Hírek
Cikkek Adómentes befektetés: győzze kivárni! 
Privátbankár.hu | 2010. január 4. 11:43
Január elsejétől újabb lehetőségünk van közép- és hosszú távú befektetésekre, amivel akár a kamatadót is kikerülhetjük
Cikkek Az Airbus lenyomta a Boeinget? 
Privátbankár.hu | 2010. január 4. 11:36
Az Airbus tavaly, a "krízisévben" több repülőgépet adott át megrendelőinek mint korábban bármikor - közölte a  francia La Tribune gazdasági lap. A légiközlekedési ágazatot valaha ért legnagyobb krízis közepette 498 gépet szállított le ügyfeleinek, 15-tel többet mint 2008-ban, az eddigi rekordévben - írja a lap belső vállalati forrásokra hivatkozva. Az értékesítési tervszámot csak az A380-as óriásgéppel nem sikerült elérni: az év végéig 10 gépet adott át a vásárlóknak a tervezett 13 helyett. Az idén az Airbus legalább a tavalyival megegyező értékesítésre számít, a 2009-ben beérkezett megrendeléseinek a száma meghaladja a 300-at. Az Airbus hivatalosan január 12-én teszi közzé 2009-es eredményadatait. Amennyiben a lapértesülés jó, az Airbus a második helyre szorította vissza az amerikai Boeing gyárat mind az értékesítés, mind a beérkezett megrendelések terén. Saját repülőben utaznak a kínaiak Szabadulnának a fekete doboztól  A kormány mindenáron visszaszerzi a Malévot A válság szeptember 11-nél is nagyobb csapás a légitársaságoknak MTI
Cikkek Nem sikerül rávenni az embereket az egészséges életre 
Privátbankár.hu | 2010. január 4. 11:18
Nem sikerült elérni azokat a nagyszabású népegészségügyi célokat, amelyeket 2010-re tűzött ki maga elé az amerikai kormányzat egy évtizede
Cikkek Hatalmas gyógyszerbiznisz a láthatáron 
Privátbankár.hu | 2010. január 4. 11:02
A Novartis svájci gyógyszeripari vállalat közel 40 milliárd dollárért meg kívánja szerezi az amerikai Alcont, a világ vezető szemápolási társaságát. A bázeli központú konszern hétfőn közölte: 28,1 milliárd dollárért átveszi a Nestlétől az egyebek között kontaktlencséket gyártó Alcon 52 százalékos tulajdonrészét. Ezzel 77 százalékra emelkedik részesedése a cégben, amelynek 25 százalékát 2008-ban vette meg. A Novartis a részvények fennmaradó, közkézen forgó 23 százalékát egy 11,2 milliárd dolláros ügylet keretében kívánja megszerezni: egy Alcon-részvényért 2,80 saját részvényt kínál a tulajdonosoknak. Ez részvényenként 153 dolláros vételárat jelent, amely elmarad a Nestlének fizetendő részvényenkénti 180 dollártól. Elemzők szerint azonban előfordulhat, hogy a tulajdonosok a most induló tárgyalások során végül magasabb árat harcolnak ki. Az ügyletet az év második felében véglegesítik - közölte a svájci óriáscég. A Novartris és szektortársai, köztük a GlaxoSmithKline és a Sanofi-Aventis egyre nagyobb erővel igyekszik növekedni az egészségipar gyógyszergyártáson túli területein, mert a közeljövőben minden eddiginél több termék szabadalma jár le. A Novartis az Egyesült Államokban például 2012-ig elveszíti a legkelendőbb gyógyszerek közé számító Diovan vérnyomáscsökkentő készítmény és a leukémia kezelésére használt Gleevec szabadalmát. Orbánék 200 milliárd pluszt látnak az egészségügyben Nem lesz megtakarítás a gyógyszerkasszában Januártól több gyógyszer ára nő, mint amennyi csökken  MTI
Cikkek Erős kezdés: 270 forint alatt az euró 
Privátbankár.hu | 2010. január 4. 10:42
Erősödött a forint az év első napján: az eurót 269,83 forinton jegyezték délelőtt negyed tizenegykor az év első kereskedési napján a bankközi piacon, szemben a múlt csütörtök délutáni, 2009. december 31-i 270,24 forinttal. A dollár jegyzése 188,09 forint 1,4346 dolláros euró árfolyam mellett, szemben a december 31. délutáni 187,72 forinttal és 1,4412 euró/dollár árfolyammal.  A svájci frank jegyzése 181,38 forint 182,18 forint után, 100 japán jen jegyzése 202,61 forint 203,16 forint után. Erősödött a lengyel zloty is az év utolsó napjára jellemző 4,10 körüli euró árfolyam után 4,09 környékén ingadozik. A cseh korona 26,430 körüli euró árfolyam után 26,335 környékén tartózkodik. Az évet a "nyersanyag" devizák, azaz a nyersanyag exportra támaszkodó országok devizáinak árfolyam-erősödése nyitotta meg az olajárak és az arany árának emelkedését követve. Az emelkedő olaj- és aranyár egyben a dollár erősödését is kordában tartja, támogatva ezzel a térségbeli devizákat, a zlotyt és a forintot. A kereskedők nem várnak lényeges változást a térségbeli devizák árfolyamában az év első napjaiban. Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron MTI
Cikkek Több franciát hoznának Magyarországra 
Privátbankár.hu | 2010. január 4. 10:30
A Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara (MFKI) célkitűzése, hogy minél több francia vállalat jelenjen meg Magyarországon a növekedés és a munkahelyteremtés elősegítése érdekében - közölte az érdekképviselet hétfőn az MTI-vel. A több mint 200 tagot számláló Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara a válság idején is arra törekszik, hogy a francia-magyar üzleti közösséget mobilizálja az eredményes üzleti lehetőségek kiaknázása érdekében. Az érdekképviselet szerint a magyar gazdaságban a francia jelenlét meghatározó: Franciaország a negyedik legnagyobb befektető Magyarországon, az Európai Unió országai között hatodik legnagyobb export- és negyedik importpiaca a magyar vállalkozásoknak. A francia vállalatok nagy része már a kilencvenes évek elejétől a magyar gazdaság számottevő szereplője. Napjainkban több mint 350 francia érdekeltségű vállalat van jelen Magyarországon, amelyek közel 60 ezer főt foglalkoztatnak, s együttes forgalmuk 2009-ben megközelítette a 9 milliárd eurót. A közleményben Sylvian Cotten, az MFKI elnöke úgy nyilatkozott, hogy a kamara a dinamikus fejlődés iránt elkötelezetten, a szolgáltatások minőségének biztos tudatában segíti a magyar és a francia vállalatok együttműködését. Egy régi megoldás korszerűsítése a leginnovatívabb   Párizs sem nézi tétlenül a bankárprémiumokat MTI
Cikkek Se adózók, se turisták: a válság miatt Győr is kevesebből él 
Privátbankár.hu | 2010. január 4. 10:05
Több mint tíz százalékkal kevesebb adót szedett be tavaly Győr városa, mint egy esztendővel korábban, ennek ellenére itt könyvelhetik el Budapest után a legmagasabb iparűzésiadó-bevételt - írta hétfői számában a Kisalföld. Az összbevétel 16,7 milliárdja 1,7 milliárddal maradt el a 2008-as befizetésektől. Az iparűzési adóként beérkezett 13,9 milliárd forint 12 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, arányaiban viszont az idegenforgalmi adóból származó bevétel csökkent a leginkább: az 56,3 milliós summa alig 83 százaléka a tavalyelőttinek. Megcsappant a gépjárműadóból befolyó pénz is, ugyanakkor a bírságokból és pótlékokból 10 millió, építményadóból 148 millió forinttal több bevétele származott tavaly a győri önkormányzatnak, mint egy esztendővel korábban - közölte a megyei napilap. Rövidebb időre áll le az Audi  Veszteségbe fordult a Rába  MTI
Cikkek Lassan megkapaszkodik a feldolgozóipar is 
Privátbankár.hu | 2010. január 4. 09:17
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított decemberi értéke 48,5 - olvasható a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság közleményében. Tovább folytatódik a feldolgozóipar 2008 szeptemberében kezdődött összehúzódása, de ennek üteme kis mértékben csökkent novemberhez képest. A december havi index 0,8 százalékponttal magasabb a novemberi értéknél (47,7), és szeptember (49,2) után a 2009-es esztendő második legmagasabb értéke. Korábban 1995-ben, 1998-ban és 2008-ban volt 50,0 pont alatt decemberben az index értéke, a 2008-as érték már a válság első szakaszát jelentette. Bár a nyers BMI érték jócskán csökkent novemberhez képest, ez jelentős részben az év végi leállásoknak és a rövidebb termelési időszaknak tudható be. 1995 óta minden évben lényegesen kisebb volt a decemberi nyers BMI érték a novemberihez hasonlítva, így ezt a trendet figyelembe véve a szezonális kiigazításnál magyarázható a szezonális BMI érték enyhe növekedése. Legalább tizenhat egymást követő hónapban az elmúlt 15 évben még egyszer sem zsugorodott a feldolgozóipar, a korábbi rekordot az 1998. augusztus-december közötti öt hónapos időszak tartotta - olvasható az MLBKT közleményében. Óriási lehetőség előtt a magyar vállalkozások Lapos a pénztárcánk, szenvednek a boltosok  Külkereskedelem: többlettel zártunk októberben is Privátbankár
Cikkek A tőzsdén is megkezdődött az év - enyhe mínuszban 
Privátbankár.hu | 2010. január 4. 08:57
Iránykereséssel indulhat az új év kereskedése hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint bár az ázsiai tőzsdék viszonylag jól szerepeltek az év első kereskedési napján, ez nem biztos, hogy hatással lesz az európai piacokra. Az elemző nulla körüli változásra számít a nyitásban. Véleménye szerint az év első hete meghatározó lehet abból a szempontból, hogy találnak-e a piacok egyértelmű irányt, amely hosszabb távon is meghatározó lehet a kereskedésre. Ez elsősorban az év vége lezárultával a piacra visszatérő alapkezelők piaci magatartásától függ majd. Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház elemzője szerint mérsékelten pozitív hangulatban indulhat a kereskedés, a folytatás pedig a nap közben megjelenő makroadatoktól függ majd. Délelőtt az eurózónában, délután pedig az Egyesült Államokban közölnek feldolgozóipari beszerzési menedzser indexeket. Az elemző elmondta, hogy a héten több fontos mutató jelenik meg, amelyek befolyásolhatják a részvénypiacokat. Úgy vélte, hogy a múlt héten közölt makroadatok alapján alapvetően pozitívak a makrogazdasági várakozások, így kedvező hangulatban indulhat a kereskedés az év elején. A BUX 30,81 pontos csökkenéssel, 21.196,20 ponton nyitott.  A legutóbbi, múlt hét csütörtöki záró értékéhez képest 0,15 százalékkal gyengült. Friss tőzsdei árfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek Önnek nem jár: teljes a káosz a BKV-nál 
Privátbankár.hu | 2010. január 4. 08:54
Több száz járművet nem tudott a BKV üzembe állítani hétfő reggel, a problémát az okozza, hogy január elsejétől a cég a munka törvénykönyve szerint működik
Cikkek Ideje alaposan átnézni a telefonkönyvet 
Privátbankár.hu | 2010. január 4. 08:27
Január 16-ától a mobiltelefon-számokat csak a teljes formátum, azaz mind a 11 számjegy tárcsázásával lehet hívni
Cikkek Nem jön a busz: a BKV képtelen megbirkózni a hideggel 
Privátbankár.hu | 2010. január 4. 08:02
Késve közlekednek a BKV buszjáratai a hideg időjárás miatt - közölte Erős János, a BKV fődiszpécsere hétfő reggel az MTI-vel. A buszok közül több nem tudott elindulni a műszakkezdéskor, emiatt "nem tudják tartani a menetrendet" - mondta Erős János, akinek egyelőre nincsenek információi arról, hogy hány busz nem indult el reggel. Karácsony előtt a hideg miatt több száz BKV-busz hibásodott meg, a gondot a járművek légrendszerének befagyása okozta - tájékoztatott akkor Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője. A BKV fődiszpécsere akkor elmondta, hogy a meghibásodások jelentős része az elavult alkatrészek és a hideg idő miatt következett be. Sztrájk: két hét múlva leáll a BKV?  VEKE: a BKV buszai kohószökevények  Nem kap új buszokat a BKV A kormány működő tömegközlekedést akar MTI
KKV Óriási lehetőség előtt a vállalkozások 
Privátbankár.hu | 2010. január 4. 07:49
Erősödő versenyt, csökkenő árakat és jobb minőségű szolgáltatásokat várhatunk a január 1-jén hatályba lépett uniós szolgáltatási direktívától - de versenyhátrányba is kerülhetünk  
Cikkek Kevésbé kockáztathatják a nyugdíjakat 
Privátbankár.hu | 2010. január 4. 07:43
A kormány júliusi döntése alapján 2010 januárjától jelentősen megváltoztak a magánnyugdíjpénztárak portfoliójára vonatkozó szabályok
Cikkek Magyarország befuthat a surranópályán? 
Privátbankár.hu | 2010. január 4. 07:37
Magyarország lehet jövőre a régió egyedüli országa, amelynek 2010-ben is gazdasági visszaeséssel kell szembenéznie, de középtávon Magyarország jelenlegi hátrányos helyzete akár előnnyé is kovácsolható
Makro / Külgazdaság Még nem lehet tudni, mi lett az új influenzával 
Privátbankár.hu | 2010. január 4. 07:29
Január első két hete után derülhet csak ki, "tetőzött-e" itthon a H1N1-járvány első hulláma
Cikkek Szabaduljon meg a szilveszteri maradékoktól! 
Privátbankár.hu | 2010. január 4. 07:23
A szilveszterre vásárolt és fel nem használt pirotechnikai termékeket kedden éjfélig kell visszavinni a vásárlás helyére. A jogszabályban engedélyezett pirotechnikai termékeket szilveszterkor 18 órától reggel 6-ig lehetett felhasználni. A fel nem használt pirotechnikai termékeket legkésőbb január 5-én éjfélig kell visszavinni a vásárlás helyére, az eladó köteles azokat térítésmentesen és költség felszámítása nélkül visszavenni. Aki nem viszi vissza a fel nem használt termékeket, az megsérti a tárolásra vonatkozó szabályokat, vagyis szabálysértést követ el, ami miatt bírságot szab ki a rendőrség. Szilveszter a háziállatok rémálma  Tizenkét órát kapunk a durrogtatásra  MTI
Makro / Külgazdaság Újabb háború jön? Megvan Amerika következő célpontja 
Privátbankár.hu | 2010. január 4. 07:09
David Petraeus tábornok, az iraki és az afganisztáni amerikai erők parancsnoka a hétvégén váratlanul Jemenbe érkezett, hogy Ali Abdullah Szaleh elnökkel tárgyaljon
Cikkek Új év, új remények: mit lép a következő kormány? 
Privátbankár.hu | 2010. január 4. 07:00
A tavalyi 6,5 százalékos visszaesés után az idén valószínűleg stagnál a magyar gazdaság, de 2010. második felében már megkezdődhet a növekedés
Cikkek Kellene egy nagy lökés az ingatlanpiacnak 
Privátbankár.hu | 2010. január 3. 08:25
Kamattámogatással, vagy adókedvezménnyel, de ki kellene mozdítani a lakásépítést a mostani stagnálásból, tavaly már fellendült a Balaton körül a 20-30 millió forintos üdülők készpénzes piaca - mondta Mehrli Péter, a Magyar Ingatlanszövetség (MAISZ) újraválasztott elnöke
Cikkek Idén rákapcsolhat az autópiac 
Privátbankár.hu | 2010. január 2. 15:23
Kereskedők szerint már túl van a mélyponton az autópiac, és idén már emelkedhet az új autók eladása
Cikkek Semmi jót nem várunk idén 
Privátbankár.hu | 2010. január 2. 14:15
Nagyon nehéz évre számít 2010-ben saját és családja anyagi helyzetét illetően a magyarok több mint 40 százaléka - olvasható a Szonda Ipsos az MTV számára készített felmérésében. A magánéletünkkel kapcsolatos elvárásokban sem vagyunk optimisták: 43 százalék nyilatkozott úgy, hogy "semmi jót" nem vár idén
KKV A Richter-kibocsátás volt 2009 sikere 
Privátbankár.hu | 2010. január 2. 13:22
Kétség kívül a Richter-kötvény kibocsátása és a szervezeti működés átalakítása volt a legnagyobb siker 2009-ben
Cikkek Pluszban zárták az évet a MÁV-leányok 
Privátbankár.hu | 2010. január 2. 13:07
A MÁV leányvállalatai üzemi szinten várhatóan nyereséggel zárják a 2009-es évet, csak az anyacég lesz ezen a szinten is veszteséges - derül ki a MÁV sajtóanyagából. A pályavasút fenntartását és üzemeltetését, valamint a központi szolgáltatásokat végző MÁV nem konszolidált árbevétele 2009-ben várhatóan eléri a 178,3 milliárd forintot, az üzemi szintű vesztesége pedig 28,9 milliárd forint lesz. Ezen a területen 19.269 fő dolgozik.     A pályavasút bevétellel nem fedezett költségeinek megtérítésére jelenleg nincs szolgáltatási szerződés, így mindössze 1,3 milliárd forint költségtérítésre számíthat a MÁV, de ebből is december közepéig csak 380 milliót kapott meg. A vasúttársaság év végi sajtótájékoztatóján Andrási Miklós elnök-vezérigazgató reményét fejezte ki, hogy 2011-től a központi költségvetés megtéríti a vasúti pálya évi 50 milliárd forintba kerüli fenntartását és működtetését.     A személyszállítással foglalkozó leányvállalat, a MÁV-START bevétele 2009-ben várhatóan 65 milliárd forint, amit a központi költségvetésből 164,5 milliárd forint költségtérítés egészített ki. A társaság várhatóan 66 millió forint üzemi szintű nyereséget könyvelhet el. A MÁV-START több mint hétezer főt foglalkoztat. A költségtérítés egy részét hitelből előfinanszírozza a MÁV-START, mert a novemberi térítést csak 2010 januárjában, a decemberit pedig februárban kapja meg.     Az árbevétel arányában üzemi szinten tisztes nyereséget vár a vontatási tevékenységet végző a MÁV-TRAKCIÓ. A várható 89,2 milliárd forint nettó árbevételhez 1,9 milliárd forint üzemi szintű profit "társul". Ennél a leányvállalatnál közel ötezren dolgoznak.     A MÁV Gépészet már szerényebb nyerségről számolhat majd be a várakozások szerint. A járműjavítással és karbantartással foglalkozó, több mint 4,5 ezer főt foglalkoztató társaság 44,3 milliárd forint nettó árbevételt és 40 millió forint üzemi szintű nyereséget vár.     Andrási Miklós, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek azt mondta, hogy az anyacég eddig fel nem osztott költségeiből hét milliárdot 2010-ben már arányosan elosztanak a leányvállalatokkal. Jó éve lesz a MÁV-nak: találtak 24 milliárdot  Csúszópénzek és elavult vagonok a MÁV Cargo körül? Leszavazták a kormányt MÁV-ügybenMTI
Cikkek A fontos cégek a Molnál tankolnak 
Privátbankár.hu | 2010. január 2. 13:06
A rendőrség, a tűzoltóság és a mentők továbbra is Molnál tankolnak - jelentette ki Szollár Domokos kormányszóvivő a Magyar Nemzet cikkére reagálva
Cikkek Megfojtja az olasz bor a magyart 
Privátbankár.hu | 2010. január 2. 12:54
Az éves átlagnál valamivel kevesebb, 3-3,5 millió hektoliter bor érik a pincékben a 2009-es szüretet követően, miközben a hazai borfogyasztás egyes becslések szerint átlagosan évente 3 millió hektoliter - írja a Népszava a szombati számában. A kevesebb alapanyag ellenére a szőlő felvásárlási ára nem emelkedett, hanem még az egy évvel korábbi - nem túl magas - összeghez képest is  csökkent.     Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke a lapban azt nyilatkozta, hogy a piaci feszültségek egyik oka a szűkös hitelforrás. Ennek következménye az is, hogy jó néhány termelő jelentős csúszással, vagy egyáltalán nem kapta meg a felvásárlóktól a pénzét.  Egyébként is rendkívül alacsony volt a szőlő felvásárlási ára. A fehér szőlő kilójáért 35-40, a kékszőlőért  70-75 forintot kínáltak a felvásárlók.     A hazai piacra  nyomást gyakorol az egyre növekvő borbehozatal is. Egyes pincészetek az olcsó olasz nedűt választották a magyar helyett, amivel elkerülhetik a készletek finanszírozásának terhét. Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat mintegy 400 ezer hektoliter olasz bor magyarországi behozatalát valószínűsíti. Ez a nagyságrend már alkalmas a hazai borpiac megzavarására. Horváth Csaba szerint ez annál inkább "kellemetlen", mert 2009-ben kifejezetten jó évjárattal számolhattak a borászok, különösen éppen a vörösboroknál. Karácsonykor meghúzzuk a borosüveget Szökik a bor? Uniós milliárdok a szőlőkivágásraMTI
Cikkek Kiemelten figyeli a PSZÁF a hiteleket 
Privátbankár.hu | 2010. január 2. 12:10
A hitelkockázatokra, a jövedelmezőség és tőketervezésre, a likviditásra és az ügyfelek védelmére koncentrál 2010-ben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), ez irányú ajánlásokat és módszertani útmutatókat ad a felügyelt intézményeknek. A felügyelet honlapján közzétett dokumentum szerint a hitelpiac transzparens működésének lényeges feltétele a jelenleg hiányzó teljes körű lakossági hitelregiszter felállítása, és a megbízható fedezetértékelést támogató hivatalos ingatlanpiaci árstatisztika kialakítása.    Tekintettel arra, hogy a hitelkockázati ciklus csúcsa 2010-ben várható, a PSZÁF a hitelkockázaton belül külön kiemelt figyelemmel kíséri a jelzáloghitelek fedezetértékelésének, és az átütemezett hitelek kezelésének a problémáját.     Mivel a gazdasági válság hatására a magyar ügyfelek is szembesültek azzal, hogy a megfelelő tájékoztatás hiányában növekszik a fogyasztók megtévesztésének veszélye, a tőkepiaci felügyelet fokozottan ellenőrzi azt, hogy a szerződésekben vállalt kötelezettségeiket az adott intézmények megfelelő módon teljesítsék.     Ugyanakkor a felügyelet külön figyelmet fordít arra, hogy mindenkor maradéktalanul rendelkezésre álljanak a befektetési szolgáltatóknál az ügyfelek tulajdonában lévő pénzügyi eszközök és pénzeszközök.     A PSZÁF kiemelten értékeli a 2010. évi üzleti stratégiában a tőkekockázatot, mert - az indoklás szerint - számítani kell arra, hogy a pénzügyi szektor jövedelmezősége és belső tőketermelő képessége tovább romolhat. Vége az eladósodásnak: megfékezik a hiteleket Tényleg vége a banki stikliknek?MTI
Cikkek Íme a világ bulivárosai 
Privátbankár.hu | 2010. január 2. 12:00
A mulatni vágyók minden évben különösen szívesen keresnek fel bizonyos városokat, hogy az óévet búcsúztassák
Cikkek Gázháború: elásták a csatabárdot 
Privátbankár.hu | 2010. január 2. 11:58
Az orosz Gazprom nem vár újabb év eleji "gázháborút" Ukrajnával, miután 2009 elején tízéves alapmegállapodást írt alá az ukrán Naftogazzal
Cikkek Óbudai Egyetem lett a műszaki főiskola 
Privátbankár.hu | 2010. január 2. 11:26
Egyetemi rangot kap ez év elejével a Budapesti Műszaki Főiskola, miután teljesítette a felsőoktatási törvényben az egyetemekkel szemben megfogalmazott elvárásokat - közölte az MTI-vel a felsőoktatási intézmény, amelynek új neve: Óbudai Egyetem. Mint felidézték, a 130 éves iparoktatási és 40 éves felsőoktatási múlttal rendelkező intézmény az elmúlt években dinamikus fejlesztési programot hajtott végre, melynek eredményeként szenátusa tavaly határozatban rögzítette, hogy eleget tettek az egyetem kritériumainak.     A Budapesti Műszaki Főiskola vezetése ezután kezdeményezte az oktatási és kulturális miniszter útján az Országgyűlésnél az intézmény egyetemmé nyilvánítását. A kezdeményezést november 23-án támogatták a képviselők, Sólyom László köztársasági elnök pedig december 11-én aláírta az erről szóló jogszabály-módosítást.     Az Óbudai Egyetem a Budapesti Műszaki Főiskola (illetve a jogelődök: a Bánki Donát Műszaki Főiskola, a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola és a Könnyűipari Műszaki Főiskola) általános és teljes körű jogutódja - tették hozzá.     Az Óbudai Egyetem elnevezés a Luxemburgi Zsigmond király (1387-1437) által 1395-ben Óbudán alapított, majd néhány éves működési szünet után 1410-ben újjáalapított első fővárosi egyetemre utal. Könyvekből nem lehet megtanulni dolgozni Túlvállalták magukat az egyetemek?MTI
Cikkek A Fidesz megtartja a lakásépítési támogatást 
Privátbankár.hu | 2010. január 2. 10:35
Ha kormányra kerül, akkor tíz évre szóló lakáspolitikát dolgoz ki a Fidesz, és létrehoz egy olyan szervezetet, amely "elég közel lesz" a döntéshozókhoz ahhoz, hogy megfelelően képviselje az építőipartól a lakásépítésen át az ingatlanok bérbeadásig terjedő szférát - nyilatkozta Mádi László, a Fidesz lakáspolitikusa az MTI-nek.
Befektetés Semmi köze a valósághoz a részvényáraknak 
Privátbankár.hu | 2010. január 2. 09:50
A piacok fundamentálisan túlárazottak, a vállalati profitok alapján a részvények értékeltsége jelenleg nem reális
Cikkek Stabilra javult Izland besorolása 
Privátbankár.hu | 2010. január 2. 09:37
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Izland adóskockázati besorolásainak kilátását csütörtökön a Standard & Poor´s, arra hivatkozva, hogy az izlandi parlament megteremtette a jövő évi külső finanszírozás feltételeit.     A világ legnagyobb nemzetközi hitelminősítői csoportjának csütörtöki londoni bejelentése szerint a cég a kilátás javításával együtt megerősítette Izland hosszú és rövid futamú szuverén devizaadósságának "BBB mínusz/A3" osztályzatát, illetve  a hazai valutában fennálló kormányadósságok "BBB plusz/A-2" besorolását.     A kilátás stabilra módosításával az S&P levette a napirendről Izland leminősítését. Osztályzatrontás esetén az izlandi hosszú lejáratú devizaadósi besorolás átkerült volna a jelenlegi közepes befektetői sávból a spekulatív "BB" kategóriába. Görögország bekeményít: 90%-os adó a bankárprémiumokra A Moody´s visszaminősítette Izlandot     MTI
Cikkek Le van maradva a technológia 
Privátbankár.hu | 2010. január 2. 09:36
Az iPod, a géntechnológia és a Twitter ellenére az amerikaiak legalább harmada úgy véli, a technika 2010-re nem fejlődött annyit, mint azt korábban remélni lehetett. Noha azt senki sem várta, hogy a XXI. század első évtizedében úgy fogunk élni, mint a Jetson család William Hanna és Joseph Barbera 60-as évekbéli rajfilmsorozatában, a Zogby International több mint háromezer fős közvéleménykutatása szerint az amerikai felnőtteket nemigen nyűgözte le az elmúlt évtized előrehaladása.     "A legtöbben - 36 százalék - a 35-54 éves korosztályban elégedetlenek a jelenlegi technológiai fejlettséggel" - olvasható a Zogby tanulmányában. A megkérdezettek 21 százaléka véli úgy, hogy ma magasabb fejlettségi szinten állunk, mint azt korábban gondolták volna, 37 százalékuk szerint éppen ott tartunk, ahol tartanunk kell. A 70-en túli korosztály többsége szerint a technológia ma sokkal fejlettebb, mint azt valaha is elképzelték. A legfiatalabbakra ennek épp az ellenkezője igaz. A 18-30 éves "kibergeneráció" elvárásai szerint már sokkal előbbre kellene tartanunk. Kínában virágzik a zöldenergia A jövőbe tekint az európai innovációs központMTI
KKV Szigeteléssel lehet a legtöbbet spórolni 
Privátbankár.hu | 2010. január 2. 09:33
A családi házak hőszigetelésével takarítható meg a legtöbb fűtési energia, de szóba kerül a széndioxidot nyelő erdők telepítése és a biogáztermelés is az épületenergetikai munkacsoport - MTI birtokában lévő - jelentésében
Cikkek Sólyom: idén van esély újrakezdeni 
Privátbankár.hu | 2010. január 2. 09:27
A köztársasági elnök szerint Magyarország megérett a megújulásra, és a 2010-es választási év alkalmat kínál a politikában és a közügyekben is az újrakezdésre
Cikkek Végre lesz pénz a világörökségi helyszínekre 
Privátbankár.hu | 2010. január 2. 09:22
Várhatóan 2010 közepén léphet életbe a világörökségi törvény, amely a nyolc magyar világörökségi helyszín védelmével kapcsolatos feladatok ellátásához szükséges anyagi forrásokat is megteremti. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium keddi közleménye szerint a törvénytervezetet december elején nyújtotta be a kormány a parlamentnek. A tervezet szerint az állam a világörökségi területekre évi 400 millió forintot fordít, amelyet hazai és európai uniós pályázati forrásokból egészítenek ki. A törvény hatálybalépését követően a szükséges költségvetési források azonnal hozzáférhetőek lesznek. A tervezet összefoglalja világörökségi helyszínekre vonatkozó szabályokat és korlátokat, valamint a fejlesztési lehetőségeket is segít meghatározni.     A nyolc magyar világörökségi helyszín: Budapest Duna-parti látképe, a budai várnegyed, az Andrássy út és történelmi környezte, Hollókő ófalu és táji szerkezete, az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai, az ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság és közvetlen természeti környezete, a Hortobágyi Nemzeti Park - Puszta, a pécsi ókeresztény sírkamrák, a Fertő/Neusiedlersee kultúrtáj, valamint a tokaji történelmi borvidék.     A tervezet hatálya a világörökségi cím várományos helyszíneire és azok esetleges védőövezeteire is kiterjed, ám azokra más szabályok érvényesek.     A világörökségi helyszínekkel kapcsolatos állami feladatokat a kultúráért felelős miniszter a természet védelméért, az építésügyért, a területfejlesztését és területrendezésért, az agrárpolitikáért, valamint az egyéb érintett miniszterekkel összhangban látja el együttműködve a Világörökség Magyar Nemzeti Tanáccsal, a Világörökség Nemzeti Bizottsággal, az érintett szakhatóságokkal és világörökségi ügynökségekkel - fogalmazott a közlemény. Turistalátványosságok tiltólistán  Az egész Balaton a világörökség része lesz? MTI
Cikkek Csak két név biztos a Fideszben 
Privátbankár.hu | 2010. január 2. 09:17
A Fidesz hivatalos kampánya március 15-e után indul, a pozíciókat pedig csak a választások után osztogatják
Cikkek Kína lemásolta a CNN-t 
Privátbankár.hu | 2010. január 2. 09:17
Kína legnagyobb hírügynöksége, a Hszinhua bejelentette, hogy január 1-jével ázsiai és európai országokat lefedő televíziós hírcsatornát indít, s a China Xinhua News Network Corp. (CNC) kínai nyelven meg is kezdte napi 24 órás sugárzását. Ezzel egy időben egy pénzügyi, üzleti csatorna is működni kezd, de a CNC indulásának ünnepélyes bejelentésekor a Hszinhua miniszteri szintű elnöke, Li Cong-jün (Li Congjun) egyelőre nem közölte, hogy a műholdas adás pontosan mely országokban lesz fogható. Híradások ugyanakkor az első körben Délkelet-Ázsiát említik.     A CNC angol nyelvű hírcsatornáját júliustól kívánja megindítani, míg a francia, spanyol, portugál, arab és orosz nyelvű adást későbbre tervezi.     A Hszinhua multimédia-szolgáltatásának kiterjesztésével folyamatosan lehetővé válik egy televíziós hálózat létrehozása is - mondta Li, hozzátéve, hogy a legkülönbözőbb szolgáltató és médiacsatornák felhasználásával dolgoznak a hazai és a nemzetközi szolgáltatás bővítésén. Köztük a külföldi televíziós állomásokat is be kívánják vonni, továbbá az internetet, a mobil telefont és a köztéri LED képernyős megjelenítést.     A kezdeményezés a kínai kormány szándéka szerint a "kínai hangot" közvetítené a nemzetközi média világába, aminek azért érzik nagy szükségét, mert a kínai vezetés meggyőződése, hogy a külföldi média által Kínáról formált kép egyoldalú és többnyire negatív, ami ellensúlyozásra szorul. Az állami média hatókörének bővítésére lapforrások szerint 45 milliárd jüant (6,6 milliárd dollár) szánnak.     Megfigyelők szerint Kína döntését elősegítette az orosz állami Russia Today és a katari al-Dzsazíra nemzetközi csatornák meggyőzően eredményes működése is. Nézze meg, mit tárol önről a Google! Újabb TV-csatornát sugároznak digitálisanMTI
Befektetés Megjárta a poklot és a mennyet a londoni tőzsde 
Privátbankár.hu | 2010. január 2. 08:55
2008-ban története legrosszabb, tavaly pedig egyik legjobb évét zárta a Londoni Értéktőzsde fő részvényárfolyam-mutatója, a FTSE-100-as
Cikkek 14 milliót elloptak egy Tescóból 
Privátbankár.hu | 2010. január 2. 08:55
Ismeretlenek 14 millió forintot vittek el a ceglédi Tesco-áruház pénztárhelyiségében található páncélszekrényből - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója pénteken. Az ünnepek alatt történt lopás elkövetői nagy valószínűséggel jól ismerték az áruház belső szokásait - mondta Papp Péter. Ezt támasztja alá az is, hogy az elkövetők szinte nyom nélkül, a biztonsági berendezésektől és őröktől sem zavartatva jutottak be az áruház hátsó helyiségébe, ahonnan elvitték a páncélszekrényben talált 14 millió forintot - hívta fel a figyelmet.     A lopás december 24-én este, zárás után történt - idézte fel az eseményeket a bűnügyi igazgató, hozzátéve, hogy mivel karácsony előestéjéről van szó, a ceglédi Tesco azon a napon ugyanúgy a szokásosnál hamarabb zárt, mint minden más kereskedelmi egység.     A nyomozás eddigi adatai szerint az ismeretlen elkövetők minden gond nélkül, minden erőszakot mellőzve, "simán" jutottak be a Tesco épületébe, s erről a rendőrségnek helyszíni felvételei is vannak. Papp Péter azt is kiemelte: ez az elkövetési mód arra utal, hogy a tolvajok kiválóan ismerték a járást az áruházban, ahol akkor is működnek a biztonsági berendezések, illetve dolgoznak a biztonsági őrök, ha éppen zárva tart az üzlet. Az eladótér mögött található központi pénztárhelyiség páncélszekrényét kinyitva vittek el zsákmányukat a bűnözők, akik az eltulajdonított pénzzel ugyanolyan könnyedén távoztak, mint ahogyan érkeztek.     Lopásról, nem pedig rablásról van szó - emelte ki Papp Péter. A kettő között az a különbség, hogy az első esetben sem erőszak, sem fenyegetés nem történik. A ceglédi rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított nyomozást - közölte a bűnügyi igazgató. Termékfejlesztés: a Tesco kikéri a vásárlók véleményét  A Tesco a válságban is hasított MTI
Cikkek Mesterházy: össze kell fogni! 
Privátbankár.hu | 2010. január 2. 08:40
Mesterházy Attila szerint a politikai élet szereplőinek együtt kell működniük, mert csak ezzel lehet eredményeket elérni. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje az RTL Klub híradójának nyilatkozva pénteken úgy fogalmazott: a 2010-es év választási év, és az azt jellemző felfokozott politikai érzelmek ellenére bízik abban, hogy lehetséges lesz az együttműködés. A magyar nemzetnek együttműködésre és összefogásra van szükség ahhoz, hogy "ötről hatra" jusson - tette hozzá a kormányfőjelölt, kiemelve, hogy véleménye szerint "abba kell hagyni a politikai acsarkodást, meg kell találni azokat a nemzeti minimumokat", amelyek alapján elképzelhető az együttműködés.     Orbán Viktor, a Fidesz elnöke még szerdán tette fel saját honlapjára újévi köszöntőjét, amelyben egyebek mellett azt mondta: Magyarországnak teljes megújulásra lesz szüksége 2010-ben. Az újév - mint hangsúlyozta - mindig magával hozza az új kezdet lehetőségét is, s alkalmat ad arra, hogy "megfogalmazzuk, mit hibáztunk el, mit kellene a jövőben másképpen tennünk". Kiemelte, hogy az új kezdet magával hozhatja a teljes újrakezdést, a teljes megújulást is, és Magyarországnak éppen erre lesz szükség. Szekeres: az MSZP nem korrupt párt! Mesterházynak szimpatikusak a nyugdíjasok. MTI
Cikkek Tavaly rákaptunk a múzeumokra 
Privátbankár.hu | 2010. január 1. 15:55
Együttesen több mint 600 ezer látogatót vonzottak az Oktatási és Kulturális Minisztérium múzeumi nagyrendezvényei
Cikkek Megint felborul a világ: mi változik mától? 
Privátbankár.hu | 2010. január 1. 10:00
Új év, új szabályok: a január hagyományosan az év legtöbb változást hozó hónapja. Adózási szabályok, áremelkedések, 11 jegyű telefonszámok, biciklisek jobbról-balról: a teljesség igénye nélkül csokorba szedtük, mi változik 2010-ben
Cikkek Az export-import a legjobb adócsalási módszer? 
Privátbankár.hu | 2009. december 31. 15:49
Több olyan gazdasági bűnügyet is felderített a vám- és pénzügyőrség az idén, amellyel az elkövetők milliárdos kárt okoztak az államnak
Makro / Külgazdaság Szilveszterre szesztilalom lép életbe Sydney-ben 
Privátbankár.hu | 2009. december 31. 13:11
Alkoholtilalmat rendeltek el az ausztráliai Sydney kikötőjében, ahol másfél millió ember részvételével tartják a világ egyik legnevezetesebb szilveszteri partiját. "A cél nem az, hogy elrontsuk az embereket örömét, hanem az, hogy garantáljuk mindenki biztonságát" - mondta Andrew Scipione rendőrfőnök, utalva arra, hogy a korábbi években újra és újra verekedésekhez, erőszakcselekményekhez vezetett a túlzott alkoholizálás. A legelszántabb bulizók már csütörtök hajnalban kimentek a kikötőbe, hogy a legjobb helyről nézhessék a világ egyik leglátványosabb szilveszteri mulatságát, amelynek fénypontja az éjféli - közép-európai idő szerint 14 órai - tűzijáték. Addig a szokásos tengeri hajóparádéval és 15 muzeális repülőgép légi felvonulásával szórakoztatják a publikumot, amelyet arra kértek, hogy viseljen valamilyen kék ruhadarabot az idei mulatság mottójának (Awaken The Spirit) jegyében. Szilveszter a háziállatok rémálma Nagy durranás: több ezer petárdát találtak a vámosok MTI
Cikkek Ne hagyjuk a gyereket a karácsonyfa mellett! 
Privátbankár.hu | 2009. december 31. 12:00
Ha a felnőttek nem figyelnek eléggé, a gyerekek nemcsak csodálják a csillogó díszeket, hanem összetörik, megkóstolják vagy a szemükbe kenik
Makro / Külgazdaság Hétéves csúcson a német autóipar 
Privátbankár.hu | 2009. december 31. 10:49
A német autóipar sokkal jobb állapotban érte meg az év végét, mint az a vállalati vezetők egy évvel ezelőtt remélték, sőt a belföldi értékesítés hétéves csúcsot dönthet. A Volkswagen a legjobb úton halad egy rekordév felé, a BMW a válság ellenére is nyereséges, a Daimler pedig milliárdos veszteségeket követően egy kemény költségcsökkentési programmal fordított szerencséjén és már növekedési pályára lépett. Egyedül a negyedik független autómárka, a Porsche jutott szomorú sorsra: a híres-neves sportautó gyártó vállalat betagozódik a Volkswagen konszern márkái sorába. Az autógyártók azonban nem igazán saját erőből, sokkal inkább állami támogatással vészelték át a krízist. Az OMV tölti meg benzinnel a kormány autóit Saab: a gyár nem, a technológia kapós voltMTI
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG