5p
A márciusi rekord után áprilisra nem nőttek tovább az élelmiszerárak: három hazai hipermarket közül csak egyben tapasztaltunk drágulást, két áruházban olcsóbban tudtuk megoldani a havi nagybevásárlást, mint egy hónapja vagy épp egy éve. Az élen helycsere történt. Megnéztük azt is, hogyan tartják be az új jogszabályokat az áruházak.

Április 4-én - mint bő 10 éve minden hónapban - ismét nyakunkba vettünk három hazai hipermarketet, hogy megnézzük, hogyan alakult 30 termékből álló minta-élelmiszerkosarunk ára. Előző havi felmérésünk végén minden idők legmagasabb végösszegéről adhattunk hírt, alátámasztva az egyre gyorsuló inflációról szóló hivatalos jelentéseket. Ezúttal viszont nem tudunk új csúcsról beszámolni: a Tescóban és az Intersparban is csökkent az élelmiszerkosár végső ellenértéke, drágulást ezúttal egyedül az Auchanban mértünk, így az átlagok alapján az Árkosár értéke valamelyest lejjebb került - igaz, éves összehasonlításban csak 46 forinttal.

A legnagyobb árcsökkenést ezúttal a Tescóban tapasztaltuk, havi szinten 3,5, éves összehasonlításban közel 4 százalékkal kevesebbet kell fizetnünk a brit gyökerű láncnál. Az Interspar egy hónap alatt 2,5, 1 év alatt pedig 1,7 százalékot engedett áraiból. Az előző hónapban az Auchan volt a legvisszafogottabb az áremelésben (sőt, havi szinten még csökkenést is mértünk), most némi fáziskéséssel itt is felzárkóztatják az árakat: márciushoz képest 1,8, tavaly áprilishoz képest 5,4 százalékkal emelték meg az árakat.

Ennek eredményeképp átrendeződött az áruházak sorrendje: a Tesco megelőzte az Auchant, az Interspar pedig felzárkózott - a legolcsóbb és a legdrágább bevásárlás között a különbség 4,25 százalékosra olvadt, azaz 1000 forint alatt maradt.

Az átlagos kosáréréték a három áruház átlaga alapján 18 688 forint lett, ami 1,5 százalékkal alacsonyabb az előző havinál, és hajszállal, 0,2 százalékkal elmarad a tavaly áprilisi Árkosár-értéktől is.

Az éves árváltozás mértéke, avagy a Privátbankár Árkosár éves árindexe

Persze ugyanezekkel a termékekkel ugyanezekben az áruházakban akár 17 ezer forint alatt is meg tudnánk tölteni a kosarunkat: ha mindent ott vennénk, ahol azt a legolcsóbban adják, az 16 543 forintos végösszeget jelentene. A tripla idő vagy a tripla létszámú bevásárlócsapat azonban nem biztos hogy megérné a bő 2000 forintos spórolást, a logisztikai problémákról nem is beszélve.

Mi drágult és mi lett olcsóbb?

Az előző hónaphoz képest a banán és a narancslé árán emeltek a legnagyobbat az áruházak, 20 százalékot közelíti a drágulás mértéke. 10 százalékot meghaladó mértékben drágult még a kávé, a tea, egyes felvágottak ára is. A tejfölért, tésztáért és az almáért viszont legalább 10 százalékkal kevesebbet kellett fizetnünk, mint egy hónapja.

Tavaly áprilishoz képest a rizs átlagára ugrott a legnagyobbat (közel 40 százalékot), a sajtért közel 30 százalékkal többet kell fizetnünk. 10 százalék fölött drágult egy év alatt az UHT tej, a cukor, a jeges tea és egyes felvágottak is. 20 százalékkal olcsóbb lett viszont az alma és az áfacsökkentésnek köszönhetően a csirkemell is, de legalább 10 százalékkal kevesebet kell adni a pezsgőért, a csokoládéért és a banánért, mint egy éve.

Havi legolcsóbbak

Áprilisban a húsvét jegyében választottunk ki három terméket, hogy megnézzük, minőségre való tekintet nélkül hol lehet a legolcsóbban beszerezni őket.

A tojás esetében azt is megnéztük, betartják-e az új jogszabályokat az áruházak, magyarán ugyanakkora betűkkel írják-e ki a kilónkénti árat, mint a darabonkéntit. Ebben a cikkben részletesen és alaposan leírtuk az eredményeket - az biztos, hogy a legolcsóbb tojás keresésénél valóban nem mindegy, hogy darabra vagy kilóra vásárolunk. Darabra a legolcsóbb tojást a Tesco kínálja: az S-es méretű tálcás tojást 25,63 forintért kínálták darabonként ottjártunkkor. Az Auchan sajátmárkás kisméretű tojásait 24,63-ért kínálták tálcán, az Intersparban 28,40 volt a tojás darabja. Kilóra viszont az Auchanban kapható M-es méretű Aranykorona volt a legolcsóbb (567,72 forint / kiló), megelőzve a Tesco L-es méretű tojásait (594,44 forint / kiló).

S-es méretű tojás M/L-es méretű tojás
Auchan 27,63 Ft / db
642,64 Ft / kg
35,77 Ft / db
567,72 Ft / kg
Tesco 25,63 Ft / db
596,12 Ft / kg
37,45 Ft / db
594,44 Ft / kg

Olcsó húsvéti "sonka" kategóriában is megversenyeztettük a hipermarketeket - az idézőjel azért indokolt, mert megengedőek voltunk és a tarját is beengedtük a versenybe. A füstölt, kötözött lapocka kilója a Tescóban volt a legolcsóbb, 949 forintért adták. A Spar füstölt-kötözöttje 1090 forinttal lett a második, néhány forinttal megelőzve az Auchanban kilónként 1099 forintért kapható sajátmárkás füstölt-főtt tarját. Ebbe az árkategóriába persze csak gyorspácolt termékek férnek bele.

A húsvéti csokifigurák között már alig találni olyat, ami ne igazi csokiból készült volna. A Tescóban azért még belebotlottunk egy bevonóból készült változatba, 4,8 százalékos kakaótartalommal kilónként 1983 forintba került. Az Auchanban a legolcsóbb csokinyuszi kilónként 2660 forintba került, a tejes változast 30 százalék, az étcsokis változat 60 százalék kakaót tartalmazott, ami ennyi pénzért jó ár. Az Intersparnál kétdekás csokitojást adtak 59 forintért - 40 százalékos csokitartalom mellett ez kilónként 2950 forintot jelent.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Személyre szabott óvodai- és bölcsődei berendezési megoldások
Márkázott tartalom | 2026. június 6. 08:54
Az óvodai és bölcsődei intézmények berendezésekor alapvető szempont a megfelelő bútorok kiválasztása. Az esztétikum mellett a funkcionalitás is fontos: a bútoroknak könnyen hozzáférhetőnek, biztonságosnak, valamint tartósnak kell lenniük. Ön vajon átgondolta már, milyen megoldások léteznek ezen a speciális területen?
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 5. 10:39
Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló A rendszeres fizikai aktivitás előnyei
PR | 2026. június 4. 18:34
Az egészségi állapot hatékony fenntartásához elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás. A digitális technológiák fejlődésével jelentősen megnőtt a számítógép előtt végzett munka aránya, ami az ülő életmód kialakulásához vezet. Emellett a modern élet ritmusa nagy mennyiségű stresszel jár, ami tovább rontja az egészséget. Romlik a vérkeringés, az izmok gyengülnek, és már egy rövidebb séta is nehézséget okozhat az ember számára, különösen azoknak, akik mindig tömegközlekedéssel vagy saját autóval közlekednek.
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 12:04
  Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló Mesterséges intelligencia oktatás gyakorlati szemlélettel
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 11:32
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán a jövő ígérete, hanem a mindennapjaid része lehet. Képzeld el, hogy az AI nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem bárki számára elérhető, aki szeretné optimalizálni munkafolyamatait, például tartalomgyártásban vagy napi adminisztrációs teendőkben. Az AI-témájú oktatási anyagok fontos eszközök lehetnek abban, hogy ne csak megértsd, hanem hasznosítsd is a technológia előnyeit.
Vásárló Tökéletes növényválasztás a kert egészségéért
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 12:17
A kert növényeinek kiválasztása sokkal összetettebb folyamat, mint elsőre gondolhatnád. Talán te is tapasztaltad már, hogy egy rosszul kiválasztott növény mennyi gondot okozhat. A kert szépségének megőrzése és fejlődő növényállomány kialakítása érdekében fontos, hogy körültekintően dönts a beszerzésükről. De mi alapján hozhatsz jó döntést?
Vásárló Miért érdemes figyelni a jegybanki alapkamat változását?
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 11:24
A pénzügyi hírekben rendszeresen szóba kerül a jegybanki alapkamat, mégis sokan csak annyit tudnak róla, hogy hatással van a hitelekre és a megtakarításokra. Valójában ennél jóval szélesebb szerepet tölt be a gazdaságban, hiszen számos pénzügyi és jogi számítás alapját is képezheti. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen helyzetekben lehet jelentősége.
Vásárló Mi okozza a garatgyulladást?
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 14:05
A garatgyulladás (pharyngitis) egy gyakori egészségügyi probléma, ami okozhat torokfájást, kaparó érzést, illetve egyéb kellemetlen tüneteket. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG