Hírek
Makro / Külgazdaság Egy régi megoldás korszerűsítése a leginnovatívabb 
Privátbankár.hu | 2009. december 31. 10:33
Háromszáz ország szakértőinek döntése alapján idén a Nemzetközi Közúti Közlekedési Unió a leginnovatívabb szerkezetért járó díjával a francia Alstom villamosjármű-gyártó vállalat Citadis elnevezésű villamosát tüntette ki. Pontosabban annak úttestbe épített áramfelvevő (APS) rendszerét, amellyel a jármű nem áramszedővel a felsővezetékről, hanem a pályatestbe süllyesztett középső, harmadik sínről kapja az áramot. Az APS-szerkezet áramvivő sínje szigetelt és fedett, csak a motorkocsi alatti áramszedő "nyitja meg" a 750 voltos áram számára. A villamos elhaladtával pedig újra visszazárja, hogy óvja a szennyezéstől és a balesettől. Az első, 3-5 kocsiból álló Citadis villamosokat 2003-ban Bordeaux belvárosában állították forgalomba, majd hamarosan eljutott Orleans-ba, Angers-ba, Reims-be, sőt a brazil fővárosba is. Idén már Dubaj is rendelt 11 szerelvényt. A francia városok esetében a belső városrészek történelmi épületeinek, régi hídjainak és látképének óvása volt a cél az APS-rendszer alkalmazásával, Brazíliavárosban az, hogy elkerüljék a tágas közterületek behálózását vezetékekkel és oszlopokkal, az arab sejkségben pedig az, hogy védekezhessenek a homok ellen. Sokakban felmerülhet a gondolat, hogy a megoldás igazán nem is új, hiszen 1879-ben már Siemens legelső kísérleti, gördülő villamos zsámolya is alulról kapott áramot, amint az első pesti villamos is 1887-ben a Nyugati-pályaudvar és a Király-utca között. De a metrók zöme sem felső vezetékről, hanem alulsó sínből nyeri az energiát. Az ősvillamosok esetében azonban éppen az áramütés és az alsó vezeték sérülésének veszélye miatt tértek át a mai drága oszlopos-felsővezetékes-áramszedős rendszerre. Ezt figyelembe véve a XIX. századi problematikus megoldás XXI. századi korszerűsített, felújított változata valóban megérdemelte a díjat. Az Alstom a világ második legnagyobb sínpályásjármű-gyártó cége. Ők állítják elő a francia TGV távolsági expresszeket, az új AGV motorvonatokat és a sínpályás világrekorderként 526 kilométer/óra sebességet elérő villanymozdonyt is. Magyarországra is szállítanak metrókocsikat. Az oroszok menthetik meg a bolygót A jövőbe tekint az európai innovációs központ MTI
Cikkek Vissza a gyökerekhez: több száz éve egészségtelenül étkezünk 
Privátbankár.hu | 2009. december 31. 10:30
A nyugati étrend alapvetően idegen az emberi szervezet működésétől, következésképp ez a táplálkozás megbetegítő - fogalmaz Szendi Gábor, a Paleolit táplálkozás - A nyugati étrend és a civilizációs betegségek című könyv szerzője. A táplálkozást a múlt század 40-50-es éveiben kezdték intenzíven vizsgálni, amikor jelentős mértékben megnőtt a szívbetegek száma, az infarktus gyakorisága
Cikkek Lábadoznak a visegrádi országok 
Privátbankár.hu | 2009. december 31. 10:25
A nemzetközi válság alaposan megtépázta a nagyrészt külföldi tőkével működő, exportorientált visegrádi országokat is - vajon melyikükön hogyan segít kormányuk gazdaságpolitikája?
Cikkek Tőkére szomjazik a NeoFM tulajdonosa 
Privátbankár.hu | 2009. december 31. 09:53
A Sziget Kft. vételárának kifizetésére friss tőkére lesz szüksége 2010-ben az econetnek, de az is elképzelhető, hogy a nemrégiben beindított új rádió, a NeoFM felfuttatásához kell tőkét emelni - írja a Napi Gazdaság. A tőzsdén jegyzett társaság 2010 február 1-jére összehívott rendkívüli közgyűlésének napirendjén szerepel annak a korábbi felhatalmazásnak a meghosszabbítása, aminek alapján az econet igazgatósága tőkeemelésről dönthet.   Az econet a közgyűlési meghívóban nem közölte azt, hogy az igazgatóság  mekkora összegű  tőkeemelésre kéri a felhatalmazást - írja a Napi Gazdaság. A lap emlékeztet arra, hogy a korábbi négymilliárd forintig adott szabad kezet a testületnek. A következő évben az econetnek egymilliárd forintot kell kifizetnie a Sziget Kft. vételárának újabb részleteként, amivel az econet a kft. többségi tulajdonosává válik. Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron Visszaszólt a Neo FM Bevásárolt az OTP a NeoFM-anyukában MTI, Napi Gazdaság
Cikkek Nem megy sehova szilveszterkor a forint 
Privátbankár.hu | 2009. december 31. 09:44
Alig változott a forint árfolyama, továbbra is 272 forintos euró környékén ingadozik: az eurót 272,52 forinton jegyezték csütörtök délelőtt kilenc órakor a bankközi kereskedelemben. Szerdán délután négy órakor 271,82 forinton állt a jegyzés. A dollárt 189,07 forinton jegyezték 1,4413 dolláros euró árfolyam mellett az előző délutáni 190,13 forint 1,4290 euró/dollár után. A svájci frank jegyzése 183,38 forint 182,93 forint után, 100 japán jent 205,26 forint 205,56 forint után. A forgalom változatlanul alacsony, a piacon alig érzékelhető mozgás. Az euró/dollár árfolyamban az euró javára bekövetkezett korrekció kis erősödéshez segítheti a térségbeli devizákat, de árfolyamaikban nem várható lényeges elmozdulás az év utolsó napján. A forinttól 272 forintos euró árfolyam közeli év végi zárást várnak a piacon. A lengyel zloty 4,12-es euró árfolyam közelében, a cseh korona 26,40-es euró árfolyam közelében mozoghat. Várhatóan a helyén marad a forint  A sír szélén táncolt a forint - és az ország Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Makro / Külgazdaság Kínában virágzik a zöldenergia 
Privátbankár.hu | 2009. december 31. 09:26
Kína 2009-ben a világ harmadik legnagyobb szélenergia előállítója lesz - állítja a kínai országos energiahivatal. Az év végével az ország működő szélerőműveinek teljesítménye eléri a 20 ezer megawattot - közölte tájékoztatóján Si Li-san (Shi Lishan) a hivatal új és megújuló energia ügyekben illetékes vezetője, emlékeztetve arra, hogy a kapacitás 2004-ben 764 megawatt volt, 2008-ra pedig elérte a 12 ezer megawattot. Összehasonlításul: Magyarországon mindössze közel 200 megawatt a kiépített szélerőmű kapacitás. A becsült érték alapján Kína e területen nemzetközi szinten az Egyesült Államok és Németország mögött a harmadik helyre kerül. Kína immár rendelkezik a szélenergia ipar teljes vertikumával - mondta Si, utalva arra, hogy 2003-ban az országban még nem voltak képesek a szélenergia termeléshez szükséges komplett áramfejlesztő berendezések gyártására. A szakember szerint ugyanakkor a technológia továbbra is az ágazat fejlődésének szűk keresztmetszete. Az alternatív források megoldanák a gázválságot Kínában is falba ütközött a Google MTI
KKV Lassabban terjed a H1N1, mint a korábbi járványok 
Privátbankár.hu | 2009. december 31. 09:17
Minden magas lázzal, izomfájdalommal járó H1N1-fertőzésre négy olyan megbetegedés juthat, amelynél nincsenek komoly tünetek - jelentették francia járványügyi szakértők
Cikkek Optimista hangulat a BÉT-en 
Privátbankár.hu | 2009. december 31. 08:57
Optimista hangulatú kereskedés várható az év utolsó napján a Budapesti Értéktőzsdén. Sok meglepetéssel nem kecsegtet az év utolsó kereskedési napja, de alapvetően optimista a hangulat - mondta Kuti Ákos, a Cashline Értékpapír Zrt. elemzője. Az elemző szerint nap közben szerény emelkedés várható, azt azonban nehéz előre megmondani, hogy milyen lesz a zárás. Nem tartja azonban elképzelhetetlennek, hogy éves csúcson zár a BUX. Ehhez mintegy egy százalékos pluszra lenne szükség - mondta az elemző, hozzátéve, hogy az ázsiai tőzsdeindexek nyereséges zárása alapján ez elérhetőnek tűnik. A BUX legmagasabb záró értéke 2009-ben 21.612,57 pont volt, ezt november 11-én érte el az index.  A BUX 142,82 pontos, 0,66 százalékos csökkenéssel, 21.427,51 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol árfolyama 310 forinttal, 1,73 százalékkal 17.580 forintra csökkent, az OTP részvények ára 20 forinttal, 0,36 százalékkal 5.480 forintra gyengült. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 722 forintot ért a papír záráskor. A Richter papírok árfolyama 100 forinttal, 0,23 százalékkal 43.000 forintra csökkent, az Egis 165 forinttal, 0,87 százalékkal 18.860 forintra gyengült. Friss tőzsdei árfolyamok a PrivátbankáronMTI
KKV Az oroszok menthetik meg a bolygót 
Privátbankár.hu | 2009. december 31. 08:56
A Föld felé tart az Apophis nevű aszteorida, és egyes források szerint 2029. április 13-án pénteken, mások szerint attól kezdve 2036-ig többször kerül igen közel bolygónkhoz, esetleg be is csapódhat, de a Roszkoszmosz orosz űrügynökség már foglalkozik a problémával, és hozzálátott az esetleges világvége elhárítását célzó tervek kidolgozásához
KKV Éjszaka csúcsra járatjuk az internetet 
Privátbankár.hu | 2009. december 31. 08:50
Az internetes csúcsidőszak este 9 órától hajnali 1 óráig tart világszerte, ekkor az adatforgalom 20 százalékkal nő meg az átlagos órákhoz képest, egy kapcsolat átlagosan 18 megabájt adatforgalmat generál óránként, szemben a normál időszakban mért 15 megabájttal
Cikkek Szilveszter a háziállatok rémálma 
Privátbankár.hu | 2009. december 31. 08:35
Az óévbúcsúztató vigadalomban elsütött petárdák és tűzijátékok miatt sok házi kedvenc riadtan szalad világgá, az ilyenkor elkóborolt állatok közül sok sohasem kerül elő, éppen ezért a háziállatok óvására hívja fel a szilveszterezők figyelmét az Orpheus Állatvédő Egyesület. A kutyák a közeli petárdarobbanások pillanatában úgy megijedhetnek, hogy akár a gazdik kezéből a pórázt is kitépik. A kóborrá váló állatok hetekig bolyonghatnak, majd legyengülve megfagynak, elpusztulnak. Nem ritka a  gázolás vagy a vadászok által elvégzett vadvédelmi célú kutya-, macskakilövés sem. A közterületen kóborló állatokat jobbik esetben a lakosok menhelyre viszik, vagy a kóbor állatok begyűjtésével foglalkozó ebrendészet, gyepmester gyűjti be azokat. Az Orpheus Állatvédő Egyesület azt tanácsolja az állattartóknak, hogy a kutyáikra, macskáikra lehetőleg kössenek bilétás nyakörvet, amelyen cím, telefonszám, név is található. A bajok megelőzése érdekében december 30. és január 2. között a kijelölt sétáltatóhelyeken is fokozott óvatossággal, pórázon sétáltassák a négylábúakat, otthon biztosítsanak a kedvenceknek a közvetlen utcai hangoktól elszigetelt helyet. A félős, ijedős ebek a petárdarobbanások miatt ilyenkor harapósabbak lehetnek, de némi odafigyeléssel ez is elkerülhető. Ha az eb elmenekült, eltűnt, akkor érdemes fotóját kiplakátolni a környéken, felkeresni a gyepmesteri telepeket, hiszen a közterületekről oda is kerülhetnek a kóborló állatok. A gyepmesteri telepekre bevitt állatokat két hét megfigyelés után a törvények értelmében el is altathatják. Az Orpheus Állatvédő Egyesület internetes információs oldalakat is működtet, a www.sinter.hu, illetve www.ebrendeszet.hu oldalak tartalmaznak hasznos címeket, telefonszámokat. Tizenkét órát kapunk a durrogtatásra Mennyiért ünnepelhetünk házon kívül? MTI
KKV Csökkenhet a körbetartozások száma 
Privátbankár.hu | 2009. december 31. 08:08
A fővállalkozó végszámláját csak akkor fizetheti ki a megrendelő, ha az előbbi igazolja az alvállalkozók hiánytalan kifizetését
Vásárló Nem várható javulás a fogyasztásban 
Privátbankár.hu | 2009. december 31. 08:03
Az előrejelzések szerint 2009-ben akár 9 százalékkal is alacsonyabb lehetett a háztartások fogyasztása az előző évinél
Cikkek A kormány visszaszerzi a Malévot 
Privátbankár.hu | 2009. december 31. 07:58
Január végéig kell aláírni azokat a megállapodásokat, aminek alapján a magyar állam ismét a Malév többségi tulajdonosa lesz
KKV 50 milliárd jut a mellékutakra 
Privátbankár.hu | 2009. december 31. 07:53
Több mint 1.300 kilométer mellékút felújítása kezdődik meg 2010-ben a Regionális Operatív Programok akciótervének keretében
Cikkek Semjén: a választások után kemény időszak következik 
Privátbankár.hu | 2009. december 31. 07:45
Nem hagyják, hogy a Benes-dekrétumok hatályban maradjanak, visszaállítják az egyházi iskolák egyenlő támogatását
Cikkek Szekeres: az MSZP nem korrupt párt! 
Privátbankár.hu | 2009. december 31. 07:40
Konkrét tervekkel áll elő az MSZP a parlamenti kampányban - nyilatkozta a Népszabadságban Szekeres Imre
Cikkek Várhatóan a helyén marad a forint 
Privátbankár.hu | 2009. december 31. 07:30
Alig változott a forint árfolyama csütörtökön a nemzetközi deviza kereskedelemben: reggel hét óra előtt 272,18 forinton áll az euró jegyzés, szemben a szerda késő esti 272,25 forinttal és a kedd reggeli 272,22 forinttal. A dollárt 189,50 forinton jegyezték csütörtök reggel a szerda esti 189,80 forint után. A zloty erősödött, jegyzése csütörtök reggel 4,1293 euró/zloty volt a szerda esti 4,1305 után. A cseh korona árfolyama alig változott, 26,3970-en állt az euróval szemben az előző esti 26,4060-nal szemben. A forint a várakozások szerint a 272 forintos euró árfolyam környékén marad szűk sávban az év utolsó kereskedési napján. A zlotytól enyhe 4,10-es euró árfolyamot közelítő erősödésre számítanak a kereskedők - feltéve, hogy lesz egyáltalán mozgás a "kihalt" piacon. A cseh korona a várakozások szerint a jelenlegi 26,40-es euró árfolyam közvetlen közelében marad. A sír szélén táncolt a forint - és az ország Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron MTI
KKV Ne feledje: sikertelen lesz a hívás, ha nem módosít 
Privátbankár.hu | 2009. december 31. 07:24
Január 16-tól a mobiltelefon-számokat csak a teljes formátum, azaz mind a 11 számjegy tárcsázásával lehet hívni, ezért a Nemzeti Hírközlési Hatóság, a Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselője és három mobilszolgáltató azt javasolja, hogy minden felhasználó már korábban írja át készülékében a hét számjeggyel tárolt hívószámokat
Cikkek London: figyelemre méltó a magyar kiigazítás 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 18:24
Egyensúlyba kerülhet az idén a magyar folyó fizetési egyenleg - jósolták londoni feltörekvő piaci elemzők a vártnál sokkal nagyobb többletet mutató harmadik negyedévi mérlegadatok ismertetése után. Az MNB közlése szerint a harmadik negyedévben 698 millió euró többlettel zárt a folyó fizetési mérleg
Makro / Külgazdaság Orbán belépne a teljes megújulás kapuján 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 18:08
Orbán Viktor szerint Magyarországnak teljes megújulásra lesz szüksége 2010-ben; ezt a honlapjára felkerült újévi köszöntőjében mondta
Cikkek Az OMV tölti meg benzinnel a kormány autóit 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 18:06
Az OMV nyerte a kormányzati szervek egységes tankolására kiírt tendert, mivel a társaság minden üzemanyag-kategóriában 2-3 forinttal nagyobb kedvezményt ajánlott a Mol-nál
Cikkek Az átlagos felét sem érte el a BÉT forgalma 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 17:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 142,82 pontos, 0,66 százalékos csökkenéssel, 21.427,51 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,9 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények a stagnáló Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A BUMIX 1.997,95 ponton zárt szerdán, ez 4,51 pontos, 0,23 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva. A szerdai forgalom még a felét sem érte el az éves átlagos napi forgalomnak, ami a BÉT adatai szerint 20,8 milliárd forint volt 2009-ben - mondta Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág igazgatója. Hozzátette: passzivitás jellemezte a piacot, és véleménye szerint ez még inkább jellemző lesz a december 31-i kereskedési napon, amikor a szokásosnál hamarabb, 13 órakor zár a BÉT. Néhány piac, például a német tőzsde már nem is nyit ki csütörtökön, vagyis kevesebb lesz az iránymutatás, és emiatt vélhetően tovább csökken a forgalom a BÉT-en. Szegner Balázs szerint az árfolyamok keddi "meghúzásának" a korrekciója volt látható szerdán a magyar részvénypiacon, emellett a külföldi piacokon hasonlóan enyhén negatív volt a hangulat. Az előző napon az év végi ármanipulációknak tulajdonították a kereskedők, hogy a zárás előtti utolsó órában 3 százalékkal "húzták föl a BUX indexet." Az Equilor üzletág igazgatója a vezető papírok közül kiemelte a Molt, amely az elmúlt napokban a legjobban teljesítő részvény volt, és  szerdán a forgalma is meghaladta az OTP forgalmát. A Mol árfolyama 310 forinttal, 1,73 százalékkal 17.580 forintra csökkent, 3,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 20 forinttal, 0,36 százalékkal 5.480 forintra gyengült, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 722 forintot ért a papír záráskor, forgalma 881,1 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 100 forinttal, 0,23 százalékkal 43.000 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el. Az Egis 125,5 millió forintos forgalom mellett 165 forinttal, 0,87 százalékkal 18.860 forintra gyengült. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Cikkek Mesterházy társadalmi munkához kötné a diplomát? 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 17:21
Az MSZP számára az egyik legfontosabb társadalmi csoport a nyugdíjasok közössége - mondta Mesterházy Attila
Makro / Külgazdaság Rekord mélységben a szlovén infláció 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 17:14
Függetlensége 1991-es kikiáltása óta a legalacsonyabbra süllyedt az infláció az idén Szlovéniában: az éves infláció 1,8 százalék volt decemberben - közölte a szlovén statisztikai hivatal. Tavaly 2,1 százalék volt a fogyasztói árak emelkedésének tizenkét havi mértéke. Az euróövezeti harmonizált fogyasztói árindex ugyanakkor 2,1 százalékot mutatott éves szinten decemberben, a tavalyi 1,8 százalékot követően. Az előző hónaphoz képest az év utolsó hónapjában 0,5 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak Szlovéniában. Szlovénia is eurókötvényben utazik Az Unió kilábalt a válságból Túl kicsik vagyunk, hogy ország legyünk az EU-banMTI
Cikkek Fico figyelmezteti Orbánt, de bízik a jövőben 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 17:08
Robert Fico szerint a szlovákiai államnyelvtörvény szlovák-magyar vitája Pozsony hatalmas diplomácia győzelmét hozta
Deviza / Áru Év végi hangulatban a devizapiac 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 16:38
Alig változott a forint árfolyama szerdán: az eurót délután négy órakor 271,82 forinton jegyezték a kedd délutáni 271,88 forint után. A dollár jegyzése 190,13 forint 1,4290 dolláros euró árfolyam mellett 188,30 forint és 1,4436-os euró/dollár után, a svájci frankot 182,93 forinton jegyezték 182,63 forint után, 100 japán jent 205,56 forinton 205,41 forint után. Alacsony forgalom közepette, kevés érdeklődés mellett alig változtak a térségbeli devizák. Árfolyam befolyásoló tényező alig jelentkezett az év végi "szélcsendben", miután a negatív európai tőzsdeindexeket és a negatív amerikai nyitást nem befektetői hangulat romlásnak, hanem pusztán év végi pozíció rendezéseknek tulajdonította a piac. A forint 271,50 és 272,40-es euró árfolyam között ingadozott. A lengyel zloty 4,1200-es és 4,1350-es euró árfolyam között, a cseh korona 26,27-es és 26,43-as euró árfolyam között mozgott. Az év utolsó napján már nem várnak lényeges árfolyam változást a kereskedők. A sír szélén táncolt a forint - és az ország Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron MTI
Cikkek Digitalizálták a diafilmeket 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 16:10
Digitális formában elevenednek meg több nemzedék kedvencei, a diafilmmesék. Tíz dobozban öt-öt történet jelenik meg, a lemezek kétféleképp is használhatók: a képeket léptetni lehet, mit valaha a diafilmeket, de pereghetnek folyamatosan is. A meséket színészek mondják a képek alatt - közölte az MTI-vel a Sprinter Kiadó. Az új hordozón megjelenő kis történetek a meseirodalom klasszikusai; Andersen meséi éppúgy láthatók és hallhatók, mint Bálint Ágnes Mazsolája vagy Böbe babája. A kicsiknek szól Fazekas Anna verses meséje, az Öreg néne őzikéje, amelyet ma is kedvel az óvodás korosztály. Mark Twain Koldus és királyfija, vagy Swift Gulliverjének két részlete a kiskamaszok érdeklődését keltheti föl. A serdültebb korosztály talán kedvet kap ahhoz, hogy Verne Kétévi vakációját, Wallace Ben Hurját, Cervantes Don Quijotéját, Gárdonyi Egri csillagokját, Defoe Robinsonját, Stevenson A kincses szigetét teljes egészében is elolvassa. Az ország legnagyobb diafilmgyűjteménye Bíró Ferenc tulajdonában van, ebből válogatták a 10 DVD-re került 50 mesét, regénykeresztmetszetet. A digitalizált diafilmklasszikusokról további részletek a Magyar Vizuális Oktatási Portálon (www.iskolateve.hu) találhatók. Védtelenné váltak a digitáls könyvek Könyvekből nem lehet megtanulni dolgozni MTI
Cikkek A Volánnál is sztrájkolhatnak január elején 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 16:08
Sztrájkot helyezett kilátásba januárra a valamennyi Volán társaság alkalmazottját képviselő Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma
Makro / Külgazdaság Védtelenné váltak a digitáls könyvek 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 15:43
Egy izraeli hackernek sikerült feltörnie a Kindle elektronikusköny-olvasóra szánt dokumentumok másolásvédelmi (DRM) kódját, lehetővé téve az Amazontól vásárolt elektronikuskönyvek PDF-formátumban való terjesztését. A Labba néven emlegetett kódtörő az izraeli hacking.org felhívására írta meg a jogvédett e-könyvek sokszorosítását lehetővé tévő szoftvert. A DRM (digital rights management) másolásvédelmi eljárást a digitális zenéknél és a DVD-filmeknél is előszeretettel használják, a feltörhetetlennek tartott kódot Jon Lech Johansennek 1999-ben sikerült feltörnie, majd az iTunes zenei áruház DRM-mel védett zenéi ellen fordult, aminek eredményeként az Apple elkezdte a másolásvédelem nélkül tartalmak árusítását. Szakértők szerint a DRM nem alkalmas az eladások növelésére és az illegális másolatok számának csökkentésére. Az Amazon a kódtöréssel kapcsolatban egyelőre nem nyilatkozott, az a legvalószínűbb, hogy frissíti az online áruházából megvásárolható e-könyvek másolásvédelmi eljárását - olvasható a BBC hírportálján. Januárban megjelenik a Google telefon? Így vigyázhat a pénzére - hasznos tippek Egyre népszerűbb mobilnet: "korrigált" az adatforgalom MTI
Cikkek Szlovénia is eurókötvényben utazik 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 15:34
Jövőre legalább egymilliárd euró értékű eurókötvény kibocsátását tervezi Szlovénia - közölte a pénzügyminisztérium szerdán. A közlemény szerint a kibocsátás, illetve a lejárat a piaci körülményektől függ majd. Szlovénia 2008 január végén bocsátott ki utoljára eurókötvényt: sikeresen értékesítette 11-éves lejáratú kötvényét egymilliárd euró értékben. Szlovénia akkor másodszor jelent meg a nemzetközi kötvénypiacon azóta, hogy 2007 januárjában belépett az   euróövezetbe. A kötvény kibocsátási ára 99,529 százalék volt, kamata 3 bázisponttal marad el az irányadó átlagos eurókamatcsere-hozamtól (euró midswap), a kuponja 4,375 százalék. A kötvényre 1,8 milliárd eurónyi kereslet volt. Szlovénia jelenlegi besorolása a Moody´s-nál Aa2, a Standard & Poor´s-nál és a Fitch Ratingsnél egyaránt AA. Az Unió kilábalt a válságból Túl kicsik vagyunk, hogy ország legyünk az EU-ban MTI
Cikkek Emelkedett a hozam az államkötvény-aukción 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 15:21
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 50 milliárd forint értékben hirdetett meg 3, 5, és 10 éves lejáratú államkötvényeket jegyzésre csütörtöki aukcióján. Az elsődleges forgalmazók összesen 98,810 milliárd forint értékben tettek ajánlatot. Az aukció a 3 éves kötvényre az előző aukcióhoz képest 13 bázisponttal magasabb, 7,45 százalékos, az 5 éves kötvényre 5 bázisponttal magasabb, 7,68 százalékos, a 10 éves kötvényre 12 bázisponttal magasabb, 8,01 százalékos átlaghozamot eredményezett. A három kötvényből az ÁKK összesen 50 milliárd forintot hirdetett meg, 50 milliárd forintnyi ajánlatot fogadott el és 50 milliárd forint értékben bocsátott ki. Az aukció lezárását követően rendezett, úgynevezett nem-versenyző tenderen, ahol a forgalmazók versenyző áras aukciós vásárlásuk 40 százalékáig az aukció átlagárán vehetnek még a kötvényekből, további tételeket értékesített az ÁKK: 2015/A jelű 5 éves kötvényből 7,68 milliárd forintot, a 2019/A jelű 10 éves kötvényből pedig 3,52 milliárd forintot. A 2013/E jelű 3 éves kötvényre nem érkezett ajánlat. A kötvényekből így a teljes elfogadott és a teljes kibocsátott mennyiség 50 milliárd forintról 59,706 milliárdra emelkedett. Az ÁKK a 2013/E jelű, 3 éves kötvényből a meghirdetett 25 milliárd forint helyett 20 milliárdot fogadott el és bocsátott ki, a 2015/A jelű, 5 éves kötvényből a meghirdetett 15 milliárd forint helyett 20 milliárdot fogadott el és bocsátott ki, a 2019/A jelű, 10 éves kötvényből a meghirdetett 10 milliárd forintnyit fogadott el és bocsátott ki. Az ÁKK a 2013. október 24-én lejáró 2013/E jelű, 3 éves államkötvényre az elsődleges forgalmazók 40 ajánlatot nyújtottak be 25,465 milliárd forint értékben, míg a két héttel ezelőtti aukción 48,81 milliárd, az egy hónappal korábbi aukción pedig 43,1 milliárd forintnyi ajánlat futott be. Az ÁKK 30 ajánlatot fogadott el a meghirdetett 25 milliárd forintnál alacsonyabb, 20 milliárd forint összegben. A teljes kibocsátás 20 milliárd forint lett, szemben az előző 35, és az egy hónappal ezelőtti aukció 25 milliárdjával. A benyújtott és elfogadott ajánlatok aránya a mostani aukción 1,27  lett az előző 1,95 és az egy hónappal ezelőtti 1,72 után. Az aukción 7,45 százalékos átlaghozam alakult ki, 13 bázisponttal magasabb az előző aukció 7,32 százalékánál. A 2015/A jelű, 2015. február 12-én lejáró, 5 éves államkötvényre az elsődleges forgalmazók 73 ajánlatot nyújtottak be 46,49 milliárd forint értékben az előző aukción benyújtott 22,63 milliárd forint és az egy hónappal ezelőtti 48,0 milliárd forint ajánlattal szemben. Az ÁKK 28 ajánlatot fogadott el a meghirdetett 15 milliárdnál magasabb, 20 milliárd forintos összegben. Az előző aukción a meghirdetett 15 milliárdnál alacsonyabb, 10 milliárd forintos, egy hónapja a meghirdetettnél 15 milliárdnál magasabb, 20 milliárd forintos összegben fogadott el ajánlatokat az ÁKK. A teljes kibocsátás 20 milliárd forint lett, magasabb az előző 14 milliárdnál, és ugyanannyi, mint az egy hónappal ezelőtti aukción. A benyújtott és elfogadott ajánlatok aránya 2,32 lett a két héttel ezelőtti 2,26 és az egy hónappal ezelőtti 2,4 után. Az aukción 7,68 százalékos átlaghozam alakult ki, 5 bázisponttal magasabb a két héttel ezelőtti 7,63 százaléknál. A 2019/A jelű, 2019. június 24-én lejáró 10 éves államkötvényre az elsődleges forgalmazók 61 ajánlatot tettek 26,855 milliárd forint értékben, szemben az előző aukción tett 35,7 milliárd forintos és az egy hónappal ezelőtti 28,87 milliárd forintos ajánlattal. Az ÁKK 18 ajánlatot fogadott el a meghirdetett 10 milliárd forintos összegben. A teljes kibocsátás 10 milliárd forint lett. Az előző négy aukción 10 milliárd, azt megelőzőleg két aukción 15-15 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatot az ÁKK. A teljes kibocsátás az előző aukción 14 milliárd forint, az egy hónappal ezelőtti aukción 10 milliárd forint, a hat héttel ezelőtti aukción 14 milliárd forint volt. A benyújtott és elfogadott ajánlatok aránya 2,68 lett a két héttel ezelőtti 3,57 és az egy hónappal ezelőtti 2,88 után. Az aukción 8,01 százalékos átlaghozam alakult ki, 12 bázisponttal magasabb a két héttel korábbi 7,89 százaléknál. Egy hónappal korábban 7,37 százalék, hat hete 7,36 százalék volt az átlaghozam. A sír szélén táncolt a forint - és az ország  A legdrágább festmény: Sárga kankalinok MTI
Makro / Külgazdaság Navracsics: 2009 az összeomlás éve volt 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 15:15
Budai Bernadett erre reagálva azt mondta: a kormány megteremtette a következő kormányok mozgásterét
Cikkek Továbbra is ritka a svájci frank alapú személyihitel 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 14:46
Az árfolyamhatástól tisztított adatok szerint a háztartások novemberben forintban több, devizában kevesebb hitelt vettek fel, mint amennyit törlesztettek
KKV A jövőbe tekint az európai innovációs központ 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 14:02
A klímakutatás, a megújuló energiák és az infokommunikáció területén kezdi meg munkáját a budapesti székhelyű Európai Innovációs és Technológiai Intézet
Cikkek A gyenge font online vásárlásra csábítja Európát 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 13:57
A gyenge font és nagy év végi leárazás tömegével vonzza az európai vásárlókat a brit bevásárló portálkora. Az online utalásokat lebonyolító Moneybookers cég becslése szerint a francia interneten vásárlók 30 százaléka, a németeknek 22 százaléka, a lengyeleknek 22 százaléka vásárol brit internetes áruházban. A Moneybookers számításai szerint az euróövezet országainak polgárai 48 fontot tudnak megtakarítani például egy iPod zenelejátszón, és mintegy 62 fontot egy márkás napszemüvegen, ha azt brit internetes áruházban veszik. De általában véve is egyre népszerűbb az online-vásárlás Európában: az európaiak 44 százaléka rendelt árút külföldi honlapokról, a sort Németország vezeti 53 százalékkal, majd Nagy-Britannia és Franciaország következik 45, illetve 43 százalékos részaránnyal. Iszunk mi a válságban eleget, csak nem látszik Éledeznek a budapesti bevásárlóutcák    MTI
KKV Újabb gázválság fenyeget? 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 13:49
Két hét múlva újabb gázválság fenyegetheti Európát, miután az orosz Gazprom elnöke a szállítások ismételt leállítását helyezte kilátásba
Cikkek Januárban megjelenik a Google telefon? 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 13:44
Találgatások szerint a Google január 5-én mutathatja be a Nexus One elnevezésű első mobiltelefonját
Cikkek Zsugorodott a szerb hazai össztermék 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 13:36
Lassult a szerb hazai össztermék csökkenésének üteme a harmadik negyedben: reálértéken 2,3 százalékos volt a zsugorodás az egy évvel korábbihoz képest. Ezzel az első háromnegyed évben 3,5 százalékkal esett a GDP a tavalyi megfelelő időszakhoz képest. A második negyedévben a szerb GDP éves szinten még 4 százalékkal csökkent. A szerb kormány és a Nemzetközi Valutaalap 3 százalék körüli GDP-csökkenést vár az idei év egészére. Szerbia csatlakozna az EU-hoz Újra repül a Malév BelgrádbaMTI
KKV Így vigyázhat a pénzére - hasznos tippek 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 13:20
A Budapest Bank szakértőinek tanácsai segítségével biztonságban tudhatjuk pénzügyeinket
Cikkek Növekedtek az oroszok az év végén 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 13:00
Az előzetes adatok szerint nőtt az orosz hazai össztermék (GDP) az idei negyedik negyedben: szezonális kiigazítással a megelőző negyedévhez képest 1,9 százalékos volt az emelkedés, közel megegyezően a 2 százalékos elemzői várakozásokkal. Ezzel valószínűleg teljesül a GDP-nek az év egészére becsült 8,7 százalékos zsugorodása, ez 1994 óta a legnagyobb éves szintű GDP-csökkenést jelentené. A hivatalos negyedéves és éves növekedési adatokat csak tavasszal teszik közzé. Az oroszok figyelmeztetnek: megint elzárják a csapot?MTI
KKV Külföldiek földvásárlása: a türelem földet terem 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 12:53
Az agrárkormányzat egyetért az MSZP frakció Országgyűlésnek benyújtott határozati javaslatával az érvényben lévő földvásárlási moratórium kétéves meghosszabbítására
Cikkek Sztrájk: két hét múlva leáll a BKV? 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 12:24
Január 12-e nulla órától határozatlan idejű BKV-sztrájkot hirdetett több szakszervezet is, mivel továbbra sem született megállapodás a kollektív szerződésről
Cikkek Jobban élnek majd jövőre a nyugdíjasok 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 12:18
Javul a nyugdíjasok anyagi helyzete a jövő évben - erről Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára beszélt kérdésre válaszolva szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten. Hangsúlyozta: készítettek egy prognózist az árak jövő évi változásáról, ennek fényében emelték meg a nyugdíjakat. Arra a kérdésre, minek alapján mondja azt, hogy jobban élnek majd a nyugdíjasok, ha az inflációkövető nyugdíj mellett eltűnik a 13. havi nyugdíj, Korózs Lajos azt mondta: a kormány - egyedüliként a rendszerváltás óta - 5 éven keresztül tudott többletjuttatást adni a nyugdíjasoknak, amire ő nagyon büszke. "Én azt gondolom, hogy kiegyensúlyozottan fognak élni a következő évben és az azt követő években is" - mondta, kiemelve: lesznek olyan nyugdíjasok, akik a jövő évi 4,1 százalékos nyugdíjemelésnek csaknem a dupláját kapják jövőre a nyugdíjkorrekció révén. Keresetkorlát: van akinél marad, van akinél nem Vissza a tb-be: tíz napunk maradt, hogy kérjük MTI
Cikkek Öt forinttal emel a posta 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 11:51
Januártól átlagosan 4,9 százalékkal emelkednek a postai szolgáltatások tarifái - közölte a Magyar Posta Zrt. az MTI-vel szerdán. A Magyar Posta közleményében rámutatott: a magánszemélyek által leginkább igénybevett szolgáltatások, így a szabványlevél és a levelezőlap feladási árai januártól 5 forinttal nőnek. A 30 grammos szabványlevél és a levelezőlap feladási díja 75 forintról 80 forintra, az 50 grammos levélé pedig 105 forintról 110 forintra emelkedik.     A szabványméretű elsőbbségi levelek tarifája 100 forintról 105 forintra módosul, míg az 50 grammos elsőbbségi levél feladásáért januártól öt forinttal többet, 150 forintot kérnek a postákon. A 100 grammos és a 250 grammos súlykategóriában az elsőbbségi leveleket változatlan áron 185, illetve 240 forintért kézbesíti a társaság.     A hivatalos irat egyéb kategóriában 280 forintról 290 forintra, a hivatalos irat saját kézbe kategóriában 330 forintról 355 forintra emelkedik a feladási díj. A címzett reklámküldeményeket 30 grammig a korábbi 75 forint helyett 80 forintért, 50 grammig pedig 105 forint helyett 110 forintért szállítja a társaság.     Nem változik a Start és Start Plusz néven ismert időgarantált csomagok továbbítási díja. A hagyományos postacsomagok feladásakor viszont többet kell fizetni januártól: a 20 kilogrammig küldhető standard postacsomag ára 930 forintról 990 forintra változik, a nem standard csomag ára pedig 1420 forintról 1500 forintra nő.     A társaság közleményében kiemelte: a postai tarifák növekedése - az átlagos levelezési szokásokat figyelembe véve - éves szinten kevesebb, mint 50 forint többletköltséget jelent a magánszemélyeknek. A postai szolgáltatások részletes új díjszabását a Magyar Posta Zrt. valamennyi postán kifüggesztett tájékoztatója is ismerteti. Észrevétlenül sztrájkolnak tovább a postások Sárga csekk: korlátlan ideig elfogadja a PostaMTI
Deviza / Áru A sír szélén táncolt a forint - és az ország 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 11:46
Emlékezetes év lesz a forint történetében 2009, az immár korszakosnak tekinthető világgazdasági válság közepette elért negatív árfolyamrekord után
Cikkek 74 forinttal drágult idén a benzin - jövőre újra 300 fölött lesz az üzemanyag 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 11:42
A benzin ára idén összesen 74, míg a gázolaj 43 forinttal drágult. Az üzemanyagok árának harmadát a jövedéki adó teszi ki, ami január 1-jén ismét emelkedik
Cikkek Fidesz: összeomlott a kormány és az MSZP 
Privátbankár.hu | 2009. december 30. 11:25
Az összeomlás éve volt az idei - jelentette ki Navracsics Tibor szerdán Budapesten. A Fidesz parlamenti frakciójának vezetője szerint 2009-ben összeomlott a kormány, az MSZP és a kormányzati politika is. A fideszes politikus sajtótájékoztatóján kifejtette: tavasszal összeomlott a kormány, de "nem úgy, mint 2004-ben, amikor egy belső puccsnak köszönhetően buktatták meg az akkori miniszterelnököt, Medgyessy Pétert, hanem a klasszikus forgatókönyvek szerinti összeomlás következett be". A kabinet mellett az MSZP is összeomlott, hiszen Gyurcsány Ferenc nemcsak miniszterelnökként, hanem pártelnökként is megbukott, és a szocialista párt irányításában is válság tört ki - mondta Navracsics Tibor. Végül a kormányzati politika is összeomlott 2009-ben - közölte, hozzátéve, hogy bíznak abban: az összeomlás éve után 2010 az újrakezdés éve lesz. A Bajnai-kormány megmentette Magyarországot a gazdasági, szociális vészhelyzettől, megerősítette a forintot és megteremtette a következő kormányok mozgásterét - reagált Navracsics Tibor sajtótájékoztatójára Budai Bernadett, az MSZP szóvivője. Részletek>>> Orbánék 200 milliárd pluszt látnak az egészségügyben  MSZP: Orbán rángatja a forint árfolyamát  MTI
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG