Hírek
Cikkek MDF: van budapesti lista! 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 18:31
Van budapesti területi listája az MDF-nek, miután az Országos Választási Bizottság pénteki ülésén megváltoztatta a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) határozatát, amelyben az FVB megtagadta az MDF fővárosi listájának nyilvántartásba vételét. A testület hosszas vita után, 4:2 arányban döntött arról, hogy helyt ad Dávid Ibolya, az MDF elnöke által benyújtott fellebbezésnek és nyilvántartásba veszi a párt budapesti területi listáját. A javaslatot az MSZP és a Fidesz-KDNP delegáltja nem szavazta meg. Gallup: az LMP bejut, az MDF nem Szeretik a fiatalok a politikát? Elkaszálták az MDF-et BudapestenMTI
Cikkek Megbüntették az Allianz Nyugdíjpénztárat 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 18:21
Másfél millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Allianz Hungária Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár magánpénztári ágazatára a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), mert nem teljesítette a korábbi kötelezéseket. A PSZÁF honlapján pénteken közzétett határozat indoklása szerint a felügyelet 2008. július 21-30. között témavizsgálatot folytatott a pénztárnál. A kassza a vizsgálat nyomán hozott határozatban foglaltakat nem hajtotta maradéktalanul végre, ezért a PSZÁF egy tavaly augusztusi újabb határozatban - bírság kiszabása mellett - ismét előírta számára a kötelezettségek teljesítését.     A felügyelet egyebek mellett arra kötelezte a kasszát, hogy a Pénztárak Központi Nyilvántartása (PKN) részére hibásan vagy többször elküldött, illetve hiányzó adatszolgáltatásokból fakadó eltéréseket rendezze, és az eljárást igazoló dokumentumokat küldje meg a felügyeletnek. Felszólította arra is, hogy a központi és pénztári nyilvántartások közötti további eltérések kialakulásának megelőzése érdekében a saját nyilvántartásában szereplő bevallási és befizetési adatokat félévente vesse össze a PKN-ben szereplő adatokkal, és szükség esetén a javításokat végezze el.     Mivel a pénztár a kötelezéseket továbbra sem hajtotta végre maradéktalanul, a PSZÁF most újra előírta ezek teljesítését.     A bírság összege a kiszabható bírságtartomány alsó negyedébe esik. A PSZÁF súlyosbító körülményként értékelte a szabályok megsértésének ismétlődését, valamint azt, hogy a hiányos, pontatlan nyilvántartás veszélyezteti a pénztártagok későbbi nyugdíjszolgáltatását, illetve annak mértékét. Tekintettel volt a jogsértéssel potenciálisan érintett tagok számára is (a pénztár taglétszáma meghaladja a 200 ezret). Egymilliós felügyeleti bírság egy brókercégnek Rosszak a bankok a tájékoztatásbanMTI
Cikkek BKV: még mindig nincs bérmegállapodás 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 18:03
Bár több hónapja zajlanak bértárgyalások, még mindig nem sikerült a BKV menedzsmentjének megállapodnia a 2010-es bérfejlesztésről, mert a reprezentatív szakszervezeteknek nincs közös álláspontja. Gulyás Attila, a BKV egyik legnagyobb szakszervezeti szövetségének elnöke pénteken azt mondta az MTI-nek, hogy a januárban sztrájkoló szakszervezetek a legutóbbi, csütörtöki bértárgyalásról is kivonultak. Ez pedig megnehezíti a megegyezés lehetőségét. A kollektív szerződés szerint ugyanis mind az öt reprezentatív szakszervezetnek alá kell írnia a bérmegállapodást - tette hozzá.     A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke úgy fogalmazott: nem értik, hogy a buszos érdekképviseletek miért vonulnak ki a bértárgyalásról, mert a VTDSZSZ az ő általuk képviselt embereknek is szeretne bérfejlesztést. A VTDSZSZ a 160 ezer forint alatti keresetűeknek 5+4, a 160 ezer forint feletti keresetűeknek 4 százalékos bérigényt jelentett be.     Hangsúlyozta, hogy 1-2 héten belül megoldást kell találni a helyzetre. Ha nincs megoldás, akkor a VTDSZSZ vezetősége tájékoztatni fogja a kialakult helyzetről a tagságot, akik a nyomásgyakorlás eszközéről is dönthetnek. Ez Gulyás Attila elmondása szerint lehet demonstráció, sztrájk, de az is előfordulhat, hogy azt mondják: nem alkalmaznak semmilyen nyomásgyakorló eszközt.     Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeteinek Szövetsége alelnöke az MTI megkeresésére azt mondta: azért vonultak ki az utóbbi két bértárgyalásról, mert Kocsis István, a cég vezetője nem jelent meg a tárgyalásokon. Ők pedig azt akarják, hogy a vezérigazgató legyen ott, mert így előremozdulhatnak az egyeztetések. A BKV-t Kocsis helyett Bolla Tibor gazdasági vezérigazgató-helyettes képviseli.     Elszámoltatás: így kezdené a Fidesz BKV: a Fővárosi Közgyűlés is hibásMTI
Cikkek Az USA és az oroszok leépítik az atomot 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 17:53
Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök pénteken telefonon megállapodott az új START-szerződés utolsó részleteiről. Ez jelentősen csökkenteni fogja a két ország atomarzenálját. A megállapodást április 8-án Prágában írják alá. A megegyezés tényét a Fehér Ház és Kreml sajtóhivatala is megerősítette.     A megállapodás mindkét fél esetében 1550-ben szabja meg a nukleáris robbanófejek maximális számát - ami 30 százalékos csökkentést jelent -, és 700-ban állapítja meg a hadrendbe állítható szárazföldi, illetve tengeralattjárókra telepített ballisztikus rakéták és hadászati bombázók számát. A hordozóeszközök száma, beleértve a hadrendbe nem állított egységeket is, összességében nem haladhatja meg a 800-at.     Az 1991-ben megkötött és decemberben lejárt START-1 szerződés még 6000-ben állapította meg a robbanófejek és 1600-ban a hordozóeszközök számának plafonját.     Az új START - vagy START-3 - szerződés egyben mindkét fél számára lehetővé teszi, hogy szigorúan ellenőrizze a végrehajtás minden részletét. (A START-2 szerződést 1993. január 3-án írta alá a két fél, ám az soha nem lépett hatályba, mert a washingtoni törvényhozás nem ratifikálta.)     Barack Obama amerikai elnök az aláírás szándékának hivatalos bejelentésekor emlékeztetett rá: tavaly áprilisban, Prágában kinyilvánította, hogy Amerika célja a nukleáris fegyverektől mentes világ megteremtése. Rámutatott, hogy ezt nem tartja a közeljövőben valóra váltható törekvésnek, de a cél megvalósítása érdekében ismételten szorgalmazta a nukleáris fegyverek elterjedése megállítását, annak megakadályozását, hogy nukleáris anyagok terroristák kezébe kerüljenek. Síkraszállt a nukleáris arzenálok csökkentéséért.     Hillary Clinton amerikai külügyminiszter kijelentette: arra számít, hogy a szerződés ratifikálása erős kétpárti támogatásra talál majd a szenátusban.  Észak-Korea atomcsapással fenyeget Fájni fog Iránnak, amit Amerika tervez Moszkva megfenyegette IrántMTI
Cikkek BÉT: korrekció vagy tartós csökkenés? 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 17:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 392,30 pontos, 1,57 százalékos csökkenéssel, 24.655,24 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 37,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.     A régiós és a nyugat-európai börzéktől eltérően egész nap estek az árfolyamok a Budapesti Értéktőzsdén, szakértők szerint a befektetők kivették az elmúlt napokban felhalmozott nyereségeiket.     Üzletkötők szerint egyelőre nem tudni, hogy ez csak egynapos korrekció volt, vagy egy tartósabb csökkenés kezdete.     Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint erősítette az eladási hullámot az is, hogy az országgyűlési választások miatti bizonytalanságok és a régiós társakhoz képest a BÉT-en felhalmozott jelentős profit miatt sok szakértő a nyereség realizálását javasolta a befektetőknek a magyar piacon. Hozzátette: ez téma lett a nyugat-európai sajtóban is.     Az üzletkötő azt mondta, hogy a korrekciót tovább fokozta, hogy a végleges adatok szerint a vártnál kisebb lett az amerikai gazdaság negyedik negyedéves növekedése.     Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág igazgatója szerint ugyanakkor nincs szignifikáns eltérés az előzetes amerikai GDP és a pénteken közzétett végleges adat között, ezért szerinte ez nem befolyásolhatta jelentősen az árfolyamokat.     Az üzletág igazgató szerint a Magyar Telekom mentette meg a BUX-ot egy nagyobb eséstől. Kiemelte a Richtert, amely jelentősen gyengült a csütörtöki záráshoz képest, miközben ezt igazán alátámasztó hír nem jelent meg a gyógyszeripari társaságról.     A Mol árfolyama 365 forinttal, 1,76 százalékkal 20.335 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 180 forinttal, 2,43 százalékkal 7.220 forintra esett, forgalmuk 28 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 22 forinttal, 2,87 százalékkal 788 forintra erősödött, forgalma 3,8 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 1.400 forinttal, 3,2 százalékkal 42.300 forintra süllyedt, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el. Az Egis 469,2 millió forintos forgalom mellett 235 forinttal, 1,12 százalékkal 21.300 forintra erősödött. A BUMIX 2.132,57 ponton zárt pénteken, ez 8,85 pontos, 0,41 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva. Nézze meg, hogyan zártak részvényei!MTI
Cikkek Az IMF az új kormány miatt is aggódik 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 17:42
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) úgy véli, Magyarország pénzügyi helyzete ugyan javult, azonban kockázatokat lát a 2010-es hiánycél teljesítését illetően - derült ki a washingtoni székhelyű pénzintézet jelentéséből. A miniszterelnök szerint teljesíthető a 4%-os hiánycél, ha a következő kormány kitart amellett, amit kormánya csinált az elmúlt 18 hónapban
Cikkek Milliárdos tartozások a tárcáknál 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 17:16
Minden minisztérium közzétette honlapján a vagyoni és pénzügyi helyzetéről és a következő időszakot terhelő pénzügyi kötelezettségekről szóló jelentést. Az MTI összeállításából kiderül, hogy a 13 minisztérium közül több tárcánál is milliárdos lejárt tartozást halmoztak fel a felügyeletük alá tartozó intézmények, három helyen pedig kincstári biztos felügyeli a gazdálkodást. A jelentési kötelezettséget az államháztartásról szóló törvény szabja meg; a parlamenti választások első fordulója előtt 15 nappal kell megjelentetni a dokumentumot. Az Átlátható államháztartás című jelentést minden tárcánál a saját honlapra tettek fel. A minisztériumok rögzítik többi között, hogy az idén eddig mennyit költöttek el az éves költségvetésükből, és mekkora mértékű kötelezettséget vállaltak még az idei évre. Közlik azt is, hogy a tárcáknál és a felügyeletük alá tartozó intézményeknél a felvehető létszámhoz képest összesen hányan dolgoznak. A minisztériumok többsége az engedélyezett létszámnál kevesebb embert foglalkoztat, van ahol jelzik, hogy ez a tavaly bevezetett létszámstop miatt van így. A létszámstop nem vonatkozik a rendvédelmi szervekre, ennek ellenére a büntetés-végrehajtásnál 521, a rendőrségnél pedig 1814 álláshely betöltetlen - derül ki a jelentésekből. A minisztériumoknak arról is nyilatkozniuk kell, hogy folyik-e náluk olyan jogszabály előkészítése, amely többéves pénzügyi kötelezettségvállalást jelent. Ezzel összefüggésben az igazságügyi tárca jelezte, hogy az új, elektronikus anyakönyvi rendszer bevezetése 1,6 milliárd forintba kerül, amit a tervek szerint uniós forrásból finanszíroznának. A földművelésügyi minisztérium tucatnyi olyan, március és május között kihirdetendő rendeletet készít elő, ami a többéves kötelezettségvállalás kategóriájába tartozik, de a jelentés szerint ezekhez megvan a költségvetési fedezet. A dokumentumokból kiderül, hogy a tárcáknak van-e lejárt - 30 vagy 60 napon túli - tartozása. A földművelésügyi tárca tájékoztatása szerint az intézményei februárban összesen 1,9 milliárd forintnyi tartozást jelentettek az államkincstárnak. Van lejárt tartozása a büntetés-végrehajtásnak és a rendőrségnek is, de mindkét helyen kincstárnok közreműködésével  kezelik ezt - olvasható az igazságügyi minisztérium honlapján. Az oktatási tárca szintén milliárdos lejárt tartozásokat szerepeltet a jelentésében, amelyek 97,6  százaléka a felsőoktatási intézményeknél keletkezett. Ezek közül a Pécsi Tudományegyetemnek van a legtöbb adóssága, ahol kincstári biztos felügyeli a gazdálkodást. Másfél milliárdos lejárt tartozást jelzett az intézményeinél a honvédelmi minisztérium. A jelentések szerint volt több olyan tárca, ahol felmentést kértek a döntési moratórium alól és indítottak közbeszerzési eljárást. A legtöbb ilyen felmentést a közlekedési minisztérium kezdeményezte elsősorban útépítésekhez kapcsolódó feladatok miatt. A külügyi tárca például a miniszteri kabinetiroda vezetőjének két autó beszerzésére kért és kapott felmentést, a minisztérium azonban időközben elállt a vásárlástól. Az igazságügyi tárca negyven ügyben kért felmentést. Ezek közt van például rendőrségi jármű-, fegyveralkatrész-, illetve az idei formaruha beszerzése. Szollár: soha nem volt ennyire "átlátszó" a büdzsé  Orbán komoly leépítésekre készül MTI
Cikkek 265 alatt keménykedik a forint 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 17:07
A forint, miután két héten keresztül szilárdan tartotta árfolyamát a 265 forintos euró jegyzési küszöb alatt, péntek délutánra ismét átlépte azt. Péntek délután négy órakor az eurót 265,33 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök délutáni 263,89 forint után. Kora délelőtt az árfolyam a 264-es euró jegyzés alatt tartózkodott, a nap nagy részét a 264-265 forintos tartományban töltötte, majd az amerikai piaci nyitás idején emelkedett 265 fölé.     A dollár jegyzése péntek délután 198,06 forint 1,3397 dolláros euró jegyzés mellett. Csütörtök délután a dollár jegyzése 197,77 forint, az euró jegyzése 1,3348 dollár volt. A svájci frankot 185,96 forinton jegyezték 185,06 forint után, 100 japán jent pedig 214,29 forinton 213,77 forint után.     Az uniós csúcsértekezlet első napját csütörtök éjszaka lezáró sajtótájékoztatót követően péntekre virradóra az euró erősödésnek indult a dollárral szemben. Csütörtök este a Görögország megsegítésének módjával kapcsolatos nézeteltérések miatt még 10 havi mélypontra, 1,3280 dollár alá esett az euró, a megállapodás közzétételét követően azonban péntek kora délelőttre már 1,3350 felett járt, nap közben folyamatosan erősödött és a délutáni órákban már az 1,3400 feletti szinten tartózkodott.        A térségbeli devizák meggyőző stabilitással "vészelték át" az euró elmúlt napokban elszenvedett jelentős gyengülését a dollárral szemben, holott korábban az euró/dollár árfolyammal szoros korrelációban mozogtak.     Az eurózóna perifériáját alkotó, deficit-problémával küzdő, úgynevezett "PIGS" országok közül a P-t, azaz Portugáliát szerdán sújtó adósbesorolási leminősítés hatására a kedden még 1,3500-ös dollár jegyzés környékén járó euró csütörtök reggelre már 1,3300 közelébe esett, egy rövid időre át is lépve azt. Mindhárom deviza, így a forint is tartotta árfolyamát a korábban kialakult szűk tartományban szerdáról csütörtökre virradóra, de csütörtökről péntekre virradóra is, amikor az euró 10 havi árfolyam mélypontot állított be a dollárral szemben.     Pénteken a térségbeli devizák árfolyama, így a forint árfolyama is, a várakozásoknak megfelelően stabil, szűk tartományban ingadozott, de délután a piac már teret adott az utóbbi időkben felhalmozott nyereségekre ható korrekciós nyomásnak. A forint délután átlépte a 265,00 forintos euró jegyzés küszöböt, a lengyel zloty pedig a 3,88-as euró jegyzés közvetlen közeléből 3,90 fölé gyengült. A forint délutáni gyengülését a piacon részben az MNB bővülő kamatvágási játékterének tulajdonították.     A forint által tanúsított stabilitás függvényében piaci elemzők egyöntetű véleménye szerint az MNB 25 bázispontos kamatcsökkentést hajt végre hétfőn. Sőt, több piaci elemző már nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy a hétfőre várt negyed százalékpontos csökkentés után, a következő hónapokban további enyhítések lesznek. A londoni Barclays Capital befektetési csoport új előrejelzésében például már 4,50 százalékos idei MNB-kamatmélypont szerepel. Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek Napokra leáll a Toyota Európában 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 17:01
A kereslet visszaesése miatt napokra leáll a termelés a Toyota több európai üzemében. A japán autógyártó pénteki közleménye szerint a nagy-britanniai Burnastonban húsvétkor nyolc munkanapon lesz kényszerszünet. A franciaországi Valenciennes-ben működő Toyota üzemben április és július között összesen tíz napon áll majd a munka, májustól pedig visszafogják a napi termelést, és nem hosszabbítják meg a kölcsönzött alkalmazottak szerződését.     A Toyota az év eleji visszahívási sorozatnak és az állami autóvásárlási programok lezárulásának tulajdonítja a kereslet visszaesését.    Ugyancsak pénteken a Mlada Fronta Dnes című prágai lap arról írt, hogy a 2005-ös indulás óta most először csökkenteni kell a termelést a Toyota, a Peugeot és a Citroen csehországi gyárában, a kolini TPCA-ban. A korábban tervezett áprilisi extra műszakokat főként a Toyota Aygo modell iránti megcsappant kereslet hatására mondták le. Kína és India menti meg a Toyotát Elintézte magát a Toyota MTI
Cikkek Módosul a légtérhasználati engedélyezés 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 16:17
A kormány április 1-jei hatállyal módosította a magyar légtér igénybevételéről szóló rendeletet - közölte a kormányszóvivő az MTI-vel pénteken. Szollár Domokos elmondta: a módosítás eredményeként életszerűbb szabályok jönnek létre, világosabbá és egyértelműbbé válnak a felelősségi körök, és pontosabb határidőket szabnak meg a légtérhasználati engedélykérelmekre. Hozzátette: az eddigi hét helyett nyolc nappal a tervezett berepülés előtt kell kérelmezni az egyszeri berepülési engedélyt.     Új elem az is, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak (NKH) a külügyminiszter akkor küldi meg a kérelmet, ha annak teljesítésével egyetért és az NKH légiközlekedési igazgatósága ezt további jóváhagyások megszerzése érdekében - elektronikus úton vagy telefaxon - haladéktalanul megküldi az Információs Hivatalnak (IH), a Nemzetbiztonsági Hivatalnak (NBH), a Katonai Biztonsági Hivatalnak (KBH) és a Katonai Felderítő Hivatalnak (KFH). Szintén új elem, hogy az említett szerveknek két napjuk van arra, hogy hozzájáruljanak az engedély megadásához. A folyamat felgyorsítása érdekében a szerveknek a hozzájárulást elektronikus úton vagy telefaxon kell megtennie a légiközlekedési igazgatóság felé.     Az engedélyt az NKH továbbra is csak akkor adhatja meg, ha ahhoz a külügyminiszteren kívül az IH, az NBH, a KBH és a KFH hozzájárul - közölte a szóvivő. Egyre többen kritizálják a MoszadotMTI
Cikkek Nem szerződik a Volánbusz a kínaiakkal 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 16:13
A Volánbusz Zrt. a jogszerű eljárást jóváhagyó közbeszerzési döntőbizottsági határozat ellenére eláll a nyertes ajánlattevővel, a kínai XIAMEN King Long United Automotive Industry Co-val való szerződés megkötésétől - közölte a társaság pénteken az MTI-vel. A döntést a társaság azzal indokolta, hogy a buszok beszerzésére ne egy alaptalan vádaskodással terhelt eljárás eredményeként kerüljön sor.     A Volánbusz a közeljövőben egyfordulós, nyílt közbeszerzési eljárást indít azonos műszaki tartalommal, az új eljárás során - a meghatározott szerződéses feltételek mellett - kizárólag az ajánlati ár az értékelési szempont - közölte a társaság. Tovább gyűrűzik a Daimler-botrány A Volánbusz kapcsán jöttek a kenőpénzekMTI
Cikkek Távozik a Siemens elnöke 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 15:54
Távozik Szentkuti László a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatói székéből – derül ki a HVG csütörtöki számából. A németországi anyacég korrupciós botránya után, 2007 júliusában került a magyar Siemens-cég élére Szentkuti László, aki most távozik a cég éléről. Szakmai berkekben úgy tudják, a válás oka az, hogy csökkent a társaság forgalma - írja a HVG. Nyomtávváltás: egyfejű lett a MÁV Távozik az Energia Hivatal vezérePrivátbankár
Cikkek Munkára bírnák az emberek háromnegyedét 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 15:42
Az európai uniós közös célokhoz igazodva, várhatóan már júniusra nemzeti programokat, azon belül nemzeti célkitűzéseket is kidolgoznak az EU-tagállamok. Többek között megpróbálják elérni, hogy 2020-ra a 20 és 64 év közötti korosztályon belül a foglalkoztatási arány 75 százalékosra nőjön
Cikkek Ősztől nem repül hozzánk a Ryanair? 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 15:23
Megszüntetheti az ősztől minden budapesti jártát a Ryanair, ha nem mérséklődnek Ferihegyen a repüléssel kapcsolatos költségek - mondta a légitársaság képviselője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Tamás László, a Ryanair egyesült királyságbeli, írországi és közép-kelet-európai értékesítési és marketing menedzsere elmondta, mivel a Budapest Airporton a költségek az elmúlt időszakban emelkedtek, a társaság megfontolja, hogy meddig vegye igénybe szolgáltatásokat. Ha nem tud csökkentést elérni, az ősztől várhatóan minden Budapestről induló járatát megszünteti, vagy jelentősen mérsékelheti számukat. A menedzser szerint indokolatlanul magasak például a navigációs díjak és a földi kiszolgálási összegek, amelyek  mintegy 10 százalékkal emelkedtek, annak ellenére, hogy válság van. A Ryanair elsősorban itteni fő partnerével, a Budapest Airporttal tárgyal a díjcsökkentésekről. Emelni készül a Ryanair Fly Balaton: egekben a tartozás  MTI
Cikkek Gyurcsány: a baloldal tele van tisztességes politikusokkal 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 15:18
Akik azt akarják, hogy Magyarország erősebb legyen, azoknak nem elég a markukat tartaniuk, tenniük is kell ezért - jelentette ki Gyurcsány Ferenc, az MSZP Társulás a szociáldemokrata értékekért platformjának jászberényi tanácskozásán pénteken. A szocialisták korábbi miniszterelnöke Gedei József polgármester és másik három szocialista politikus, Kökény Mihály, Korózs Lajos és Vitányi Iván után kért szót a Hová, merre Magyarország? című rendezvényen.     Gyurcsány Ferenc kiemelte: a rendszerváltást követően kialakult magyar demokratikus baloldal a nemzeti progresszió leghűségesebb folytatója. Magának a progressziónak pedig nem lehet más célja, mint egy nyugatos, polgári világ megteremtése Magyarországon.    Az MSZP-nek ki kell tartania e cél iránti elkötelezettsége mellett és fel kell vállalnia, hogy a következő parlamenti ciklusban a baloldali demokratikus erők gyűjtőpártjaként működjön tovább - fogalmazott Gyurcsány Ferenc, aki szerint "a magyar baloldal tele van erővel és tisztességes politikusokkal". Adót csökkentene a Jobbik, de nem tudja mennyit  A Jobbik sikere csak múló fellángolás?  Az LMP okozhat kellemetlenséget a Jobbiknak Visszatérését készítette elő Gyurcsány? MTI
Cikkek Átadták a százezredik üdülési csekket 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 15:09
Átadta a szociális alapon juttatott százezredik üdülési csekket a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány pénteken Budapesten. Az eseményen Kiss Péter társadalompolitikai miniszter elmondta: ebben az évben akár 120 ezren is igénybe vehetik a szociális üdülési csekket, amelyet mindenki megkaphat, aki megfelel a feltételeknek.     Az alapítvány idei programja során 1,5 milliárd forint értékben alacsony jövedelmű nyugdíjasoknak, 1,3 milliárd forintért kisgyermekes anyukáknak, családoknak, 300 millió forint értékben fogyatékosoknak, 100 millió forintért pedig szakiskolákban tanulóknak nyújt szociális támogatást üdülési csekk révén. Kuriózum az adómentes étkezési utalvány Közel százezren már biztosan mennek üdülni Mindenki megszenvedte a turisták hiányát MTI
Cikkek Gallup: az LMP bejut, az MDF nem 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 15:05
A Gallup márciusi felmérése szerint az LMP bejuthat a parlamentbe, míg az MSZP és a Jobbik fej-fej mellett küzdhet a második helyért a Fidesz "példátlan arányú győzelme" mellett
Cikkek Tizedével csökkent a mezőgazdasági termelés a múlt évben 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 14:56
A mezőgazdasági kibocsátás 1.621 milliárd forint volt 2009-ben, volumene 10 százalékkal elmaradt a kiemelkedő előző évitől - a mezőgazdasági számlarendszer (MSZR) előzetes adatai szerint -, a viszonylag kedvező 2006-hoz képest 2007-ben 11 százalékkal csökkent, 2008-ban pedig ehhez az alacsony bázishoz mérten 27 százalékkal növekedett a kibocsátás - közli honlapján a KSH. Gabonából, az előző tíz év átlagának megfelelő 13,5 millió tonna termett tavaly, ám jelentősen kevesebb  a 2008. évi 16,8 millió tonnánál. A 13,5 millió tonnából 6 millió tonna volt a kalászos, és 7,5 millió tonna a kukorica. A KSH idei januári előrejelzése a kalászost 4,4 millió tonnára tette, a többi növénytermesztési adat azonos a januári és a mostani jelentésben. Magyarország a mezőgazdasági eredetű áruk külkereskedelmében 150 országgal állt kapcsolatban 2009-ben, melynek során 478 milliárd forint (1,704 milliárd euró) aktívumot ért el, ezen belül 96 országgal szemben összesen 636 milliárd forint exporttöbbletre tett szert; 54 országból viszont összesen 158 milliárd forint importtöbbletet fogadott be. A külkereskedelmi aktívum 4 milliárddal elmaradt az előző évitől. A gabonafélék aktívuma 52 milliárddal csökkent, az olajos magvaké és növényolajoké viszont 24, a hús és húskészítményeké pedig 23 milliárddal emelkedett. Főleg növénytermesztésre kérnek Gazdahitelt Agrártámogatások: az Unió visszakéri a pénzt Drágább a zöldség, olcsóbb a hús Hétfőig kifizetik az agrárkárokatMTI
KKV Megérkezett Pécsre az M6-os! 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 14:48
Elkészült az M6-os, már autópályán utazhatunk Pécsre is, és folytatódhat az M3-as építése is. A többi sztráda felújítására idén 4,4 milliárdot fordítanak, ami 1,1 milliárddal több mint tavaly
Cikkek Szollár: soha nem volt ennyire "átlátszó" a büdzsé 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 14:44
Péntektől a minisztériumoknak és a nem miniszterek alá tartozó kormányzati szerveknek a honlapjukon kell közzé tenniük a gazdálkodásukról és vagyoni helyzetükről beszámoló tájékoztató dokumentumokat az úgynevezett Átlátható államháztartás című jelentés keretében. A kormányszóvivő szerint "nincsenek csontvázak a szekrényben"; az első negyedévben a deficit mértéke nem éri el az éves hiánycél 80 százalékát. Szollár Domokos pénteki sajtótájékoztatóján leszögezte: ezzel a kormány törvényi kötelezettségének tesz eleget, a dokumentumok készítésekor a kabinet figyelembe vette az Állami Számvevőszék észrevételeit. Kiemelte, hogy a kabinet beszámol az államháztartás általános pénzügyi helyzetéről, jövőbeni kötelezettségeiről, a vállalásairól, a minisztériumok, illetve a nem miniszterek alá tartozó kormányzati szervek gazdálkodásáról és vagyoni helyzetéről, az ismert, kezelhető kockázatokról.        Bejelentette: a kormány döntött arról, hogy az üvegzsebtörvény előírásait kibővítve nemcsak az 5 millió forint feletti, hanem az annál alacsonyabb mértékű szerződéseket is nyilvánosságra hozzák a tárcák április 1-jétől. Szollár Domokos úgy fogalmazott: a magyar államháztartás és költségvetés transzparens, korábban soha ennyi független intézmény nem figyelte az ország könyveit, "nincsenek csontvázak a szekrényben". A kormányszóvivő szerint szigorú, fegyelmezett költségvetési politikával, több fontos strukturális reformlépés elindításával tarható lesz az idei évre tervezett államháztartási hiány. A kormányszóvivő szerint szigorú, fegyelmezett költségvetési politikával, több fontos strukturális reformlépés elindításával tartható lesz az idei évre tervezett államháztartási hiány. Közlése szerint az éves hiánycél 80 százaléka teljesül az első negyedév végéig. Szollár Domokos pénteki sajtótájékoztatóján, ahol ismertette az Átlátható államháztartás című jelentést, leszögezte: a dokumentum szól a hiány és a tartalékok mértékéről, a maradvány helyzetéről, az állami kezesség- és garanciavállalások állományáról, lejáratáról, a központi alrendszerek, a helyi önkormányzatok adósságáról, illetve a nemzetközi hitelcsomag felhasználásáról.     Az államháztartás hiánya az első két hónapban a tervezetten alakult: a kormány várakozásai szerint az éves szinten 870 milliárd forintos hiány közel háromnegyede, 74 százaléka teljesül az első negyedévben, a negyed év végére ez az érték nemhogy a 100 százalékot, de még a 80 százalékot sem fogja elérni - mondta, felhívva a figyelmet arra: a kiadások többsége az év elején jelentkezik, a bevételek pedig döntően az év végén érkeznek. Valószínűleg túllépjük a hiány maximumát Nem is kérdés a hétfői kamatvágásMTI
Személyes pénzügyek Fenntartható nyugdíjrendszer kell 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 14:36
Bár a magyar nyugdíjrendszer pénzügyi értelemben még jó ideig fenntartható, Magyarországnak társadalmilag fenntartható nyugdíjrendszerre van szüksége - mondta Oszkó Péter
Cikkek Észtország megérett az euróra 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 14:29
Észtország államháztartási hiánya 1,7 százalék volt a bruttó hazai termék (GDP) arányában tavaly a nemzeti statisztikai hivatal pénteki közleménye szerint. Az euróövezeti csatlakozás követelményeinek megfelelő adat alapján elemzők úgy vélik, hogy Észtország már jövőre bevezetheti a közös európai valutát. A csatlakozás legnagyobb akadályának vélt, GDP-arányosan 3 százalékos hiánykritériumnak bőven megfelelt a balti állam, "ami ugyan várható volt, így azonban már az utolsó kételyek is szertefoszlottak az ország 2011. januári euróövezeti csatlakozásával kapcsolatban" - írták pénteki elemzésükben a svéd SEB bank szakértői. Az 1,7 százalékos tényszám megfelel a pénzügyminisztérium előzetes becslésének, és jobb a Reuters 2,2 százalékos elemzői konszenzusánál.     Észtország "euróérettségét" tavasszal az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank is megvizsgálja, az eredményt várhatóan május 12-én közlik.     Az euró bevezetését feltétlen prioritásként kezelő tallini kormány előrejelzése szerint a tavaly 14,1 százalékos GDP-csökkenést okozó válság dacára a deficit csak szerény mértékben, 2,2 százalékig növekedhet az idén és 2013-ban már 0,2 százalékos többlettel zár az államháztartás. Eurózóna: az észtek után bezárul a kapu? A görögök miatt késhet az eurónkMTI
Cikkek Egyre jobban teljesít az amerikai gazdaság 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 14:25
A negyedik negyedévben a végleges adat szerint 5,6 százalékkal nőtt az Egyesült Államok bruttó hazai terméke - közölte az amerikai kereskedelmi minisztérium. Az előzetes adat 5,9 százalék volt, a szakértők pedig a végleges adatra 5,8 százalékot jeleztek előre.     A harmadik negyedévben a bővülés 2,2 százalék volt, a második negyedévben még 0,7 százalékkal zsugorodott a gazdaság.     Az év egészében a GDP 2,4 százalékkal csökkent - még előzetes adat szerint -,  a legnagyobb mértékben 1946 óta, amikor 10,9 százalékos volt a visszaesés. 2008-ban 0,4 százalékkal, 2007-ben 2,1 százalékkal bővült az amerikai GDP. USA: másfél évig nem lesz kamatemelés  Munkanélküliség az USA-ban: 1,36 milliót tévedtek MTI
Cikkek Rengeteg pénz lenne új munkahelyekre 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 14:17
Több százezer új munkahely jöhet létre a gazdaságban, ha az új kormányzat átgondoltan használja fel az uniós forrásokból még lehívható 2900 milliárd forintot
Cikkek Elszámoltatás: így kezdené a Fidesz 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 13:48
Tíz plusz egy üggyel kezdené a Fidesz kormányra kerülése után az elszámoltatást, a felelősségre vonást: ezek közé tartozik például a BKV "szétlopása"
KKV Januárban is bővült a vezetékes szélessávú piac 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 13:37
2010 januárjában folytatódott a vezetékes szélessávú internetszolgáltatás térnyerése és a hagyományos vezetékes telefonszolgáltatás lassú lemorzsolódása
Cikkek Szeretik a fiatalok a politikát? 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 13:23
A fiatalok politikai aktivitásáról, pártszimpátiáiról és a hallgatói önkormányzatok működéséről is eltérően nyilatkoztak a pártok képviselői
KKV Mesterházy előzetesben marad, Zelenák szabadlábon 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 13:06
Előzetes letartóztatásban marad a BKV-üggyel összefüggésben gyanúsított Mesterházy Ernő - Zelenák Tibort szabadlábra helyezte a másodfokú bíróság
Cikkek Bizottságban tárgyalnak a gázárról 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 12:52
Jövő csütörtökre hívja össze az Országgyűlés gazdasági bizottságát a gázáremelés ügyében Podolák György (MSZP), a testület elnöke. Podolák György az MTI-nek pénteken annyit mondott: a tervezett napirend a második negyedéves gázáremelés.     A Magyar Energia Hivatal csütörtökön jelentette be, hogy áprilistól átlagosan 10,1 százalékkal emelkedik a földgáz végfelhasználói ára az egyetemes szolgáltatói körben.     Ezt követően az MSZP - amely nem ért egyet az április 1-jei áremelésről szóló döntéssel - jelezte, hogy kezdeményezik a gazdasági bizottság rendkívüli ülésének összehívását az ügyben. Tényleg igaz: jövő héttől drágább a gáz! Kiszivárgott: 10 százalékkal drágulhat a gáz MTI
Cikkek Fogyasztói csoportok: se hitel, se készpénz 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 12:31
A fogyasztói csoportok hirdetéseit olvasók jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, miről is van szó - ennek megfelelően sok a panasz is
KKV Spamben világelsők vagyunk 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 12:08
A márciusban világszerte küldött emailek több mint 90 százaléka volt spam, ez az arány Magyarországon volt a legmagasabb
Cikkek Adót csökkentene a Jobbik, de nem tudja mennyit 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 12:01
Az ÁSZ egykori alelnöke a Jobbik pénzügyminiszter-jelöltje. Nyikos László a transzparenciában és az állami szabályozók megerősítésében látja egy "szebb jövő" alapjait
Cikkek Rákaptak az elektronikus útra a felvételizők 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 11:25
Nőtt az érettségizők és a felvételizők száma Magyarországon. Az idén a tavalyihoz képest körülbelül kétezerrel többen szeretnének érettségizni, a felsőoktatásba pedig 13 ezerrel többen jelentkeztek, mint egy évvel korábban - közölte Hiller István oktatási miniszter. Az idén mintegy 140 ezren tesznek majd valamilyen érettségi vizsgát. Tíz százalékkal nőtt az emelt szintű érettségire jelentkezők aránya. Az írásbeli érettségik május 3-án kezdődnek - mondta a miniszter.     Felsőoktatási felvételi jelentkezést 140 ezren adtak be, közülük 68 ezren elektronikus úton jelentkeztek, ez nagyjából ötven százalékos emelkedést jelent - tette hozzá. Top 30 cég pályakezdőknek Internet, lakás, pénz: mi kell a fiataloknak? Az egyetemek döntik el, kérnek-e emelt szintetMTI
Személyes pénzügyek Nyugdíj: a többség inkább a kasszához fárad 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 11:24
A törvényi szabályozás hiányosságai miatt nyugdíjszerű járadék helyett egyösszegben vehetik fel megtakarításaikat a nyugdíjpénztári tagok
Cikkek Egy sávval kevesebb: nagymosás a Lágymányosi hídon 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 11:01
A hétvégén lemossák a Lágymányosi hidat, ezért szombaton és vasárnap is lezárnak egy-egy sávot az átkelőn - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. A közlemény szerint a munkát 7 és 16 óra között végzik mindkét napon, egy-egy forgalmi sáv részleges lezárásával. A híd tisztítását szombaton a déli, Budáról Pestre vezető oldal mosásával kezdik és vasárnap az északi, Pestről Budára vezető oldal mosásával fejezik be - tették hozzá. Megint hétvégére romlik el az időMTI
Cikkek Hullámzó frontrendszer: megint hétvégére romlik el az idő 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 10:49
Nem érdemes szabadtéri programot szervezni szombatra, a hétvége időjárását egy hosszan elnyúló, hullámzó frontrendszer alakítja majd
Cikkek Átrajzolhatja a pesti belvárost az új főutca 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 10:36
Nagy átalakulás előtt áll Budapest belvárosának kiskereskedelmi ingatlanpiaca – állapítja meg az ECORYS elemzése
Cikkek Jogsértő volt Orbán iskolai kampányolása 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 09:54
Az Országos Választási Bizottság (OVB) határozata szerint jogsértő volt, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnök egy zuglói zeneiskolában kampányolt kedden
Cikkek Utasok, figyelem: megint légisztrájk a hétvégi program 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 09:45
Újabb, ezúttal négynapos sztrájkba kezdenek szombattól a British Airways (BA) légitársaság utaskísérői. A cég törölt járatai között több budapesti is van. A BA 13 ezer légi utaskísérőjéből 12 ezret képviselő Unite szakszervezet szombaton nulla órától hirdette meg az egy héten belüli második munkabeszüntetést, amely a tervek szerint kedd éjfélig tart. A sztrájksorozat bér-, létszám- és munkaszervezési viták miatt kezdődött. A cég légi kiszolgáló személyzete a múlt hétvégén is három napig sztrájkolt, bár a BA szerint a járatok kétharmada elindult a sztrájk alatt, mivel sokan mégis felvették a munkát, és a társaság számos más cégtől repülőgépeket bérelt a sztrájk idejére, személyzettel együtt. A British Airways szombatonként két, más napokon három járatot közlekedtet a londoni Heathrow repülőtérről Budapestre. A pénteken közölt sztrájkmenetrend szerint ezek közül szombattól hétfőig napi egy közlekedik majd, keddre azonban mindhármat törölte a légitársaság. Mégsem zuhannak akkorát a légitársaságok?  MTI
Cikkek Újra Martonyi lesz Orbán külügyminisztere 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 09:40
Martonyi János irányítja majd a magyar külpolitikát, beleértve az európai uniós elnökséggel járó feladatokat is, ha a Fidesz kormányra kerül – jelentette be Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az InfoRádiónak adott telefonos interjúban. Martonyi János már az 1998-től működő Orbán-kormányban is betöltötte ezt a tisztséget. Orbán Viktor konkrétumok említése nélkül elmondta, hogy lesz két-három olyan téma is a soros elnökség átvétele utáni, jövő januárban kezdődő féléves ciklusban, amelyet Magyarország indít majd meg. A Fidesz elnöke a rádiónak arról is beszélt, hogy az első intézkedéseket a választások után nagyon hamar meg fogják tapasztalni az emberek, ugyanis minden későbbi sikeres kormányzás előfeltétele a tények feltárása. Hangsúlyozta, fel kell tárni az összes végkielégítési, „áltanácsadói” szerződést, korrupciós csatornát. Orbán komoly leépítésekre készül Orbán: a Jobbik ellopja a fiatalok álmait MTI
Cikkek 20 évet kapott egy hacker 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 09:31
Húsz év börtönre ítélték azt a hackert, aki társaival valószínűleg minden idők legnagyobb számítógépes személyi adatlopását hajtotta végre
Cikkek 770 forintos osztalékot ajánl a Richter 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 09:27
Részvényenként 770 forint osztalék kifizetésére tett  javaslatot  a Richter Gedeon Nyrt. igazgatósága, a tavalyi 590 forinttal szemben. A BÉT honlapján pénteken közzétett meghívó szerint az éves rendes közgyűlést az igazgatóság április 28-ra hívta össze. A Richter 25 százaléknyi részvénye állami tulajdonban van.  A közgyűlésen a 2009. üzleti évet lezáró beszámoló mellett többek között személyi kérdések is szerepelnek.  Az igazgatóság közgyűlési előterjesztéseit április 2-tól lehet megtekinteni - olvasható a meghívóban. A Richter februárban közzétett 2009. évi gyorsjelentésében a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) alapján 51,05 milliárd forint adózott nyereségről számolt be, amely 22,8 százalékkal haladta meg a 2008. évit. Az árbevétel 13 százalékkal 267,344 milliárd forintra nőtt. A nem konszolidált adózott eredmény, szintén 22 százalékot meghaladó éves növekedéssel elérte a 57,31 milliárd forintot. A Richter a pénteki tőzsdei kereskedésben 43.700 forinton, az előző napi záróárral megegyező áron nyitott. Az elmúlt 52 hétben a részvény legmagasabb árfolyama 44.550 forint, a legalacsonyabb 24.820 forint volt. Cél az osztalék: melyik részvényt válasszuk? 255 forint osztalékot javasol a BÉT  Magyar Telekom: 74 forintot kerestek a részvényesek MTI
KKV Itt az ideje, hogy az EU számokat is mondjon 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 09:15
A 20 és 64 év közötti korosztályon belül 75 százalékos foglalkoztatási arányt akar elérni az Európai Unió 2020-ra
Befektetés Meddig bírja a tempót a BUX? 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 08:51
További emelkedés, de korrekció is elképzelhető pénteken a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők szerint. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. üzletkötője változatlanul úgy látja, mintha az eladók eltűntek volna, főleg a magyar piacon. A bróker megjegyezte, hogy a korrekciótól mindig tartani kell, de ennek továbbra sincs semmi nyoma. Lassan mérlegelni lehet a tőzsdemutató történelmi csúcsának elérését, "csak még egy ilyen hónap kell hozzá". Balásy Zsolt megjegyezte: a Magyar Telekom ára még közel sem mutatja a gazdasági környezetnek azt a javulását, mint az OTP-é, pedig - az osztalék miatt - a kamatkörnyezet is kedvez a  telekomcég papírjának. Péter János, a KBC Securities  üzletkötője arról számolt be, hogy az amerikai piac fejlemények meglepték a nemzetközi piacokat és csütörtökön a budapesti zárás előtti rally "ránk ragadt, mint szamáron a fül". Miközben a nemzetközi piacok visszakorrigáltak, a Budapesti Értéktőzsde mutatója csütörtökön két éves csúcson zárt. A bróker beszámolt arról, hogy a Goldman Sachs tartásról vételre ajánlotta az OTP-t. A magyar bankpapír a Mollal együtt olyan szinteket lépett át, ami elgondolkodhatja a befektetőket. Összességében szolid korrekció várható pénteken a budapesti részvénypiacon, de hogy ez a "fékbehúzás" mennyire lesz tartós, az kérdéses - vélekedett Péter János.   Gátszakadás! Kétéves csúcson zárt a BUX  Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron MTI
Cikkek Az Opel elhagyja Esztergomot 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 08:37
Az új generációs Opel Agila már nem Esztergomban készül - írja a pénteki Népszabadság. A lap emlékeztet arra, hogy a Suzuki és a General Motors még közösen fejlesztette ki a 2000-ben bemutatott első Opel Agilát és Wagon R+ modellt, majd a hosszú távú megállapodás értelmében a második generációs Agilát és testvérmodelljét, a Suzuki Splasht is. A 2012-ben bemutatandó harmadik generációs Agilát viszont már nem bérmunkában, hanem saját németországi üzemében gyártja az Opel - mondta el a lapnak Alain Visser, a cég értékesítési igazgatója. A JATO adatai szerint tavaly közel 60 ezer Opel Agila készült Esztergomban. Megingott a Golf koronája  A GM 1,3 millió autót hív vissza Háromszoros pénzt kap az Opel  MTI
Cikkek Egyelőre ne is álmodjunk uniós minimálbérről 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 08:05
Nem lesz EU-s minimálbér, sem Magyarországon, sem más tagállamban, egy darabig még biztosan nem - nyilatkozta Andor László, a területért felelős magyar európai uniós biztos a Világgazdaságnak. A lap pénteki számában a biztos kifejtette: a bérpolitika nemzeti hatáskörbe tartozik, vagyis minden tagállam maga jogosult dönteni a minimálbér bevezetéséről, ebbe az EU-nak nincs beleszólása. Ugyanakkor maga is elismerte, hogy valóban egyre gyakrabban esik szó a minimálbér uniós szintű bevezetéséről. A belga soros elnökség – amely a jelenlegi spanyol elnökséget váltja júliustól, közvetlenül megelőzve a 2011. január 1-jén induló magyar EU-elnökséget – például célkitűzésként szerepelteti programjában annak előmozdítását, hogy valamennyi tagállamban vezessék be a minimálbért. Jelenleg a huszonhétből húsz tagországban van minimálbér - írja a lap. Bevezetnék az uniós minimálbért  MTI
Cikkek Roham: elkapkodják a Maruti Suzukikat 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 07:36
A hatalmas kereslet miatt a Maruti Suzuki India Ltd. 30 százalékkal a mostani beépített kapacitása fölött termel, a cégnek ezért új gyártósorokat kell üzembe helyeznie. A japán Suzuki Motor Corp. indiai leányvállalatának elnöke, R.C. Bargava egy helyi tévéműsorban pénteken elmondta, hogy az áprilissal kezdődő új pénzügyi évben várhatóan 1,1-1,16 millió kocsit fognak gyártani. A beépített kapacitásuk évi 700-750 ezer autó elkészítésére elegendő, úgyhogy további gyártósorokat kell üzembe helyezniük. Már a mostani pénzügyi év első tizenegy hónapjában, vagyis február végéig is 931.724 autót gyártottak, 35 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az elnök azt is elmondta, hogy emelniük kell a kocsik árát a kibocsátási követelmények állami szigorítása okozta költségek ellensúlyozására. Az áremelés várható mértékéről nem nyilatkozott. Visszakapják pénzüket az autósok Kevesebb autót gyárt Szlovákia VW: pénz kell a Porschéra, indul a részvénykibocsátás Kína és India menti meg a Toyotát MTI
Deviza / Áru Mi van, ha baj van? Rosszul vizsgázott az euró 
Privátbankár.hu | 2010. március 26. 07:31
Az EU-csúcson Görögország megsegítésére kidolgozott mechanizmus jelzi, hogy nincs uniós szintű megoldás az euróövezet saját adósságkockázataira - áll londoni elemzők első kommentárjaiban
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG