3p
Szakértők szerint nem, ugyanis kicsi a valószínűsége, hogy a nyugat-afrikai Ebola-járvány eléri Magyarországot.

Kis Zoltán virológus, az Országos Epidemiológiai Központ Nemzeti Biztonsági Laboratórium vezetője szerint az Európai Unióban és Magyarországon a járványügyi felügyelet és az egészségügyi ellátás sokkal magasabb szinten áll azon államokénál, ahol jelenleg járvány van, így csak behurcolt esetekről lehetne beszélni.

És ha mégis?

Példaként elmondta, ha esetleg valakin ebolára utaló jeleket tapasztalnak, a Szent László Kórház elkülönített részlegébe szállítják, a beteg vérmintájából pedig az Országos Epidemiológiai Központban néhány óra alatt diagnosztizálják, hogy valóban Ebola-vírusról van-e szó. Kis Zoltán hozzátette: Magyarországon kidolgozott eljárásrend van az ilyen súlyos fertőző betegségek kiszűrésére és a betegek elkülönítésére, gyógyítására, valamint a további járványügyi intézkedésekre.

Nincs orvosság

A vírus ellen jelenleg nincs gyógyszer, az "immunrendszerünkre hagyatkozunk" - mondta a szakember, hozzátéve azonban, a betegek 40 százaléka túléli a fertőzést és ez javítható a megfelelő orvosi ellátással. Fontos, hogy minél hamarabb felismerjék a betegséget, csillapítani tudják a lázat, és pótolni a folyadékveszteséget.

A betegség a fertőződést követően 2-21 nap lappangási idő után jelentkezik, fejfájással, izomfájdalommal, magas lázzal, majd hányás és súlyos hasmenése lesz a betegnek. Végül véralvadási zavar lép fel, amely kihat a belső szervek működésére, a betegség végstádiumában pedig külső és belső vérzés tapasztalható - ismertette a virológus.

Hiedelmek

Kis Zoltán felhívta a figyelmet, hogy az Ebola-vírus fertőzött testnedvekkel - vérrel, nyállal - közvetlenül terjed, tehát nem légúti betegség, vagyis például tüsszögéssel nem lehet elkapni. Szintén nem lehet átadni a fertőzést papírpénz megfogásával vagy szúnyogcsípéssel.

A szakember hozzátette: ha valaki tünetmentes, akkor kevésbé terjeszti a vírust, mint amikor már előrehaladott a betegsége.

Kis Zoltán kiemelte, a hypo, a szappan, a különböző ruhafehérítő szerek, de már a mosás is inaktiválják a vírust, ami a napon szárított ruhában sem marad életképes.

Az Ebola-vírust az első beteg mindig valamilyen fertőzött állattól - denevér, majom - kapja el, annak feldolgozása során a húsával, vérével, belső szerveivel történő érintkezéskor, illetve a beteg állat harapásával. A vírus ezután már emberről emberre terjed.

Több pénz jut a megfékezésre

Múlt héten az Európai Bizottság az afrikai Ebola-járvány megfékezésére az eddig meghirdetett 1,9 millió euró mellé több mint még egyszer ennyi, kétmillió euró támogatás odaítéléséről döntött.

A pénzt, illetve az abból vásárolt eszközöket, gyógyszereket az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az Orvosok határok nélkül (Médecins sans frontieres, MSF) nevű civilszervezet és a Vöröskereszt és a Vörös Félhold szervezeteinek Nemzetközi Szövetsége juttatja majd el az érintett térségbe.

Az Ebola már mintegy 1200 embert fertőzött meg, és több mint felüket meg is ölte, valamint, hogy a három érintett ország, Guinea, Libéria és Sierra Leone mellett már a nigériai Lagosban is történt egy bizonyítottan az Ebolához köthető haláleset. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Visszatérés az iskolába: bevásárlás, ami megkönnyíti a gyerekeknek az új tanévet
PR | 2025. augusztus 14. 16:34
Az iskolapadba való visszatérés egyáltalán nem kell, hogy a nyári vakáció utáni első hidegzuhany legyen. Ha tudatosan készülünk, a bevásárlás nemcsak praktikus feladat, hanem közös, vidám program is lehet a gyerekekkel. Hiszen egy jól kiválasztott felszerelés nem csupán használati tárgy, hanem inspiráció is: egy kényelmes, ergonomikus hátizsák, egy színes, rendszerezett tolltartó vagy egy kreatív írószer képes arra, hogy már az első tanítási napon mosolyt csaljon a gyerekek arcára. Egy ilyen előkészület nemcsak megkönnyíti az átállást, hanem izgalommal és várakozással tölti meg a tanévkezdést.
Vásárló Környezettudatos címkenyomtatás: fenntarthatóság minden vonalkóddal
PR | 2025. augusztus 14. 15:17
A klímaváltozás vitathatatlan tény, ahogy az is, hogy a környezeti terhelésben a vállalkozások nem fenntartható működése is fontos szerepet játszik. Nem csoda, hogy egyre több iparágban ismerik fel, hogy változtatni kell. Nem kivétel a címkézési szektor sem, hiszen a különféle címkék előállítása jelentős ökológiai lábnyomot hagy maga után. A jó hír az, hogy az újgenerációs címkéknek köszönhetően van lehetőség a változtatásra, mutatjuk, hogyan!
Vásárló Nyaralni indul? Van egy fontos hírünk, ha tankolni akar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 14:21
Részben csökkennek az árak. 
Vásárló Élelmiszerhorror: két éves csúcson az árak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 8. 19:51
Nem hozott jó híreket a FAO.
Vásárló Most végre könnyebb levegőt venni: fordulat a családi nagybevásárlásnál
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. augusztus 7. 05:44
Közel egy éve nem látott szintre mérséklődött az élelmiszer-infláció a hipermarketekben a Privátbankár legújabb Árkosár felmérése szerint. A családi nagybevásárlás költségei kedvező irányba mozdultak el, az élelmiszerárak növekedésének üteme lassult: a júliusi két számjegyű áremelkedés augusztusra egy számjegyűre szelídült. Augusztus 20-hoz közeledve kíváncsiak voltunk, hogy mennyiért adják az áruházláncok a kenyeret, illetve mennyibe kerülhet a lekvárfőzés.
Vásárló CBD olaj: egészség és pénzügyi tudatosság egy üvegben
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 3. 10:39
A pénzügyi világban gyakran halljuk, hogy a jó befektetés hosszú távon térül meg, és ez az elv bizony az egészségünk esetében is érvényes. A CBD olaj vásárlásánál nem csupán az árra kell figyelnünk, hanem arra is, milyen hatóanyag-tartalmat, tisztaságot és minőséget kapunk a pénzünkért.
Vásárló Stabil beruházás hosszú távra – a jövőbiztos energiagazdálkodás alapjai
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 15:30
A pénzügyi tervezésben egyre fontosabb szerepet kapnak azok a döntések, amelyek egyszerre csökkentik a kiadásokat és mérséklik a működési kockázatokat. A megújuló energiába történő beruházás, különösen ipari szinten ma már nem kísérlet, hanem tudatos lépés a hosszú távú stabilitás felé.
Vásárló Minőségi és tartós teraszburkolatok előnyei
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 13:27
Sokan álmodnak arról, hogy egy szép és időtálló teraszon pihenhessenek. Az építészetben és lakberendezésben komoly szerepet kapnak azok a burkolatok, amik biztosítják a kültéri tér kellemes megjelenését. Ez vajon elérhető?  
Vásárló Hogyan intézheted el egyszerűen a céges autók műszaki vizsgáztatását?
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 09:25
Ha céges autóid vannak, ismerős lehet a helyzet, amikor a műszaki vizsgák időpontjait próbálod nyilvántartani. 
Vásárló Állítsuk össze használt ruhákból a gardróbunkat!
Márkázott tartalom | 2025. augusztus 2. 09:15
Régebben élt egy olyan tévhit az emberek fejében, hogy csak az jár használt ruhában, akinek nincs pénze másra. Ezért a second hand termékeket sokan el is utasították. De az is gyakran előfordult, hogy eltitkolták a beszerzési forrást még akkor is, ha egy igazán különleges darabról volt szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG