Hírek
Cikkek
Tarolt a magyar áfa-szabályozás az EU-ban
Privátbankár.hu | 2006. január 25. 12:34
Az európai uniós áfa-szabályozás olyan elemekkel gazdagodott, amelyeket az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottságának magyar tagja, Becsey Zsolt javasolt.
A pénzügyminiszterek tanácsa ugyanis előző nap jóváhagyta Becseynek az Európai Parlamentben decemberben megszavazott két áfa-jelentését, áll a közleményben. Eszerint a tanács lényegében elfogadta a képviselő felvetését, hogy 2007-ben az Európai Bizottság készítsen egy közgazdasági elemzést az EU-ban jelenleg érvényben lévő csökkentett áfa-kulcsok hatásairól, különösképpen a munkaintenzív ágazatokra érvényes kisebb áfa-kulcs munkahelyteremtő hatásáról.
Magyar szempontból lényeges, hogy a tanács jóváhagyta a munkaintenzív ágazatokra érvényes csökkentett áfa-kulcsok használatát, és lehetővé tette a rezsim meghosszabbítását az új tagállamok számára is.
Nem hagyta jóvá ugyanakkor a tanács a magyar csatlakozási szerződésben meglévő kedvezményes áfa-kulcs - így a közétkeztetésre vagy a fuvarozásra vonatkozó kulcs - 2007 utáni fenntartását.
Kovács László megírta levelét
Cikkek
Majd az USA megmondja ki legyen az alelnök
Privátbankár.hu | 2006. január 25. 12:29
Az Egyesült Államok rendre megvétózza az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank első alalnöki posztjára tett javaslatokat, mert fél, hogy főrészvényesi pozícióját nem tudja érvényesíteni
Cikkek
Évnyitó borkóstoló és sajtóbeszélgetés
Privátbankár.hu | 2006. január 25. 12:02
Téma: a Szent Gaál Pincészet 2005-ös éve, ismerkedés az évjárattal, a kényszerlepárlás, szőlőterületek végleges kivágása, bormarketing (x)
Cikkek
Újra itt az aflatoxin: ezúttal belga pisztácia az áldozat
Privátbankár.hu | 2006. január 25. 11:48
A Colruyt belga üzletlánc figyelmeztette vásárlóit, ne fogyasszanak egy bizonyos, náluk vásárolt pisztáciát, mert az mérgező lehet.
A szupermarket elismerte, hogy a megvizsgált héjakban túl sok B1-es aflatoxint találtak, amely a természetben előforduló mycotoxinnal azonos hatású, és mind az állatokban, mind pedig az embereknél segítheti a rákbetegség kialakulását. A toxin nedves környezetben tárolt terményekben, leggyakrabban dióban alakulhat ki. Kis mennyiségben ártalmatlan, s az árusításra kerülő termékekben csak szigorúan megszabott mennyiségben fordulhat elő.
Az üzletlánc arra kérte vásárlóit, hogy vigyék vissza a szóban forgó pisztáciát a szupermarketbe, ahol visszafizetik annak árát. A Colruyt internetes honlapján igyekszik megnyugtatni mindazokat, akik már fogyasztottak az Estudiantes címkét viselő, 200 grammos csomagolású pisztáciából: a B1-es aflatoxin csakis abban az esetben okozhat egészségügyi problémát, ha ismételten, nagy mennyiségben fogyasztották. Ebben az esetben az anyag fokozza a májrák kialakulásának veszélyét, ezért a leginkább veszélyeztetettek a hepatitiszes személyek.
A belga sajtóban közzétették a pisztácia-termék vonalkódját, tételszámát, szavatossági idejének lejárati dátumát és egy telefonszámot, amelyen az aggodalmaskodók érdeklődhetnek, további információt kaphatnak.
Több jogot kapnak az uniós állatok
Forrás: euractiv.hu
Cikkek
Több jogot kapnak az uniós állatok
Privátbankár.hu | 2006. január 25. 11:14
Az Európai Bizottság ötéves programot fogadott el, amellyel az állatok "jóléti standardjait" szeretné javítani az Európai Unió területén
Cikkek
Atomfegyver: Kínát is figyelmeztette az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2006. január 25. 11:04
Kínát is figyelmeztette az Egyesült Államok arra, hogy veszélyes következményekkel járna az energiaellátására, ha Irán atomfegyverhez jutna. A figyelmeztetést Robert Zoellick amerikai külügyminiszter-helyettes tolmácsolta Kínában szerdán, miután ugyanezzel az üzenettel már Japánt is felkereste.
Zoellick találkozott Ven Csia-pao (Wen Jiabao) miniszterelnökkel és a kormány más tagjaival, s felhívta az energiaellátása miatt amúgy is aggódó Peking figyelmét arra, hogy "rendkívüli módon veszélyes lenne, ha engednék atomfegyver kifejlesztését a
Közel-Keleten, a világ olajtermelésének központjában".
Az energiaellátás biztonsága miatt a saját érdekük, hogy más irányba tereljék a dolgokat - mondta Zoellick a sajtónak Csengtu dél-kínai városban, ahol felkereste az óriáspanda központot. Az amerikai politikus közölte, hogy bár nem jött létre megállapodás a kínai vezetőkkel, azok hangsúlyozták előtte, hogy osztják azt a véleményt, amely szerint nem szabad megengedni Teheránnak az atomfegyver kifejlesztését.
Zoellick szerint Peking nem pont ugyanazt az utat fogja járni, mint Washington és európai szövetségesei, ezért ki kell deríteni, hogy milyen szorosan tudnak közösen cselekedni. A kínai külügyminisztérium szóvivője a kérdésről azt mondta, hogy Kína szerint a tárgyalások még jó választásnak tűnnek a megoldáshoz.
Dől a pénz a kínai vállalatokhoz
Pénzügyi szektor
Olcsóbb lett a Diákhitel
Privátbankár.hu | 2006. január 25. 11:01
Folytatódik a diákhitel kamatának csökkenése, a 2005/2006-os tanév tavaszi szemeszterére érvényes kamatláb 10,22 százalék, ami több mint egy százalékpontos mérséklést jelent
Cikkek
50 milliárdot fizetett ki tavaly a Generali
Privátbankár.hu | 2006. január 25. 10:32
A Generali-Providencia tavaly közel 350.000 káreseménynél sietett ügyfelei segítségére - a kárkifizetések közel 50 milliárdot tettek ki
Cikkek
Mínusz 10: várhatóan ma is elég lesz a gáz
Privátbankár.hu | 2006. január 25. 10:23
A endelkezésére álló források kihasználásával a Földgázszállító Rt. előre láthatóan szerdán is biztosítja a fogyasztók korlátozásmentes kiszolgálását - közölte a társaság. A közlemény szerint az importált gáz mennyisége kedden megegyezett a hétfőivel. Beregdarócon hazai fogyasztásra 23,5 millió, tranzitcélokra 9,5 millió köbméter import földgázt adtak át és az osztrák átadó állomáson további 9 millió köbméter földgáz
érkezett Magyarországra.
"Ez a mennyiség, kiegészítve a feszített hazai kitermelésből származó közel 10,5 millió köbméter, valamint a hazai tározókból kivehető 47,5 millió köbméter gázzal elegendő biztosítékot nyújtott a fogyasztók zavartalan ellátására" - áll a közleményben. Hozzáteszik azonban, hogy ez nem vonatkozik egyes, a kereskedelmi szerződések alapján korábban megszakított nagyfogyasztókra.
Ismertetik: kedden az ország földgázfogyasztása 89 millió köbméter volt, az előre jelzettnél kedvezőbb, mínusz 11,2 fokos napi középhőmérséklet mellett. Szerdán a földgázfogyasztást 87-89 millió köbméter körül várható, mínusz 10 fokos napi középhőmérséklet mellett.
Az ukránok csapolják a gázunkat - kerülőutat keresnek az oroszok
Cikkek
Ifo: a vártnál nagyobb a német optimizmus
Privátbankár.hu | 2006. január 25. 10:14
A müncheni Ifo gazdaságkutató intézet üzleti bizalmi mutatója, hétezer német feldolgozóipari, építőipari, nagy- és kiskereskedelmi vállalat megkérdezése alapján, januárra 102,0 pont. Az elemzők 99,7 pontot vártak januárról.
Az eredmény tovább javult a novemberi, átmeneti visszaesés után, új öt és féléves csúcsra. Továbbra is jelezte a gazdaság javulásának megszilárdulásába vetett bizalmat, a javuló exportkilátások és ezzel kapcsolatban a termelő-beruházások szaporodása miatt. A tavalyi második negyedévben még lassult a német gazdaság növekedése, azóta
szerény gyorsulás érezhető. Az Ifo-mutató decemberre 99,7 pont - szerdán módosították a
decemberben közölt 99,6 pontrólPánik és hisztéria az ingatlanalapoknál
Cikkek
Erősödött a forint, hála a lengyel költségvetésnek
Privátbankár.hu | 2006. január 25. 10:11
A forint szerdán erősebben nyitott a bankközi devizapiacon, az eurót 249,25/35 forinton jegyezték, mintegy 60-70 fillérrel gyengébben a 249,90/95 forintos keddi árfolyamnál. A forint 22 bázisponttal 11,71 százalékra erősödött a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. A dollárral reggel 203,10/20 forinton kereskedtek, 40-50
fillérrel a keddi 203,50/70 forint alatt. A kereskedők szerint a kedden elfogadott lengyel költségvetés adott lendületet a zlotynak, amit a forint is követni látszik.
A piac szerint a bankok valószínűleg elszámolták magukat, amikor mától a lejárónál 203,8 milliárd forinttal többet, 693,8 milliárd forintot helyeztek el a Magyar Nemzeti Bank kéthetes betétjében. Ezzel a bankok kéthetes betétállománya 1.381 milliárd forintra nőtt,
de a január 31-én záruló tartalékolási periódus végén valószínűleg csak drágán tudják majd teljesíteni tartalékolási kötelezettségüket. A nagy összegű betételhelyezés hatására az ovenight kamat már szerdán 6,30/40 százalék közelébe szökött fel, ami 100 bázispontos emelkedés a kedd reggeli szinthez képest.
Az állampapírok másodpiacán a forint erősödésével párhuzamosan az ötéves lejáratig vásárlások indultak meg, a hozamszint pedig néhány bázisponttal csökkent. A 10 évesnél hosszabb lejáratokon azonban az amerikai és a német állampapír-piaci trendet követve
továbbra is emelkednek a hozamok.Egyelőre túlélte a költségvetési szavazást a lengyel kormány Legrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
Furcsa üzlet: félpucér táncosokkal erősít a közétkeztetési óriás
Privátbankár.hu | 2006. január 25. 09:38
A világhírű párizsi Lido, amelynek alig felöltözött táncosnői rengeteg turistát szórakoztattak több mint félévszázados története során, most tulajdonost vált, első ízben 1946-os megnyitása óta. A párizsi La Tribune értesülése szerint a vásárló a világ második számú közétkeztetési vállalata, a többek között számos ország iskolásait, az IBM dolgozóit és az amerikai haditengerészeket is élelmező Sodexho Alliance 20 millió eurót ad a kabaréért.
A Lido eddig a Clerico család birtokában volt, az újság szerint kisebbségi részesedést továbbra is megőriznek. A Sodexho annyit megerősített, hogy folytak tárgyalások, de
részleteket nem közölt. Tavaly belga befektetők vásárolták meg a hasonló műfajú Crazy
Horse mulatót, amely éppen a Lidóval szemben várja a párizsi éjszakai élet kedvelőit.
Zöld lámpa a piroslámpás házacskáknak?
Ez megy: sex.eu, hotel.eu, travel.eu
Cikkek
Még sosem volt ennyi munkanélküli
Privátbankár.hu | 2006. január 25. 09:25
A hivatalos ENSZ-adat szerint tavaly rekord számú, 192 millió munkaképes korú ember volt munka nélkül a világon, 2,2 millióval több, mint 2004-ben. A világon az átlagos munkanélküliségi arány 6,3 százalékos volt tavaly, annyi, mint 2004-ben. Az arány nem nőtt, mert a munkaképes korúak száma is gyarapodott tavaly.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) megjegyezte, hogy egy jó, 4,3 százalékos globális gazdasági növekedést felmutató évben dőlt meg a nemzetközi munkanélküliségi rekord. Az ILO szerint a 2,8 milliárdnyi munkaviszonyban álló embernek körülbelül a fele nagyjából napi két dollárt keres, vagyis a szegénységi küszöb alatt él. A múlt évben közülük 500 millióan legfeljebb egy dollárt kaptak egy napra, és körülbelül mindössze 3
százaléknak sikerült tavaly javítania jövedelmi helyzetén.
A fejlődő országokban egészében mérséklődött a munkanélküliség: a 2004. évi 7,1 százalékról 6,7 százalékra. A latin-amerikai térségben viszont 0,3 százalékponttal 7,7 százalékra nőtt, míg a ráta a közel-keleti és az észak-afrikai államokban 13,2 százalékos
volt.Nyugdíjharc: a mulatságos a tiszteletlen ellenKirúgják a próbaidőst? Nem szép dolog...
Cikkek
Érdeklődés hiánya miatt elmaradhat a mai erősödés
Privátbankár.hu | 2006. január 25. 08:57
Kis ármozgásokat, enyhe gyengülést várnak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett üzletkötők. Horváth Zoltán, a CIB Bank üzletkötője elmondta: a
nemzetközi piacok ugyan enyhe erősödéssel zártak, de nem mutatnak egyértelmű irányt a magyar tőzsdének. Hozzátette: mivel a Mol papírjait kivéve nem volt nagy érdeklődés a részvények iránt a BÉT-en, és megindultak a profitrealizálások is, valószínű, hogy
tovább csökken az index szerdán.Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Szaúd-Arábia megnyugtatta az Irán és Nigéria miatt aggódó piacot
Privátbankár.hu | 2006. január 25. 08:41
Szerdán tovább olcsóbbodott a kőolaj a szabadpiacon, miután a világpolitikai bonyodalmak - az iráni atomprogram, a nigériai fegyveres szabotázsakciók - árhatását enyhítette a szaúdi bejelentés, hogy szívesen növelik az exportot és az OPEC sem fogja csökkenteni termelését belátható ideig. A viszonylag enyhe észak-amerikai időjárás és az amerikai stratégiai tartalékok múlt heti növekedését jósló elemzői vélemények is gyengítik az árnyomást jelenleg.
A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate könnyűolajfajta a legközelebbi, márciusi határidőre szerda reggel hordónként (159 liter) 66,78 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) Szingapúrban folytatódó, elektronikus ACCESS-jegyzésében, 28 centtel olcsóbb a keddi New York-i zárónál. Átlátszó beton: szenzációs magyar találmány - még Jockey Ewing is érdeklődik!
Cikkek
Megrázzák magukat a tőzsdék?
Privátbankár.hu | 2006. január 25. 08:20
Londoni értékforgalmazók szerint az európai részvénypiacok szerdán némi nyereséggel nyitnak a Wall Street keddi biztatása nyomán, és kissé kiigazítva az elmúlt napok veszteségeit. Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 tizenhárom pont körüli nyereséggel indulhat, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 húsz pont körüli nyereséggel kezdhet. Már az uniós tagállamok fele nem bír a deficittel
Cikkek
Egyelőre túlélte a költségvetési szavazást a lengyel kormány
Privátbankár.hu | 2006. január 25. 08:08
Elfogadta a lengyel törvényhozás alsóháza szerdára virradóra a kisebbségi kormány által beterjesztett idei költségvetést, így egyelőre elhárult az előre hozott választások veszélye.
A 460 tagú szejmben 269 képviselő támogatta, 180 pedig ellenezte a büdzsé elfogadását, míg két honatya tartózkodott. Az éjszakába nyúló szavazás során a képviselők több mint kétszáz módosító indítványról is voksoltak.
A költségvetés alsóházi elfogadása ellenére nem hárult el végleg az előre hozott parlamenti választások veszélye, mert a vezető politikai pártok továbbra sem tudtak egyetértésre jutni arról, hogyan alakíthatnának ki stabil parlamenti többséget a Kazimierz
Marcinkiewicz vezette konzervatív kormány támogatására. A négy hónappal ezelőtti választásokat a jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) párt nyerte meg, amely kisebbségi kormányt alakított, miután eredménytelenül zárultak a jobboldali liberális Polgári Platformmal
(PO) folytatott koalíciós tárgyalásai.
A költségvetés tervezetét a parlament alsóháza után a felsőháznak is jóvá kell hagynia, majd az államfőnek is alá kell írnia. Amennyiben mindez az alkotmány által előírt határidőig,
legkésőbb február 19-ig nem történik meg, Lech Kaczynski államfő feloszlathatja a törvényhozást és új választásokat írhat ki március végére, vagy áprilisra.
A PiS - amelyet Lech Kaczynski államfő és ikertestvére, Jaroslaw Kaczynski vezet - korábban szintén új választásokkal fenyegetőzött arra az esetre, ha a centrista vagy más parlamenti erőkkel nem tud megállapodni a kormány parlamenti többségének biztosításáról. Mindent alulmúlt a tavalyi lengyel hiány A devizapiacot befolyásoló magyar hírek hiányában a forintot ma várhatóan a zloty és a dollár árfolyamváltozásai mozgatják majd: Legrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
Magyar zászlót találtak a World Trade Center romjai között
Privátbankár.hu | 2006. január 25. 07:45
Magyar zászlót találtak a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadásban lerombolt New York-i Világkereskedelmi Központ romjai között. A lobogót kedden a Hudson parti amerikai nagyváros rendőrségének képviselője ünnepélyesen átadta Horváth Gábor New York-i magyar főkonzulnak.
A zászlót a rendőrségnek a kettős felhőkarcoló romjait módszeres átkutató és a fellelt tárgyakat azonosító részlege találta Staten Island szigetén, ahol a már korábban átszállított
törmelékhalmazt tárolják. A 120 x 180 centiméteres zászló megviselve, de viszonylag éppen került elő. A terrortámadás előtt más lobogók társaságában egy belső körfolyosón volt kitűzve, amelyen át a turisták a tetőn lévő kilátóhoz indultak. Később dől el, mi lesz a zászló további sorsa.
A New York-i Kereskedelmi Világközpont (WTC) helyén felépítendő Szabadság Torony tervezésénél a számításba vett építőanyagok között szerepel a LiTraCon, a világhírű magyar találmány is - részletek...
Energikus Kóka a gáz-ügyről és a terrorizmusról
Cikkek
Adózás: nem önálló tevékenység végzésére kirendelt külföldi bejelentése
Privátbankár.hu | 2006. január 25. 07:41
A jogi személyeknek, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezeteknek január 31-ig kell bejelenteniük az állami adóhatósághoz a székhelyükre tavaly nem önálló tevékenység végzésére kirendelt külföldi illetőségű magánszemélyeket - hívja fel a
figyelmet az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) sajtóközleményében.
A bejelentési kötelezettség azokra vonatkozik, akik a tavalyi adóévben 183 napnál hosszabb ideig tartózkodtak belföldön vagy díjazásukat, fizetésüket, bérüket és más hasonló térítésüket nem a külföldi illetőségű munkáltató állja, illetve nem annak
nevében fizetik, vagy e térítéseket a munkáltató belföldön fekvő telephelye vagy állandó bázisa viseli.
A 2004. december 31-éig hatályos szabályok szerint 2005-re is bejelentett személyek bejelentését nem kell megismételni, amennyiben a kirendelés tavalyi adóéven belüli időtartama nem változott. A nem önálló tevékenység végzésére kirendelt külföldi illetőségű
magánszemély és a munkavégzésre megbízást adó külföldi szervezet vagy magánszemély 2005. adóévre történő bejelentésére szolgáló adatlap kizárólag az APEH honlapjáról tölthető le.
A héten eldől a kedvezményes áfa sorsaTovábbi adózási tudnivalók
Cikkek
A héten eldől a kedvezményes áfa sorsa
Privátbankár.hu | 2006. január 25. 07:37
Kovács László abban bízik, hogy a jelenleg még vonakodó Lengyelország, Csehország és Ciprus a héten meghozza kedvező döntését
Cikkek
Átlátszó beton: szenzációs magyar találmány - még Jockey Ewing is érdeklődik!
Privátbankár.hu | 2006. január 25. 07:09
Világhírű találmányáról, a fényáteresztő betonról tartott előadást a washingtoni Nemzeti Építészeti Múzeumban Losonczi Áron. A 29 éves mérnök-vállalkozó fényáteresztő betonból készült faldarabja látható a múzeumnak a beton történetét és felhasználását bemutató kiállításán. Az előadáson jelen volt a magyar nagykövet, és a Dallasban Jockey Ewingot alakító Larry Hagman színész
Cikkek
Már az uniós tagállamok fele nem bír a deficittel
Privátbankár.hu | 2006. január 25. 06:10
A 25 uniós tagország közel felének problémái vannak az államháztartásihiány-küszöb GDP-hez viszonyított 3%-os értékének betartásával
Cikkek
Egyre gyorsabban adósodik el a lakosság, de a piac még mindig törpe
Privátbankár.hu | 2006. január 25. 06:05
Meredeken nő a feltörekvő térség lakossági hitelpiaca, de továbbra is eltörpül a fejlett ipari
világ pénzügyi szektorának ezen ágazata mellett, írta idei első előrejelzésében a Standard & Poor's. A nemzetközi hitelminősítő adatai szerint a világ négy
legnagyobb feltörekvő gazdaságában, Kínában, Indiában, Oroszországban és Brazíliában 2001 óta több mint a háromszorosára nőtt a lakossági piacra kihelyezett ingatlan- és fogyasztási hitelek értéke, tavaly elérte a 477 milliárd dollárt az évtized elején mért
145 milliárd dollár után.
Még a tavalyi összeg is messze elmarad azonban a fejlett ipari térség lakossági hitelpiacától, a hitelminősítő szerint azonban "figyelemreméltó" a feltörekvő piaci lakossági hitelpiac növekedési üteme és "hatalmas potenciálja". A jelentés szerint csak a négy legnagyobb feltörekvő gazdaság e hitelpiaci szegmense a 2005-tel zárult négy évben évi átlagban 40 százalékkal nőtt, és ezt kivetítve, a következő négy évben el fogja érni az 1800 milliárd dollárt.
A Standard & Poor's egy nem sokkal korábbi, az európai feltörekvő térségről kiadott külön banki jelentésében is kiemelte a feltörekvők lakossági hitelpiacának fejletlenségét, azt írva: a teljes banki hitelkihelyezésen belül a lakossági hitelállomány az euróövezetben a GDP-érték több mint 50 százaléka, ugyanakkor a kelet-európai térség legmagasabb rátáját produkáló Magyarországon és Szlovéniában is csak kevéssel haladja meg ez az arány a 10 százalékot.
Fogyasztási hitelek, lakáshitelek, jelzáloghitelek teljeskörű összehasonlítása a PrivátbankáronFitch: a legmagasabb szintre értékelték a Budapest Bankot
Cikkek
Az ukránok csapolják a gázunkat - kerülőutat keresnek az oroszok
Privátbankár.hu | 2006. január 24. 17:34
Az orosz Gazprom kedden növelte gázszállításait Fehéroszországon át, illetve Törökország irányában, miután szóvivője szerint Ukrajna még többet vett el a rajta keresztül más európai országokba, köztük Magyarországra áramló tranzitgázból. Ukrajna kedden még többet vett el a tranzitgázból saját szükségleteire, holott az elvétel mérséklését ígérte - mondta Szergej Kuprijanov, a Gazprom szóvivője, megjegyezve: az európai szállítások növelése érdekében kihasználják a Fehéroroszországon át Lengyelországba és Németországba vezető Jamal-Európa vezeték teljes kapacitását.
Andrzej Osiadacz, a lengyel tranzitüzemeltető Gaz System vezetője azt mondta az Interfaxnak, hogy a Gazprom napi négymillió köbméterrel növelte szállításait a fehéroszországi vonalon, ezzel kétharmad részben pótolva hiányát a lengyel szállításokban. Az addig 9 százalékos hiányt az Ukrajnán át érkező kisebb gázmennyiség
jelentős csökkenése okozta a lengyel energiarendszerben. A Gazprom közölte, hogy növelte alternatív szállításait a Törökországba tartó Kék Folyam (Blue Stream) vezetéken is.A mi gázunkkal fűtenek az ukránok?
Cikkek
Tiltott olvasmányok miatt magánzárkát kapott Hodorkovszkij
Privátbankár.hu | 2006. január 24. 17:32
Magánzárkába csukták öt napra Mihail Hodorkovszkijt, mert olyan iratokat találtak
nála, amelyek állítólag nem lehetnek a foglyok birtokában - közölte kedden az adócsalásért elítélt, Szibériában raboskodó egykori orosz olajmágnás ügyvédje. Hodorkovszkijnál - az exmágnás támogatói által üzemeltetett internetes honlap szerint - az elítéltek jogairól szóló, az orosz igazságügy-minisztérium által kiadott két dokumentumot találtak, ezek azonban nem szerepelnek azon dokumentumok között, amelyek
birtoklását tiltja az orosz jog. Csak a térképek, harcművészettel, kutyatenyésztéssel, fegyverek előállításával kapcsolatos és pornográf írások vannak indexen.
"Semmi kétség, az intézkedés bosszú amiatt, hogy Hodorkovszkij kiáll a jogaiért" - mondta a Yukos olajvállalat volt vezérének védője. Az orosz-kínai határtól nem messze fekvő börtöntelep illetékeseit nem lehetett megszólaltatni az ügyben.
Újabb millárdos számla: zuhan a Yukos
Cikkek
Magyarország jó úton van, de még mindig hagyunk pénzt az EU zsebében
Privátbankár.hu | 2006. január 24. 17:30
Magyarország jó lépéseket tett az Európai Unió fejlesztési forrásainak felhasználása érdekében, de még van tennie azért, hogy 2008-ig ténylegesen ki lehessen fizetni a magyar pályázóknak rendelkezésre álló strukturális pénzeket - mondta Vladimír Spidla
foglalkoztatáspolitikáért, szociális ügyekért és esélyegyenlőségért felelős EU-biztos kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
A biztos azt követően tartott sajtótájékoztatót, hogy Magyarországon tárgyalt illetékes tárcák vezetőivel. Az EU-biztos szerint Magyarországnak egyszerűsítenie kell a
források felhasználásának rendszerét, hogy felgyorsuljon a folyamat.
Nem kell az uniós adóRekordidő alatt épült meg a BKF új épülete
Cikkek
Elfújták a hurrikánok a vegyipari óriás profitját
Privátbankár.hu | 2006. január 24. 16:40
A második számú amerikai vegyiművek, a Du Pont Co. kedden 153 millió dolláros adózott eredményt jelentett az utolsó negyedévről, 45 százalékkal kisebbet a 2004-es negyedik negyedévi 278 millió dollárnál. A nagy visszaesést főként az őszi, Mexikói-öbölbeli
hurrikánok okozta leállásokkal, károkkal, továbbá a növényvédőszerek iránt csökkent kereslettel és a nagyobb nyersanyagköltségekkel magyarázták. Az üzemi eredmény 393 millió dollárra fogyatkozott az egy évvel korábbi 596 millióhoz képest.Növekvő etanolkereslet - 24 éves csúcsra drágulhat a cukor
Cikkek
Pengeváltás nyugdíjügyben: a Fidesz "mulatságos", az MSZP "tiszteletlen"
Privátbankár.hu | 2006. január 24. 16:33
A miniszterelnök szerint továbbra is az a helyes gyakorlat, ha a nyugdíjakkal kapcsolatos intézkedések szakmai előkészítése a Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságon történik, a politika pedig csak az itt kidolgozott alternatívákról szóló korrekt döntésben vállal szerepet. A Fidesz szerint ugyanakkor Gyurcsány Ferenc és kormánya nem tiszteli az időseket, visszaél helyzetükkel, "ezért állítanak valótlanságokat, és keltenek alaptalanul félelmet bennük"
Cikkek
Beragadt a forint
Privátbankár.hu | 2006. január 24. 15:57
A forint kedden alig változott a bankközi devizapiacon, az eurót fél négy tájban 249,90/95 forinton jegyezték, csaknem azonos árfolyamon a hétfői 249,85/95 forinttal. A forint 11,49 százalékon állt a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. A dollár továbbra is gyenge maradt, a délutáni 203,50/70 forintos árfolyam fillérre megegyezett a hétfői 203,50/70 forinttal.
A kereskedők szerint délelőtt aktív volt az üzletmenet, noha ez az árfolyamok mozgásán nem látszott, az euró beszorult 249,80-250,20 forint közé. Délután csökkent a kereskedési kedv, a piacon a 16 órakor kezdődő parlamenti voksolást várják az idei lengyel költségvetésről. Ha a szejm elfogadja a költségvetést, akkor elkerülhető egy előrehozott választás Lengyelországban, s erre a hírre rövidtávon erősödhet a zloty - vélik a piacon. Délután kedvező hangulat előzte meg a voksolást: erősödött a lengyel valuta, lendületbe jött a lengyel tőzsde és lejegyezték a 2016-ban lejáró 3 milliárd eurós lengyel kötvényt is.
A forintnak belső piacbefolyásoló hírek híján egyelőre a zloty, illetve a régió valutáinak mozgása szab irányt.Legrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
Alig egy hét után leváltották a kuvaiti emírt, mert túl öreg
Privátbankár.hu | 2006. január 24. 15:09
Leváltotta a kuvaiti parlament kedden a Szaad sejket, az alig egy hete hivatalban lévő emírt, idős korára és gyenge egészségi állapotára tekintettel - közölték parlamenti források a perzsa-öböli arab államban. A 75 éves Szaad el-Abdullah esz-Szalem asz-Szabah sejket
január 15-én nyilvánították emírnek két évvel idősebb bátyja, Dzsábir sejk halála után. A parlament egyhangúlag, néhány perccel azelőtt szavazta meg elmozdítását, hogy az emír lemondását tartalmazó levél megérkezett a törvényhozáshoz.
Egyelőre nem tudni, hogy helyét Szabah el-Ahmed el-Dzsábir asz-Szabah sejk miniszterelnök veszi-e át, amint arra számítani lehet. A törvény szerint a koronahercegnek kellene az alkotmányosan eltávolított emír helyébe lépnie. Szabah sejket hivatalosan nem nevezték meg a poszt várományosaként, de az elmúlt héten az uralkodócsalád néhány tagja felkérte erre. A parlament elnöke közölte, hogy az új emír megválasztásáig a
kormány látja el az uralkodó feladatait.
Kuvait rákapcsol
Cikkek
Szenzáció a Szépművészeti Múzeumban! Képgaléria
Privátbankár.hu | 2006. január 24. 14:55
Az év egyik múzeumi szenzációjának ígérkező, öt évszázad spanyol remekműveit felvonultató festészeti tárlat nyílik a Szépművészeti Múzeumban
Cikkek
A bosnyák parlament megfúrta a Mol üzletét
Privátbankár.hu | 2006. január 24. 14:25
A bosnyák parlament kedden elutasította a kormánynak azt a korábbi döntését, hogy eladja az Energopetrol olajipari vállalat többségi részesedését a MOL-INA konzorciumnak - idézte a Reuters a FENA hírügynökséget. A parlament alsó háza rendkívüli ülésén hozta meg a döntést azt követően, hogy a képviselők a decemberi rendes ülésen nem
szavaztak a kérdésről.
Ahmet Hadzipasic, a bosnyák-horvát föderáció kormányfője azt mondta, hogy a kormány folytatja a tárgyalásokat az MOL-al és az INA-val, de nem túl optimista. Kijelentette: az Energopetrollal szemben február végén kezdődik a csődeljárás.
A bosnyák kormány tavaly októberben döntött arról, hogy eladja a súlyosan eladósodott Energopetrol 67 százalékát 220 millió bosnyák márkáért( egy dollár=1,616 bosnyák márka). Akkor arról volt szó, hogy az INA és a MOL az elkövetkező három évben 75 millió eurót
fektet be a vállalatba, és kifizeti a cég összesen 30 millió eurós adósságát.
Az eladás után az államnak marad az Energopetrol-részvények 22százaléka, míg 11 százalékos részvénycsomagon kisbefektetők osztoznak.Négy forinttal dárgul a benzin és a gázolajNagy falatra fáj a Mol foga: óriás, vagy nem?
Cikkek
Vízum nélkül Amerikába? Nyugodtan felejtsük el
Privátbankár.hu | 2006. január 24. 14:08
Nem ígérhet az Egyesült Államok semmiféle gyors vízummentességet az Európai Unió új tagjainak - jelentette ki egy amerikai illetékes
Cikkek
Kell a lakótelep! Melyik a legnépszerűbb?
Privátbankár.hu | 2006. január 24. 13:47
A budapestiek szerint szükség volt és jelenleg is szükség van lakótelepekre, hiszen azok nagyon sok ember számára biztosítanak otthont
Cikkek
16 és fél ezer tonna: nagyon megy a magyaroknak az elektronikai hulladékgyűjtés
Privátbankár.hu | 2006. január 24. 13:29
A jogszabályok által előírtnál 65 százalékkal több, 16,5 ezer tonna elektronikai hulladékot gyűjtöttek vissza a kereskedők 2005-ben - ismertette a környezetvédelmi miniszter kedden Budapesten. Persányi Miklós elmondta: az uniós előírások szerint az idén a begyűjtendő elektronikai hulladék mennyiségének el kell érnie a 18 ezer tonnát.
Az elmúlt év tapasztalatai alapján azonban a 2006-os mennyiség elérheti a 30 ezer tonnát - tette hozzá a miniszter az elektronikai hulladékbegyűjtő közhasznú társaságok vezetőinek részvételével tartott sajtótájékoztatón.
Az ország valószínűleg határidő előtt teljesíteni fogja a
2008-ra előírt, lakosonkénti 4 kilogramm e-hulladék visszagyűjtési
uniós kötelezettséget - vélekedett a tárcavezető.
A tárcavezető ismertetése szerint az országban már 4.500
üzletben veszik vissza a régi berendezéseket új vásárlása esetén. A
kereskedőket tavaly augusztus óta jogszabály kötelezi a forgalmazott
termékek visszavételére, és a berendezéseken matrica figyelmezteti a
felhasználót.
A mobiltelefon kivégezheti a zenelejátszókatMától várja vendégeit a Jövő Iskolája
Cikkek
Új javaslat panellakóknak: 700 ezres önrész a banktól
Privátbankár.hu | 2006. január 24. 13:26
Új javaslatot dolgozott ki a panellakások felújítására a Fővárosi Önkormányzat: a konstrukcióban az állam, az önkormányzat, valamint a lakástulajdonos hozzájárulása egyharmados arányban szerepel, de az önerő lakástakarékpénztári, illetve banki forrással kiváltható - jelentette be Bakonyi Tibor a Fővárosi Önkormányzat főpolgármester-helyettese.
Az új konstrukcióval egy átlagos, 53 négyzetméteres panellakás 2,1 millió forintos felújítási költségéből 700 ezer forint lehetne az állami és 700 ezer forint az önkormányzati
hozzájárulás, míg a 700 ezer forintnyi saját erő kiváltására lakástakarékpénztári szerződést köthetne a lakástulajdonos.
Újdonság a konstrukcióban - s erről a Fővárosi Önkormányzat több kereskedelmi bankkal, illetve a Magyar Fejlesztési Bankkal is tárgyal -, hogy a lakástulajdonos 2-3 hónapos megtakarítási időszak után banki hitellel hozzájutna a lakástakarékpénztári szerződés összegéhez, amire egyébként legalább négy évet kellene várnia.
Használt fészket raknak a fiatalokPanelban Kaposvár a követendő példa
Pénzügyi szektor
Fitch: a legmagasabb szintre értékelték a Budapest Bankot
Privátbankár.hu | 2006. január 24. 13:18
2-ről az 1-re: a legmagasabb szintre emelte a Budapest Bank tulajdonosi támogatási osztályzatát kedden a Fitch Ratings
Cikkek
Az uniós pénzügyminiszterek rábólintottak Magyarország ultimátumára
Privátbankár.hu | 2006. január 24. 12:00
Jóváhagyták az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei kedden az Európai Bizottság értékeléseit öt állam, köztük Magyarország euróövezeti felkészülésének programjáról - jelezték diplomáciai forrásból Brüsszelben.
Ez azt is jelenti, hogy a miniszterek egyetértettek azzal, hogy Magyarországnak szeptemberig ki kell egészítenie programját a deficitcélok elérését szolgáló eszközök pontosabb részletezésével. Magyarország mellett Csehország, Szlovákia, Svédország és Dánia konvergenciaprogramjáról van szó. Elfogadták az eurózóna-tag Finnország programját is gazdasági stabilitásának megőrzésére.Elmaradt a nagy uniós letolás, nem politizál az EB
Cikkek
Lidl és társai: egyre több az olcsó bolt és hipermarket
Privátbankár.hu | 2006. január 24. 11:41
Tavaly összesen 48 új diszklont üzlet nyílt; így a diszkont boltok száma országszerte 434-re emelkedett az év végére
Pénzügyi szektor
Pénzügyi kultúra terén alaposan el vagyunk maradva
Privátbankár.hu | 2006. január 24. 11:25
Továbbra is elsősorban személyesen intézzük banki ügyeinket - a lakosság egynegyede készpénzben őrzi összegyűjtött pénzét
Cikkek
Dől a pénz a kínai vállalatokhoz
Privátbankár.hu | 2006. január 24. 10:59
A 169 legnagyobb kínai állami vállalat nyeresége 28 százalékkal 628 milliárd jüanra (78 milliárd dollárra) nőtt tavaly az egy évvel korábbihoz képest. Árbevételük 20 százalékkal 6,7 ezer milliárd jüanra (831 milliárd dollárra) nőtt.
A szóban forgó vállalatok között van például a China National Petroleum Corp., vagy a FAW autóipari csoport. A nyereség növekedése egyebek mellett a nyersanyagárak emelkdésének tudható be, valamint annak, hogy sok állami vállalat - a magángazdaság, s a verseny folyamatos erősödése ellenére - monopol helyzetben van.
Ugyanakkor az állami vállalatok között még sok olyan van, amely tetemes veszteséggel működik, óriási tartozásokat halmozott fel az állammal szemben, és jelentős a túlfoglalkoztatás. A kormány tervbe vette ezeknek a cégeknek a gyökeres átalakítását.
A hatalmas profitról szóló adat leginkább Frei Tamás célközönségének lehet meglepő: azoknak, akik egészen tegnap estig azt hitték, hogy Kínában csak tornacipőárusok és pingpongozók élnek, és a "Kocsivigyázz!!" az egyetlen üzleti szakkifejezés, ami egy kínai szájából elhangozhat.
Vészesen nőnek a kínai devizatartalékok: már 819 milliárd dollárKína lassul, de még így is kenterbe veri EurópátHiába minden: hihetetlen kínai külker-többlet
Cikkek
Autópálya-botrány: újra elítélték a kartellező cégeket
Privátbankár.hu | 2006. január 24. 10:56
A Fővárosi Bíróság nem jogerős ítéletében helybenhagyta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) korábbi, az autópályaépítő-kartell ügyben hozott elmarasztaló határozatát - az ilyen típusú kartell az európai uniós gyakorlat szerint is a legsúlyosabban szankcionálandó esetek közé tartozik
Cikkek
Merre megy a forint? A zloty és a dollár nyomában
Privátbankár.hu | 2006. január 24. 10:25
A forint kedden árnyalatnyival gyengébben nyitott a bankközi devizapiacon, az eurót 250,10/20 forinton jegyezték, 25 fillérrel erősebben a hétfői 249,85/95 forintnál. A forint 9 bázisponttal 11,41 százalékra gyengült a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. A dollár továbbra is gyenge maradt, a reggel jegyzett 203,40/55 forintos árfolyam alig különbözött a hétfői 203,50/70 forinttól. A kereskedők szerint aktívan indult a nap, az első félórában 249,80-250,20 forint között jegyezték az eurót.
Üzletkötők szerint a forint kedden is elsősorban a zloty és a dollár mozgását fogja követni. A lengyel parlament ma szavaz a költségvetésről, ezen kívül egy lengyel eurókötvény kibocsátására is kedden kerül sor 3 milliárd euró névértéken. Az amerikai jegybank szerepét betöltő FED január 31-én esedékes kamatdöntő üléséhez közeledve a kamatemelés csökkenő esélyeit latolgatják a piacon.
A bankok ma döntenek arról, hogy a szerdán lejáró 485,5 milliárd forintnyi kéthetes betéthez képest mennyit kötnek le újra. Az overnight kamat 15 bázisponttal 5,25 százalékra, a tomnext kamat pedig 30 bázisponttal 5,80 százalékra nőtt. A tomnext kamat már jelzi, hogy a likviditás szűkülésével számolnak a piacon, egyes vélemények szerint mintegy 600 milliárd forintnyi betét elhelyezése várható az MNB-ben. A bankok betétállománya jelenleg 1.172,5 milliárd forintra rúg. Legrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
Meglepően sok új Vodafone-os ügyfél
Privátbankár.hu | 2006. január 24. 09:05
A brit Vodafone mobilszolgáltató a vártnál nagyobb mértékben növelte ügyfeleinek számát üzleti évének utolsó negyedében: tisztán 7,1 millió ügyfelet szerzett szerves alapon (a vállalatfelvásárlásokból származó növekményt nem számítva). Elemzők 5,4-6,3 milliós
növekedést vártak. Az árbevételét tekintve világelső távközlési cégnek világszerte 179,3 millió ügyfele van.
A társaság megerősítette a márciussal záródó folyó üzleti évre és a következőre vonatkozó előrejelzését. Mindamellett a fontosabb piacokon - Németországban, Japánban, Olaszországban - érezhető a verseny éleződése.
A csoport az első fél évben 6,71 milliárd fontra növelte adózás előtti (EBITDA) eredményét a múlt évi azonos időszakának 6,62 milliárd fontos eredményéről. Az árbevétel 18,25 milliárd fontra nőtt az előző évi 16,74 milliárdról.
A Vodafone november végén megerősítette az egész évi eredmény növelésére vonatkozó 6-9 százalék közötti előrejelzését, ugyanakkor 2007-re már óvatosabb növekedési prognózist vázolt. Eszerint a 2006 évihez képest - a Japánon kívüli piacokon - csökkenni fog a mobilszolgáltatási bevételek és az EBITDA- profitráta növekedése.Csökkent a Manchester United profitja Tovább szipkázza az ügyfeleket a Vodafone
Cikkek
A mi gázunkkal fűtenek az ukránok?
Privátbankár.hu | 2006. január 24. 09:03
Az Oroszország után Ukrajnára telepedő szibériai fagyok újra kiélezték a gázvitát - Kijev folytatta fegyelmezetlen viselkedését?
Cikkek
Élre áll a Richter és a Mol - lemarad az OTP?
Privátbankár.hu | 2006. január 24. 08:48
Erősödést várnak kedden a budapesti részvénypiacon az MTI által megkérdezett
tőzsdei szakértők. Pletser Tamás, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője emelkedésre számít, amit a nemzetközi piacok előző napi jó szereplésével indokolt. Várakozása szerint ennek hatására kis mértékben javulhat a BUX index.
Benyes Attila, a Quaestor Befektetési Rt. üzletkötője szintén úgy véli, hogy az amerikai kereskedés hatása érvényesülhet a magyar piacon is. A budapesti tőzsdén a hétfői kereskedés végén erős vásárlások indultak, ami Benyes Attila szerint kedden is
folytatódhat.
Az erősödést a kereskedő szerint elsősorban a Richter és a Mol vezetheti, az OTP viszont "lemaradó" lehet. A kisebb papírok közül a BorsodChemtől és a Fotextől vár jó teljesítményt.
Olcsó olaj és gyenge tegnapi teljesítmény mozgatja a brókereket Egy nap alatt megfelezhette pénzét a BÉT-en...
Cikkek
Gyurcsány a Fidesz-javaslatokról: agyrém
Privátbankár.hu | 2006. január 24. 08:43
A határtalan köztehercsökkentésre és a százmilliárdos kiadásokra tett javaslatok elkoptatják a politikusok maradék hitelét - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a TV2 Mokka című műsorában kedden. Gyurcsány Ferenc a Fidesz tb-járulék-csökkentésre, 14. havinyugdíjra, bizonyos korcsoportok esetében egyes gyógyszerek ingyenességére vonatkozó javaslatát "agyrémnek" nevezte.Igen. Megcsinálták. Álhirdetések a Fidesz honlapjánKomoly vitákat gerjesztettek Orbán ötleteiGyurcsány: tíz különbség az MSZP és a Fidesz között
Cikkek
Olcsó olaj és gyenge tegnapi teljesítmény mozgatja a brókereket
Privátbankár.hu | 2006. január 24. 08:41
Londoni értékforgalmazók szerint az európai részvénypiacokon vegyesen kezdhetnek a tegnapi gyenge Wall Street- teljesítmény után. A dollár négyhavi mélypontja közelébe jutott, a nyersolajárak pedig a hordónkénti 68 dolláros szint alá süllyedtek.
Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 és a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 egyaránt 18 pont körüli csökkenés, illetve 2 pontos emelkedés sávjában mozoghat. Egy nap alatt megfelezhette pénzét a BÉT-en...
Friss
Részvény / Deviza / Áru
New Yorkot is elbizonytalanította Donald Trump
Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
20 perce
Vállalat
Az ANY 40 százalékkal növelte nyereségét az első félévben
A nettő eredmény 5,33 milliárd forintra nőtt.
12 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Hatalmas eladósodás kezdődött a világban, ami az arany árát megállíthatatlanul hajtja felfelé
05:05
-
Minden ötödik magyar munkavállalónak nincs helyettesítője
16:04
-
Hamis adatok jelentek meg arról, hogy hány nyugdíjas dolgozik Magyarországon?
15:03
-
Mélyponton Trump népszerűsége
14:02
-
Új lehetőség a társasházak felújítására
13:01
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Az ünnepnapra visszatér a kánikula
06:20
-
Vita robbant ki a holtan talált terepfutó keresése körül
18:01
-
Elvitte a talált pénztárcát
14:31
-
Trump–Zelenszkij: fordulat Washingtonban, küszöbön az ukrán-orosz találkozó?
12:17
-
Parkolás Egerben – a mindenkit felbosszantó tervek után tovább konzultálna az önkormányzat
10:51
legolvasottabb
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
-
Van egy kis baj, ha most venne eurót
2025. augusztus 11. 18:30
top 24
-
Eljött a várva várt fordulat a Vodafone-nál?
2025. augusztus 19. 14:31
-
Budapest a világ figyelmének középpontjába kerülhet – Magyar Péter is ezt kérte
2025. augusztus 19. 16:31
-
Hosszú idő után lehet őszintébb Orbán Viktor mosolya
2025. augusztus 20. 06:11
-
Rémisztő mértékben emelkedik az államadósság
2025. augusztus 19. 14:50
-
Trump parancsára az atombombát az amerikai katonák többsége ledobná
2025. augusztus 19. 10:20
