5p
Olcsóbb a nagybevásárlás idén márciusban, mint tavaly ilyenkor, igaz februárhoz képest hajszálnyival emelkedtek az árak. A krumpli már majdnem csak feleannyiba került, mint tavaly, de sok más terméknek is lejjebb ment az ára - mi lett olcsóbb és mi drágult? Mennyibe kerül a kevert, a meggylikőr, a csoki-nyuszi és a snidling? Utánajártunk.

Március 5-én ismét elmentünk a három kiskereskedelmi lánc egy-egy hipermarketébe megnézni, hogy hogyan alakultak az árak. Szokásunkhoz hűen, most is az Auchanban, a Tescóban és az Intersparban jártunk. A több, mint hét éve tartó vizsgálatnak most különös aktualitást ad a kormányzat és a kereskedelmi láncok viszonya.

A kormány idén több intézkedést is bevezet, amelyek rosszul érintik a hipermarketeket. A jogszabályváltozások alapján például a két egymást követő évben veszteséges, legalább 50 milliárd fölötti árbevételű cég nem forgalmazhat napi fogyasztási cikket. Emellett drasztikusan emelkedik az árbevétel-arányos élelmiszer-ipari felügyeleti díjat és vasárnap ki sem nyithatnak a 200 négyzetméternél nagyobb üzletek. Ezek súlyos milliárdokba kerülnek a cégeknek, akik válaszul elhalasztják beruházásaikat, üzleteket zárnak be, elbocsátják dolgozóikat. És az is valószínű, hogy az új terhek előbb-utóbb a fogyasztói árakban is meglátszódnak majd. Egyelőre azonban nem látszik egyértelmű trend. Az elmúlt két hónapban ugyan drágulást mértünk, de márciusban estek az árak a hipermarketekben.

Mennyivel drágultak a hipermarketek?

Márciusban mindhárom hipermarket-lánc engedett az árakból tavalyhoz képest: az Auchanban 0,3, az Intersparban 3,2, míg a Tescóban 3,6 százalékkal lett olcsóbb a bevásárlás. Februárhoz képest azonban a Tesco emelte az árakat 2,2 százalékkal, ezért hiába csökkentek az árak a másik két üzletláncnál, a havi árindex 0,1 százalékkal emelkedett, vagyis ennyivel drágább lett a nagybevásárlás.

Ez méginkább összerázta a mezőnyt, az élen még sincs változás: továbbra is az Auchan az első, de a Tesco és az Interspar árai között már alig van különbség, most a Tesco lett hajszálnyival drágább. Mintaárkosarunkért az Auchanban 17 444 forintot fizettünk volna, a Tescóban pedig ugyanezekért a termékekért  17 956 forintot kérnek. Az Intersparban is 18 ezer forint alá ment a mintakosár ára: most 17 927 forintot fizettünk volna. A három áruház átlagára így 17 776 forintra emelkedett. Így éves alapon összességében 2,4 százalékkal lettek alacsonyabbak az árak, havi alapon pedig 0,1 százalékkal magasabbak.

Az árak változása az előző év azonos időszakához képest, azaz a Privátbankár.hu éves árindexe

A legkevesebbet (16 597 forint) persze akkor kellene fizetni, ha mindent ott vennénk, ahol az a legolcsóbb: 1179 forintot spórolhatnánk így az átlagárhoz képest. Ez azonban tripla utazgatással vagy tripla létszámú bevásárlócsapattal járna.

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

A KSH holnap (kedden) közli az infláció februári alakulásáról szóló adatait. Londoni pénzügyi elemzők viszont már hétfőn közzétették várakozásaikat >>>

Havi alapon drágább lett a krumpli, a sajt, és jelentősen (34%) drágult a rizs is. Olcsóbb lett viszont a liszt, a kávé, a tea, a felvágott és a pezsgő is. 

Tavaly februárhoz képest a banán, a margarin és jelentős mértékében a szeszes ital drágult, míg olcsóbb lett a kenyér, a tej, a kávé, a tea, a csoki, a cukor, a felvágott és 43,9 százalékot esett a krumpli ára. 

Havi legolcsóbbak

Hogyan számoltunk?Kosaras módszertan >>

Nem egész egy hónap van Húsvétig, ezért megnéztük, hogy mennyibe kerül a csoki-nyuszi, a metélőhagyma és a kevert, legalábbis ez volt a terv. Aztán jött az első meglepetés: a három hipermarketből még csak egy tette ki a csoki-nyulakat: egyedül az Intersparban találtunk ilyen figurákat, a legolcsóbbat 109 forintért, amely Boci márkájú, igaz nem túl nagy, csupán 18 grammos. 

A következő meglepetést az okozta, hogy kevertet sem találtunk két üzletben. Kevertet csak a Tesco tart: a Győri Kevert Likőrből 2 decit 1025, 5 decit 2105 forintért kapni. Az Intersparban ezzel szemben nem volt kevert, így végül egy másik klasszikust kellett választanunk - a meggylikőr árát jegyeztük fel: 899 forintért 2 decit kapunk. Az Auchanban az 5 decis Dream bonbon meggy 989 forint. A Tesco tart meggylikőrt is: a Győriből 1865 forintba kerül 5 deci.  

Végül sokak kedvenc kora-tavaszi zöldfűszerét is megkerestük a hiperekben, ahol már egy ideje nem fehér műanyagpohárban árulják a snidlinget, hanem ültetőcserépben, mint a többi fűszernövényt. Ez a váltás egyébként az árakon is meglátszik, igaz jóval több hagyma fér egy cserépbe, mint a pohárba. Az Auchanban 348, a Tescóban 349, az Intersparban pedig 399 forint a metélőhagyma, amely egyébként átültetve a teraszon és a kertben is jól érzi magát, ráadásul a snidling évelő, így ha télre kint hagyjuk, akkor ugyan elszárad, de tavasszal újabb hagymák hajtanak ki a földből.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG