3p
A kormánypárton belüli hatalmi harc egyik jele lehet a média körüli pertpatvar - írja a Népszava. A Magyar Nemzet is arra emlékeztet, hogy a reklámadó kapcsán mást állásponton áll a Fidesz két erős embere, Rogán Antal és Lázár János.

Az újkori sajtótörténetben példa nélkül álló, "politikamentes" összefogás bontakozott ki a reklámadó tervezett bevezetésével szemben: tegnap több mint százhúsz tévé, rádió és hírportál, köztük a Privátbankár.hu is tiltakozott az új adó ellen, ma reggel pedig a Népszabadság, Magyar Nemzet és a Metropol üres híroldalt jelentetett meg.

Nagy kérdés, hogy a reklámadó ötlete mennyire osztja majd meg a kormánypártot. L. Simon László egyéni képviselői indítványát ugyan tegnap az MTI-nek nyilatkozó Rogán Antal védelmébe vette és kijelentette: nem hátrálnak meg a média akciói miatt, mert nem az a vita tárgya, hogy legyen-e reklámadó, hanem csak az, milyen formában kerüljön bevezetésre. Rogán a tiltakozást nyomásgyakorlásnak, a politikai szereplők zsarolásának tartja, amire nem lesznek tekintettel. A kormánypárt országgyűlési frakcióvezetője szerint a helyzet kísértetiesen hasonló ahhoz, mint amikor a bankadót bevezették és a pénzintézetek is hasonlóan tiltakoztak. Rogán Antal szerint az áprilisi országgyűlési választáson az emberek ítéletet mondtak arról, hogy a közteherviselést ki kell terjeszteni azokra a szektorokra, ahol jelentős nyereségek keletkeznek, márpedig a reklámpiac szereplői közül sokan nagy nyereséget könyvelnek el. Arra nem tudnak tekintettel lenni, hogy a jelentős profittal rendelkezők mellett vannak veszteséges vállalatok is, a közteherviselés elve ugyanis mindenkire vonatkozik. A frakcióvezető maximum bizonyos, kisebb módosításokat tart elképzelhetőnek.

Ehhez képest - emlékeztet a Magyar Nemzet - Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerdán még azt mondta, el lehet halasztani az új közteher bevezetését. Érdekes, hogy pont az a Lázár János bizonyult engedékenynek, aki az Origo főszerkesztőjének leváltása körüli botrány kapcsán a média kritikájának kereszttüzébe került. A Népszava egyébiránt tudni véli, hogy a mostanság történtek épp Rogán Antal és Lázár János egymás ellen folytatott csatározásának komoly állomásai.

A médiaszakma szerint a tervezett 9 milliárd forintos bevétel arányaiban olyan csekély, hogy az a költségvetésnek nem jelent érdemi támogatást, a médiavállalkozások zöme számára ugyanakkor beláthatatlan, hiszen a hosszú évek óta veszteséges működés további eszkalálódását, műhelyek felszámolását hozná magával. A Magyar Nemzet szakértői számításokat idéz, amely szerint az adó bevezetésével más költségvetési helyeket összességében csaknem 45 milliárdos kiesés jelentkezne a nemzetgazdaságban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Minőségi térkő – hazai gyártótól megfizethető áron
PR | 2026. február 5. 16:01
Ha kültéri burkolatot tervezel otthonodhoz vagy közterülethez, fontos, hogy olyan burkolóanyag mellett dönts, amely egyszerre esztétikus, tartós és kedvező áron elérhető. A hazai gyártó ABeton-Viacolor Térkő Zrt. 35 éves tapasztalattal kínál kiváló minőségű térkő, téglakő, járdalap és egyéb térburkoló kő megoldásokat – mindezt versenyképes áron.
Vásárló Jó hírt közölt az Aldi, itt egy újabb árcsökkentés
Privátbankár.hu | 2026. január 28. 17:23
A csokoládé árához nyúlnak hozzá.
Vásárló Tovább halogathatja a tankolást
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 17:00
A nagykereskedelmi üzemanyagárak nem változnak szerdától.
Vásárló Kellemes meglepetés a Lidltől: 50 ezer forintot spórolhatnak a legügyesebb vásárlók
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 11:03
Már a Lidl vásárlóinak több, mint fele használja a piacvezető áruházlánc digitális hűségprogramját, a Lidl Plus-t, amelynek segítségével a tavalyi évben 22,7 milliárd forint maradt a magyar háztartásoknál. Az adatokból jól látható, hogy azon felhasználók, akik rendszeresen használták vásárlásaik során a Lidl Plus applikációt, 2025-ben éves szinten akár egy-két bevásárlás árát is megspórolhatták.
Vásárló Dízelesek, kútra fel! – csütörtökön még megéri
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 10:45
Az autósok egy részének nem kell aggódnia.
Vásárló A tetőablak gondos kiválasztása pénzügyi szempontból is lényeges
Márkázott tartalom | 2026. január 14. 16:36
Egy tetőtéri felújítás vagy beépítés során a tetőablak kiválasztása jóval több, mint esztétikai kérdés. A döntés közvetlen hatással lehet ugyanis az ingatlan értékére, az energiafelhasználásra és a hosszú távú fenntartási költségekre is.
Vásárló Csapatépítés az irodában: remek ötletek, amik tényleg működnek
Márkázott tartalom | 2026. január 12. 07:44
Nem kell, hogy a dolgos hétköznapok csak a feladatokról szóljanak, hiszen az irodai lét sokkal több puszta munkavégzésnél. Egy jó közösségben az idő is gyorsabban repül, a feladatok pedig valahogy könnyebben megoldódnak, ha érezzük a kollégák támogatását. Az alábbi néhány egyszerű, mégis nagyszerű módszerrel könnyedén feldobhatjuk az irodai légkört, és kellemesebbé tehetjük az együtt töltött órákat.
Vásárló Megint drágább lett a családi nagybevásárlás – de ne sírjuk vissza a tavaly januári árakat
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. január 12. 05:49
Az árrésstopnak az inflációs mutatókra gyakorolt kedvező hatása épp a választások környékén tűnik majd el – addig azonban segít a bázishatás, a Privátbankár Árkosár idén januárban még az előző hónaphoz képest mért drágulás ellenére is kevesebbe kerül, mint egy éve. Nagyot emelkedett a csokoládé ára, de a narancsléé kezd visszatérni a normális tartomány felé.
Vásárló Tudatos befektetés az egészségbe minden nap
Márkázott tartalom | 2026. január 10. 10:03
A pénzügyi tudatosság ma már nem csupán a megtakarításokról, befektetésekről és költségtervezésről szól. Egyre többen ismerik fel, hogy az egyik legfontosabb hosszú távú befektetés saját egészségünk megőrzése. Ha a szervezet folyamatos túlterhelés alatt áll, annak előbb-utóbb anyagi következményei is lehetnek: csökkenő teljesítmény, gyakoribb kiesések, kevesebb energia a munkára és a fejlődésre. A tudatos életmód ezért ma már ugyanúgy része a felelős tervezésnek, mint egy stabil pénzügyi stratégia.
Vásárló Téli hajápolás luxuskivitelben – megéri a prémium sampon és a gőzölős hajvasaló?
PR | 2026. január 6. 16:29
Ahogy beköszönt a fűtési szezon, nemcsak a bőr, hanem a haj is fokozottan igénybe vetté válik. A száraz levegő, a sapkák, a hideg szél és a gyakori hajformázás együttesen tompítják a haj fényét és rugalmasságát. Egyre több az olyan high-end hajápoló márka, amelyek az egészséges hajkoronát a tudatos életmód részévé emelik. De vajon tényleg megéri többet fizetni egy samponért vagy egy gőzölős hajvasalóért?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG