Hírek
Cikkek
Ráharaptak a befektetők a termőföldre
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 13:18
A földáremelkedések hatására mind több befektetési alap jön létre termőföldek felvásárlására. Különösen vonzó terepnek tekintik Kelet-Európát.
Cikkek
Retail banking 2008: szakfórum, hetedszer
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 13:05
2008. május 5-7. között rendezi meg az IIR Magyarország immár 7. alkalommal a bankszektor lakossági üzletágát érintő szakfórumát a Hotel Mercure Budában (x)
Cikkek
Négyen digitalizálnának
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 13:04
Négy pályázat érkezett, a Nemzeti Hírközlési Hatóság digitális földi televíziós és rádiós multiplex műsorszóró pályázatára: a Digital Broadcasting Kft. és az Antenna Hungária Zrt. a televíziós, a Magyar Rádió és az Antenna Hungária pedig a rádiós digitális műsorszórásra adott be pályázati anyagot. A pályázati anyagokat kilencen vásárolták meg.
Rozgonyi Krisztina, az NHH tanácsának alelnöke a tenderbontást követően elmondta: a pályázóknak a kiírásnak megfelelően a teljes, illetve a feltételeket elfogadó anyagot be kellett adniuk. Az NHH 15 napon belül dönt a pályázatok érvényességéről, eközben a pályázóknak még lesz lehetőségük hiánypótlásra.
Az érvényes és elutasított pályázatokat május 9-én a honlapján teszi közzé az NHH. Az elutasított pályázók jogorvoslatért bírósághoz fordulhatnak.
Internetadó: "pár forint", de szembemegy mindennel
Digitálisra vált a UPC a családi csomagosoknál
Digitálisan nyomulna az Antenna HungáriaMTI
Cikkek
Simor: Megesszük a jövőnket
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 13:01
A jegybankelnök szerint a gazdasági fejlettséghez képest koraérett jóléti állam van Magyarországon, megesszük a jövőnket. Simor András erről Salgótarjánban beszélt.
Cikkek
Zuhan az Austrian Airlines
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 12:52
Négyszeresére nőtt az osztrák Austrian Airlines vesztesége az idei év első negyedében az üzemanyag drágulása, valamint az olcsó légitársaságok támasztotta verseny éleződése miatt. A légitársaság ezért a tavalyinál kisebb kiigazított üzemi eredményre számít az év egészében.
Az év első három hónapjában az üzemi veszteség 50,1 millió euróra emelkedett az egy évvel korábbi 12,5 milliós veszteségről. Az adó után veszteség 60,4 millió euróra emelkedett az egy évvel korábbi 16,3 millióról. Az árbevétel 6,4 százalékkal 525,3 millió euróra csökkent, elsősorban a repülési portfólió átszervezése miatt, ami elsősorban a hosszú távú járatok számának mérséklésével járt.
Az osztrák légitársaság továbbra is Kelet-Európára és a Közel-Keletre összpontosít, mivel ez a stratégia tavaly már bejött: az AUA évek óta először nyereséget tudott felmutatni elsősorban annak köszönhetően, hogy a hosszú távú utak helyett Kelet-Európát, illetve a Közel-Keletet vette célba.
Tavaly az adózott eredmény 3,3 millió euró volt az egy évvel korábbi 129,9 millió veszteséget követően, az üzemi eredmény mínusz 89 millió euróról 25,6 millióra nőtt. A kiigazított Ebit-eredmény 47,4 százalékkal 39,1 millióra nőtt, első ízben 2004 óta.
Az átszervezések során az AUA megszűntetett több veszteséges hosszú távú járatot, s helyette a közepes távú járatokra helyezte a hangsúlyt. A kapacitások így csökkentek, a rendelkezésre álló úgynevezett üléskilométer 15 százalékkal esett. Ennek megfelelően a repülési árbevétel 3,7 százalékkal 2,37 milliárd euróra csökkent az egy évvel korábbi 2,46 milliárdról.
Amerika szigorít: ujjlenyomatot vesz a kilépőktől
Ésszerűsítenek a Malévnál
Újabb csúszás a csodagép menetrendjébenMTI
Cikkek
Fidesz: Távozzanak az egészségpénztári vezetők!
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 12:30
A Fidesz arra kéri Veres János pénzügyminisztert, keresse meg a módját annak, hogy ne kelljen kifizetni a kinevezett 22 egészségpénztár vezetőjének a havi egymillió forintos fizetést, és a kinevezettek önként távozzanak posztjukról - közölte Pesti Imre, az ellenzéki párt képviselője.
Teljesen megalapozatlan, galád dolog, hogy a szűk klientúra számára értelmetlen, felesleges munkára havi egymillió forintot kifizet a kormány - fogalmazott Pesti Imre.
A szakpolitikus emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban havi egymillió forintos fizetéssel kinevezték a 22 egészségbiztosítási pénztár élére a vezetőket. Megbízatásuk 2008. március 11-től 2010. március 11-ig szól.
Horváth Ágnes egészségügyi miniszter reagálásában közölte: a hatályos egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényben szerepel, hogy 22 pénztárat kellett alakítani, élükre pedig vezérigazgatót kinevezni. "A hatályos törvényt végre kell hajtani" - hangsúlyozta a tárcavezető, hozzátéve: a cégbejegyezés március 28-án megtörtént.
Kérdés kapcsán közölte: nem tartaná jó megoldásnak, ha "felfüggesztenék" a cégvezetők kinevezési folyamatát.
Az tb-reform megy tovább, tárcacsere nincs
.Tb-törvény: a kormány egyelőre nem nyilatkozik
MTI
Cikkek
"Bayer lejáratja Magyarországot"
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 12:26
A magyarországi szélsőjobboldal egyre magabiztosabban és agresszívebben lép fel, miközben egyes médiumokban újra hangot kap a rosszindulatú antiszemitizmus - írja a Neue Zürcher Zeitung.
Cikkek
Vége felé jár a gyógyszerár-verseny
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 12:22
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) támogatási rendszere által generált gyógyszerár-verseny kifulladóban van, mert a gyártók és forgalmazók felélték a tartalékaikat - összegezte Székely Krisztina, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke a gyógyszergazdaságossági törvény és a hozzá kapcsolodó rendeletek "eredményét".
Az utolsó öt hónapban az OEP átlagosan öt százalék alatti árcsökkentést tudott elérni a gyártók és forgalmazók ajánlatai alapján. A gyógyszerpiaci szereplők a párbeszéd újbóli megkezdését sürgetik a kormányzattal, elismerve a gyógyszerkassza pénzügyi sikerét, miután a támogatott gyógyszerforgalom 2007-ben 17 százalékkal csökkent, míg az összes gyógyszer forgalma 8 százalékkal esett vissza.
Magyarországon is terjed az öngyógyszerezés (hanganyag)
Kevesebb gyógyszert vettünk
Egyesül a két gyógyszeróriás
MTI
Cikkek
Horn: Kihúzza az MSZP a ciklus végéig
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 12:16
Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője bízik abban, hogy az SZDSZ kilépése a kormánykoalícióból nem jelent előrehozott választásokat és "kisebbségi kormányként az MSZP egy tisztességes másfél-két évet végig tud csinálni."
Az SZDSZ története harmadik legfontosabb döntését fogja meghozni a vasárnapi rendkívüli küldöttgyűlésen - értékelte a koalícióból kilépés jelentőségét Horn Gábor.
A liberális ügyvivő kifejtette: a Szabad Demokraták Szövetségének 1988-as megalapítása és az 1994-es koalíciókötés után az április 27-ei döntés a koalíció felmondásáról lesz a párt életének egyik legjelentősebb eseménye.
Ráuntunk a pártokra
Az MDF elszámoltatná az SZDSZ-t
Meddig mehet még lejjebb az MSZP?
MTI
Cikkek
Nem feketén füstölünk
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 12:05
2007-ben a magyarországi dohánytermék-fogyasztás 11 százaléka származott a feketegazdaságból, az idén 7 százalékra, jövőre pedig 5 százalékra mérséklődhet az arány.
Cikkek
350 milliárdra pályázunk a 4-es metróhoz
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 11:56
Alig néhány perces vita után elfogadta a Fővárosi Közgyűlés a 4-es metró EU-támogatási pályázatát. A Fidesz-KDNP-képviselők nem vettek részt a szavazásban.
Cikkek
Dél-Amerikában és Oroszországban hódít a Peugeot-Citroen
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 11:16
Az európai piac gyengélkedése ellenére növelte bevételét a francia PSA Peugeot-Citroen az első negyedévben, mert a látványos növekedés Oroszországban, Brazíliában és Argentínában ellensúlyozni tudta az európai csökkenést. A növekedés ugyanakkor elmaradt a várttól.
Az eladásokat tekintve a Volkswagen után Európa második számú autóipari csoportja 2,3 százalékkal 15,2 milliárd euróra növelte árbevételét január-március között az egy évvel korábbi 14,9 milliárdról. Az eladás 6,1 százalékkal 876.400 darabra nőtt.
A Volvo sem kell a Fordnak?
Kínában debütál a SmartMTI
Cikkek
Romlott a német üzleti klíma
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 10:37
Romlott áprilisban a német üzleti klíma a megelőző három hónap folyamatos javulása után - tette közzé az Ifo intézet legújabb felmérésének adatait. Az áprilisi Ifo-index 102,4 pontra csökkent a márciusi 104,8 pontról, ami meghaladta a szakértői várakozásokban szereplő visszaesés mértékét. A szakértők 104,3 pontra várták az áprilisi indexet.
Az Ifo-index ezzel 2006 januárja óta a legalacsonyabb szintjére került és ez a szakértők szerint megerősíti a véleményt, miszerint az eurózóna is megszenvedi a globális visszaesést, az amerikai hitelpiaci válság következményét.MTI
Cikkek
Kedvezményes részvényvásárlás: itt a lista
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 10:35
Nem okozott meglepetést az Új Tulajdonosi Programba kiválasztott cégekre vonatkozó előterjesztésével az ÚTP Tanács.
Cikkek
Két nagy az internetadó ellen
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 10:18
A Magyar Telekom és a UPC Magyarország arra kéri a döntéshozókat, hogy maradjanak összhangban az információs társadalom fejlesztését célzó kormányprogrammal
Cikkek
Ugróiskola a forintpiacon
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 10:07
Kissé gyengült a forint, a budapesti bankközi devizapiacon csütörtökön fél tízkor 251,65/85 forint volt az euró árfolyama, szemben a kora reggeli 251,15, illetve az előző nap délutáni 251,30/40 forintos kurzussal.
A kereskedők viszonylag élénk forgalomról számoltak be, az árfolyam meglehetősen nagy ugrásokkal alakult; a gyengülést leginkább azzal hozták összefüggésbe, hogy "halványan" szerepelnek a régiós devizák, és e hatás alól a forint sem képes kivonni magát.
A forint a dollárhoz képest is gyengült: az amerikai deviza árfolyama 158,80/95 forint, míg szerda délután 158,50 forint körül alakult.
Legfrissebb devizaárfolyamok
MTI
Cikkek
Lopott kocsik: kisebb lehet a bukta
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 09:40
A vételár-biztosítás lehetővé teszi, hogy az autós ne csak a jármű pillanatnyi forgalmi értékéig, hanem a teljes beszerzési ár erejéig kapjon kártérítést
Cikkek
A dollárra mutogat a Suzuki
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 09:29
A Suzuki 12 százalékkal növelte működési eredményét a márciussal zárult pénzügyi évben, de az idei évre a vállalat a forgalom 6,3 százalékos mérséklődését prognosztizálja tekintettel a dollár erőteljes értékvesztésére.
A Suzuki arra számít, hogy a dollár az idén a 102 jenes szintre süllyed, az eurót pedig 155 jenen jegyzik majd, szemben a tavalyi 114 jenes dollár, illetve 160 jenes euróárfolyammal.
