Hírek
Cikkek
Gyurcsány bűvös száma: 48
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 15:26
Negyvennyolc pontban foglalta össze a kormány jövő évi feladatait egyórás napirend előtti felszólalásában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az őszi ülésszak első napján az Országgyűlésben. A Fidesz frakcióvezetője a magyar gazdaság gyenge teljesítményéről, az MSZP-é pedig a reformok új szakaszáról beszélt válaszában.
Cikkek
Pert fontolgatnak a repülőtéri szakszervezetek
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 14:50
Két repülőtéri szakszervezet szerint a Budapest Airport menedzsmentje megsérti a szakszervezet és a munkavállalók jogait, mivel a munkaügyi közvetítő bevonását a bértárgyalásba ahhoz köti, hogy az eljárásban minden szakszervezet vegyen részt, illetve, hogy annak eredményét fogadja el, ezért az érdekképviseletek kifogást emeltek, és kilátásba helyezték, hogy bírósághoz fordulnak.
A Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete (RFDFSZ) és a Légiforgalmi Dolgozók Független Szakszervezete (LDFSZ) közös közleményében leszögezi: a 2007-es béreket illetően a tulajdonosnak csupán az RFDFSZ-szel és az LDFSZ-szel van vitája, míg a többi szakszervezettel a vitatott kérdésekben érvényes megállapodást kötött 2009. februárig.
Az RFDFSZ és az LDFSZ arra kéri a munkáltatót, hogy a törvény szerint járjon el, és a kifogásolt intézkedésről tartson egyeztetést az érdekképviseletekkel. Amennyiben az egyeztetésre három munkanapon belül - azaz szerdáig - nem kerül sor, a szakszervezetek bírósághoz fordulnak.
Az ügy előzménye, hogy az eddig eredménytelen béregyeztetések miatt az RFDFSZ kezdeményezte a munkaügyi közvetítő bevonását a további tárgyalásokba. Ezt ugyan a munkáltató is támogatta, ám többször jelezte: valamennyi szakszervezettel egységesen és egyszerre kívánnak megállapodni. Ezért a közvetítő bevonását ahhoz a feltételhez kötötte, hogy ezt valamennyi szakszervezet támogassa, és elfogadja az így született megállapodást. Ennek a feltételnek a jogosságát vitatják a szakszervezetek.
A szakszervezet már nem bírja cérnával
Nem tudnak zöld ágra vergődni Ferihegyen
Közvetítő kell Ferihegyen
MTI
Cikkek
Gergényit figyelmeztették
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 14:48
Lezárult a Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitánnyal szemben indított fegyelmi eljárás, a volt főkapitány figyelmeztetésben részesült - jelentette be Bencze József országos rendőrfőkapitány.
Emlékeztetett rá: Gergényi Péterrel szemben elrendelt fegyelmi eljárást az Országos Rendőr-főkapitányság befejezte, a volt főkapitány figyelmeztetésben részesült. Ez ellen Gergényi Péter nem élt panasszal. Ezzel együtt hétfőn benyújtotta kérelmét, hogy a november 30-ig szóló felmentési idejét rövidítsük le. Szeptember 30-ai hatállyal a hivatásos szolgálati viszonyát meg kívánja szüntetni. Ezt a kérelmét teljesítem - mondta.
Gergényi Péter még szombaton a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kijelentette: hisz az igazságban, a törvényességben, a törvényekben és bízik az országos rendőrfőkapitány bölcsességében. A volt főkapitányt az ellene folyó fegyelmi eljárásról kérdezték. A műsorban az újságíró felidézte: Gergényi Péternek azt ajánlották, ha elmegy nyugdíjba, akkor a szerződéskötése miatt folyó fegyelmi vizsgálata megszűnne.
"Szó nem lehet arról, hogy én kvázi kimeneküljek ebből. Záruljon le a vizsgálat, megállapít, amit megállapít, és majd utána nagyon komolyan gondolkodom rajta, hogy rövidíteni fogom a felmentési időmet" - jelentette ki Gergényi Péter.
"Én hihetetlen módon - lehet, hogy idealista vagyok -, hihetetlen módon hiszek az igazságban, a törvényességben, a törvényekben, és bízom az országos rendőrfőkapitány úr bölcsességében" - jelentette ki. Hozzátette: "hiszek az ártatlanságban".
Arra a kérdésre, hogy kinek állhatott érdekében a mostani fegyelmi eljárás, kijelentette: nem tudja, és "nem is érdekel igazán". A felvetésre, hogy esetleg egykori beosztottak visszavágásáról lenne szó, azt mondta, "elvileg lehetséges", hiszen a BRFK átszervezésekor - hogy a miniszter által meghatározott EU-konform szervezet alakuljon ki - 581 felesleges vezetői helyet szüntettek meg.
Mégsem adják bérbe a rendőrség őrzését
Mi vár az új rendőrfőnökre?Átalakitás és pénzhiány
Nagy fejek hullottak hétvégén - Orbán megerősödött
MTI
Cikkek
Sólyom: Ha bizalom nincs, semmi sincs
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 14:34
A köztársasági elnök a Parlamentben felszólított arra, hogy aki ellenzékiségét akarja kifejezni, ne az árpádsávos zászlót válassza jelképül. Sólyom László napirend előtt szólalt fel, az őszi ülésszak kezdetén.
Cikkek
Az építőipar húzza az orosz gazdaságot
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 14:00
A második negydben 7,8 százalékkal nőtt az orosz hazai össztermék a tavalyi második negyedhez képest - közölte hétfőn az orosz statisztikai hivatal. Az első negyedben 7,9 százalékos volt a GDP éves szintű bővülése.
A termelési ágakat tekintve leginkább az építőipar növekedett - 22,0 százalékkal - , akárcsak az első negyedben, amikor 23,2 százalékos volt az ágazat bővülése.
Akár 7 és fél százalékkal is nőhet az idén az orosz gazdaság - jelentette ki az ország jegybankjának alelnöke néhány napja. Korábban a bank 6,5 százalékos GDP-növekedést jelzett előre erre az évre. Tavaly 6,7 százalékos volt az orosz GDP növekedése, és azzal meg is haladta a hazai össztermék az egybillió dollárt, a világ gazdaságai között nagyságra a tizedik helyre emelve az oroszországi GDP-t.
Csak hízik, csak hízik az orosz medve
Moszkva Amerikával együtt irányítaná a világot
Oroszország beveszi az Északi-sarkot? (hanganyag)
MTI
Cikkek
Kevés az élelmiszerellenőr Németországban
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 13:56
Kevés az élelmiszerek biztonságát ellenőrző szakemberek száma Németországban, az üzemek nagyobb és gyakoribb ellenőrzése végett erősítésre van szükség - jelentette ki a német élelmiszerbiztonsági hivatal vezetője.
Martin Müller szerint a hivatal nem győzi a munkát: tíz éve stagnál az ellenőrök száma - jelenleg 2500-an vannak -, az egyre gyakrabban előforduló élelmiszerbotrányok miatt nagyobb nyomást kell gyakorolni az üzemekre, s ehhez legalább még 1500 ellenőrre lenne szükség.
A hivatal vezetője felhívta a figyelmet a megelőzés fontosságára is, kiemelvén, hogy az élelmiszeripari üzemekben rendszeres kockázatelemzést is kell végezni, ami ugyancsak a szakemberek számának bővítése mellett szól.
Mirelit, kutya, reggeli: nem a címke a lényeg
Fogyasztóvédelem: édesgyerek lett a mostohából
MTI
Cikkek
Soha ennyi irodát nem látott a főváros
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 13:43
A kereskedelmi ingatlanok (irodák, raktárak, üzletek) összesített piacán Budapesten az első félévben 69 ezer négyzetméter felületet adtak át, az év végéig további 438 ezer négyzetméter átadása várható.
Cikkek
Számoljon az idegbajjal, ha most autóba ül
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 13:33
A Duna magas vízállása miatt az esti órákban Budapesten teljesen lezárják mindkét rakpartot a járműforgalom előtt, s nagy valószínűséggel kedden sem lehet majd közlekedni a rakpartokon.
Cikkek
Pozsony minket koppint?
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 13:13
Kormánynegyed létesítéséről gondolkodik a pozsonyi kormány is. Egyelőre csak négy minisztérium összeköltöztetését mérlegelik, de távlatilag az összes tárcát és a kormány minden intézményét szeretnék egy fedél alá hozni.
A SME hétfőn megjelent számában Ján Pociatek pénzügyminiszter elmondta: a négy tárcát legkésőbb 2010-ig szeretnék összeköltöztetni, s már kiszemelték azt a két városrészt, ahol a majdani kormánynegyedet felépítenék. Az egyik Pozsony északi végein, a Kis-Kárpátok hegyvonulatán túl, a Pozsony-Prága autópálya közelében kiszemelt terület, ahol évek óta befejezetlenül áll egy hatalmas kórházépület. Ennek objektumait vélik arra alkalmasnak, hogy kormányvárossá alakítsák át az egyébként természet közeli környezetben álló épületeket.
A másik kiszemelt hely Pozsony gyorsan fejlődő, nem központi, ám nem is peremkerületi városrészében, közvetlenül a magyar Trigránit kivitelezésében felépült Polus üzletközpont szomszédságában terül el. Robert Fico kormányfő szóvivője a lapnak azt mondta, hogy az elképzelésről hivatalosan még nem tárgyaltak.
A SME megkérdezte Fico koalíciós partnerpártja, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökét, Zsolna (Zilina) egykori polgármesterét, a ma is Zsolnán élő Ján Slotát, aki azt mondta: kormánynegyed létesítésére Zsolna sokkal alkalmasabb lenne, mint Pozsony.
Kormányzati negyed: nyolc cég vállalná az építést
Nyugati: novemberben kezdődik a bontás
Az átszervezésekhez is igazodik az új kormányzati negyed (hanganyag)
MTI
Cikkek
Rászoktunk a vízre
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 13:09
Magyarországon az alkoholmentes italok közül az ásványvíz kiskereskedelmi forgalma 18 százalékkal emelkedett, szénsavas üdítőitalból és gyümölcsléből viszont 1-1 százalékkal kevesebbet adtak el a boltokban.
Cikkek
Kóka a népszerűséget is alárendeli a növekedésnek
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 12:54
Az SZDSZ szerint fontos, hogy a reformok folytatásához szükséges döntéseket az őszi parlamenti ülésszakban meghozzák - jelentette ki Kóka János.
Cikkek
Az orosz bankrendszer köszöni, jól van
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 12:26
Az orosz bankrendszer jól megbirkózik az amerikai jelzálogpiaci válságból eredő likviditási problémákkal, jelenleg nincs számottevő jele a gyengülésnek - jelentette ki az orosz jegybank alelnöke egy orosz beruházási csúcsértekezleten.
Konsztantyin Koriscsenko ugyanakkor a rubel egyensúlyvesztésére sem számít a jövő márciusi elnökválasztás előtt. "A rubel árfolyamát tekintve nem várunk egyensúlytalanságot a politikai eseményekkel kapcsolatban - mondta. A felértékelődés kockázata folyamatosan fennáll, és nincs kapcsolatban a politikával. A leértékelődés kivédésére pedig meglehetősen nagyok a tartalékok" - jelentette ki az orosz bankár.
Akár 7 és fél százalékkal is nőhet az idén az orosz gazdaság - jelentette ki az ország jegybankjának nevében a bank alelnöke néhány napja. Korábban a bank 6,5 százalékos GDP-növekedést jelzett előre erre az évre.
Tavaly 6,7 százalékos volt a GDP növekedése és azzal meg is haladta a hazai össztermék az egybillió dollárt, a világ gazdaságai között a tizedik helyre emelve az oroszországi GDP-t.
Az orosz banki aktívák összértéke már megfelel a GDP 55 százalékának - közölte még a bankember, aki szerint az arány az év végére 60 körül lesz. Az idei inflációt 8 százalékosra várja, ez a Szovjetunió megszűnése óta a legkisebb arányú drágulás lenne. Végül megemlítette, hogy augusztus utolsó hetében 2,2 milliárd dollárnyival 416 milliárdra nőttek az orosz valuta- és aranytartalékok.
Hitelválság: az érintettek negyede elveszti lakását
Baljós árnyak, remegő kezek - kísért 1987 réme
Az EKB nem nyúlt a kamathoz
MTI
Cikkek
A Molt csak a PKN Orlen előzi meg
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 12:12
A lengyel PKN Orlen áll az árbevételt tekintve 500 legnagyobb közép-kelet-európai vállalat élén, közvetlenül utána a Mol következik. A listán az első 44 cég a nyersanyag- és kőolajiparban tevékenykedik.
Cikkek
Már jegyezhetőek az autós részvények
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 12:08
Mától kezdődően jegyezhetik a befektetők az AAA AUTO Group N.V. részvényeit. A társaságot egy road show keretében mutatják be, jegyezni szeptember 21-ig lehet
Cikkek
Rekordárat kérhet a Gazprom a földgázért
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 11:33
A negyedik negyedévben a vártnál magasabb árat számíthat fel a Gazprom az exportált földgázért európai ügyfeleinek az orosz Troika Dialog elemzői szerint, mivel az üzemanyagárak az elmúlt hónapokban nagyobb mértékben nőttek, mint a nyersolajé.
Az orosz brókerház elemzői arra számítanak, hogy a negyedik negyedben az ár eléri a 293 dollárt ezer köbméterenként, ami 10 százalékkal több a jelenleginél. Sőt, jövőre minden eddigi rekordot megdönthet a földgáz ára, s akár 312 dollárra is felszökhet az év első negyedében, ha az üzemanyagok ára magas marad.
A Troika korábban azt prognosztizálta, hogy 2008-ban átlagosan 250 dollár körüli árat fog felszámolni európai ügyfeleinek a Gazprom. Az elemzők emlékeztettek arra, hogy üzemanyagárak augusztusban 43 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly decemberben, miközben a Brent nyersolaj ára 16 százalékkal ment fel ugyanebben az időszakban. A Gazprom a földgáz exportárát az üzemanyagok, és egyéb finomított termékek ára alapján alakítja ki, általában hat-kilenc hónapos időeltolódással.
Az orosz földgáz-monopóliumnál nem kommentálták az elemzői véleményeket.
Elzárják a litván csapot - lehet hogy örökre
Finomhangol a Gazprom
Elegük lett a beloruszoknak az oroszokból
MTI
Cikkek
Pénzhamisítás nagyban
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 10:43
Euró bankjegyek eddig nem tapasztalt méretekben történő, tervezett hamísításának nyomára bukkantak a magyar biztonsági szervek és az Európai Rendőri Hivatal (Europol).
A magyar hatóságok az Europol támogatásával az elmúlt héten nyolc tonna, valódi bankjegyek előállítására alkalmas papírt foglaltak le Magyarországon. A szín alapján a papírt 50, illetve 200 euró címletű bankjegyek nyomására használták volna fel. Az előbbiből mintegy 150 milliós értékben, a 200 eurós címletű bankjegyekből pedig 440 milliós értékben hamísítottak volna.
A gyanú szerint a bankjegyek előállítására szánt papír Németországból származott, amit valószínűleg elloptak. Magyarországon hat gyanúsítottat őrizetbe vettek. A tervezett hamísítások hátterében feltehetőleg egy nemzetközi bűnbanda áll.
Hamisíthatatlan bankjegy
A nyaralók kifosztása volt idén a balatoni sláger
Kalóz DVD és hamis pénz a hálóban
APEH-vizsgálatok: elkapják a csalókat (hanganyag)
MTI
Cikkek
Reggel rádió, este tévé, közben egy kis netezés
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 10:23
"A rádió egy baráti, társas, már-már intimszerű kapcsolatot ad, van egy személyes szál jellege” - mondja Perjés Tamás, a Szonda Ipsos médiakutatási igazgatóhelyettese
Cikkek
Romániában romlott a mérleg - nem kicsit
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 10:20
Romániában 63 százalékkal 11,5 milliárd euróra növekedett január és július között a kereskedelmi mérleg hiánya az egy évvel korábbi helyzethez képest - közölte a nemzeti statisztikai hivatal. A deficit növekedésében az unióba történt belépés és a lej drágulása játszott közre.
Az import (CIF bázison) 28,6 százalékkal 28,3 milliárd euróra nőtt az első hét hónap alatt, a kivitel 12,4 százalékkal 16,7 milliárd euróra növekedett.
A külkereskedelmi forgalom Románia uniós tagfelvétele óta romlott erőteljesen. Az év eleje óta ugyanis megszűntek az uniós tagországokkal szembeni korábbi importadók és a lej gyors árfolyamdráguláson ment keresztül. A valuta 7 százalékkal drágult az euróhoz képest hét hónap alatt. Ez számos kisebb gyártót tevékenysége felhagyására késztetett, és gyors eltolódást idézett elő az alacsony hozzáadott értékű kivitelről, köztük a textilexportról. Ugyanakkor viszont a gazdaság modernizálása az import gyors növekedésével jár.
A kereskedelmi mérleg hiányával együtt a folyó fizetési mérleg is gyorsan romlott: a hiány duplázódott és ezzel 7,81 milliárd euróra nőtt az első félévében.
A közgazdászok szerint a mérleghiány a lej erőteljes gyengülését válthatja ki, ha a külföldi befektetések mérséklődnek, vagy a globális piacok nagyobb fenntartással viseltetnek a feltörekvő gazdaságok iránt.
Szlovákia gyorsul, Románia lassul
Közel 1 milliárd euróval kedvezőbb a külker hiány
Zsugorodik a külkerhiány, erősödik a forint
Románia száguld (hanganyag)
MTI
Cikkek
Mi a CSR diplomácia?
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 10:06
2007. szeptember 19-én, szerdán a Gerbeaud-ban folytatódik a népszerű CR Szerda - a közös nyelv klubeste sorozat. Középpontban a public affairs, média kapcsolatok, lobbizás (x)
Cikkek
Tejhiányon bukta első helyét az Auchan
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 09:58
Gyakorlatilag egyetlen terméken úszott el a madaras hipermarket múlt hónapban nagy nehezen visszaszerzett első helye a Privátbankár szeptemberi Árkosarában - az áruházláncokban átlagosan 4 százalékos volt a havi és 10,5 százalékos a februárhoz viszonyított árdrágulás
Cikkek
Itt az árhullám: az első áldozat Szentendre
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 09:57
Nem indultak el a kompjáratok a Szentendrei-szigeten fekvő Szigetmonostorról a növekvő dunai vízszint miatt ma reggel, az utasokat ideiglenesen beállított Volán-buszok szállítják a szentendrei HÉV-végállomásig - közölte a község alpolgármestere.
Nádas Zsolt elmondta, hogy a faluban lakóknak helyben kevés a munkalehetőségük, ezért főként a fővárosba járnak naponta dolgozni, ami a kompjegy miatt havi 22 ezer forintosos többletköltséget jelent. Most, mivel biztonsági megfontolásból a Határ csárda és a sziget, illetve a másik oldalon Horány és Dunakeszi között leállt a komp, csak a tahi hídon át, 30-40 kilométeres kerülővel tudják a munkahelyüket megközelíteni az emberek, ami pluszkiadással és egyórás többlet utazási idővel jár.
Előreláthatólag az árhullám levonulása után, a hét végén indulhatnak ismét a kompok.
A sziget és a szárazföld, illetve a rajta fekvő 4 település között egyébként jelenleg nincs tömegközlekedés, e hiányt pótolja most a Volán, a kompmentes napokra, a buszok indításával.
A helyzet javítására, az itt élő, összesen 10 ezer lakos számára, a Szigetmonostor és Szentendre között megépülő híd ad majd lehetőséget. A közlekedési tárca ígérete szerint a szigeten átvezető, épülő M0-ás híd beruházásának részeként hidat kap a község. Az M0-ásról ugyanis nem lesz lejáró a szigetre, az itt húzódó, Budapestet ellátó, természetes vízbázis védelme miatt.
Jön a víz - és vele a káosz?
Uniós pénzből is enyhítik az árvízkárokat
82 millió árvíz- és belvízkárokra
Ellepték a csigák a brit szigeteket
MTI
Cikkek
Továbblép keleten a Telekom Austria
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 09:49
A Telekom Austria folytatja közép-és kelet-európai terjeszkedését. A cég mai közleménye szerint tárgyalásokat folytat egy fehéroroszországi akvizícióról. A közlemény, amely elsősorban a konszern túlköltekezésétől tartó részvényesek megnyugtatását célozza, nem nevezi meg a kiszemelt fehérorosz céget, pénzügyi források azonban úgy tudják, hogy a Telekom Austria egy fehérorosz mobilszolgáltató kíván megszerezni 1,6 milliárd euróért.
Boris Nemsic vezérigazgató a múlt hónapban közölte, hogyha megfelelő lehetőség adódik, akkor közép-és kelet-európai akvizícióra mintegy 2,65 milliárd eurót költhet, de akkor egy boszniai mobilszolgáltatót jelölt meg célpontként.
Információk szerint a Velvom fehérorosz mobilszolgáltatót fogják értékesíteni, és a vállalat iránt orosz távközlési cégek és a Telekom Austria is érdeklődik. A Velcomot a ciprusi székhelyű SB Telecom a múlt hónapban vásárolta ki a fehérorosz államtól.
Most már teljesen a Magyar Telekomé a T-Systems
Elegük lett a beloruszoknak az oroszokból
Elnöki utasításra fizetnek a fehéroroszok
A Telekom Austriáé az eTel Magyarország
MTI
Cikkek
Olaj: emelnek, vagy nem emelnek?
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 08:27
Már lecsengett a nyári autózási szezon, mérséklődött a benzin és a dízel iránti kereslet, így csökkent a nyomás, hogy az OPEC növelje napi 25,8 millió hordó termelési kvótáját
Cikkek
Csökkenő japán GDP
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 08:19
Japán bruttó hazai terméke az április-június közötti időszakban 1,2 százalékkal csökkent a múlt év azonos időszakához viszonyítva - jelentette be a tokiói kormány, módosítva korábbi, 0,5 százalékos növekedésről közölt adatát. Ezek szerint az elmúlt három negyedévben első ízben csökkent a nemzeti termék.
A második negyedévi adat azt is érzékelteti, hogy a világ második legnagyobb gazdaságában az elmúlt években tapasztalt élénkülés után a növekedési ütem lassul. Ez valószínűtlenné teszi, hogy a Bank of Japan a közeljövőben emelje az irányadó kamatokat.
Az első negyedévhez viszonyítva a japán gazdaság 0,3 százalékkal teljesített kevesebbet április és június között. A szakértői várakozásokban 0,7 százalékos éves szintű visszaesés szerepelt.
A tokiói értéktőzsde fő mutatója ma 2,2 százalékos csökkenéssel három heti mélypontja közelébe süllyedt. Az esést részben a Wall Street csökkenése, részben a jen ezzel is összefüggő, dollárhoz képest történő erősödése idézte elő. A kedvezőtlen hangulathoz hozzájárult a japán gazdaság második negyedévi (előző negyedévhez képest) 0,3 százalékos csökkenése is. A mérsékelt tőzsdei forgalom mellett a jegyzéscsökkenés és a részvények eladása valamennyi szektort érintette, elsősorban azonban az exportőr cégeket.
A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 357,19 ponttal, azaz 2,2 százalékkal 15 764,97 pontra esett.
Szenzáció októberben - tőzsdére megy a Sony
Japán az EU-val szemez
Októberben szigoríthat a japán jegybank (hanganyag)
MTI
Cikkek
20 éves a mobil
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 07:54
Azonban azért engedjék meg, hogy minden történelmi változás ellenére ne higgyek ama felmérésnek, amely azt állítja, hogy a nők jobban ragaszkodnak mobiljukhoz, mint a férjükhöz - Márványi Péter jegyzete
Cikkek
Terrorterv: mindenki tudott róla
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 07:42
Az amerikai elnök és a német kancellár is tudott az elmúlt héten leleplezett németországi merényletkísérletekről - írja legfrissebb számában a Der Spiegel.
A hamburgi hírmagazin szerint George Bush és Angela Merkel a júniusban Heiligendammban tartott G-8 csúcson egyeztetett a hírszerző szervek együttműködéséről és a tervezett merényletekkel kapcsolatos, közös nyomozás pillanatnyi állásáról. Berlinben közös munkacsoportot állítottak fel, amely a német biztonsági szervek és az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) képviselőiből állt.
"Az együttműködés olyan szoros volt, mint még soha" - nyilatkozta a Der Spiegelnek Michael Chertoff amerikai belbiztonsági miniszter.
A Németországban a hét elején letartóztatott, terrorista tevékenységgel gyanúsított személyek elsősorban amerikai katonai és polgári célpontok ellen terveztek támadásokat. Korábbi értesülések szerint a merényletkísérletekről az amerikai hatóságok már egy évvel ezelőtt tudomást szereztek annak nyomán, hogy "gyanús" e-mailek birtokába jutottak, amelyeket egy pakisztáni terrorista kiképző táborból küldtek. A letartóztatott három személy - köztük az iszlám vallásra áttért két német állampolgár, valamint egy török nemzetiségű férfi - tavaly ebben a pakisztáni táborban kapott kiképzést. Az amerikai szervek német kollégáikat arról is tájékoztatták, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez közel álló, radikális iszlám Dzsihád Unió elnevezésű szervezet áll a Németországban tervezett merényletek hátterében.
Mindezt megerősítette a hamburgi hetilap, beszámolva arról, hogy az amerikai és a német biztonsági szervek több hónapon keresztül közös nyomozást végeztek. Az akció fedőneve - a germán mitológia egyik királyáról elnevezve - "Alberich-hadművelet" volt.
A Der Spiegel német hírszerző forrásokra hivatkozva beszámolt arról is, hogy a biztonsági szervek szinte az utolsó pillanatban csaptak le a gyanúsítottakra. Az idézett források szerint a merényletek végrehajtásával megbízott három személy - akiknek nevét és fényképét a napokban több német újság közölte - Pakisztánból utasítást kapott arra, hogy az akciót tizennégy napon belül kezdje meg. A Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) lehallgatott egy telefonbeszélgetést, amely szerint a lehetséges célpontok között repülőterek és éjszakai klubok szerepeltek, s a merényleteket értesülés szerint autókba rejtett pokolgépekkel hajtották volna végre.
Wolfgang Schäuble belügyminiszter vasárnap a terrorizmus elleni harcban való közreműködésre szólította fel a németországi iszlám szervezeteket. A Welt am Sonntagnak nyilatkozva a miniszter kötelességüknek nevezte, hogy tájékoztassák a hatóságokat, ha információik szerint radikális iszlám elemek bűncselekményeket terveznek.
Bin Laden igazságtalannak nevezte Amerikát
Dupla kordon Németországban
Terrorveszély az Európai Unióban
Bush: A történelem igazolja majd a háborút!
MTI
Cikkek
Fed alapkamat: minden más lesz
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 07:17
A Wall Street vezető bankjai felülbírálták eddigi várakozásukat és úgy vélik, az idei év végéig az amerikai jegybank háromszor csökkenti az irányadó kamatot
Cikkek
Spóroljon adót - de még most!
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 07:08
Alaposan megnyirbálta az idén a kormányzat a személyijövedelem-adó rendszerében az adókedvezményeket; éppen ezért, akinek még van rá lehetősége, érdemes ezeket igénybe vennie
Cikkek
Újra itt van a nagy csapat
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 10. 06:43
Kezdődik! Tüntetések a Kossuth téren és más nagyvárosokban, új ötletek, hogyan működjenek a frakciók, Gyurcsány Ferenc beperlése - csak egy-két finomság előzetesben. Mozgalmasnak ígérkezik a ma kezdődő őszi parlamenti ülésszak
Cikkek
Kína megtámadta Franciaországot?
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 8. 19:14
Számítógépes kalózok támadták meg a francia kormányzati rendszereket - közölte Francis Delon, a francia nemzetvédelmi főtitkár (SGDN), szerinte a nyomok Kínába vezetnek.
Cikkek
Beperelték Gyurcsányt az őszödi beszéd miatt
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 8. 13:18
Magánszemélyek beperelték Gyurcsány Ferenc kormányfőt, az MSZP elnökét tavaly őszödi beszéde miatt - erősítették meg a Fővárosi Bíróság sajtótitkárságán szombaton az MTI érdeklődésére a Magyar Rádió hírét.
A kártérítési pert 199 magánszemély indította, az eljárás másodrendű alperese Veres János pénzügyminiszter, a polgári per első tárgyalását november 20-ra tűzte ki a Fővárosi Bíróság.
A rádió Krónika műsorában elhangzott: a magyar bíróságok gyakorlatában eddig ismeretlen a politikai beszéd miatti kártérítési per, nehezen elképzelhető, hogy sikerül érvényesíteni a keresetben foglalt nem vagyoni kártérítési igényt.
Gyurcsány: Rendet!!!
Kilométerekkel lobbizik Kóka Hongkongban
Megszorították Gyurcsány kezét Kínában
MTI
Cikkek
Nesze semmi, fogd meg jól?
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 8. 12:15
Konkrét kötelezettségeket nem tartalmazó, az üvegházhatás csökkentéséhez szükséges hosszú távú célkitűzéseket megfogalmazó nyilatkozatot fogadtak el Sydney-ben az APEC csúcsértekezletének résztvevői.
Cikkek
Utcára vonultak a nagycsaládosok
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 8. 12:08
Sok ezer ember gyűlt össze Budapest kilenc pontján, hogy a Nagycsaládosok Országos Egyesületének felhívására csatlakozzon a kormányzati intézkedések elleni tiltakozáshoz, és élőláncot alkosson a Fiumei úti temető bejáratától a Parlamentig.
Cikkek
Mariazellbe érkezett a pápa
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 8. 11:54
A híres közép-európai búcsújáróhelyre, a stájerországi Mariazellbe érkezett zarándoklatra szombat délelőtt a pápa. Kétezer magyar hívő vesz részt az eseményen.
Cikkek
Most akkor nőtt vagy csökkent a munkanélküliség?
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 8. 11:15
A KSH munkaerő felmérésének legutóbbi adatai szerint 14 ezerrel kevesebb a munkanélküli, a regisztrációban viszont körülbelül 40 ezerrel nőtt az álláskeresők létszáma.
Cikkek
Egyszerűbb berúgni, ha jól zártak részvényei
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 8. 10:59
Tőzsdekoktélokkal kedveskednek újabban a vendégeknek az egyik londoni orosz étteremben, részvényárfolyamokhoz igazítva erősségüket.
A Potyomkin vendéglő tőzsdei itallapján összesen öt koktél szerepel, amelyek mindegyike a londoni tőzsdén jegyzett egy-egy orosz vállalat nevét viseli - olvasható a RIA Novosztyi orosz hírügynökség honlapján. A koktélok alkoholtartalmát hetente határozzák meg annak függvényében, hogy hogyan zárt pénteken az adott vállalat a tőzsdén.
A vállalati itókák egységesen 4 font 95 pennybe, vagyis 1871 forintba kerülnek.
Két százalékos zuhanás a tőzsdén
Baljós árnyak, remegő kezek - kísért 1987 réme
Nagyító kell a tőzsdenyitáshoz
MTI
Cikkek
Bin Laden igazságtalannak nevezte Amerikát
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 8. 09:39
Oszama bin Laden új videoüzenetében nem fenyegette meg nyíltan az Egyesült Államokat - jelentette a CNN. Amerikát sérülékenynek, az amerikai nemzetet pedig igazságtalannak nevezte.
Cikkek
Kirúgták, mert háromszor is visszabeszélt
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 8. 09:12
Háromszor is visszabeszélt a főnökének egy kínai asszony, ezért a vállalat szabályzata értelmében azonnal elbocsátották.
A szóban forgó könnyűipari cégnél az a szabály, hogy az első visszabeszélésért 30 jüant (742 forint) kell fizetni, a másodikért 100 jüant (2475 forint), a harmadikért pedig kirúgás jár, függetlenül attól, hogy kinek van igaza.
Az asszony lényegében egy lépésben meglépte a hármat: begyűjtött egy 30 yüanos büntetést, de ezt nem volt hajlandó kifizetni, erre megfenyegették egy 100 yüanos büntetéssel, mire azt mondta, hogy jelentést tesz a humánerőforrási osztályon. Erre egyből kirúgták. A nő pert indított a cég ellen.
Havas visszalő a TV2-vezérnek
Kirúgják az Unilever-dolgozók negyedét
Jogellenesen mondtak fel a somogysárdi lovasrendőröknek?
MTI
Cikkek
A megszokásból csak az akciók tudnak kirobbantani
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 8. 09:07
Bevásárlásnál az emberek többsége a megszokott üzletbe jár, de egyre több fogyasztót lehet vásárlást ösztönző akcióval befolyásolni - egyebek között ezt állapította meg az ACNielsen Piackutató Kft. legfrissebb felmérésében.
Cikkek
Hitelválság: az érintettek negyede elveszti lakását
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 7. 19:01
A Fehér Ház szerint nem valószínű, hogy a jelzálogpiaci válság miatt recesszióba forduljon az amerikai gazdaság. Ed Lazear, a Fehér Ház gazdasági tanácsadója pénteken a CNBC televízióban igyekezett megnyugtatni a piac szereplőit Henry Paulson amerikai pénzügyminiszter előző esti hasonló nyilatkozata után.
"Az amerikai lakóingatlan-piac zavarai még bizonyára hónapokig hatni fognak, de a recesszió nem valószínű" - fogalmazott Lazear. Hozzátette, soha nem lehet kizárni, hogy a gazdaság növekedése megáll, de ezt nem tartja valószínűnek.
Paulson pénzügyminiszter csütörtökön azt mondta: a hitelpiaci nyugtalanságnak meglesz az ára az amerikai gazdaságra nézve, de nem fogja megállítani a növekedést. Véleménye szerint hetek, talán hónapok múlva fog megnyugodni a hitelpiac.
Lazear meggyőződése szerint a jelzáloghitel-válságban érintett, vagyis a hiteleket fizetni képtelen mintegy 2,5 millió háztulajdonos háromnegyede ingatlanában maradhat. Ez vagy az adósságok átütemezésével vagy új hitelfeltételekkel oldható meg; a piac mindenesetre kiutat fog találni a válságból. Mint mondta, a maradék 20-25 százalékot valóban lakóingatlanának elvesztése fenyegeti, de a kormány ezeken a családokon is igyekszik segíteni.
George Bush elnök múlt pénteken jelentett be a hitelrészleteket fizetni képtelen tulajdonosok megsegítésére intézkedéscsomagot, amely egyebek mellett szövetségi kezességvállalást, törvénymódosításokat és adókönnyítéseket tartalmaz.
Hónapokba is telhet, amíg megnyugszik a piac
Válság a hitelpiacon: ki bukta a legnagyobbat? (hanganyag)
A szászországi kormány belerogyott a hitelválságba
Bush segítő kezet nyújt az adósoknak
MTI
KKV
Kárpótolja az Apple a csalódott vevőket
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 7. 18:57
Az Apple 100 dolláros kártérítést nyújt azoknak a csalódott iPhone-tulajdonosoknak, akik korábban, a jelenleginél 200 dollárral drágában vették meg a június vége óta kapható szupertelefont.
Steve Jobs, az Apple elnöke nyilvánosan elnézést kért a vevőktől a cég árképzési politikájáért, és bejelentette, hogy minden olyan vásárlót, aki az eredeti áron jutott hozzá a készülékhez, kárpótolnak.
Az Apple-t tiltakozó iPhone-tulajdonosok leveleinek tömege árasztotta el az utóbbi napokban, miután az Apple közölte, hogy jelentősen csökkenti az alig több mint két hónapja piacra dobott forradalmian új telefon, az iPhone árát. A 8 gigabyte-os - óriás érintőképernyővel és kamerával ellátott, webböngészőt, zenelejátszót is tartalmazó - készüléket a korábbi 599 helyett már 399 dollárért meg lehet vásárolni.
"Korai vásárlóink megbíztak bennünk, és nekünk meg kell felelnünk ennek a bizalomnak" - mondta Jobs, aki az Apple honlapjára is felhelyezte bocsánatkérését.
Az Apple főnöke azzal indokolta a szokatlan árcsökkentést, hogy arra a piac bővítése miatt volt szükség. Elismerte ugyanakkor, hogy meg kell nyugtatni a csalódott vásárlókat. Több felháborodott vevő közölte, hogy a jövőben nem vásárol Apple-árukat.
Az árcsökkentésre a tőzsde is kedvezőtlenül reagált. A lépés azért volt váratlan, mert az Apple eddig általában a régi termékek továbbfejlesztésével, átfazonírozásával oldotta meg a fejlesztést, és legfeljebb a készülékek bevezetése után egy évvel hajtott végre nagy árcsökkentést.
Nem tetszett a tőzsdének az olcsó telefon
15 millió dolláros átlagfizetés a TOP500-nál
Bezöldül az Apple
MTI
Cikkek
Arany aranyárban
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 7. 18:25
Pénteken - a négyéves mélypontnak számító amerikai foglalkoztatási adatok nyilvánosságra hozatalát követően az arany unciája (31,1035 gramm) 700 dollár fölé emelkedett Londonban azonnali szállításra, és a nemesfém ezt követően 703,00-703,60 dolláron zárt.
New Yorkban csütörtökön az arany ára unciánként a legközelebbi, szeptemberi határidőre 13,90 dollárral 695,60 dollárra emelkedett.
Tavaly május 12-én napközben 730,00 dollárt ért el az európai forgalomban, ez az azonnali szállítású aranyár csúcsa 1980. január óta. Az akkori, 850 dolláros rekord érték mai áron körülbelül 2200 dollárnak felel meg. Az arany unciánként 634,00 dolláron végezte a tavalyi évet Londonban, 22,58 százalékkal drágábban a 2005 végi 517,20 dollárnál.
Csak hízik, csak hízik az orosz medve
MTI
Cikkek
Amerikai hatásra gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 7. 17:29
A budapesti bankközi devizapiacon, péntek délután eurót 255,40/60 forinton jegyezték, szemben a csütörtöki 254,90/255,00 forinttal.
Az éjszakai, reggeli irányzat még a forint erősödését mutatta, 254,40/60 forintot adtak reggel az euróért, ám a kedvezőtlen amerikai foglalkoztatási adatok, amelyek az euró/dollár árfolyamot 1,3666-ről egészen 1,3797-ig lökték fel, éreztették hatásukat Budapesten is. Az euró még 256 forint felett is járt, onnan tért vissza délután négy óra körül 255,60/70-re. A forint péntek délután 9,46 százalékra állt a beavatkozási sáv közepétől, ami 25 bázisponttal van közelebb a tegnapi értéknél.
A dollár péntek délután 185,50/70 forint volt Budapesten, a reggeli 186,10/20 és a csütörtöki 186,50/60 után.
Nem változott a helyzet a bankközi forintpiacon: az overnight kamat továbbra is az MNB kamat szintjén alakul: délutáni értéke 7,60/80 volt.
Mozgalmas volt az állampapírpiac, bár a végeredmény ezt kevéssé mutatja. Eleinte az a hír hatott, hogy az MNB legutóbbi kamatdöntésekor 5:5 volt a szavazati arány - és csak a bankelnök szavazata döntött a tartás mellett, így a piacon megerősödött az a meggyőződés, hogy a következő ülésen már sor kerül a kamatvágásra. Ennek következtében felfelé indultak, mintegy 3-4 ponttal jutottak magasabbra az árak. Később azonban itt is az amerikai makroadatok hatása vette át az uralkodó szerepet, és gyengülés kezdődött, ami délutánig mintegy megfelezte a korábbi többletet.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
MTI
Cikkek
Gyurcsány: Rendet!!!
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 7. 17:13
Új rendre van szükség, a közös normákat be kell tartani, és meg kell teremteni a polgári felelősség kultuszát - mondta a miniszterelnök az MSZP tapolcai frakcióülésének szünetében.
Cikkek
Már biztos az a bizonyos tizenöt
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 7. 17:04
Az Európai Bizottság elfogadta a magyar régiók számára kidolgozott 15 új programot - közölték hivatalosan Brüsszelben. Magyarország összesen 25 milliárd eurót használhat fel a program időszakában.
Cikkek
Két százalékos zuhanás a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 7. 16:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 565,17 pontos csökkenéssel, 26.593,72 ponton zárt pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 2,08 százalékkal gyengült.
A részvénypiac forgalma 35,6 milliárd forint volt, a vezető részvények veszteséggel zárták a kereskedést. A kereskedésre meghatározó hatással voltak az amerikai foglalkoztatási adatok, amelyek katasztrofálisan rosszak lettek - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője.
Hozzátette, hogy a magyar piacot, beleértve a forintpiacot is egyértelműen a külföldi hatások mozgatják, a gyenge hazai második negyedéves GDP-adatra pedig nem reagáltak a befektetők. Az elemző kifejtette: nem meglepő az OTP pénteki gyenge szereplése, mivel az amerikai hitelválság a bankszektort viseli meg a legjobban, így az eladási hullámoknak általában a bankpapírok a legnagyobb vesztesei.
A négy éve leggyengébb foglalkoztatási adatok hatására erős veszteséggel nyitottak a vezető New York-i tőzsdemutatók is, ami Suppan Gergely szerint hétfőre is borús kilátásokat jelez előre. Ugyanakkor véleménye szerint fordíthat a hangulaton, hogy a szeptember 18-i Fed-ülés előtt immár nem 25 hanem 50 bázispontos amerikai kamatcsökkentést áraznak a piacok.
Az OTP részvények ára 190 forinttal, 2,05 százalékkal 9.080 forintra esett, a bankpapírra 23,2 milliárd forint értékben születtek üzletek.
A Mol árfolyama 685 forinttal, 2,62 százalékkal 25.505 forintra csökkent, az olajaipari részvény forgalma közel 8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 24 forinttal, 2,50 százalékkal gyengült, 936 forintot ért a kereskedés végén, forgalma 744 millió forint volt.
A Richter 465 forintos, 1,24 százalékos veszteséggel, 36.935 forinton zárt, a gyógyszergyár részvényeivel 2,1 milliárd forint értékben kereskedtek.
A másik gyógyszeripari papír, az Egis árfolyama 220 forinttal, 0,96 százalékkal 22.700 forintra csökkent, 136 millió forintos forgalomban.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 20,52 ponttal, 0,60 százalékkal 3.398,04 pontra mérséklődött.
Friss tőzsdei árfolyamok
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI
Cikkek
Húsz fillérrel több marad a százból
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 7. 16:51
Még nincs döntés a telek-áfa bevezetéséről - derült ki a miniszterelnök szavaiból az MSZP tapolcai frakcióülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: jövőre 100 forintból húsz fillérrel kevesebb adót kell befizetnünk.
Cikkek
Kilométerekkel lobbizik Kóka Hongkongban
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 7. 16:15
Magyarország és Hongkong szorosabb gazdasági együttműködéséről tárgyalt Kóka János gazdasági miniszter hongkongi minisztériumi vezetőkkel és üzletemberekkel Hongkongban - számolt be Ábrahám Gergely, a tárca szóvivője Hongkongból telefonon.
A megbeszéléseken részt vett Horváth Miklós, a Magyar Logisztikai Klaszter elnöke is. Az elnök szerint Magyarországnak jó esélyei vannak, hogy hongkongi és magyar cégek közös logisztikai vállalatokat alapítsanak a régió piacának meghódítására, kihasználva Magyarország kedvező földrajzi fekvését - mondta Ábrahám Gergely.
A miniszter tárgyalásain példaként említette a Záhonyi Nemzetközi Központ létrehozását. Kóka János a hongkongi cégeket arra bíztatta, hogy európai szállításaikhoz Magyarországon hozzanak létre logisztikai bázist. "Megtérül az a több mint ezermilliárdos beruházás, amellyel megdupláztuk az autópálya-hálózat hosszát. Kihasználva az ország kedvező földrajzi fekvését és a régió logisztikai központjaként munkahelyek újabb ezreit teremtő befektetéseket csábíthatunk Magyarországra" - tolmácsolta Kóka János nyilatkozatát a tárca szóvivője.
A miniszter tárgyalt arról is, hogy hogyan kerülhet sor a magyar vállalatok technológiájának exportjára, és felmerült egy kutatás-fejlesztési alap létrehozásának lehetősége is. A miniszter javasolta, hogy Hongkong és Magyarország minél hamarabb kössön egyezményt a kettős adóztatás eltörléséről - mondta Ábrahám Gergely.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az idei év első felében a Hongkongból származó import értéke 693,9 millió euró volt, ami több mint a duplája a tavalyi év azonos időszakinak. A Hongkongba érkező magyar export 4,3 százalékkal 52 millió euróra nőtt január-júniusban.
Megszorították Gyurcsány kezét Kínában
Gyurcsány elbódult Sanghajban
Gyurcsány melegen ajánl minket Kínának
MTI
Friss
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Brutális leépítési hullám előtt áll Európa gazdasági motorja – a BYD már kimentette magát Magyarországra
12:51
-
Jótékonyság volt a célja az egri fénykonvojnak- VIDEÓ
11:17
-
Magyar kisfuvarozók: nincs megállapodás Lázárékkal, hétfőn tüntetés jön az M0-áson
08:40
-
Álláspályázat - Falugondnok faladatkör betöltésére keresnek munkatársat
21:08
-
Fának rohant egy kisteherautó Erdőtelek és Kál között
14:00
legolvasottabb
-
Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva
2025. december 10. 15:45
-
Menekülés Magyarországról: közel 150 ezer magyar már Ausztriában dolgozik
2025. november 24. 10:32
-
Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot!
2025. november 26. 18:48
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Valamit elfelejtett a magyar kormány az amerikai szankciókkal kapcsolatban?
2025. november 21. 18:07
top 24
-
Örömmel jelentik be, hogy új adó érkezik – drágább utazás vár a magyarokra is
2025. december 21. 11:44
-
Tökéletes vihar közelít a Nyugat-Balkán energiaszektorához – az EU küldi
2025. december 21. 06:01
-
Egy asztalhoz hívja az Egyesült Államok Ukrajnát és Oroszországot: a napokban eldőlhet, lesz-e belőle valami
2025. december 21. 09:15
-
Ebből mi lesz? Tiltott orosz hajót vizsgálnak Svédországban
2025. december 21. 12:55
-
Trumppal szembejön a valóság: hiába a rengeteg áldozat, mégsem követik a jó példát
2025. december 21. 16:50
Ellentétes információk. 



