4p
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal adott néhány tanácsot a citrusfélék kezeléséhez.

 

 

A citrusféléket, különösen a narancs, citrom és a mandarin esetében, nagy mennyiségben szállítják friss fogyasztási célra a termőhelytől távoli országokba. Ezek a gyümölcsök jól tárolhatók és ezért kibírják a viszonylag hosszú idejű szállításokat is, de ennek az a feltétele, hogy a betakarítás után megjelenő betegségek kockázatát a lehető legkisebbre kell csökkenteni.

A citrusok legfontosabb betakarítás utáni betegsége egyrészt a különféle penicillium fajok okozta penészedés, főleg a zöld penész, amit a Penicillium digitatum nevű gomba okoz, illetve a szintén gomba okozta lágyrothadás. Ezekre a tárolási betegségekre jellemző, hogy a megjelenés után villámgyorsan terjednek a tárolóban, rövid idő alatt komoly kárt okozva. A betegségek megelőzéséhez integrált védekezés szükséges, kezdve a kíméletes betakarítástól a spóraszóródás megelőzésén át a gombaölőszeres kezelésig, így biztosítható, hogy a termék megfelelő állapotban jusson el a távoli fogyasztóhoz is.

Mi is történik valójában a gyümölccsel a betakarítás után?

Mindenekelőtt alaposan átválogatják, csak egészséges gyümölcs kerülhet betárolásra, majd egy meleg, enyhén lúgos, bóraxos vagy nátrium-karbonátos vizes lemosás után tartályládában kerül a tárolóba, ahol gondosan beállított hőmérséklet és páratartalom mellett akár három hónapig is tárolható.

Amikor értékesítésre kerül a tétel, akkor a kitárolás után enyhén klóros vízzel lemossák, majd gombaölőszeres kezelés jön és a végén a gyümölcsöt bevonják egy nagyon vékony viaszréteggel, majd mehet a kartonba és irány a vevő.

Milyen vegyszereket használnak?

A lemosáshoz és fertőtlenítéshez általában bóraxot, szódát (nátrium-karbonátot), szódabikarbónát (nátrium-bikarbonátot) vagy hipót (nátrium-hipokloritot) nagyon kis mennyiségben, gombaölőszerként főleg az imazalil, ortofenil-fenol, tiabendazol használatos.

A viaszbevonathoz leggyakrabban sellakot használnak, vagy a carnauba-waxot (az előbbi egy természetes gyanta, az ázsiai lakktetű váladékából készül, az utóbbi egy dél-amerikai pálmaféle leveléből), de előfordulhat polietilén alapú viasz is.

Ehető-e a narancs héja?

A kezelések során a felhasznált anyagok megmaradnak a héjon, nem kerülnek be a gyümölcsbe, tehát a meghámozott gyümölccsel nincs is probléma. A kérdés onnantól érdekes, hogy ha kifejezetten a héjat szeretnénk felhasználni pl. kandírozni, vagy süteménybe reszelni, esetleg narancslekvárt készíteni. A gombaölőszeres kezelésen átesett gyümölcs héját ilyen módon felhasználni nem javasolt, de mivel a héj felhasználása jogos igény, ezért a kereskedelemben kapható olyan narancs és citrom is, ahol a gombaölőszeres kezelést kihagyták a technológiából, pont a héj étkezési célú felhasználását segítendő. Ezeken a gyümölcsökön csak viaszbevonat van, de az mikronos vastagságú, természetes anyag, a héj bátran felhasználható.

Amennyiben a címkéről nem állapítható meg, hogy a tétel átesett-e ilyen kezeléseken (a címkén kötelező feltüntetni a kezelésekhez használt anyagokat, 543/2011/EU rendelet I. melléklet A-B. rész), mert pl. lédig termékről van szó, vagy nincs a címkén erre utaló adat, akkor kezelt terméknek kell tekinteni és nem javasolt a héj felhasználása.

Csak abban esetben lehetünk biztosak abban, hogy a betakarítás után nem történt gombaölő-szeres kezelés, ha ez kifejezetten rá van írva a címkére, vagy ökológiai termesztésből származik a gyümölcs (bio), amit védjeggyel igazolnak a címkén.

Így vásárolj narancsot!

A betakarítás utáni kezelések természetesen nem képesek a narancsot a végletekig frissen tartani, ezért érdemes vásárláskor a termék frissességét ellenőrizni. Legyen a narancs héja feszes, de rugalmas, csillogó fényes. A sokáig tárolt, kiszáradó gyümölcs héja a viaszbevonat ellenére is megfakul, a felülete keménnyé válik, ilyenkorra már a létartalma is erősen csökken.

Érdemes tudni, hogy a citrusféléknél a szín nincs összefüggésben az érettséggel, a héj sárgulásával a beltartalmi értékek nem növekednek, sőt az érett, friss, még zöld narancs pl. a vaktesztek szerint finomabb, frissebb ízű volt a már teljesen sárga színűnél. A citrus gyümölcsöket egyébként pont ezért általában zölden takarítják be és a banánhoz hasonlóan etilénkamrában érlelik sárgára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG