Hírek
Cikkek
Új terepen próbálkozik a KÖBE
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 12:15
A Közlekedési Biztosító Egyesület tavalyi díjbevétele 20 százalékkal nőtt, eredménye viszont felére esett a fejlesztések miatt. Utas és lakásbiztosítás is köthető lesz.
Cikkek
Rossz hír az easyJetnek, jó hír az utasoknak
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 12:01
Az öldöklő verseny miatt csökkent az átlagos jegyár és az egy utasra jutó bevétel a második számú európai fapadosnál, ráadásul erős nyomást várnak az árakra nyáron is. Eközben a román piacon élre tör a Wizz Air.
Cikkek
Meghalt Gömöri Endre
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 11:39
Elhunyt Gömöri Endre Pulitzer-emlékdíjas külpolitikai újságíró, a médiában több mint fél évszázada dolgozó szakembert 85 éves korában, hosszú betegség után érte a halál - közölte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. Gömöri Endre publicistát, külpolitikai elemzőt, a MÚOSZ tiszteletbeli elnökét a szervezet és a Figyelő hetilap saját halottjának tekinti.
Gömöri Endre a háború után az Új Magyarország című lapnál, Pethő Tibor mellett kezdte újságírói tevékenységét. Első cikkét 23 évesen, a II. világháborút követően írta. Egy 2001-ben, a Magyar Sajtó című lapnak adott interjújában pályája kezdetére így emlékezett vissza: "Nem tanultam sehol a szakmát, spontán módon csöppentem bele. Igaz, már az iskolában is újságírónak készültem, a magyarórán szívesebben írtam dolgozat helyett novellába hajló tudósítást. Aztán a háború után, amikor az angolok leváltották Churchillt, megírtam első cikkemet. (...) Én lepődtem meg a legjobban, amikor néhány hét múlva nyomtatásban láttam viszont".
1946-ban Haraszti Sándor mellett a Szabadság, majd 1948-ban a Szabad Nép külpolitikai rovatvezetője volt. 1949-ben eltávolították a laptól, a Magyar Rádió munkatársa lett és csatlakozott a Nagy Imrét támogató újságírói csoporthoz. A forradalom utolsó napjaiban a Szabad Kossuth Rádió szerkesztőbizottságának tagjává választják. 1957-ben elbocsátották a rádiótól és évekig nem dolgozhatott. Gömöri Endre az 1960-as években a Magyarország című lap munkatársa lett, 1989-ben a Figyelő rovatvezetője, majd főszerkesztő-helyettese.
Nagy Imre újratemetésén az újságíró-társadalom nevében ő helyezheti el a koszorút.
Élete utolsó éveiben rendszeresen publikált a Figyelőben és a Népszabadságban.
Gömöri Endre 1991-ben kapta meg a Pulitzer-emlékdíjat, majd 1997 októberében a Köztársasági Elnöki Arany Emlékérmet vehette át Göncz Árpád államfőtől. A "sajtószabadság képviseletéért" 2000-ben Emmanuele Gazzo-díjjal tüntette ki az Európai Újságíró Szövetség. A Hemingway Alapítvány Pethő Sándor-díját 2001-ben kapta meg, majd két évvel később az elsők között vehette át a Prima Primissima elismerést.
MTI
Cikkek
Fagyos lett a hangulat az Országgyűlésben
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 11:18
Katasztrófa sújtotta területnek nyilvánítaná az elfagyott területeket az ellenzék, az agrártárca szerint nem voltak elég előrelátók a gazdák
Cikkek
Váratlanul jó a Deutsche Bank első negyedéve
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 10:59
Remek eredményeket közölt első negyedévéről a legnagyobb német kereskedelmi bank, a Deutsche Bank. A tőkepiacok tartós fellendülését kihasználva 2,12 milliárd eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről, 29,3 százalékkal többet a tavalyi első negyedévi 1,64 milliárd eurónál. Az elemzők csak 1,8 milliárdra számítottak. Főleg a sajátszámlás ügyletek, a befektetésibanki-tevékenység húzta az eredményeket. Ráadásul összesen 252 milliós egyszeri tételek is támogatták az eredményt, a 0,8 százalékos FIAT autógyári részesedés és német szállodaérdekeltségek eladásából.
A nem kamatjellegű bevételek 17,9 százalékkal 7,52 milliárd euróra emelkedtek 6,38 milliárdhoz képest elsősorban az adósságkereskedelemből és az értékpapír-befektetésekből: ezekből a bevétel 28 százalékkal 3,94 milliárd euróra ugrott 3,07 milliárdhoz képest, miközben a nettó jutalékbevétel csak 3,9 százalékkal 2,93 milliárd euróra bővült 2,82 milliárdhoz képest.
A nettó kamatbevétel - a kamatkülönbözet - 25 százalékkal 2,05 milliárd euróra emelkedett 1,64 milliárdhoz képest, ezt nagyrészt a Berliner Bank és a szintén német Norisbank tavalyi megvásárlásából származott ügyfélgyarapodás támogatta, de a kiemelt ügyfelek és a vagyonkezelés részlege, továbbá a csoportszinten több mint tízszeresére, a tavalyi első negyedévi 9 millióhoz képest 98 millióra emelt kockázati tartalékolás rontotta az eredményességet.
A teljes nettó bevétel 19,6 százalékkal 9,58 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbi 8,01 milliárdhoz képest.
Nem adtak újabb számszerű előrjelzést, korábban 8,4 milliárd eurós adó előtti eredményt jósoltak erre az évre. Az első negyedévi, 3,16 milliárdos adó előtti eredmény 22 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál.
MTI
Minden, ami bank
Cikkek
Mégsem halálos beteg, ezért pert fontolgat
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 10:45
Vad költekezése miatt akar kompenzációt orvosaitól az a férfi, akinek nemrég azt mondták, halálos beteg. Később azonban kiderült: egészséges, de addigra már egy fityingje sem maradt.
Cikkek
A Rába a Scania beszállítója lett
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 10:18
A Rába Futómű Kft. és a svéd Scania általános beszállítói keretszerződést írtak alá, és a Rába 2007. II. negyedévétől megkezdte a kovácsolt mellső tengelytestek beszállítását - áll a társaság közleményében. A forgalom várható már 2007-ben eléri a 2,5 millió eurós éves értéket.
A tárgyalások a két vállalat között a 2005 végén kezdődtek, amikor az ITD Magyarország a Rábát potenciális beszállítóként ajánlotta a Scania számára, a cég Közép-Kelet-európára irányuló beszállítói bázis erősítését célzó törekvései kapcsán. A Rába mellett szóló végső döntést, és az általános beszállítói keretszerződés aláírását egy átfogó beszállítói minősítő folyamat előzte meg, mely során Rába a gyártási-, folyamat- és a logisztikai auditon is sikeresen megfelelt.
A Scania és a Rába az általános beszállítói megállapodás kiegészítéseként konkrét termékeket is specifikált. Az első termékek kovácsolt mellső tengelytestek, melyeknek 2007 áprilisától megindult a sorozatszállítása és az idei évre várható forgalom eléri majd a 2,5 millió eurós összértéket.
Nem fizet osztalékot a Rába
Elérte csúcsát a Rába? (hanganyag)
Cikkek
10 milliárdos kieséssel számol a Richter
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 10:14
A Richter a megszorító intézkedések, a gyógyszergazdasági törvény valamint a támogatási rendszer változása miatt az idén mintegy 10 milliárd forint nyereségkieséssel számol
Cikkek
Fogyókúrájával hízott a Bayer
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 10:08
A német Bayer gyógyszergyár és vegyiművek kedden 2,809 milliárd eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről, megerősítve az április végén kiadott előzetes becslést, majdnem ötször nagyobbat az egy évvel korábbi 600 milliónál, de ebből 2,2 milliárd euró a diagnosztikai üzletág 4,2 milliárd eurós és a H.C. Starck finomvegyészeti részleg 1,2 milliárd eurós, tavalyi eladásából származott.
A belső fejlődésből az idegi eredetű izomsorvadás (szklerózis multiplex) elleni szereket és a fogamzásgátlókat dicsérték, a tavaly megvett, szintén német Schering gyógyszergyár teljesítménye nyomán.
Az üzemi eredmény egyszeri tételek nélkül 16,8 százalékkal 1,375 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbi 1,177 milliárdhoz képest, főleg a Schering miatt, amely csak tavaly június óta szerepel a csoportmérlegben. Egyszeri tételekkel - főleg a Schering beolvasztásának költségével - együtt az üzemi eredmény 12 százalékkal 1,175 milliárd euróra gyarapodott 1,049 milliárdhoz képest.
A forgalom 22,7 százalékkal 8,335 milliárd euróra gyarapodott 6,791 milliárdhoz képest, a növekedéshez a Schering 1,41 milliárd euróval járult hozzá. Enélkül és valutaárfolyam-változások nélkül a forgalom 7,5 százalékkal nőtt, ezen belül az egészségvédelmi részlegé 7,9 százalékkal, a növényvédőszereké 5,9 százalékkal, a vegyipari részlegé 9,4 százalékkal gyarapodott.
Az egészségvédelmi részleg forgalma 63,9 százalékkal 1,407 milliárd euróra, pénzforgalmi többlete (EBITDA) 103,9 százalékkal 948 millió euróra ugrott az egy évvel korábbi 465 millióhoz képest a Schering hozzájárulása miatt. A növényvédőszereknél az EBITDA 6 százalékkal 584 millió euróra nőtt, a vegyipari részlegben 24,1 százalékkal 409 millió euróra csökkent, a növekvő nyersanyagárak miatt.
A csoportszintű EBITDA átlagosan 27,2 százalékkal 1,99 milliárd euróra gyarapodott 1,564 milliárdhoz képest.
Egész évre a forgalom és az egyszeri tételek nélküli pénzforgalmi többlet több mint 10 százalékos növekedésében bíznak a cégnél.
Az év további részében gyengébb Richter- és Égis-eredményre számítanak
MTI
Cikkek
Enyhe erősödéssel kezdett a forint
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 10:06
A forint enyhén erősödött a bankközi devizapiacon kedden reggel, az eurót fél tíz körül 245,50/70 forinton jegyezték a hétfő délutáni 245,90/246,00 forint után.
A dollár jegyzése reggel 180/50/60 forinton állt, a hétfő délutánival megegyezően.
A kereskedők a forint piacán kedden is alacsony forgalomra és szűk sávban mozgó árfolyamra számítanak. Kivárás valószínű a nemzetközi piacokon is az amerikai jegybank szerepét betöltő FED szerdai és az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntő ülése előtt. A piaci várakozások változatlan 5,25 százalékos amerikai és 3,75 százalékos euróövezeti kamatra számítanak.
Nem számítanak a forint mozgolódására
Pozitívan nyilatkozott az IMF Magyarországról
MTI
Cikkek
Rendben megkezdődtek a matematika érettségik
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 10:05
Rendben megkezdődtek a matematika írásbeli érettségik a középiskolákban kedden reggel nyolc órakor, rendkívüli eseményről nem érkezett bejelentés az illetékes vizsgaközpontokhoz - közölte az oktatási tárca az MTI-vel kedden délelőtt. A szaktárca tájékoztatása szerint középszinten 92.718-an, emelt szinten 4.200-an tesznek vizsgát.
Középszinten a feladatok első részére 45 perc, második részére 135 perc áll rendelkezésre, míg emelt szinten a két feladatrész megoldására 240 percet fordíthatnak a diákok.
Matematikából az írásbeli vizsgán függvénytáblázat és olyan zsebszámológép használható, amely szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas. A függvénytáblázatról és a számológépről a vizsgázónak kell gondoskodnia.
Magyar érettségi: sima ügy
MTI
Cikkek
Füstölni az erkélyen sem szabad?
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 09:25
Finnországban utasításokat adtak ki arra vonatkozóan, hogy miként kell ellenőrzés alatt tartani, illetve csökkenteni az erkélyen történő dohányzás ártalmait. Az utasítások a helyi egészségügyi hatóságok, illetve a lakóházak fenntartóinak felelősségét és teendőit tartalmazzák.
Tegyük fel, hogy egy láncdohányos folyton rágyújt az erkélyén, s a cigarettafüst zavarja a szomszédokat. Ez esetben az egészségügyi biztos közbeléphet, s kötelezheti az erkélyen füstölgőt arra, hogy fogja vissza magát, illetve a cigarettázást. Ha nem sikerül megegyezni az ellenérdekelt feleknek, akkor a panaszos az egészségügyi ellenőrhöz fordulhat beadvánnyal.
Idén június elsejétől Finnországban betiltják a vendéglői dohányzást. (Kétéves haladékot kapnak azok a helyek, ahol dohányzó fülkéket rendeznek be.) A tilalom várhatóan újabb bonyodalmakhoz vezet. A vendéglősök ugyanis feltehetőleg kiküldik majd a ház elé a rágyújtani kívánó kuncsaftokat. S aki két fogás vagy két pohár ital között kiszalad néhány slukkra, az a földszinten fújt füstjével épp úgy zavaró lehet a lakók számára, mint az erkélyen cigiző.
Hollandiába járnak cigizni a belgák
Forrás: euractiv.hu
Cikkek
Egy év alatt nőtt az ipari termelés, márciusban csökkent
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 09:21
Az ipari termelés 2007 márciusában az előzetes, szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított index szerint 0,6 százalékkal csökkent az előző havi, és - munkanaptényezővel korrigálva - 6,7 százalékkal emelkedett a 2006. márciusi szinthez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Kiigazítatlan számok alapján az ipari termelés a tavaly márciusit 4,2 százalékkal haladta meg.
A vártnál kedvezőbben alakult az ipari termelés (hanganyag)
MTI
Cikkek
Hollandiába járnak cigizni a belgák
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 09:00
Belgiumban ez év elejétől a vendéglátóipari egységekben is tilos a dohányzás. Az intézkedés bevezetése óta kimutathatóan csökkent a vendéglők forgalma.
A januárban életbe lépett dohányzási tilalom főként a Hollandiához közel eső belga területeken éreztette negatív hatását. Itt ugyanis a cigarettázásról lemondani nem tudók inkább a határon túli vendéglőket választják. A határmenti belga éttermek, pubok, kávézók forgalma jelentősen, 25 százalékkal visszaesett az év első három hónapjában.
Arról nincsenek tájékoztató adatok, hogy a nemdohányzók mennyivel érzik jobban magukat a kiürült, füstmentes belga vendéglőkben.
Kamrába zárnák a dohányosokat
Minden tizedik dohányos titokban csinálja
Európára kiakasztanák a Dohányozni tilos-táblát
Forrás: euractiv.hu
Cikkek
Elhúzódhat a döntés a roaming díjakról
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 08:57
Elképzelhető, hogy a nyáron is drágán fogunk telefonálni külföldön, mivel a képviselők és az európai kormányok egyelőre sehogy sem tudnak megállapodni a mobiltelefonálás árcsökkentésének részleteiben.
Jövő hétre tervezték a parlamenti szavazást, de mostanra szétfoszlott a remény a megegyezésre. A voksolást elhalasztották, és nem látszik valószínűnek, hogy a nyári vakáció megkezdése előtt sor kerülhet rá.
Egy kompromisszumos javaslat szerint a nemzetközi hívás idegen hálózaton maximum 45 eurocentbe kerülhetne, s 20 cent lenne a hívásfogadás díja. Az EU-tagállamokat képviselő német kormány 60 centes és 30 centes díjakat javasolt. Jelenleg egy euró az átlagos tarifa a külföldön kezdeményezett mobilhívásért.
A képviselők azt támogatják, hogy az új tarifák mindenkire vonatkozzanak. A kormányok szerint viszont a roamingrendszert csak azok használhassák, akik előbb regisztrálnak. A parlament kompromisszumos javaslata szerint a fogyasztók az első három hónapban regisztráljanak annak érdekében, hogy az új tarifák legyenek érvényesek számukra.
A tervek szerint a parlament a május 21-én kezdődő héten szavaz a javaslatról, s két-három hét áll rendelkezésre a végső egyezmény megfogalmazásához. A tagállamok a június 7-i találkozójukon bólinthatnának rá, s úgy a szabályozás júliusban életbe léphetne. Ha a felek bármilyen változást szeretnének, akkor a menetrend nemigen tartható. Egyes vélemények szerint az Európai Parlament és a Bizottság olyan alacsony tarifákat határozna meg, hogy a szolgáltatók kénytelenek lesznek a belföldi hívások díját megemelni.
Olcsóbb lesz az uniós mobilhívás (hanganyag)
Már nyáron egységes lesz a fogyasztói roaming tarifa
Forrás: euractiv.hu
Cikkek
Várakozások alatt az Richter profitja
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 08:54
A Richter Gedeon Nyrt. az év első három hónapjában nem konszolidáltan 41,087 milliárd forint árbevételt ért el, ami hat százalékkal kevesebb az előző év első negyedévénél, míg az adózott nyereség 48,8 százalékkal 7,188 milliárd forintra esett vissza - közölte a társaság a nemzetközi számviteli szabvány (IRFS) szerinti gyorsjelentésben kedden.
A profit jelentősen elmarad a portfolio.hu internetes újság által készített 7,898 milliárd forintos elemzői konszenzustól.
A profit csökkenését részben a 618 millió forint pénzügyi veszteség okozta, szemben a bázisidőszak 3,769 milliárd forintos pénzügyi nyereségével. Ezen belül a forint erősödése miatt a társaság 2,128 milliárd forint átértékelési veszteséget könyvelt el.
Az egy részvényre jutó nyereség (EPS) az első negyedévben 386 forint volt, szemben az előző év első három havi 753 forinttal.
Konszolidáltan a társaság árbevétele 3,4 százalékkal 51,017 milliárd forintra csökkent. A konszolidált adózott profit 8,386 milliárd forint volt, 43,9 százalékkal kevesebb a bázisnál.¸
Újabb történelmi csúcson zárt a BUX
MTI
Cikkek
Gyógyszergyártók húzhatják lefelé a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 08:41
A gyógyszergyártók várható esése miatt gyengüléssel nyithat a BUX kedden. Dobár Péter, a CIB Bank elemzője szerint várhatóan mindkét gyógyszer részvény árfolyama esni fog a közzétett gyorsjelentések hatására, és emiatt a BUX is a negatív tartományban nyithat. A nemzetközi tőkepiaci környezetben ugyanakkor nincs változás, továbbra is optimisták a részvénypiacok.
A Richter árbevétele és üzemi eredménye a vártnak megfelelően alakult 2007 első negyedévében, a nettó eredmény viszont jelentősen elmaradt az elemzői konszenzustól. Az Egis árbevétele inkább pozitív meglepetésként értékelhető, viszont az üzemi és az adózott eredmény kissé alacsonyabb a piac által vártnál - fejtette ki a szakértő. Hozzátette, hogy a két gyógyszer papír árfolyamát napközben befolyásolhatják a menedzsment értékelései. A Richter délelőtt, az Egis délután tart tájékoztatót.
Az elemző várakozása szerint az OTP "külön történet" lehet kedden is. A papír 10 ezer forint fölött zárt hétfőn, és ha ezen a szinten marad, úgy további, akár jelentős emelkedés is elképzelhető az árfolyamában. Visszaeshet viszont a Magyar Telekom árfolyama, ami az előző napon a zárás előtti percekben emelkedett számottevően.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI
Cikkek
Havi részletekben kapják meg a 13. havi bért
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 08:39
Az Országgyűlés elfogadta a közszolgálatban dolgozók tizenharmadik havi illetménye kifizetésének rendjével összefüggő törvénymódosítást hétfőn, ám a bírák jogállásáról szóló törvény érintett passzusait - melyek módosítása minősített többséget igényel - a Ház elutasította.
Az Országgyűlés 183 igen, 135 nem szavazattal - tartózkodás nélkül - fogadta el a módosítás egyszerű többséget igénylő részeit. A javaslat azon passzusai azonban, amelyek a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvényt módosítanák, nem kapták meg a szükséges kétharmados támogatást.
A benyújtott módosítás szerint a közszolgálatban dolgozók 2007. július 1-től a tárgyévben járó 13. havi illetményüket év közben, havi részletekben kapják meg. 2009-től a 13. havi illetmény kifizetésére a tárgyév decemberében kerül sor. A kormány a javaslatot az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság közötti megállapodás alapján nyújtotta be.
Kétszer nagyobb fizetésemelés fizikai dolgozóknak
MTI
Cikkek
Fidesz: jövőre tovább nehezednek az életkörülmények
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 08:32
A kormánynak nincs reális képe arról, hogy milyen körülmények között élnek az emberek – mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője az Echo Televízió Tabuk nélkül című műsorában. A politikus közölte: pártjának van olyan gazdasági gyorsprogramja, amellyel már néhány hónapon belül mutatkoznának a stabilizáció jelei - írja a Magyar Hírlap
Cikkek
Allianz: 82 százalékkal nőtt a profit
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 07:39
A német Allianz, forgalma alapján a legnagyobb európai biztosító, kedden 3,24 milliárd eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről, 82 százalékkal többet a tavalyi első negyedévi 1,78 milliárdnál. Az elemzők átlagosan 2,39 milliárd euróra számítottak, mielőtt a cég a múlt héten szerdán előzetesen 3,2 milliárd eurót közölt.
Az eredményt 2 milliárd eurónyi tőkenyereség növelte értékpapír-befektetésekből és részesedések eladásából a BMW autógyárból és a KarstadtQuelle áruházláncból. Ezt a francia AGF leányvállalat kisebbségének megszerzésére költik.
Februárban az Allianz közel 97 százalékra növelte részesedését 47,4 százalékról a ROSNO-ban, a nagyságra negyedik orosz biztosítóban.
Az üzemi eredmény 7,1 százalékkal 2,87 milliárd euróra emelkedett 2,68 milliárdhoz képest, a kedden kiadott végleges beszámoló szerint. Az eredmény megfelelt a vállalati előrejelzésnek, miután a nagy januári szélvihar kártérítése 340 millió eurós kiadást okozott, főleg Nagy-Britanniában, Németországban, Ausztriában, Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon és Szlovákiában. Ezért a kár- és balesetbiztosítási üzletág üzemi eredménye 119 millió euróval csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
A bevétel 1,15 százalékkal 29,3 milliárd euróra csökkent a tavalyi első negyedévi 29,64 milliárdhoz képest.
Kötögető férfiak: a nők kevésbé előrelátóak
Szárnyal az Allianz
MTI
Cikkek
Nem számítanak a forint mozgolódására
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 07:33
Kedden várhatóan szűk sávban marad a forint, a hétfőihez hasonló csekély további javulás lehetséges, mert felújult a piaci találgatás a hivatalos árfolyamsáv esetleges megszüntetéséről annak nyomán, hogy az IMF hétfőn éppen ezt tanácsolta, írta a Dow Jones hírügynökség kedd reggel.
A Bank Austria szerint az árfolyamsáv eltörlésének több értelme lenne akkor, amikor a költségvetési konszolidáció majd már jobban előre halad, és hihető eurócsatlakozási menetrenddel lehet előhozakodni. E pénzintézet elemzői erre legkorábban ez év végén látnak lehetőséget.
A legtöbb elemző kamatcsökkentésre számít a Magyar Nemzeti Banktól a következő tizenkét hónapon belül, de nincs egyetértés az elemzők között arra nézvést, hogy a központi bank mikor kezdi meg az enyhítést. Amíg nem világosabb e kilátás, a forint szerény forgalomban lényegében stabil maradhat.
A forint kedd reggel 2,29 százalékkal erősebb volt az euróval szemben a londoni bankközi piacon, mint az év végén. Hétfő reggel 2,04 százalékkal erősebb, péntek reggel 2,06 százalékkal erősebb, csütörtök reggel 1,76 százalékkal erősebb, szerda reggel 1,33 százalékkal erősebb, múlt kedd reggel 1,58 százalékkal erősebb volt az év véginél.
A londoni bankközi piacon a forint kedd reggel 245,66-96/euró volt, 0,01 százalékkal jobb a kora hajnalinál, 2,29 százalékkal erősebb az év véginél. Hétfő este 245,90/euró volt vételi oldalon, hétfő reggel 246,30-90/euró, péntek este 246,33/euró volt vételi oldalon, péntek reggel 246,26-56/euró, csütörtök este 246,62/euró, csütörtök reggel 247,00-30/euró, szerda este 247,29/euró, szerda reggel 248,09-32/euró, múlt kedd este 248,04-45/euró, múlt kedd reggel 247,46-69/euró. Tavaly október elején 275/euró közelében járt, 8,65 százalékkal gyengébben a 2005 véginél.
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
MTI
Cikkek
Ismét nyílt napok a Magyar Nemzeti Bankban
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 07:31
A Magyar Nemzeti Bank újra megnyitja kapuit a nagyközönség előtt május 19-én és 20-án reggel 10 és délután 5 óra között. Az érdeklődők nemcsak az interaktív Látogatóközpontot tekinthetik meg, hanem körbejárhatják Budapest egyik legszebb épületét is - tájékoztatta a jegybank az MTI-t.
Az MNB-ben tett látogatás ingyenes, előzetes regisztráció nem szükséges. Az esemény az elmúlt évek tapasztalatai alapján Budapest egyik legjelentősebb, legérdekesebb szabadidős programja.
A mostani hétvége érdekessége lesz, hogy a látogatók nemcsak végigsétálhatnak az épület különleges szépségű folyosóin, de bepillanthatnak Simor András jegybankelnök szobájába, sőt a Nagytanácsterembe is, ahol a legnagyobb titoktartás közepette döntenek a jegybanki alapkamatról.
A nyílt nap újdonsága az is, hogy a látogatók megismerkedhetnek az elemző területek tevékenységével, így megtudhatják, mit gondolnak a szakértők az inflációról, milyen biztonsági elemek vannak a forintbankjegyeken, vagy mire érdemes használni a bankkártyákat. Az MNB gondol a legkisebbekre is, nekik gyereksarkot rendez be, ahol a kicsik játékos formában ismerkedhetnek meg a pénz világával.
Fel tud váltani egy egymillióst?
MTI
Cikkek
Páratlan fényességű szupernóvát figyeltek meg
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 07:13
Hatalmas csillag robbanását figyelték meg az ősszel amerikai csillagászok, a szupernóvának minden korábbinál nagyobb volt a fényessége - közölte a NASA
Cikkek
Csökkent az olaj ára
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 07:12
Csökkent a kőolaj ára hétfőn Londonban és New Yorkban. Ezzel már a hatodik egymást követő napon gyengült az energiahordozó ára részben azokra az előrejelzésekre, hogy az amerikai olajfinomítók termelése rövidesen föllendül, korábbi leállások és karbantartások után.
Hétfőn segített az a szaúd-arábiai bejelentés is, hogy júniusi szállításaik árát európai vevőiknek hordónként 20-70 centtel, amerikai vevőiknek 1,40-1,65 dollárral csökkentik. Az ázsiai piacokra 25-55 centtel emelik az árakat.
Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent júniusi lejárata 64,44 dolláron fejezte be a napot 87 cent csökkenéssel.
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta júniusi jegyzése 46 centtel 61,47 dollárra hanyatlott.
Közben a szakértők arra számítanak, hogy a múlt héten nőtt az amerikai olajtartalék, 12 hét csökkenés után először bővült a benzintartalék és emelkedett a feldolgozott olajtermék-tartalék is.
Csökkent az olajár
MTI
Cikkek
Világbank: Wolfowitz megsértette a bank szabályait
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 07:03
A Világbank etikai bizottsága szerint a pénzintézet elnöke, Paul Wolfowitz megsértette a bank szabályait, amikor közbenjárt barátnője fizetésének emelése érdekében
Cikkek
Rekord szinten az ukrán devizatartalék
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 07:01
Ukrajna bruttó devizatartaléka április végén rekord szinten, 23,48 milliárd dolláron állt, meghaladva a március végi 22,971 milliárd dolláros szintet. Az ukrán jegybank hétfőn azt közölte, hogy az idei év első négy hónapjában 1,33 milliárd dollárt vásárolt a bankközi devizapiacon. A devizatartalék 2006 végén 22,26 milliárd dollár volt, ami 2,861 milliárd dollárral múlta felül a 2005 végit.
Legfrissebb devizaárfolyamok
MTI
Cikkek
Egis: 71 százalékkal csökkenő nyereség
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 06:57
Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. az októberben kezdődött üzleti évének első hat hónapjában konszolidáltan 2,892 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el, ami 71,2 százalékkal alacsonyabb az előző üzleti év első féléves adatánál - közölte a társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült konszolidált gyorsjelentésben kedden.
Az anyavállalat hathavi adózott nyeresége 2,823 milliárd forint volt, 69,8 százalékkal alacsonyabb a bázisnál.
Az üzleti év második negyedévében, január-március között a gyógyszergyár profitja nem konszolidáltan 1,559 milliárd forintot tett ki, ami a bázishoz képest 45,7 százalékos csökkenés, és alacsonyabb a portfolio.hu által készített 1,79 milliárd forintos elemzői konszenzusnál.
Az Egis-csoport árbevétele hat hónap alatt 3,7 százalékkal nőtt, 56,843 milliárd forintot ért el. Az anyavállalat értékesítése 5,4 százalékkal 45,126 milliárd forintra bővült.
Az egy részvényre jutó eredmény a nem konszolidált adatok alapján 363 forint, szemben az egy évvel korábbi 1.200 forinttal. A konszolidált egy részvényre jutó eredmény 371 forint, szemben a bázisidőszak 1.289 forintos eredményével.
Várakozások alatt az Richter profitja
MTI
Cikkek
Felszámolási eljárás az Il Ferróval szemben?
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 06:48
Az autók matricázását végző V. Detti Kft. felszámolási eljárást indít az autós reklámozással foglalkozó Il Ferro Kft.-vel szemben
Cikkek
Tízből egy embernél növelhető a túlóra?
Privátbankár.hu | 2007. május 8. 06:31
Bizonyos speciális szaktudást igénylő munkakörökben, illetve ha a munkáltató munkaerőigényét a piacról nem tudja fedezni, elrendelhető évenkénti 300 órányi túlóra
Cikkek
Fel tud váltani egy egymillióst?
Privátbankár.hu | 2007. május 7. 18:36
A Kanadai Királyi Pénzverde elkészítette a világ legnagyobb tiszta arany érméjét, ami 100 kilogrammot nyom. A múlt héten bemutatott érmét hárman már meg is vásárolták.
Cikkek
Zöld Mozgalom a Groupamánál
Privátbankár.hu | 2007. május 7. 18:04
Friss felmérések figyelmeztetnek rá, hogy a magyar lakosság katasztrofálisan keveset mozog, s már a gyerekek jó része is túlsúllyal küszködik. Ez a gondolat vezette a Groupama Biztosítót, amikor úgy döntött, hogy 2006-ban megalapítja a Zöld Mozgalmat, amelynek célja, hogy megmozgassa a családok apraját-nagyját - áll a társaság közleményében. A Zöld Mozgalom közkedvelt emberekkel népszerűsíti a mozgást. A Groupama Zöld Mozgalom sztárja címet szavazatok alapján Till Attila nyerte, aki a következő hónapokban országszerte megjelenik majd a mozgalom rendezvényein, ahol rengeteg izgalmas program várja a családokat, és helyszínenként 20, összesen 100 ajándék moutain bike kerékpár is gazdára talál. A kerékpárokat azon részt vevők között sorsoljuk ki, akik a rendezvény ideje alatt helyesen kitöltik a Groupama BiztosíTOTÓ-t.
A Groupama Zöld Mozgalom egyik legfontosabb pontja az „1 000 000 pedálfordulatért 1 000 000 forint” kihívás lesz. Ennek lényege, hogy ha a helyszínen megjelent családok, amatőr kerékpárosok együttesen egymilliót pedáloznak – ez 200 ember részvételével 5 kilométeres utat jelent –, akkor a Groupama Biztosító 1 000 000 forintot adományoz a rendezvénynek otthont adó város számára, valamely előre meghatározott közösségi célra, amely az egészséges életmód fontosságára hívja fel a lakosok figyelmét.
A Groupama által az ügyfelek körében végzett piackutatás szerint szükség van a biztosítók társadalmi felelősségvállalására. A felmérés eredményeit felhasználva és továbbgondolva a Groupamának az egészséges és biztonságos életmódra való ösztönzés jelenti a támogatni kívánt értéket. A biztosító megkezdte hosszú távú stratégiájának, az ún. „zöld koncepciónak” a kidolgozását, amelynek keretében – idén már hagyományosan – valósul meg az országos Groupama Zöld Mozgalom, valamint a – szintén több állomást érintő – Groupama Mountain Bike Magyar Kupa sorozat. A Groupama programjai az aktív, sportos és biztonságtudatos életvitel támogatását, valamint a természetközelséget, tehát a harmonikus életet jelenti.
Rekordév és kitüntetés a Groupama csoportnak
Mountain bike és biztonság
Cikkek
Csökkent az olajár
Privátbankár.hu | 2007. május 7. 18:00
Csökkent, Londonban 1 dollárt meghaladó mértékben, New Yorkban valamivel szerényebben a kőolaj ára hétfőn késő délután. Ezzel már a hatodik egymást követő napon gyengült az energiahordozó ára részben azokra az előrejelzésekre, hogy az amerikai olajfinomítók termelése rövidesen föllendül, korábbi leállások és karbantartások után. Hétfőn segített az a szaúd-arábiai bejelentés is, hogy júniusi szállításaik árát európai vevőiknek hordónként 20-70 centtel, amerikai vevőiknek 1,40-1,65 dollárral csökkentik. Az ázsiai piacokra 25-55 centtel emelik az árakat.
Röviddel 17:30 után az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent júniusi lejárata 63,97 dolláron volt 1,34 dollár csökkenéssel.
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta júniusi jegyzése 87 centtel 61,06 dollárra hanyatlott.
Szerdán újabb benzinár-emelés lesz
MTI
Cikkek
Baby-boom várható Kínában
Privátbankár.hu | 2007. május 7. 17:48
Újabb nagy gyermekszületési hullám várható Kínában az 1979-ben bevezetett egygyermekes családtervezési modell ellenére. Ma már ugyanis egyre több fiatal pár engedheti meg magának, hogy kifizesse a bírságot, ha egynél több gyermeket vállalnak. Másrészt több millióan vannak a 20-30 év közötti generációban azok, akik egykék, így rájuk nem vonatkozik az előírás. A népességkorlátozó előírás szerint a városlakók többsége csak egy gyereket vállalhat, a vidékieknek maximum kettő "engedélyezett". Aki megszegi a törvényt, arra átszámítva 470-19.000 euró körüli bírság vár. Az egy-gyermek politika következményeképpen 400 millióval kevesebb gyerek született a jelenleg nagyjából 1,3 milliárdos Kínában.
Mégsem jó az egy gyerek?
Egy gyerek mellé csak egy kutya dukál
Az alváshiány már gyerekkorban elhízáshoz vezethet
MTI
Cikkek
Újabb történelmi csúcson zárt a BUX
Privátbankár.hu | 2007. május 7. 17:39
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 176,15 pontos emelkedéssel ismét történelmi csúcson, 26.089,93 ponton zárt, ez 0,68 százalékos erősödés
Cikkek
Az adóbevételek segítették az államháztartás egyenlegét
Privátbankár.hu | 2007. május 7. 17:24
A tervezetten felül teljesülő társadalombiztosítási járulék, áfa, de elsősorban jövedéki adó bevételekkel indokolta a pénzügyminiszter az államháztartás vártnál kedvezőbb zárását
Cikkek
Elégedett a világgazdaság fejlődésével a tíz vezető jegybankelnök
Privátbankár.hu | 2007. május 7. 17:22
A tíz vezető ipari állam, a G10 jegybankelnökei, valamint az EKB elnöke hétfőn bázeli tanácskozásukon "nagyon biztatónak" nevezeték a világgazdaság fejlődési dinamikáját, minden úgy halad, ahogy korábban eltervezték. Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke szerint pedig a pénzpiacok megfelelően el tudták simítani a jelentkező zavarokat.
Trichet a világgazdaság egészének növekedését ugyancsak meglehetősen erősnek látja, ugyanakkor változatlanul figyelemre intett a nyersanyagárak, s elsősorban az olaj árának gyors változásaival, az ebben rejlő kockázatokkal kapcsolatban, megjegyezve, hogy az árstabilitásra a globális gazdasági növekedéshez szükség van.
A bankelnökök elégedettek voltak az eurózóna, Japán és a feltörekvő országok hozzájárulásával is a világgazdaság fejlődéséhez.
Brüsszel: kisebb, de a legmagasabb lesz a deficit
MTI
Cikkek
A vártnál jobb lett az államháztartás egyenlege
Privátbankár.hu | 2007. május 7. 17:19
Az államháztartás egyenlege, önkormányzatok nélkül, 17,1 milliárd forint többlettel zárt 2007 áprilisában, ez a várthoz képest 8,1 milliárd forinttal jobb - közölte az előzetes adatot a Pénzügyminisztérium (PM) kedden. Az idei első négyhavi államháztartási deficit 745,4 milliárd forint volt. A szaktárca áprilisra önkormányzatok nélkül 9 milliárd forint pénzforgalmi többletet vár, az első négy hónapra 753,4 milliárd forint hiányt. Ez év márciusában az államháztartás hiánya - a helyi önkormányzatok nélkül – 349,3 milliárd forint lett.
Brüsszel: kisebb, de a legmagasabb lesz a deficit
MTI
Cikkek
Verhetetlen a Csillagok háborúja - képek
Privátbankár.hu | 2007. május 7. 17:08
A Csillagok háborúja és a Dirty Dancig című filmet nézik meg legszívesebben az emberek újra meg újra. Természetesen a nők és a férfiak ízlése ezen a téren is eltérő
Cikkek
Eddig 300 viharkár a Generalinál
Privátbankár.hu | 2007. május 7. 17:07
A lakástulajdonosok hétfő délutánig mintegy 300 viharkárt jelentettek a Generali-Providencia Biztosítónak a szombat éjjeli vihar pusztítását követően - közölte a biztosító az MTI-vel. A károk többségét jégverés, vihar, felhőszakadás, villámcsapás okozta. Az átlagos károk az 50-100 ezer forintos sávba esnek.
A legtöbb kárbejelentés Győr, Pécs, Kecsemét és Szeged térségéből érkezett. Jellemző károk: tetőcserép sérülések, ablaküveg törések, kidőlt fák okozta vagyoni károk. Kiugróan nagy káreseményt eddig nem jelentettek az ügyfelek.
Lecsapott a vihar az országra - lesz még jégeső
MTI
Cikkek
Robbantás az Európába tartó ukrán gázvezetéken
Privátbankár.hu | 2007. május 7. 16:49
Megszakadt hétfőn az Oroszországból Ukrajnán keresztül Európába irányuló gázszállítás, miután egy erős robbanás ukrán területen megrongált a csővezetéket - közölte a kijevi rendkívüli helyzetek minisztériuma. A baleset, amelynek körülményei egyelőre nem ismeretesek, Kijev térségében történt, közép-európai idő szerint kora délután. A detonáció mintegy 30 méteres darabot kiszakított a csővezetékből. Személyi sérülés nem történt.
Nem érint a magyarországi gázszállítást az ukrajnai gázvezeték-robbanás - mondták el a Mol-nál az MTI-nek. Kóka János gazdasági miniszter az MTI-nek megerősítette, hogy Magyarország gázellátása továbbra is biztonságos, Ukrajnából folyamatosan érkezik a gáz. A gazdasági miniszter elmondta, hogy a Moltól kapott információk alapján a robbanás a nyugat felé irányuló szállítási útvonalakat, így a magyarországi gázellátást sem érinti.
Oroszországba sem jut elég gáz? Mi lesz Európával?
Megszületett az elvi orosz-ukrán gázmegállapodás
MTI
Cikkek
Alacsony forgalomban erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2007. május 7. 16:22
A forint erősödött a bankközi devizapiacon hétfőn, az eurót fél négy körül 245,90/246,00 forinton jegyezték a pénteki 246,35/40 forinthoz képest. A forint 15 bázisponttal 12,89 százalékra erősödött a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
A dollárral 180,50/60 forinton kereskedtek a péntek délutáni 181,25/30 forinttal szemben.
Kereskedők szerint a forint piacán nagyon alacsony, mintegy 185 millió euró volt a forgalom, az euró jegyzése 245,90-246,55 forint közötti szűk sávban maradt. A londoni bankszünnap miatt alacsony volt a forgalom Európa többi piacán is. Kereskedők elmondták, hogy a piac jól fogadta az IMF szakembereinek értékelését a magyar államháztartási reform eddigi alakulásáról. A közlemény megjelenése után mintegy 50 fillérrel - 246,40/55 forint/euróról 245,90/246,0-ra - erősödött a forint. Az IMF megismételte korábbi ajánlását a forint ingadozási sávjának eltörléséről.
A piac a pénteken megjelenő áprilisi inflációs adatra vár, amennyiben 9 százalék alatti drágulást mutat, felerősödhet a Monetáris Tanács május 21-i ülése előtti kamatcsökkentési várakozás.
A nemzetközi piacokon jegybanki nagyhét lesz: az amerikai jegybank szerepét betöltő FED szerdán, az Európai Központi Bank pedig csütörtökön vitatja meg az alapkamat kérdését. A piaci várakozások most még változatlan 5,25 százalékos amerikai és 3,75 százalékos euróövezeti kamatra számítanak, a döntésekhez fűzött kommentárok azonban előre vetíthetik az amerikai kamatcsökkentés, illetve az euróövezeti kamatemelés várható időpontját.
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Új generációs reformokat sürget az IMF
MTI
Cikkek
Nyereséggel kezdett a Wall Street
Privátbankár.hu | 2007. május 7. 15:58
Hétfőn emelkedéssel nyitott a Wall Street: a tőzsde DJIA indexe 26 pont, a Nasdaq piac összetett mutatója 3 pontos nyereséggel kezdett, majd nyitás után negyed órával a DJIA már 40 pont, a Nasdaq 8 pont körüli emelkedésnél járt.
Pénteken a New York-i értéktőzsde fő mutatója, a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 23,24 pontos, azaz 0,18 százalékos nyereséggel 13 264,62 ponton végzett, 6,43 százalékkal magasabban az év végi értékénél. A Nasdaq piac összetett mutatója 2572,15 ponton zárt, 6,69 pontos, azaz 0,26 százalékos nyereséggel, 6,49 százalékkal az év végi értéke fölött.
A hétfői New York-i nyitás idején a frankfurti DAX-30 mutató 15 pontos nyereségben volt, a londoni tőzsde zárva tart országos munkaszüneti nap miatt. Az eurót ekkor 1,3619 dolláron jegyezték, az árfolyam emelkedőben volt. A Brent 64,44 dollárba került hordónként, az ár 87 centtel volt alacsonyabb, mint pénteken. A WTI 82 centtel 61,11 dollárra csökkent.
Friss tőzsdei árfolyamok
MTI
Cikkek
Új generációs reformokat sürget az IMF
Privátbankár.hu | 2007. május 7. 15:42
Hosszabb távra szóló, a fiskális reformok "új generációjának" bevezetésére ösztönzi az IMF a magyar kormányt, hogy megszilárdítsa a költségvetési fegyelmet
Cikkek
Javuló gazdasági mutatók Ausztriában
Privátbankár.hu | 2007. május 7. 15:40
A tavalyi 3,2 százalékos GDP növekedési ütemmel Ausztriának sikerült kilábalnia az évek óta tartó visszafogott ütemű gazdasági növekedési szakaszból. Az erőteljes export iránti keresletnek köszönhetően elsősorban a termelőipar mutatói alakultak kedvezően, amit további befektetéseket váltott ki a gépiparban, a járműiparban és az elektrotechnikai iparban. Erőteljes növekedés volt tapasztalható az építőiparban is, visszafogott növekedési ütemet tanúsított viszont a kereskedelem - írja a Wirtschaftsforschungsinstitut (Wifo) jelentése.
Brüsszel: kisebb, de a legmagasabb lesz a deficit
MTI
Cikkek
A családi vállalkozások húzzák a német gazdaságot
Privátbankár.hu | 2007. május 7. 15:37
A közepes vállalatok, illetve a családi vállalkozások lesznek a jövőben is a német gazdasági növekedés motorjai elemzői vélemények szerint.
A középvállalatok helyzetéről kérdezett 120 kutató 60 százaléka egyöntetűen úgy látja, hogy az ebbe a kategóriába tartozó vállalatok a következő egy évben növelni tervezik a munkahelyek számát. Az úgynevezett hamburgi középvállalati barométer (DMB)azt jelzi, hogy a német vállalatok már régen látták ennyire kedvezőnek a kilátásokat, mint jelenleg. Ugyanakkor van néhány negatívum is: a megkérdezett szakértők 83,6 százaléka a bürokráciát, 72,2 százalék az utánpótlás szakmai képzésének színvonalát, 69,4 százalék az adóterheket véli a kibontakozást leginkább gátló tényezőnek.
A családi vállalkozásoknál is komoly méreteket ölt a munkahely-teremtés: egy másik kutatói felmérés szerint a családi vállalkozások 2003-2005 között 10 százalékkal 2,2 millióra bővítették dolgozóik létszámát, miközben a DAX-ban szereplő vezető német cégeknél 3,5 százalékkal 1,6 százalékra mérséklődött a foglalkoztatottak száma.
MTI
Cikkek
Alkoholizmusa miatt perel a sörtesztelő
Privátbankár.hu | 2007. május 7. 15:29
Egy brazil sörfőzdének 49 ezer dollárt (csaknem 9 millió forintot) kell fizetnie egy sörtesztelőnek, aki szerint a vállalat nem segített megőrizni egészségi állapotát
Cikkek
Szerdán újabb benzinár-emelés lesz
Privátbankár.hu | 2007. május 7. 15:14
Bruttó négy forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol, a gázolaj ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból. A Mol legutóbb április közepén emelte 3 forinttal a benzin árát. A gázolaj árán legutóbb április végén változtatott, akkor 2 forintos csökkentést hajtott végre. A mostani emeléssel a benzin átlagára 279 forint körüli lesz. Az egyes kutaknál azonban 10-15 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a vevők.
Csak a benzinre figyelnek
A MOL nem árusítja tovább a 98-as benzint
MTI
Cikkek
Az alapkamatról nem tárgyalt a Monetáris Tanács
Privátbankár.hu | 2007. május 7. 14:45
A Monetáris Tanács a meghirdetett ülésezési rendjének megfelelően nem tárgyalt a jegybanki alapkamatról - tájékoztatta a jegybank közleményben hétfőn az MTI-t. Az MT az ülésen áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatok alakulását.
MTI
Friss
Nemzetközi
A Hamász kijelentette, csak akkor fog leszerelni, ha létrejön a független palesztin állam
Addig nem mond le a fegyveres ellenállásról.
7 órája
Vállalat
„Jogtalan” a fapados légitársaságok kézipoggyászdíja — perre mentek a német fogyasztóvédők
A kézicsomagok miatt nem teljes a díjtétel – állítják.
9 órája
Nemzetközi
Az angliai várólisták betegeinek fele semmilyen ellátást sem kap – csak vár
Hárommillió páciens vár első szakorvosi vizsgálatra az NHS-nél.
9 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Kilőtt az informatikusok fizetése
16:04
-
A csalóknak már nem a bankkártyák a kedvencei, az online bankokban elkövetett sikeres visszaélések száma rekordot döntött
15:03
-
Itt a teljes kínálata a lakástámogatásoknak a várható változásokkal
11:11
-
Hódítanak a kvantumszámítógépek
11:11
-
A Ryanair, az EasyJet és a Wizz Air bújtatott áremelése
10:10
Turizmus Online cikkei
-
TRIBE: formabontó dizájnhotelek Európa új pontjain
13:01
-
Mozart városa – ahol ma mindenki őt ünnepli, de egykor elzavarták onnan
11:11
-
Török turisztikai számok az idei első félévről
17:05
-
Egy méltatlanul mellőzött kistestvér: átadták a felújított Dandár fürdőt
13:01
-
Wizz Air: járatindítás Torinóba
11:11
A vidék hírei
-
Tüntetést tartott Hadházy Ákos Hatvanpusztán – a rendőrség megtiltotta az emelőkosár használatát
17:26
-
Mezőkeresztes visszavonta az önazonossági rendeletét, pedig elsők voltak a bevezetésében
11:49
-
Mozgalmas augusztus vár a Dobó István Vármúzeumban – irodalom, történelem és családi élmények a középpontban
09:52
-
Sior: rajzok haza 15.
09:35
-
Orbán Viktor interjút ad Dopeman műsorában, a rapper már a Digitális Polgári Kör tagja, Magyar Péter a morális fölényről kérdez
08:26
legolvasottabb
-
Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány?
2025. július 15. 11:14
-
Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
2025. július 13. 08:34
-
Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába
2025. július 21. 05:43
-
Átlépett egy határt a forint
2025. július 14. 18:38
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
top 24
-
Ezzel válaszolna Putyin, ha nagyhatótávolságú rakétákkal lőnék Oroszországot
2025. augusztus 2. 16:04
-
Láthatatlan, de kemény választ adott Trump a volt orosz elnök szavaira
2025. augusztus 2. 09:31
-
Indiára nem hat Trump fenyegetése
2025. augusztus 2. 12:01
-
Kármentés majd katasztrófa az EU-Trump megállapodás
2025. augusztus 2. 10:02
-
Ukrajna dróncsapást mért a rjazanyi orosz olajfinomítóra
2025. augusztus 2. 14:31