A nagy rendszámtrükk: milliókat lehet spórolni
A Dacia a románok kedvence
Magyar szalonban a Hummer
Még mindig a Suzuki kell - nem megy a francia autó
MTI
Cikkek
Mínusz a fejekben, plusz a nyitásban
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 09:02
Csökkenést várnak nyitáskor a Budapesti Értéktőzsde mai kereskedési napján az MTI által megkérdezett elemzők. Ez a nyitásban annyira nem jött be, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX ugyanis 94,19 pontos emelkedéssel, 22.235,79 ponton nyitott csütörtökön. Az előző napi záróértékhez képest ez 0,43 százalékos erősödést jelent.
Friss tőzsdei árfolyamokMTI
Cikkek
Biztonságossá vált Csernobil környéke
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 08:55
A csernobili katasztrófa idején sugárszennyezetté vált területeken termelt ételek fogyaszthatók - állítják szakemberek
Cikkek
Dollár: fel - olaj: le
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 08:31
Csütörtök reggel a hordónkénti 118 dolláros szint köré mérséklődött az amerikai WTI nyersolaj ára, azzal együtt, hogy a dollár drágult és más nyersanyagok ára is mérséklődött. Ezek, továbbá az amerikai nyersolajkészletek növekedése profitrealizáló akciókra késztette a befektetési alapokat.
A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, júniusi határidőre csütörtök reggel hordónként 118,01 dollár volt, 29 centtel olcsóbb a szerdai New York-i zárónál. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta a legközelebbi, májusi határidőre csütörtök reggel 116,20 dollár volt, 22 centtel olcsóbb a szerdai zárónál.
Őrült hullámvasút az olajpiacon (hanganyag)MTI
Cikkek
A zsebükbe nyúlhatnak az izgága ügyfelek
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 08:23
A bankok egyre jobban bebiztosítják magukat a jelzálogkölcsönök túl korai előtörlesztése ellen, a kiváltást így érdemes alaposan megfontolni
Cikkek
Uniós sebességre vált Szlovákia is
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 07:52
Ha a parlament is elfogadja a szlovák kormány döntését, októbertől a szlovákiai utakon közlekedők az eddigieknél sokkal szigorúbb elvárásoknak lesznek kötelesek megfelelni
Cikkek
Fiúra vágyik? Ültesse asztalhoz az asszonyt!
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 07:45
Ha továbbra is megtartjuk a fejlett világban azt a rossz szokásunkat, hogy nem eszünk eleget reggelire, bekövetkezik a matriarchátus a földön - jegyzet
Cikkek
Soros elnökség: hatalmas a csúszás
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 07:29
Vészes, körülbelül egyéves csúszásban van a 2011-es magyar EU-elnökségre való kormányzati felkészülés - értesült a Világgazdaság. A cikk szerint soros elnöki teendők ellátásához 1000-1200 szakemberre van szükség, ám ebből legalább 800-an még hiányoznak, a vezetők és az operatív munkatársak toborzása, kiválasztása viszont jelenleg áll.
Várhatóan a napokban jelenik meg az ezzel kapcsolatos közbeszerzési felhívás - írja a lap. A képzések több millió forintra rúgnak majd. A gondot az jelenti, hogy a kiválasztottnak vissza kell fizetnie az oktatás teljes költségét, amennyiben önhibájából nem tölti be az állást - olvasható az újság mai számában.Világgazdaság
Cikkek
London: adófronton visszavonulót fújtak
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 07:17
Saját pártjának lázadása késztette részleges visszavonulásra a brit kormányfőt egy adószigorítási kérdésben
Cikkek
Huszonötből nulla: hogy is megy ez?
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 07:01
Egy lakás eladásából származó jövedelemnek alapesetben a negyedét viszi el az állam, a kiszámított nyereség mértéke azonban több esetben is mérsékelhető
Cikkek
Bírósági ügy lehet a Mol közgyűléséből
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 07:00
A Mol elnök-vezérigazgatója szerint a részvényesek bíznak a cég stratégiájában, az OMV pedig továbbra sem tett le a magyar olajcég felvásárlásával kapcsolatos tervéről
Cikkek
Élelmiszerválság: a politika a ludas?
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 06:36
Az elmúlt két évtized rossz politikai döntéseinek eredője a jelenlegi élelmiszerválság - állapította meg az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO. A vezérigazgató szerint a válság nem végzetszerűen "csap le" az emberiségre, a nemzetközi közösség képes tenni ellene. Jacques Diouf szerint a FAO már évek óta figyelmeztet egy ilyen válság lehetőségére.
Mint mondta, 1990 és 2000 között felével csökkent a világon az élelmiszersegélyezés és a gazdag államok nagyvonalú agrártámogatásai szintén elbátortalanították a fejlődők mezőgazdaságait. Ugyanakkor nem ruháztunk be a harmadik világ vízhasznosításába, Afrikában csak a mezőgazdasági területek 7 százaléka öntözhető.
Ne is álmodjunk olcsóbb élelmiszerről (hanganyag)
Nem tudjuk telepakolni a kosarunkat
Elfelejthetjük az olcsó élelmiszereket
Enyhülhet a nyomás az élelmiszerpiaconMTI
Cikkek
Kutyabaj, macskajaj: érdemes körbe szimatolni
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 06:36
Egy vizsgálat, egy kis pedikűr, majd a szokásos éves oltás, és máris több mint tízezer forintot hagytunk ott az állatorvosnál
Cikkek
Kisebb adó a kínai részvényekre
Privátbankár.hu | 2008. április 24. 06:29
A részvénypiacok élénkítése céljával Kína 0,1 százalékra csökkentette az eddig érvényben levő 0,3 százalékról az úgynevezett részvénykereskedési adót, április 24-étől kezdődően. A három hónapja gyakorlatilag szabadesésben levő piacok élénkítésének érdekében erős nyomás nehezedett befektetői oldalról a kormányzatra, mivel az irányadó kínai tőzsdemutató a tavaly októberi csúcsról már mintegy 50 százalékot csökkent.
A csökkentéssel az adó visszatér tavaly májusi szintjére, amikor a kormányzat azért emelte, mert kétéves növekedés után le akarta hűteni a piacokat. Most azonban szakértők szerint a tőzsdepiac további hanyatlása már a reálgazdaságot, ezen belül is a hazai fogyasztást veszélyeztette volna.
Döbbenetes rövidlátás: borulhat az olajbili
Kína-sztori - kicsit másképpen
Soros György: az emberiség halálra van ítélveMTI
Cikkek
Fiút vagy lányt szeretne? Minden reggel dőlhet el
Privátbankár.hu | 2008. április 23. 19:45
Azok a terhes nők, akik diétáznak a fogantatás időszakában, nagyobb valószínűséggel adnak életet lánynak, mint fiúnak - állítják brit tudósok
Cikkek
Az oroszok kérik a sarkot
Privátbankár.hu | 2008. április 23. 19:16
Oroszország benyújtotta az Északi-sarkvidék jelentős részére vonatkozó területi igényét az ENSZ illetékes bizottságához - közölte Alekszandr Bedrickij, az Orosz Hidrometeorológiai Hatóság vezetője.
Bedrickij annak kapcsán beszélt, hogy a kormány ülésén szerepel az északi-sarki orosz érdekek biztosításának kérdésköre. "A sarkvidék övezetéhez különleges érdekeink fűződnek. Az ENSZ-hez benyújtott dokumentumban pontosítjuk a kontinentális talapzat határait, igényünk teljesülése esetén 1,2 millió négyzetkilométerrel nő az az övezet, ahol gazdasági tevékenységet folytathatunk" - mondta.
Az ENSZ illetékesei megteszik észrevételeiket az orosz dokumentummal kapcsolatban, és ezek alapján "pótlólagos munkát kell majd végezni" - mondta Bedrickij, hozzátéve, hogy ezeket a kérdéseket fel kívánja vetni a kormány ülésén is, ahol az Arktisz fejlesztését vitatják majd meg egyebek között ökológiai, szállítási és társadalmi-gazdasági szempontból, de szó lesz a Déli-sarkon folyó orosz kutatómunkáról is.
Az Északi-sarkot illetően Bedrickij hangsúlyozta: a Föld nyersanyagkészletei fogynak, a kitermelés észak felé tolódik el.
Oroszország 2001 óta szorgalmazza, hogy az ENSZ ismerje el az Arktisz kétharmad részét, benne magát az Északi-sarkot is orosz felségterületnek. A jogigényt arra alapozzák, hogy az Északi-sarkvidék alatt a kontinentális talapzat folytatódik, s ezt igyekeznek kutatásokkal alátámasztani.
Az igény jelképes megerősítéseként orosz tudósok augusztusban két mini-tengeralattjáróval lemerültek az Északi-sarknál a tengerfenékre, oda titánból készült nemzeti színű, zászlót jelképező tárgyat rögzítettek, továbbá a fenékről mintákat hoztak fel. Mindezzel az orosz igény jogosságát igyekeztek alátámasztani.
Dánia, az Egyesült Államok, Kanada és Norvégia szintén jogot formál az Északi-sarkvidék egyes részeire.
Hajózható az Északi-sark
Az oroszok minden vágya a fenék
Harc indulhat a sarki olajértMTI
Cikkek
Átváltoznak a kétszázasok?
Privátbankár.hu | 2008. április 23. 19:14
A jegybank vizsgálja, hogy szükséges-e a 200 forintos bankjegyek helyett érmék kibocsátása - tudta meg az MTI. Az MNB az érintett szakmai szervezetek és a lakosság bevonásával tájékozódik, hogy a lakosság és gazdasági szereplők igényeinek megfelelő döntést hozhassa meg a jövőben - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
A jegybanki közlemény emlékeztet arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank egyik alapfeladata, hogy a lakosságot és a gazdaságot megfelelő mennyiségű, minőségű és címletösszetételű készpénzzel lássa el.
Szakmai körökben évek óta két kérdés merült a magyar bankjegyekkel és érmékkel kapcsolatban: az egyik az egy- és kétforintosok szükségessége, a másik pedig a kétszázforintos bankjegyként vagy érmeként való megjelenése.
A jegybank döntése szerint az egy- és kétforintos érméket ez év március 1-jei hatállyal vonták be, az intézkedés jelentős költségmegtakarítással jár nemcsak a közpénzből gazdálkodó jegybank, hanem az egész kereskedelmi szektor számára is, hiszen már nem kell gyűjteni, szállítani ezeket az aprópénzeket, a nemzetgazdaságban éves szinten a megtakarítás elérheti a 3-4 milliárd forintot.
Az új ezres elvette a hamisítók kedvétMTI
Cikkek
Budapest elmegy a saját adottságai mellett
Privátbankár.hu | 2008. április 23. 19:05
Budapestet szeretik és izgalmasnak tartják az itt élő külföldiek a fantasztikus lehetőségek, az események sokszínűsége, a város adottságai és kontrasztjai miatt
Cikkek
Tőkeemelésbe menekül az UBS
Privátbankár.hu | 2008. április 23. 18:33
Svájc vezető pénzintézete, az UBS részvényesei 15 milliárd frank tőkeemelésről határoztak, miután februárban a részvényesek rendkívüli ülésén már 13 milliárd frank tőkeemelésről döntöttek.
A szerdai döntést az indokolta, hogy az UBS-t érzékenyen érintette a jelzálogpiaci válság, 37 milliárd dollárt meghaladó veszteséget kellett leírnia, eredménye nagyot romlott, a tavalyi évről egészében 4,4 milliárd svájci frank veszteséget mutatott ki.
A bank adósi megítélésén rontottak, a vezető európai hitelminősítő, a Fitch Ratings "AAmínusz" osztályzatot adott, negatív kilátással. Hasonló osztályzata van a Credit Suisse-nek, a kettes számú svájci banknak, de a Fitch stabil kilátáson tartja minősítését.
Újabb kirúgások az UBS-nél
Nem várt ekkora pofont a UBS
MTI
Cikkek
A pénztárcák záródnak: vége a költekezésnek
Privátbankár.hu | 2008. április 23. 18:08
Véget ér a nagy amerikai vásárlói eldorádó - állapította meg a pénzpiaci válsággal kapcsolatban Robert J. Samuelson, a Newsweek magazin neves gazdasági kolumnistája.
Cikkek
Kelet-Európa is visszakapcsol
Privátbankár.hu | 2008. április 23. 18:04
A globális lassulás az idén fékezi az eddig kimagaslóan gyors növekedésű közép- és kelet-európai gazdaságokat is, de a térség folytatja a felzárkózást a gazdagabb nyugat-európai régióhoz - vélekedett a Nemzetközi Valutaalap (IMF).
Az IMF előrejelzése szerint a feltörekvő európai gazdaságok - a térség tíz újonnan csatlakozott uniós tagja - növekedése az idén 4,6 százalékra lassul, és 2009-re 4,3 százalékra mérséklődik a múlt évi 6,2 százalékról. A legnagyobb csökkenés Szlovákia és Lettország esetében mutatkozik az IMF szerint, ahol a tavalyi kétszámjegyű növekedés az idén egyszámjegyűre esik: előbbinél - az IMF előrejelzése szerint - 6,6 százalékra a tavalyi 10,4 százalékról, utóbbinál 3,6 százalékra a tavalyi 10,2 százalékos növekedési ütem után. Csupán a magyar növekedést várja valamelyest gyorsulni a térségben az IMF: 1,8 százalékra az idén, a tavalyi 1,3 százalékról.
Az IMF európai részlegének vezetőhelyettese úgy véli, hogy a térségi kockázatok külsődlegesek, és különösen azokat az államokat sújtják, amelyeknél nagy a külső egyensúlytalanság. A régió országai ugyanakkor az uniós tagságnak köszönhetően megbirkóznak az egyensúlytalanságokkal - állítja Ajai Chopra.
Christoph Rosenberg, az IMF térségi vezető képviselője szerint a zloty, a forint, a szlovák és a cseh korona erősödésének a konvergenciahatás miatt reálértéken a globális lassulás ellenére is folytatódnia kell.
Az euróövezeti várományos Szlovákia jó előrehaladást tett az infláció csökkentése terén - ez jelenleg a legkeményebb korlátja a szlovák euróövezeti csatlakozásnak - de szigorú költségvetési politika és bérvisszafogás kell, hogy ez fenntartható legyen - véli az IMF.
Szigorúbb monetáris politikáért kiált a Valutaalap
Kollektív kudarc-2010-re térhetünk ismét magunkhoz
400 tonna aranyat dob piacra a ValutaalapMTI
Cikkek
Szép lassan kapaszkodik fel a forint
Privátbankár.hu | 2008. április 23. 17:55
Szűk sávban mozogva kissé tovább erősödött a forint a bankközi devizapiacon. Délután 251,30/40 forint volt az euró árfolyama; ami a keddi 251,70/85 forinthoz és a reggeli 251,50/60 forinthoz képest is a magyar deviza halvány erősödését jelzi. A szerdai erősödéssel immár öt kereskedési nap óta tart az az irányzat, amelynek során a múlt szerdai 253,75/90-ről menetel az árfolyam.
A kereskedők továbbra is arról számolnak be, hogy a piacon alig van érdeklődés, "lassan csordogálnak" az üzletkötések, és az árfolyamok alakulása leginkább a nemzetközi piaci folyamatokat tükrözi. Így történt ez a szerdai adásvétel során is, amikor az euró/forint árfolyam "járt" 250,75-nél, illetve 252,20-nál is, ám zárásra visszatért a nyitó árfolyam közelébe.
A kereskedők szerint a piac egészére jellemző a kivárás, hiszen immár karnyújtásnyi közelségben van az MNB következő kamatmegállapító tanácsülése, és addig, amíg annak eredménye nem válik ismertté, nagyobb tételekkel aligha kötelezik el magukat a befektetők.
Ami a dollár árfolyamát illeti, a nemzetközi piacokon elért euró/dollár rekord, az 1,6-os szint áttörése, majd az ezt követő jelentős korrekció éreztette hatását Budapesten is. A dollár/forint megérintette a 157 forintos szintet, ám délután már 158,50 forintot kellett adni egy dollárért.
Alapvetően unalmasnak nevezték a megkérdezett elemzők a bankközi forintpiacot is. Vélekedésüket leginkább azzal támasztották alá, hogy rég látott bőség jellemzi a piacot, ami komoly likviditástöbbletet, rendkívül alacsony kamatszintet eredményez.
Jellemzésül elmondták, hogy már az egyhetes kamatok is közelítik az "elméleti" minimumot, jelenleg 7,10/15 százalékon állnak. Ez "még alacsonyabbnak" tekinthető annak ismeretében, hogy a május elsejei munkarend miatt valójában 10 napos lejáratról van szó. Változás aligha várható, mert az elkövetkező napok újabb lejáró állampapírokat és újabb időszerű kamatfizetéseket hoznak, így a piac szereplőinek likviditási helyzete aligha módosul. A jelenlegi állapot a tartalékolási periódus végéig biztosan kitart.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állásMTI
Cikkek
Árat emel a Gazprom a posztszovjet térségben
Privátbankár.hu | 2008. április 23. 17:52
A Gazprom fokozatosan az európai szintre emeli árait a posztszovjet térségben, a FÁK-államokban és a Baltikumban - erről döntöttek a monopólium igazgatótanácsának ülésén Moszkvában.
A konszern sajtóosztálya által kiadott közlemény arról nem szólt, hogy milyen fokozatokban és mikorra éri el az ár az európai szintet.
A tanácskozáson elhangzott, hogy a Gazprom 2010-re 570 milliárd köbméter gázt tervez kitermelni, s 2020-ra ez a mennyiség eléri a 650-670 milliárd köbmétert az ország keleti részén való kitermeléssel együtt. Ekkora már a kitermelt mennyiség fele származik majd addig feltárandó, új lelőhelyekről.
Emellett 2007-2010 között végrehajtják a gázszállító berendezések és a földalatti gáztárolók kompresszor-állomásainak komplex felújítási programját és 2010-ig a gázkitermelési berendezések átfogó műszaki rekonstrukcióját - döntötte el az igazgatótanács.
A Gazprom sürgeti Szlovénia részvételét a Dél Áramlatban
A Gazprom befenyíti AusztriátMTI
Cikkek
A kormány nem támogatja a nyakkendőadót
Privátbankár.hu | 2008. április 23. 17:45
A kormány nem támogatja azt a képviselői kezdeményezést, amely a ruházati termékeket is bevonná a kulturális járulékkörbe - tudata az oktatási tárca sajtóirodája.
A szaktárca, a gazdasági minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap "további tárgyalásokat kíván folytatni az internet-szolgáltatókkal, amelyek - korábbi nyilatkozataik szerint - nyitottak a szakmai egyeztetésre" - közölték, az MTI azon, írásban feltett kérdésére, hogy a kormányzati álláspont változott, vagy a szakállamtitkár nyilatkozata "magánvéleményt" tükröt, egyelőre nem válaszoltak.
Budai Bernadett kormányszóvivő szerdán újságírói kérdésre válaszolva azt közölte: a kormány nem támogatja a képviselői indítványt.
Szerdai számában írt arról a Napi Gazdaság, hogy - miközben parlamentben egyre kisebb támogatást élvez az internetadó - a kulturális tárca "tovább támad": Schiffer János (MSZP) képviselő arra tett javaslatot, hogy a 0,8 százalékos kulturális járulékot vessék ki a szőnyegek, a felsőruházat, a férfi öltöny, a női kosztüm, az ing, a blúz, de még a nyakkendő, a csokornyakkendő és a kravátli után is.
Schneider Mártát, a kulturális tárca szakállamtitkárának keddi közlését idézve a lap azt írja, a kormány támogatja a javaslatot, mivel ezek a termékek "a dizájn révén" komoly kulturális értéket képviselnek. A ruházati termékek adóztatásából 700-800 millió forintos járulékbevételt vár a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnöke, Harsányi László - olvasható a cikkben.
Az NKA évi nyolcmilliárd forintból gazdálkodik, a befolyó pénzből kulturális projekteteket támogatnak. Az alap a járulékbevételekből gazdálkodik, amit különböző termékek, szolgáltatások után fizettetnek meg.
Erre varrjon gombot: megadóztatnák a ruhákat
Bentmarad az internet az adóköteles körben
A versenyképességet rontaná az internetadó
Az internetadó ellen tiltakoztak
Nem szerencsés ötlet: megadóztatnák az internetetMTI
Cikkek
A kormány elfogadta az idei első konvergencia jelentést
Privátbankár.hu | 2008. április 23. 17:44
A kormány szerdai ülésén megtárgyalta és elfogadta az idei első konvergencia-jelentését, amelyben nemcsak az aktualizált makrogazdasági és államháztartási előrejelzés szerepel, hanem a jövőben tervezett lépések is - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő. Ezek a lépések garantálják a kiadások tartós csökkentését és az egyenleg javulását is - tette hozzá.
A kormányszóvivő ismertette: az uniós pénzügyminiszterek tanácsa az eddigi jelentéseket és az aktualizált konvergencia programot elemezve még az idén februárban megállapította, hogy ha a kormány ezután is tartani tudja a felvázolt pályát, akkor a költségvetési hiány 2009-re megközelíti a maastichti kritériumok által meghatározott határértékeket. A jelentés 2009-re már csak 3,2 százalékos hiánnyal számol.
Budai Bernadett elmondta: a jelenlegi 66 százalékról két éven belül 65,6 százalékra csökken a GDP-arányos államadósság. A jelentés a GDP idei 2,4 százalékos, jövőre pedig 3,9 százalékos emelkedésével számol, miközben a tavalyi kis mértékű csökkenés után az idei évtől bővül a háztartások fogyasztása is, 2009-ben ennek várható értéke 1,6 százalék lesz.
A beruházások fellendülését mutatja az idei évre várt 4 százalékos, jövőre várt 7 százalékos emelkedés. Az infláció pedig a tervek szerint 6 százalék marad, jövőre pedig 3,6 százalékos lesz a várakozások szerint - mondta.
A kormány rendszeresen tájékoztatja az Európai Bizottságot és az uniós pénzügyminiszterekből álló tanácsot, az Ecofint a hiánycsökkentés érdekében tett lépésekről.
Adócsökkentés nélkül is túllövünk a célon?
London sem tudja, mit hoz a magyar jövő
Mindent borít a "sokkoló" béradat?
Munkanélküliség: megmaradtak a hatalmas különbségek
Előjött számaival a PM
Meglódult fizetések: agresszív kamatemelés jön?MTI
Cikkek
Stabilitásunkat tépázhatja meg a válság
Privátbankár.hu | 2008. április 23. 17:36
Az amerikai hitelválság nyomán kialakult helyzetben az önálló monetáris politikának nagy kihívást jelent a külső kamatkondíciók hatása - mondta Karvalits Ferenc, a jegybank alelnöke szakmai konferencián.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a "Magyar cégek a hitelválság sodrásában" elnevezésű konferencián kifejtette: a magyar bankrendszernek közvetlen veszteséget ugyan nem okozott az amerikai hitelválság, de a finanszírozási költségek emelkedésén és a gazdasági növekedés globális lassulásán keresztül stabilitási kockázatokat jelenthet.
Véleménye szerint az európai gazdaság, így a magyar gazdaság is meglehetős ellenállóképességgel bír az amerikai jelzálogpiacról indult válsággal szemben.
Az infláció 2009 végére a 3 százalékos szint közelébe mérséklődhet, a dezinflációt a megfelelő béralkalmazkodás és a visszafogott belföldi kereslet erősítheti - mondta Karvalits Ferenc. Hozzátette: az MNB szigorú monetáris politikával biztosítja a megfelelő kondíciókat a cél eléréséhez és erősít az inflációs cél horgony szerepét.
Csendes cunami zajlik a világban
Még nyögik a válságot a pénzintézetek (hanganyag)
Az infláció miatt elmaradhat az európai kamatvágás
MTI
Cikkek
Miskolc mögött kullognak a világvárosok
Privátbankár.hu | 2008. április 23. 17:11
A Financial Times fDi magazinja kiemelten vonzónak nyilvánította Miskolc gazdasági térségét a közvetlen külföldi tőkebefektetések szempontjából.
Az európai városok között kétévente meghirdetett versenyen Miskolc ebben a kategóriában szerzett 16. helyezésével olyan városokat utasított maga mögé, mint Varsó, Amszterdam és Koppenhága - mondta Káli Sándor polgármester.
Az fDi magazin a Financial Times csoport globális tőkebefektetésekkel foglalkozó, évente megjelenő speciális melléklete, amely világszerte mintegy 45 ezer befektető, tanácsadó számára biztosít releváns piaci információkat. A magazin kétévente meghirdeti a "European Cities and Regions of the Future" című pályázatát amelynek célja, hogy kiemelje és rangsorolja a legfontosabb befektetési helyszíneket - ismertette Káli Sándor.
A versenyre több magyar város és régió is benyújtotta jelentkezését, amelyek közül Budapest, illetve a Miskolc Holding Zrt. közreműködésével Miskolc gazdasági térsége ért el kiváló eredményeket - ezt már Halmai Gyula, a holding elnök-igazgatója ismertette.
Káli Sándor elmondta: a felmérés - amely a külföldi tőkebefektetések szempontjából legvonzóbb 25 európai helyszínt nevesítette - a bírálati kritériumok alapján Miskolcot a rangsorban az igen kedvező 16-dik helyre sorolta.
A bírálati szempontrendszer kitért a térség gazdasági potenciáljára, a vállalkozásbarát üzleti környezetre, az életminőségre, az oktatásra, a bér- és egyéb költségekre, az infrastruktúrára.
Külföldi pénzkeltetés: idővel megjön a kedvünk
Hová megy a magyar tőke?
Tíz év alatt páncélt növesztettünk
Van remény - túl a beruházási mélypontonMTI
Cikkek
Eladták a Balatont
Privátbankár.hu | 2008. április 23. 17:02
A Nestlé Hungária Kft. megvette a Balaton (szelet) márkát a Kraft Foodstól - tájékoztatta a Nestlé az MTI-t. A vásárlás összegét nem hozták nyilvánosságra. A tranzakció teljes lezárásához szükség van versenyhatósági jóváhagyásra - jegyezték meg a Nestlé Hungáriánál.
A Balaton a második legnépszerűbb magyar szeletes édességmárka. A Balaton márka megvásárlásával a Nestlé Hungária megerősíti pozícióját a magyar csokoládépiac egy gyorsan növekvő szegmensében.
A Balaton szelet "karrierje" 1978-ban kezdődött, és mára már magyar nemzeti márkának számít. A márkaakvizíció jól mutatja a Nestlé elkötelezettségét a magyar piac és a hagyományos magyar márkák iránt.
A Balaton szelet - a Nestlé szerint - ideális kiegészítője a cég édesipari termékskálájának. Az újonnan megvásárolt Balaton szelet márka fejlesztésekor a Nestlé már kamatoztathatja a meglévő know-how-ját, felhalmozott tudáskapacitását.
A Nestlé Hungária és a Kraft Foods a márka adásvétele során egy átmeneti bérgyártási szerződést kötött, amely biztosítja a termelés folyamatosságát és a márka jelenlétét a piacon. A megállapodás értemében a Balaton szeletet átmenetileg továbbra is a Kraft Foods gyártja a Győri Keksz székesfehérvári üzemében.
A Kraft Foods Inc. szintén megerősítette, hogy megállapodást írt alá a Balaton szeletes csokoládémárka a Nestlének történő eladásáról. A Kraftnál emlékezettnek rá: ez a lépés az Európai Bizottság tavalyi döntését követi, amely a Groupe Danone globális kekszüzletágának akvizícióját - beleértve a Győri Kekszet is - azon feltétellel engedélyezte, hogy a Kraft megválik meghatározott számú márkától Spanyolországban és Magyarországon.
A Kraft Foods Inc. azt szintén jelezte, hogy eladási megállapodáshoz érvényességéhez versenyhatósági jóváhagyás szükséges.
Keserédes bűnök: összesúgtak a hátunk mögött a csokigyárak?
Ahogy várták: nőtt a Nestlé-bevétel
MTI
Cikkek
A vevők és az eladók is várnak
Privátbankár.hu | 2008. április 23. 16:57
Gyenge forgalomban gyakorlatilag a keddi szinten zárt 22.141,60 ponttal a Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX. Ez 98,16 pontos, 0,45 százalékos erősödést jelentett. A forgalom még a 14 milliárd forintot sem érte el.
Meglepetésre 2,19 százalékkal erősödött a Mol, az üzletkötők szerint a társaság szerdai közgyűlésén történtek ezt abszolút nem indokolták. Az OTP ugyanakkor 1,46 százalékot gyengült. A Magyar Telekom csaknem 1 százalékot, pontosan 0,96 százalékot erősödött. A Richter a keddi záró áron maradt, az árfolyam 0 százalékot változott.
A forgalomból leginkább az OTP vette ki a részét több mint 6 milliárd forinttal. A Mol forgalma 2,7 milliárd forint volt, a Richter forgalma 2,5 milliárd forint. A Magyar Telekom forgalma még az 1 milliárd forintot sem érte el.
A Mol-papír ára 490 forinttal 22.885 forintra, a Magyar Telekom ára 8,00 forinttal 843 forintra erősödött. Az OTP 100 forinttal 6.750 forintra gyengült. A Richter árfolyama nem változott, 32.500 forint maradt.
A kisrészvények indexe, a BUMIX 0,25 százalékos, 6,66 pontos erősödéssel 2.654,34 ponton zárt szerdán.
Keresztesi Andrea, a KBC Securities vezető üzletkötője szerint nehéz megjósolni, hogy mikor változhat a jelenlegi lanyha forgalom, érdektelenség. A régió valamennyi piacán ez volt tapasztalható. A vevők kivárnak, de különben is elkerülik a régiót jellemző nagyobb kockázatot jelentő befektetéseket. De még a régió más országaiban is találhatnak kedvezőbb lehetőségeket, új kibocsátásokat, privatizációs ügyleteket.
Az eladók is várnak, az utóbbi időben sok eladás volt a régióban. Mindezek eredménye az igen alacsony forgalom.
Keresztesi Andrea számára meglepő volt a Mol 2,19 százalékos erősödése, mert a társasság közgyűlésének kezdete és a tőzsdezárás között semmi olyan nem történt a közgyűlésen, amely ezt indokolta volna. Az OTP az egész forgalomnak csaknem felét adta szerdán, ez a tény és ezzel együtt az 1,46 százalékos gyengülés arra utal, hogy nagy külföldi eladások történtek az OTP piacán - mondta Keresztesi Andrea.
A vezető üzletkötő szerint a bankpapíroknál néha már úgy látszik, hogy a jelzálogpiaci válság a végére jutott, de aztán a befektetők ismét bizonytalanok ebben és szabadulnak ezektől a papíroktól.
Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője szerint csak egy nagyobb forgalom hozhat változást a BUX-indexnél, a jelenlegi érdektelenségben erre nem lehet számítani.
Friss tőzsdei árfolyamok
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI
Cikkek
Újabb elismerés a CJSC OTP Banknak
Privátbankár.hu | 2008. április 23. 16:53
A CJSC OTP Bank "A legprofesszionálisabb bank" kategóriában a második helyet nyerte el, Dmitrij Zinkov, a bank vezérigazgatója pedig az "Év bankára" lett az ukrajnai Business üzleti hetilap április 21-ei számában közölt 2007. évi értékelés szerint - közölte az OTP Bank.
Az ukrajnai bank vezérigazgatója úgy véli: "az OTP Bank 100 százalékos tulajdonában lévő hitelintézet a legkorszerűbb és az ügyféligényekhez igazodó szolgáltatásainak, képzett munkatársai hatékony munkájának köszönhetően képes volt megszilárdítani piaci pozícióját a legprofesszionálisabb ukrán bankok között" - áll a közleményben
A CJSC OTP Bank mérlegfőösszege alapján az idén márciusban a 175 működő ukrajnai bank közül a 8. legnagyobb volt, eszközállománya 2007. december 31-én mintegy 622 milliárd forintot tett ki.
Bankfiókjain és ATM-hálózatán keresztül a CJSC OTP Bank mintegy 170.000 ügyfelének nyújt teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat. A tavalyi év során a bank fiókhálózatának bővítése jelentős mértékben felgyorsult, 77 új fiók nyitásával az év végére 158 egységből álló hálózattal rendelkezett, bankjegy-automatái száma mintegy 100 volt.
A CJSC OTP Banknál 2007-ben a hitelvolumen dinamikája kiemelkedő volt, a bank teljes bruttó hitelállománya éves szinten több mint 45 százalékkal nőtt, év végére meghaladta az 530 milliárd forintot. A növekedés motorja döntően a lakáshitelek, illetve a vállalkozói hitelek voltak.
A bank kiemelkedő teljesítményét az elmúlt évben is több díjjal ismerték el: köztük az "Év Legjobb Bankja" (Kyev Post), a "Legstílusosabb Bank" és a "Legjobb ügyfélkiszolgálással rendelkező bank" ("Delo") elismerések.
Rábólintottak a Groupama-OTP-üzletre
Bővül az OTP Leasing Romania
MTI
Cikkek
Már semmi köze az olajárnak a kereslet-kínálathoz
Privátbankár.hu | 2008. április 23. 16:43
A nyersolaj-kontraktusok árfolyama elszakadt az alapszintű kínálati-keresleti viszonytól, és a dollárgyengülés miatt a termelőknek nem érdekük a kínálat emelése.
Friss
Ingatlan
Ezért bizonytalanítja el a lakáspiacot a kormányváltás
Nem lesz zökkenőmentes az átmenet.
6 órája
Nemzetközi
Trump szerint elégtelen Irán ajánlata, lefújta a béketárgyalást
Nem ültek asztalhoz az iráni külügyminiszterrel.
7 órája
Makro / Külgazdaság
Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
Azt is elmondták, mik a legfontosabb lépések.
8 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Nem tesz jót a luxus látványa a férfiaknak: önértékelési gondokat és vásárlási kényszert okozhat2026. április 24. 15:30 -
A Futó család újabb nagy dobása: 65 millió eurós lakóprojekt indul Bukarestben2026. április 24. 06:30 -
Alig hihető: luxusautójában temették el a kínai férfit – a hatóságok kiásatják az autót2026. április 23. 15:30 -
Tarány Gábor cége repülőgép-fejlesztéssel és kínai gyárépítéssel erősíti nemzetközi pozícióját2026. április 23. 06:30 -
Ki nem találná, miből gazdagodott meg a milliárdos focista2026. április 22. 15:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Leleplezik a bérkülönbségeket: kemény szabályok jönnek a cégeknek
16:51
-
A befektetőknek is üzent a Tisza-kormány gazdasági minisztere
14:43
-
Láthatatlan AI-használat fenyegeti a cégeket
13:44
-
Otthon Start: jóval többet hozhat a konyhára az alacsonyabb kamat, mint az ajándékpénz
12:01
-
Új turisztikai hullám érheti el Magyarországot
11:14
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Nem veszi át mandátumát Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a választási vereség után
18:27
-
Medvét videóztak horgászok a Bogácsi-tónál
16:33
-
Magyar Péter: tartóztassák le a „NER-es oligarchákat”, akik külföldre menekítik a pénzüket
08:06
-
Siklóernyős balesethez érkezett mentőhelikopter az Eged lábához
18:10
-
Orbán Viktor nem ül be a Parlamentbe, Semjén Zsolt sem
17:26
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Magyar Péter szerint áron alul eladó a TV2, reagált a csatorna
2026. április 26. 09:32
-
Korán örülnek Orbán Viktor távozásának az uniós vezetők?
2026. április 26. 06:09
-
Negyven éve történt Csernobil: titkos Stasi-akták fedik fel a félretájékoztatási kampányt
2026. április 26. 10:41
-
Hiába illegális, egész Európát ellepték a kínai vape-ek
2026. április 26. 12:32
-
Miután kimenekítették Trumpot, az is kiderült, ki volt a washingtoni lövöldöző
2026. április 26. 10:56



