3p
Ha van szabad tíz perce, a magyar lakosság több mint fele egyből a kávésbögréért nyúl. Csak a koffein után jön a levegő és beszélgetés, ha újult erővel akarjuk folytatni a munkát.

A magyarok inkább kávéznak, ha rövid idejük van a kikapcsolódásra. A magyarok 67 százaléka egy jó erős feketétől frissül fel a Tárki és a Nespresso közös kutatása szerint. A vizsgálat rámutat arra is, hogy a további legnépszerűbb kikapcsolódási módszerek 10 perces időráfordítás esetén a beszélgetés és a sétálás. A cigarettás dobozért a megkérdezettek 31 százaléka nyúl és csak 21 százalék gondolja úgy, hogy relaxálni, vagy beállni a zuhany alá hasznos ahhoz, hogy gondolatait és teendőit rendezni tudja.

Miért pont a kávé?

Annak oka, hogy a tíz perces kikapcsolódási módok között a kávézás a legnépszerűbb, kulturális okokon kívül azzal is magyarázható, hogy egy néhány perces kávészünet új lendületet ad, a koffein stimulálóan hat a központi idegrendszerre, a fogyasztók kevésbé érzik magukat fáradtnak. A pár perc, amit a kávé elkészítésével és elfogyasztásával töltünk kikapcsol, kizökkent az éppen végzett tevékenységünkből, ezért utána jobban tudunk koncentrálni a feladatainkra.

Mivel tölti az idejét, ha több óra szabadideje is van, amit pihenésre, feltöltődésre fordíthat?

Az emberek jelentős része, aki a tíz perces feltöltődési lehetőségek közül a kávézást választotta, nagy valószínűséggel a sétára és a gyors zuhanyzásra is igennel válaszolt és nemet mondott a káros tevékenységekre, a cigarettázásra, vagy arra, hogy gyorsan bedob egy italt, tehát feltehetőleg élénkítésre használja a kávét.


És ön hogy pihen?

Hosszabb szabadidejét a lakosság 85 százaléka tévénézéssel, zenehallgatással, 75 százaléka baráti, vagy családi beszélgetésekkel tölti, ezt a könyv- vagy újságolvasás és az internetezés követi. A megkérdezettek 52 százaléka kertészkedéssel vagy barkácsolással, 39 százalékuk kávézással, teázással, 30 százalékuk mozgással, 24 százalékuk pedig kulturális programmal kapcsolódik ki.

Míg a tíz perces kávészünet társadalmi hovatartozástól vagy lakóhelytől függetlenül széles körben elterjedt, addig több órás szabadidejüket leginkább a magas iskolai végzettséggel rendelkező, budapesti fiatalok töltik kávézással, teázással, tehát szociális programként, beszélgetésre, információ cserére, kikapcsolódásra használják. Az emberek túlnyomó többsége azonban egyoldalú információáramlással, leginkább a TV-nézéssel vagy zenehallgatással tölti több órás szabadidejét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG