4p
A fogyasztói árak az elmúlt egy évben, nem hogy nem nőttek, egyenesen csökkentek. A jegybank inflációs célja 3 százalék, aminél jelenleg alacsonyabb értékre számít, ezért ismét alapkamat csökkentésbe kezdtek. Mindezek ellenére egy friss kutatás szerint a magyarok arra számítanak, hogy 5 százalékkal nőnek majd az árak. Ilyen inflációs várakozás mellett nem csoda, hogy nem hisznek a reálbér emelkedésében sem, és így nem nőtt a fogyasztói bizalom sem.

A GfK Komplex Fogyasztói Bizalom Indexe 2015 márciusában 164,8 pont, ami gyakorlatilag változatlan értéket jelez az előző időszakban, azaz 2014 decemberében mérthez képest.

Fogyasztói Bizalom Index, GfK


A Fogyasztói Várakozások Index alakulásában csökkenés figyelhető meg 2015 első negyedévében. A csökkenés oka, hogy romlott a háztartások saját anyagi helyzetének megítélése, mind a jelenlegi anyagi helyzetet, mind a jövőt tekintve. A komplex mutatószám másik összetevője, a Vásárlási Hajlandóság Index értéke közel 7 pontos emelkedéssel jelenleg 148,5 ponton áll. Ennek hátterében valószínűsíthetően a devizahitelek rendezésével kapcsolatos várakozások és a reálkeresetek alakulása áll – mondta el Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója az adatokat elemezve.

Nem hiszik el az emberek, hogy nem nőnek az árak

A munkanélküliség alakulásával kapcsolatos vélekedések 2014 decemberéhez képest pozitív irányban változtak: csökkent a munkanélküliség növekedésére számítók aránya, ugyanakkor 28 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint a munkanélküliek számában csökkenés következik be az elkövetkező egy év során.

Fogyasztói Bizalom Index, GfK


Az inflációs várakozások kedvezőbb képet mutatnak, mint az előző negyedévben: márciusban már a tavaly decemberihez képest kevesebben (62 százalék) számítanak az árak emelkedésére. Az árak növekedésének mértékét illető vélekedések is pozitív irányba mozdultak: a válaszadók átlagosan 5 százalékos növekedésre számítanak a következő 12 hónapban. A jegybank inflációs elemzése alapján középtávon az inflációs alappálya alacsonyabb lesz 3 százaléknál, ezért döntött tegnap úgy a monetáris tanács, hogy újabb csökkentési ciklust indít el. Részletek >>

Valójában így alakulnak a fogyasztói árak


A család reáljövedelmére vonatkozó várakozások 2015 márciusában szintén nem változtak számottevően: továbbra is minden második megkérdezett az inflációnál kisebb mértékű növekedésre számít e téren, vagyis a reáljövedelmük csökkenését prognosztizálja.

Hitelfelvétel? Soha!

A hitelfelvételi kedv lényegében nem változott az előző negyedévhez képest: továbbra is majdnem minden harmadik ember (28 százalék) gondolja úgy, hogy most nem alkalmas az idő hitelfelvételre, 63 százalékuk pedig soha nem venne fel hitelt. Ennek egyik oka az lehet, hogy hitelkamatokkal kapcsolatos várakozások is nagyon hasonló képet mutatnak az előző negyedévhez képest.

A vélemények a megtakarításokról 2014 decemberéhez képest változtak: az előző negyedévhez képest 19 százalékkal csökkent a megtakarításokkal nem rendelkezők aránya (az ő arányuk jelenleg 27 százalék). A lakosság nagyobb része, 41 százalék, azonban továbbra is úgy gondolja, hogy nem érdemes korábban tervezett vásárlásra felhasználni megtakarításait, míg 15 százalék szerint most érdemes nagyobb háztartási eszközt beszerezni.

2015 márciusában változatlan maradt a lakásvásárlást érdemesnek tartók aránya (54 százalék), amivel szemben csökkent a bizonytalanok tábora és bővült a lakásvásárlást nem támogatók csoportja. Tavaly decemberhez képest immár csupán a lakosság 35 százaléka tartja jó befektetésnek a lakásvásárlást, ami 24 százalékos esést jelez. A lakása eladására a mindössze a megkérdezettek 19 százaléka tartja elérkezettnek az időt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Mérlegképes könyvelő képzés gyakorló szakemberekkel
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 25. 18:08
A mérlegképes könyvelő képzés során nemcsak az számít, milyen tananyagból készül a hallgató, hanem az is, ki segít megérteni annak gyakorlati oldalát. A számvitelben ugyanis kevés a pusztán bemagolható szabály. Azt is látni kell, mikor, miért és hogyan alkalmazható egy-egy előírás a való életben. Ebben különösen sokat jelenthet, ha az oktató nemcsak tanítja a szakmát, hanem hosszú szakmai tapasztalattal is rendelkezik.
Vásárló December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG