriában. 
Vásárló A környezettudatos stretchfóliák alkalmazásának előnyei
Márkázott tartalom | 2024. április 4. 12:57
Biztosan te is láttál már olyan videót a közösségi média platformokon, amelyekben fóliák és műanyag flakonok között úszkáló állatok láthatók. Ezek ékesen bizonyítják, hogy égető szükség van a hatékony és környezettudatos megoldásokra az ipari fóliázás terén is.
Vásárló A jakuzzi külseje is fontos
Márkázott tartalom | 2024. április 3. 12:49
A masszázsmedence pozitív tulajdonságai akkor érvényesülnek igazán, ha rendszeresen sor kerül a használatára. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a külsejében is örömét lelje mindenki. Fontosak a tetszetős formák, a modern színek és az időtállóság. A cikkben minden fontos kérdést megválaszolunk a témával kapcsolatban.
Vásárló Pocsék dolog vár pénteken a magyar autósokra
Privátbankár.hu | 2024. április 3. 11:22
Emelkednek az üzemanyagok árai. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG