Hírek
Cikkek
Több mint négyszeres jegyzés a kincstárjegy aukción
Privátbankár.hu | 2006. november 20. 13:25
A hathetes hátralévő futamidejű likviditási diszkont-kincstárjegy hétfői aukcióján a felajánlott 30 milliárd forintos mennyiségre 125 milliárd forintnyi ajánlat érkezett, az Államadósság Kezelő Központ a nagy kereslet ellenére nem emelte meg a 30 milliárd forintos értékesítési keretet.
Az ÁKK tájékoztatása szerint az aukción 8,14 százalékos átlaghozam alakult ki, ami 1 bázisponttal alacsonyabb a három hónapos diszkont kincstárjegy pénteki másodpiaci
referenciahozamánál, a november 6-i legutóbbi aukció átlaghozamánál viszont 6 bázisponttal magasabb. Az elfogadott legalacsonyabb hozam 7,98 százalék, a legmagasabb 8,20 százalék volt.
Állampapírpiaci szakértők szerint az aukción kialakult hozamszint lényegében megfelel a piac mostani elvárásainak.
Az állampapírok másodpiacán délelőtt alacsony forgalomról számoltak be, amit az MNB Monetáris Tanácsának kamatdöntésére való várakozás indokol. Az esetleges 25 bázispontos kamatemelésre számítva 3-4 bázisponttal emelkedtek a hozamszintek az összes lejáraton.
A bankközi devizapiacon viszont gyengült a forint az euróval szemben, amit részben indokol a régió valutáinak gyengülése, de vannak akik a gyengülésben a kamatemelés elmaradásához fűződő kalkulációkat látják. Délben az eurót 258,80/85 forinton jegyezték,
míg reggel 258,00/15 forinton, pénteken pedig 257,50/70 forinton állt a kurzus.
Állampapír referenciahozamok, indexek
Cikkek
Zártkörűvé alakul a Démász
Privátbankár.hu | 2006. november 20. 13:24
A Dél-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (Démász) december 22-én rendkívüli közgyűlést tart, amelyen a társaság zártkörűvé alakulásáról döntenek.
November 13-án lezárult a Démász részvényeire tett nyilvános vételi ajánlat, amellyel a fő tulajdonos, a francia Electricité de France International (EDFI) 60,91 százalékról 95,06 százalékra növelte részesedését.
A Démász tulajdonosok összesen 1.264.461 részvényt ajánlottak fel, így a tranzakció értéke 25,3 milliárd forint.
Az EDF International augusztus 28-án tett nyilvános vételi ajánlatot a Démász valamennyi részvényére 20.000 forintos árfolyamon, egyidejűleg kérelmezte a Budapesti Értéktőzsdétől a Démász részvények kivezetését. A tőzsdei kivezetés várhatóan decemberben megtörténik.
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Románia beelőzne
Privátbankár.hu | 2006. november 20. 13:21
Romániában az egy főre jutó hazai össztermék a következő öt évben meghaladhatja a magyarországit, vélekedik a Román Nemzeti Bank vezető közgazdásza
Cikkek
A KGB gyilkoltatta meg Kennedy-t?
Privátbankár.hu | 2006. november 20. 13:12
A KGB titkos ügynökeként gyilkolta meg 1963-ban John Fitzgerald Kennedy egykori amerikai elnököt Lee Harvey Oswald - állítja a román Securitate volt főnöke
Cikkek
Energetikai tanúsítvány - 10 ezerért
Privátbankár.hu | 2006. november 20. 13:03
Új épületeknél jövő évtől kötelezően energetikai tanúsítványt kell kiállítani, amelyek megszerzése 10 ezer forintos nagyságrendű költséggel jár majd - mondta Datzi Diána, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium ügyintézője az országgyűlés
környezetvédelmi bizottságának hétfői ülésén Budapesten.
Az épületek, lakások hőtérképét tartalmazó, illetve az energiahatékonyság fokozására ajánlást adó tanúsítvány a tárca szándéka szerint 10 év alatt fokozatosan a régi házakra is kiterjed. Az ügyintéző megjegyezte, hogy a kötelezettség alól kivételt jelentenek majd egyebek között a mezőgazdasági épületek, és az évente négy hónapnál kevesebb ideig használt épületek.
Gázármatek: az APEH ellenőrzi a számítást
Cikkek
Az üzletek 80 százaléka szabálytalan
Privátbankár.hu | 2006. november 20. 12:59
Az ellenőrzött üzletek 80 százalékában találtak valamilyen szabálytalanságot a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szakemberei az édességek és a tejtermékek jelölésében. Az FvF hétfői közleménye szerint az ellenőrzés során a területi felügyelők összesen 311 egységet ellenőriztek, amelyből 250-ben tártak fel valamilyen szabálytalanságot. Az ellenőrök 3 millió darab terméket ellenőriztek, a tejipari és édesipari
termékkör 36.839 fajta termékét. Mindkét termékcsoportnál vezető helyet foglaltak el
minőségmegőrzési idő feltüntetésével kapcsolatos pontatlanságok, szabálytalanságok.
Élelmiszer kommandó: bármikor lecsaphatnak
Cikkek
Húszan már haza is jöttek Svédországból
Privátbankár.hu | 2006. november 20. 12:51
Eddig mintegy 20 magyar roma tért vissza Magyarországra Svédországból, ahová az elmúlt hetekben több mint 230-an érkeztek politikai menedékjogot kérni - értesült hétfőn az MTI a malmői bevándorlási hivataltól.
Karima Abouhgabal elmondta: a héten várhatóan újabb magyarok kényszerülhetnek arra, hogy menedékjogi kérelmük elutasítása miatt visszatérjenek hazájukba. Számszerű becslésbe nem kívánt bocsátkozni.
A repülőjegyet mi fizetjük minden olyan esetben, amikor a családoknak nem áll módjában azt finanszírozni - mondta Karima Abouhgabal, és kérdésre megjegyezte: nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy amennyiben valaki másik országba kívánna utazni, teljesítsék a kérelmét. Bár ennek több összetevője van - tette hozzá, részletek említése nélkül.
Mindezidáig több mint 230 magyar menedékjogi kérelem érkezett a svéd hatósághoz, legnagyobb valószínűséggel mindegyiket el fogjuk utasítani - közölte az MTI-vel a Bevándorlási Hivatal országos központi irodájának munkatársa, Bierit Olsson.
Nem kaptak pénzt a romák Svédországban
Cikkek
E-hulladék kezelő Debrecenben
Privátbankár.hu | 2006. november 20. 12:28
Elektronikai hulladékbontó üzemet adtak át hétfőn Debrecenben az A.K.S.D. Kft. Regionális Hulladékkezelő Központjában. Az észak-alföldi régióban egyedülállónak tekinthető beruházás évente 2.000 tonna e-hulladék kezelését teszi lehetővé - mondta el az átadáskor Gosztola Ferenc kereskedelmi és marketingigazgató. Emlékeztetett rá, hogy Magyarországon jelenleg évente mintegy 130 ezer tonna elektronikai hulladék keletkezik. Elmondta azt is: Magyarország vállalta, hogy az e-hulladékok hasznosítási és újrafeldolgozási arányát 2007 végére a jelenlegi 18 százalékról 60 százalékra emeli.
A debreceni beruházáshoz a Hajdú-Bihar Megyei Munkaügyi Központ munkahelyteremtő pályázat keretében 6 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott. A 24 millió forint összberuházással elkészült elektronikai hulladékbontó üzemben hat új munkahely létesült.
Telekom hírek, trendek
Cikkek
Ezer forint felett vette saját részvényeit a Synergon
Privátbankár.hu | 2006. november 20. 11:24
A Synergon Informatika Nyrt. 133.900 darab saját kibocsátású részvényt vásárolt 1.090 forintos átlagárfolyamon a Budapesti Értéktőzsdén november 14. és november 16. között - közölte a cég a tőzsde honlapján hétfőn. Az ügyletben a Cashline Értékpapír Zrt. működött közre. A Synergon november 17-én 398.900 darab sajátrészvénnyel rendelkezett.
A Mol és a gyógyszergyártók lehetnek a főszerepben
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Bankszektor 2006 konferencia
Privátbankár.hu | 2006. november 20. 10:34
A konferencia a hazai bankszektor aktuális kérdéseit öleli fel a stratégiai vonatkozásoktól kezdve az operatív témakörökig a legjelentősebb bankok szakembereinek előadásában (x)
Befektetés
A NASDAQ tovább veszi a londoni tőzsdét
Privátbankár.hu | 2006. november 20. 10:21
A New York-i NASDAQ 12,43 fontos (kb. 4700 forintos) ajánlatot tett a londoni értéktőzsdetársaság, még nem nála lévő, több mint 70 százalékának felvásárlására.
Cikkek
Délután megmozgathatják a forintot
Privátbankár.hu | 2006. november 20. 09:50
Kissé gyengült a forint a bankközi devizapiacon, az eurót kilenc óra tájban 258,00/15 forinton jegyezték, szemben a pénteki 257,50/70 forinttal.
A dollárhoz képest kisebb mértékben változott a forint jegyzése: reggel 201,00/20 forinton állt, szemben a pénteki 201,40/50 forintos kurzussal.
A Monetáris Tanács délutáni kamatdöntő ülése előtt valószínűleg a kivárás jellemzi majd a kereskedést. A piaci várakozások 25 bázispontos kamatemelésről, illetve változatlan kamatszintről szólnak. A piacon úgy vélik, hogy a forint erősödése enyhíti az inflációs nyomást, ezért most már nemcsak a kamatemelés az egyetlen opció a grémium számára.
A jegybank inflációs jelentése a kamatdöntéssel együtt jelenik meg, ami a piac számára impulzusokat adhat a kamatszint további alakulásának tekintetében.
A Gazdasági Rádióban ma a 18:00-tól a Nap Vendége Hamecz István, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója, akit Emőd Pál kérdez az inflációs jelentésről.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
A Mol és a gyógyszergyártók lehetnek a főszerepben
Privátbankár.hu | 2006. november 20. 09:19
A BUX 1 pontos csökkenéssel, 23052 ponton kezdte a hetet, a pénteki záró értékhez képest ez gyakorlatilag stagnálás, a kereskedés első negyven percében 100 pontot izmosodott a BUX.
Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője összességében mérsékelt elmozdulást vár a piacon, ezen belül az egyes részvények árfolyamát megmozgathatják a vállalati hírek.
Kiemelte a gyógyszergazdaságossági törvény hétfői parlamenti végszavazását, amely meghatározza a gyógyszergyártókat érintő befizetéseket a következő évekre. A szakértő szerint ez jelentős hatással lehet a tőzsdei gyógyszercégek árfolyamára is.
A nap várható eseményei közül megemlítette még, hogy a Mol állami kézben lévő részvénycsomagjának értékesítéséről tartanak sajtótájékoztatót, amelyen fontos részletek derülhetnek ki.
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Tovább lassul az építőipar
Privátbankár.hu | 2006. november 20. 09:05
Az építőipari termelés szeptemberben kiigazítatlan adatok szerint 4,8 százalékkal, munkanaptényezővel kiigazítva 3,7 százalékkal maradt el az előző évi magas bázistól, az év első kilenc hónapjában a termelés 2,1 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Szeptemberben a termelés szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva 2,7 százalékkal volt magasabb az előző havinál. Augusztusban a kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel kiigazítva is 3,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
Építőipar: várt visszaesés, de a neheze még csak most jöhet
Cikkek
Listák listája
Privátbankár.hu | 2006. november 20. 09:03
Utálom a listákat. Ha belegondolok, mindig is voltak listák az életemben, és ritkán okoztak túl nagy örömet...Márványi Péter jegyzete
Cikkek
Fémes hangok: összeáll a rezes banda
Privátbankár.hu | 2006. november 20. 08:09
Folytatódik a bányatársaságok egyesülése világszerte: a világ legnagyobb, tőzsdén jegyzett rézbányavállalata mellett acélipari óriásüzletre is készülnek.
Cikkek
Elérhető közelségben Oroszország WTO-tagsága
Privátbankár.hu | 2006. november 20. 07:44
Egyre kevesebb a kérdőjel, 12 év után tagságot szerezhet az ENSZ Kereskedelmi Világszervezetében Oroszország
Cikkek
Fitch: egyre bizonytalanabb a magyar helyzet
Privátbankár.hu | 2006. november 20. 07:21
Hamarosan tovább ronthatja Magyarország hitelkockázati besorolását a Fitch nemzetközi hitelminősítő cég utalt rá Edward Parker, a társaság elemzője a Bloombergnek adott interjúban, amit a Világgazdaság idéz. A Fitch szeptemberben már negatívra rontotta a kilátásokat, jelezve, hogy amenynyiben nem történnek változások, tovább rosszabbodhat az ország minősítése. Parker szerint azóta a leminősítés irányába mutató kockázatok csak fokozódtak, ugyanis a miniszterelnök tekintélyén esett csorba miatt kétségessé vált, vajon végig tudja-e vinni a tervezett megszorításokat.
November elején a Fitch jelentése még arróül szólt, hogy Magyarországnak várhatóan jórészt sikerül teljesítenie a költségvetési célokat a következő két évben, bár már akkor is hangsúlyozták, hogy az előrejelzés kockázatai is nagyok...Részletek
A múlt héten egyébként Magyarországon tartózkodott a Moody's küldöttsége, a hírek szerint ez a hitelminősítő is rontani készül Magyarország adósságbesorolásán...Részletek
Cikkek
Bekeményített a buszsofőr
Privátbankár.hu | 2006. november 20. 06:56
Graffitit fújt az egyik 7-es busz ülésére egy húsz év körüli fiatal Budapesten, a Bosnyák téri végállomáson vasárnap. A sofőr vette észre, hogy a fiatal graffitizik és a rendőrök kiérkezéséig a buszon tartotta. A BKV rongálás miatt feljelentést tett, a fiatalt őrizetbe vették.
Két busz és egy Combino rongálódott meg
Közpénzosztás: tarol a BKV
Cikkek
Gázármatek: az APEH ellenőrzi a számítást
Privátbankár.hu | 2006. november 20. 06:54
Kérdőív alapján állapítja majd meg a kormány azt, hogy ki kaphat gázártámogatást, a nyilatkozathoz a kérdőívet a Magyar Államkincstár küldi majd ki. A rászorultságot, illetve a nyomtatványon közölt jövedelmet nem kell külön jövedelemigazolással alátámasztani, ám annak valóságtartalmát az APEH ellenőrizheti.
Cikkek
Aranyat bányászna? Tárt karokkal várják Kínában
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 18:37
A kínai aranybányászok szövetségének elnöke szívesen venné a külföldi bányatársaságok belépését a kínai aranybányászatba, részvételüket a kínai aranybányászati ágazat átalakításában. A külföldi befektetés a technológia átadását és a fejlesztés előmozdítását is szolgálná. A kínai aranybányászatban kialakultak a nagy helyi szereplők, ezek megfelelő átalakulása is lezajlott. Ennek köszönhetően javult az ipar versenyképessége, kialakult a rendezett és rendszeres kitermelési tevékenység. Ez pedig lehetővé teszi, hogy a különböző befektetési források számára is vonzó legyen az ágazat.
Azzal együtt, hogy a Platts szaklap szerint 1200 aranybányája van Kínának, ám ebből a nagyobb rész, 739 bánya gyakorlatilag kisüzemi módszerrel termel. Ezek fejlesztés, modern technológia híján már-már gátjává váltak a kínai aranyipar fejlődésének.
Aranyláz Kínában
Cikkek
Életmentő beavatkozás, vagy halálos ítélet?
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 18:15
Mintegy 12 ezer kórházi ágy megszüntetését, vagy átalakítását írja elő a kórházfejlesztési törvény, amelyet pénteken nyújtott be a kormány
Cikkek
Ukrajna az Unióba vágyakozik
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 17:44
Az ukrán külügyminiszter várakozásai szerint Ukrajna akár tíz éven belül uniós tag lehet. Borisz Taraszjuk szerint - aki portugáliai látogatásán a portugál Lusa hírügynökségnek nyilatkozott erről - Ukrajna nyugati része földrajzilag is Európa közepéhez tartozik. Úgy véli, hogy a szomszédok tapasztalataiból kiindulva Ukrajna tíz éven belül tag lehet.
Az Európai Bizottság elnöke azonban korábban úgy nyilatkozott, hogy - Románia és Bulgária tervezett jövő januári csatlakozása után - nem kellene több bővítés, mielőtt az unió végre nem hajtja intézményi reformját. Az ukrán elnök 2008-ban már szerette volna megkezdeni a csatlakozási tárgyalásokat, ezt azonban José Manuel Barroso egy múlt havi nyilatkozatával egyelőre elhárította.
Azonosan látják az unió jövőjét a magyarok és németek
A Bizottság szerint tartani kell az EU bővítési menetrendjét
Cikkek
Alapos mínusszal zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 17:11
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 393,49 pontos, 1,68 százalékos csökkenéssel, 23.053,79 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 23,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 18,15 ponttal, 0,75 százalékkal 2.388,32 pontra csökkent.
A közepesnek mondható forgalom három nagy papírra, az OTP-re, a Molra és a Magyar Telekomra koncentrálódott - mondta Keresztesi Andrea a KBC Securities vezető üzletkötője. A Magyar Telekom pénteken közzétett közgyűlései meghívója - amelynek napirendjére tűzték a 2005. évi beszámoló és az osztalékfizetési javaslat elfogadását - megmozgatta a papír piacát, először pozitív irányba. A piacot azonban egy nagy eladó uralta, ami elbizonytalanította a befektetőket, ez okozta az árfolyam esését - vélekedett a szakértő.
A legnagyobb forgalma az OTP-nek volt, a bankrészvénynek egyben a legkiegyensúlyozottabb volt a piaca, így az átlagnál kevésbé gyengült. A Mol az olajár csökkenésének esett áldozatul - fejtette ki a kereskedő.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
55 dollár alá zuhant az olajár
Oroszoké lesz a Magyar Telekom?
Járai és a forint keresztülhúzták a számításokat
Cikkek
Kemény évek jönnek: szegényebbek leszünk
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 16:57
Kemény évek elé néznek a Magyarországon működő külföldi vállalatok - vélekedett Daniel Thorniley, az Economist Intelligence Unit vállalati hálózatának alelnöke
Cikkek
Megmentik a barcsi tejüzemet
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 16:43
Megmentik a tulajdonosok a felszámolástól a barcsi tejüzemet, amely mára egymilliárd forintos adósságállományt halmozott fel. A 16 évvel ezelőtt alapított Dráva-Tej Kft. fő tulajdonosa az ugyancsak barcsi Dráva-Coop Mezőgazdasági Zrt, amelynek több mint 300 millió forinttal adós a társaság. Mivel a zrt.-nél nemrég tulajdonosváltás történt, s az új tulajdonosok nem hajlandók tovább fenntartani ezt az állapotot, a napokban elkezdték a cég átvilágítását.
Németh Márta, a Dráva-Tej Kft. napokban kinevezett ügyvezető igazgatója az MTI-t pénteken arról tájékoztatta, hogy a tulajdonosok első lépésként 20 millió forint - ez a kft. 200 millió forintos törzstőkéjének 10 százaléka - pótbefizetésről döntöttek, amelyből kifizetik a beszállítók egy részét. Az is eldőlt, hogy tejüzemet, ahol jelenleg 130-an dolgoznak, nem zárják be, átszervezésre, új üzletpolitikára azonban mindenképpen szükség lesz. Az ügyvezető közlése szerint december elején - miután befejezték az átvilágítást, s pontos képet kapnak a társaság helyzetéről - ismertetik a tulajdonosokkal a jövőre vonatkozó tervet.
A Dráva-Tej Kft. vezetése az idén júniusban még arról számolt be, hogy 2006-ra 2 milliárd forintos árbevételre és 28 millió forint nyereségre számít. Tavaly a cég veszteséges volt. Annyi bizonyos, hogy a Dráva-Tej Kft. válságos helyzetét nem a termékeinek rossz minőségére okozta, ezekre ugyanis nem lehet panasz. Összesen 35 féle terméket készítenek, közülük 14 elnyerte a kiváló magyar élelmiszer címet. A társaság évente 18 millió liter tejet dolgoz fel.
Egyre többen keresik a bioélelmiszereket
Döbbenten áll a világ a kefír előtt: alkoholos tej
Savanyú a magyar tejesgazdák élete
Cikkek
Nem kaptak pénzt a romák Svédországban
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 16:32
A budapesti svéd nagykövetség másodtitkára, Johan Berglund pénteken cáfolta és teljesen hamisnak minősítette azokat a híreszteléseket, melyek szerint a svéd hatóságok a Svédországban menedékjog iránt folyamodó személyeknek különböző pénzbeli juttatásokat biztosítanának.
Egy bátaszéki család a napokban hazajött Svédországból egy temetésre, és a családfő elmesélte, hogy a svéd hatóságok a jövő hét közepén-végén bírálják el menedékkérelmüket. Állítása szerint a malmői bevándorlási hivatalban - tolmács közvetítésével - azt közölték velük, hogy azonnal 3 ezer koronát kapnak, 3 napig szállodában helyezték el őket, ezalatt naponta és fejenként ezer koronát kaptak szállodára. Három nap múlva Malmőtől 200 kilométerre egy házat kaptak, ahol megvárhatják a döntést. Azt is közölték velük, hogy kedvező elbírálás esetén a svéd államtól a ruházkodásra és a lakásfenntartásra kapnak támogatást, s ha sikerül elhelyezkedniük, akkor 30 ezer koronát kapnak.
Johan Berglund másodtitkár az MTI érdeklődésére közölte, hogy a menedékjog iránt folyamodók mindössze napi 70 svéd koronát (kb. 2 ezer forintot) kaphatnak ellátásra, de kizárólag abban az esetben, ha a létfenntartásra semmilyen pénzük nincs. És ezt az összeget is csak az elbírálási folyamat idejére folyósítják nekik.
Arra a kérdésre, hogy a kérelem pozitív elbírálása esetén a menedékkérők további juttatásokban részesülnek-e, a másodtitkár először is leszögezte, hogy európai uniós állampolgároknak semmilyen esélyük sincs arra, hogy menedékjogot kapjanak Svédországban. Hozzáfűzte, hogy egyébként semmilyen tudomása nincs semmiféle juttatásról és kedvezményről a menedékjog iránti kérelem pozitív elbírálása esetén, ezért az erre vonatkozó híreszteléseket nem tudja kommentálni.
Csodavárók és a biztonságát féltő Svédország
A magyarok nem kapnak svéd menedéket
Menekültcélpont lett Svédország: újabb emberek indultak
122 magyar kért politikai menedékjogot Svédországban
Cikkek
Gáz- és távhő: melegünk lesz a számlától
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 16:22
A kormány elfogadta a gáz- és távhőtámogatás új rendszerét, amely 2007. január 1-jén lép hatályba - 100 milliárdba kerül a támogatás az államnak
Cikkek
Gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 16:09
Gyengült a forint pénteken a bankközi devizapiacon, az eurót délután fél négy tájban 257,50/70 forinton jegyezték, szemben a csütörtök délutáni 256,60/70 forintos árfolyammal. A forint délután 8,77 százalékon állt a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán, 35 bázisponttal gyengébben az előző nap délutáni helyzeténél. Az euró árfolyama a kereskedők szerint 257,50 forinton stabilizálódni látszott, a jegyzések napközben nem nagyon tértek el ettől az értéktől, 257,20 és 257,80 forint között változtak.
A Monetáris Tanács hétfői kamatdöntő ülése előtt csekély volt az érdeklődés a devizapiacon. A piaci várakozások a 25 bázispontos kamatemeléstől a kamatszint változatlanul hagyása felé tolódtak el. Ebben a véleményben az elemzők szerint szerepe volt Járai Zsigmond MNB-elnök előző napi nyilatkozatának. A jegybankelnök Frankfurtban egy pénzügyi konferencián azt mondta, hogy a forint erősödése enyhíti az inflációs nyomást, ezért a monetáris politika alakításának feltételei az infláció szempontjából valamivel kedvezőbbek, mint pár hónapja. "Így nem mondhatom, hogy a kamatemelés az egyetlen opció" - tette hozzá Járai.
A dollárt délután 201,40/50 forinton jegyezték, míg csütörtök délután 200,30 forint körüli árfolyamon kereskedtek vele.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Járai és a forint keresztülhúzták a számításokat
Számolt az OTP is: rohanunk hitelért
Cikkek
Számolt az OTP is: rohanunk hitelért
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 15:28
Jövőre 2,5 százalékra lassul a gazdasági növekedés az OTP Bank szerint - a megszorítások miatt méginkább hitelből finanszírozzuk vásárlásainkat
Cikkek
Dacia és Renault: csak ez kell a románoknak
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 15:17
Az idei első tíz hónapban 17,8 százalékkal nőttek a romániai autóeladások, 210 ezerre, a tavalyi első tíz hónaphoz viszonyítva, amikor 178 ezer járművet értékesítettek. A román autógyártók és importőrök szövetsége (APIA) szerint a legkeresettebb hazai modell a Dacia Loganja, míg a Renault Clio a külföldi autók kategóriájában vezet. A Dacia 90 796 autót adott el az időszakban.
A vezető importőrök véleménye szerint az eladások növekedése elsősorban a nemzeti elosztóhálózat fejlődését tükrözi. Tavaly a vezető külföldi márka, a Renault 8,6 százalékos piaci részesedést ért el, és szintén Clio modellje fogyott a leginkább.
Tizenegy új Mol töltőállomás Romániában
Magyar-román: kormányülés balhés hátországokkal
Leleplező riport: Londonban is "moszkvatereznek"
Cikkek
Nagyon megy a luxus
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 15:13
A luxusmárkák iránti kereslet növekedésének köszönhetően versenytársaihoz hasonlóan a svájci Richemont nyeresége is jelentősen nőtt az elmúlt fél évben. Az egyebek mellett a Cartier órákat, az Alfred Dunhill férfi ruházati cikkeket, valamint a Van Cleef and Arpels ékszereket forgalmazó cég adózott eredménye 22 százalékkal 645 millió euróra nőtt a szeptemberrel végződött fél évben az egy évvel korábbi 529 millióról. Az árbevétel 16 százalékkal 2,3 milliárd euróra emelkedett. Az idei év egészében a tavalyit jóval meghaladó eredményekre számít a cég.
A többi luxuscéghez hasonlóan a Richemont is főként az ázsiai újgazdagoknak köszönheti jólétét: Kínában például több mint 60 százalékkal nőttek eladásai az egy évvel korábbihoz képest. A világ vezető luxuscikkgyártója, a francia Louis Vuitton Moet Hennessy is hasonlóan jó üzletmenetről számolt be a múlt hónapban, a csoport 11 százalékkal növelte forgalmát az idei első kilenc hónapban, 10,626 milliárd euróra.
Az új esküvői torta-divat - gyémántokkal kirakva
Cikkek
Hatalmas botrány a Siemensnél: pénz a zsebbe
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 15:04
Ügyészségi források szerint a gyanúsítottak jelentős összegeket használtak arra, hogy potenciális megrendelőknek megvesztegetési pénzeket fizessenek ki
Cikkek
Jó üzlet a bevásárlóközpont
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 15:00
Az európai bevásárlóközpontok továbbra is számos befektető célpontjául szolgálnak és az is világos, hogy a kereslet jelentősen meghaladja a kínálatot
Cikkek
55 dollár alá zuhant az olajár
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 14:53
Pénteken kora délután az amerikai könnyűolaj (WestTexas Intermediate, WTI) határidős ára az elektronikus kereskedésben hordónként 55 dollár alá esett. Ezzel újabb mélységi csúcsot ért el tavaly júniusa, az áremelkedési szakasz kezdete előtti időszak óta. A jelentések szerint a meteorológiai kilátások, a szokásosnál enyhébb tél mozgatja ez idő szerint az olajpiacot, miután csütörtökön az amerikai tartalékadatoktól már nagyot zuhantak az árak.
Pénteken a WTI-vel decemberre 54,95 dolláron is kereskedtek.
Péntek reggel viszont az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta hordónként még 58,79 dollár volt a legközelebbi határidőre, januári szállításra az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében, 25 centtel drágább a csütörtöki zárónál.
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta pénteken kifutó legközelebbi, decemberi jegyzése csütörtökön 2,50 dollár csökkenéssel 56,26 dolláron zárt, 2005. november 18-ika óta legalacsonyabb szinten fejezte be a napot. Csütörtökön napi csúcsa 59,32 dollár volt.
Erősebb Segio, hidegrekord és heves zivatarok
Cikkek
Székházostrom, ahogy a rendőrök látták
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 14:45
A BRFK határidőre elkészítette kiegészítését az MTV-székházánál történtekről szóló jelentéshez és azt elküldte az ORFK-ra - mondta el az MTI érdeklődésére a BRFK helyettes szóvivője. Tafferner Éva a kiegészítés tartalmáról nem nyilatkozott.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetői három napot kaptak arra, hogy kiegészítsék a szeptember 17. és szeptember 19. között a Kossuth téren és a Magyar Televízió székházánál történt rendőri intézkedések teljes körű kivizsgálásáról szóló jelentést - erről az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium kedden tájékoztatta az MTI-t.
A tárca közleménye szerint a jelentést készítő bizottság "áttekintette a rendőri intézkedésben részt vett valamennyi szerv és személy tevékenységét, a demonstrációra való felkészülést, a biztosítás és az egyéb rendőri intézkedések előkészítését, szervezését, végrehajtását, koordinálását és dokumentálását, a hatályos jogszabályok alkalmazását". Kondorosi Ferenc, a tárca államtitkára csütörtökön az MTI-vel azt közölte: a jelentést várhatóan a jövő hét elején hozzák nyilvánosságra. Arról, hogy annak teljes tartalmát vagy csak részleteit közlik, az országos rendőrfőkapitány dönthet.
Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője elmondta: a jelentés mellékletei minősített adatokat, vagyis szolgálati titkot is tartalmaznak. Közölte: a rendőrség azt fogja javasolni, hogy oldják fel a titkosítást azért, hogy a jelentés teljes tartalmát nyilvánosságra hozhassák.
Csapdában Orbánék: leütött Fideszes labdák
Székház-ostrom: megvannak a felelősök?
Nyilvánosságra hozott felvételek október 23-áról
Cikkek
A németeknél olcsóbb lesz a gáz
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 14:12
A német E.ON energiaszolgáltató óriásvállalat pénteken bejelentette, hogy gázszolgáltatója, a Ruhrgas mérsékli gázának árát Németországban a helyi gázszolgáltatók, illetve önkormányzati közművállalatok felé. Az árcsökkentésre a jövő év elejétől kerülne sor és az energiahordozók, elsősorban a nyersolaj árának csökkenéséhez kapcsolódóan. Az E.ON közölte azt is, hogy az árcsökkenés részben az alacsonyabb hálózati költségeknek is köszönhető.
Az E.ON több németországi szolgáltatóvállalata a lakosságnak szállított gáz esetében is mérsékli nettó árát január 1-től. Több E.ON érdekeltség viszont még nem döntött, de a bejelentések szerint ezek is a lehető leghamarabb ármérséklést hajtanak végre.
Gázár: a kormány nem kért Kóka javaslatából
A családok kétharmada kaphat gázár-támogatást
Cikkek
Gyurcsány leszámolna a deficittel, Kóka nagy bejelentésre készül
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 13:47
Módosító javaslatot tervez a kormány, amely szerint 2008-tól csak olyan költségvetés terjeszthető be és fogadható el, amelyben az államháztartás elsődleges egyenlege szufficites - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Befektetői Tanács ülésén pénteken Budapesten.
Deviza / Áru
Járai és a forint keresztülhúzták a számításokat
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 13:29
Lehet, hogy nem is lesz kamatemelés hétfőn: efelé mozdult el a londoni elemzők várakozása az MNB monetáris testületének hétfői ülése előtt
Cikkek
Nemzeti gyásznappá nyilvánították Puskás Öcsi temetésének napját
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 13:24
Nemzeti gyásznappá nyilvánítja Puskás Ferenc temetésének napját a kormány. Ezt Danks Emese kormányszóvivő jelentette be pénteken. Korábban az országgyűlési képviselők egyperces néma felállással adóztak Puskás Ferenc emlékének; minden idők legnagyobb magyar labdarúgója hetvenkilenc éves korában, pénteken reggel hunyt el a Kútvölgyi Kórházban.
A kormányszóvivő hangsúlyozta: Puskás Ferenc élete során legendává vált, a magyarokat a világban számos helyen róla azonosították be. Hozzátette: minden idők legnagyobb focistája és leghíresebb magyarja volt, Magyarország védjegyévé vált.
Danks Emese tájékoztatása szeirint Puskás Ferenc temetésének napján ünnepélyes keretek közt felvonják az Országház előtt a nemzeti lobogót, majd félárbócra engedik, katonai tiszteletadás mellett.
Cikkek
Kitüntették a T-vezért
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 13:04
Simó György, a T-Com üzletágvezetője, a T-Online Magyarország Zrt. vezérigazgatója részesült a Dale Carnegie and Associates Inc. Vezetői Minőség Díjában. A T-Online közleménye szerint Simó György az elmúlt időszakban végzett szervezetfejlesztési tevékenyégéért kapta az elismerést.
Az 1912-ben Amerikában alapított Dale Carnegie and Associates, Inc. a világ vezető humánpolitikai, szervezetfejlesztéssel, integrált HR rendszerek bevezetésével és működésével foglalkozó vállalata, amely jelenleg 76 országban tevékenykedik. 1985-ben létrehozták a Leadership Award-ot, azaz a Vezetői Minőség Díjat, amit minden évben annak a vállalatvezetőnek ítélnek oda, aki a cég jövője szempontjából kiemelt fontossággal kezeli az emberi erőforrás, az innováció, és a szervezeti kreativitás fejlesztését.
Magyarországon korábban Sugár András, a Westel Mobil Távközlési Rt. vezérigazgatójaként, Kisbenedek Péter, az Erste Bank Hungary vezérigazgatójaként, valamint Zsoldos Miklós, az UNION Biztosító Rt. elnök-vezérigazgatójaként részesült ebben az elismerésben.
Nagy dobásra készül a Magyar Telekom
Cikkek
Reszkessetek, boltosok: kezdődnek a razziák
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 12:52
Fokozott élelmiszerbiztonsági ellenőrzéseket kezdenek a szakemberek november 20-tól - mondta Süth Miklós országos főállatorvos pénteken
Cikkek
Gyurcsány javaslata: felejtsük el a deficitet!
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 12:12
Olyan módosító javaslat elkészítését tervezi a kormány, amely szerint 2008-tól csak olyan költségvetést lehet benyújtani, amelyben az államháztartás elsődleges egyenlege szufficites - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Befektetői Tanács ülésén pénteken Budapesten. A kormányfő hozzátette, hogy a jövő évi költségvetéshez kapcsolódó javaslatot várhatóan a következő napokban nyújtja be a kormány.
Cikkek
Az export húzza az euróövezeti gazdaságot
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 11:51
Az igen erős idei euróövezeti gazdasági növekedés egyik húzóereje az export, a rangsorban a második lehet az exportra számító beruházások közrehatása mellett. Az euróövezet kivitele szeptemberben 121,8 milliárd euró volt, 9 százalékkal több a tavaly szeptemberinél, közölték az EU statisztikai hivatalában pénteken.
Közben az import, 119,8 milliárd euró, szintén 9 százalékkal haladta meg a tavaly szeptemberit.
Ezzel az első kilenc hónapban a kivitel, 1,008 milliárd euró, 11 százalékkal több a tavalyi első kilenchavinál. Az import ellenben 16 százalékkal bővült, 1,026 milliárd euróra, 18 milliárd eurós hiányt hagyva a mérlegben. Tavaly az első kilenc hónapban 21,2 milliárd
eurós többlete volt az euróövezetnek a térségen kívüli országokkal folytatott kereskedelemben.
Az export GDP-növelő szerepét ellensúlyozza, hogy - főleg az energia idei drágulása miatt - az import még jobban növekedett. Az EKB kamatemelései miatt jövőre az exportdinamika és a beruházások is lassulhatnak, miután a lakossági fogyasztás már az idén is gyenge
volt. Ennek megfelelően az Európai Bizottság legújabban azt jósolja, hogy jövőre az euróövezeti GDP-növekedés évi átlagban 2,1 százalékra lassul az idénre várt 2,6 százalékról.
Felfelé módosította inflációs várakozását az EKB
Cikkek
Rohamosan nő a szén-dioxid kibocsátás
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 11:32
A globális széndioxid-kibocsátás nemhogy nem csökken, hanem egyre gyorsabb mértékben növekszik - ismertették tudósok egy pekingi konferencián. A Global Carbon Projekt kutatói szerint 2000 és 2005 között a széndioxid-kibocsátás négyszer gyorsabban nőtt, mint a megelőző tíz évben. Míg 1990 és 1999 között a globális növekedési ráta 0,8 százalék volt, 2000 ás 2005 között elérte a 3,2 százalékot. Noha ezek az adatok aggasztóak, szakértők szerint megfelelnek a várakozásoknak.
A kibocsátásnövekedés egyik fő okozója valószínűleg Kína, amelynek gázkibocsátása az 1990-es évek elején lelassult, mielőtt újból növekedni kezdett volna. Kína jelenleg a második legnagyobb széndioxid-kibocsátó az Amerikai Egyesült Államok után.
Al Gore sötét jövőképe
euractiv.hu
Cikkek
Uniós flottát telepítenének a Földközi-tengerre
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 11:25
Globális riasztó- és koordinációs rendszerrel és állandó európai haditengerészet Földközi-tengeri állomásoztatásával erősítené az Európai Parlament a biztonsági és védelmi politikát
Cikkek
Kóka: hat év után a politikának fel kell nőnie
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 11:22
A 2007-es költségvetés a nagykorúság költségvetése - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a jövő évi büdzsé pénteki vitájában az Országgyűlésben. A fideszes hozzászólók a munkanélküliség költségvetésének nevezték a 2007-es büdzsét
Cikkek
Szövetkezeti üzletrészt értékesít az ÁPV
Privátbankár.hu | 2006. november 17. 11:13
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. nyilvános egyfordulós pályázaton értékesít 33 szövetkezetben fennálló, mintegy 2,5 milliárd forint névértékű állami tulajdonban levő mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészt. A kiírás szerint csak valamennyi üzletrész együttes
megvásárlására lehet pályázni. A pályázat benyújtásának határideje december 18. A vételárat teljes egészében készpénzben kell megfizetnie a vevőnek, a kiíró nem fogad el halasztott vagy részletfizetést, illetve kárpótlási jegyet sem.
A gazdák nem kérnek a megszorításokból
Friss
Nemzetközi
Leállt a magyarországi vízumkérelmek befogadása több orosz városban átmenetileg
Több európai ország esetében is hasonló tendenciák jelentek meg.
5 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07 -
Eltűnt 15 milliárd dollárnyi Hermès-részvény – luxuskrimi a csúcson2026. június 29. 04:50 -
Vége lehet a Temu-luxus aranykorának2026. június 28. 10:34 -
Britney Spears fiai már a divatvilágban lépnek színre2026. június 28. 09:25 -
450 millió dolláros szuperjacht miatt forr a levegő Velencében2026. június 27. 10:24
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Sior: rajzok haza 96.
11:48
-
Újabb szakaszába lépett az egri úutak felújítása, forgalomkorlátozásra kell számítani
08:05
-
Ivóvízhálózat-rekonstrukció kezdődik a Bercsényi Miklós utcában, augusztus közepéig dolgoznak a szakemberek
06:51
-
Forró idővel indul a hét
06:36
-
Tragédiával zárult a keresés: holtan találták meg a Mezőkövesd környékén eltűnt 71 éves férfit
16:26
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál
2026. június 1. 07:03
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról
2026. június 1. 06:11
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
top 24
-
Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
2026. június 29. 05:57
-
Lövöldözés volt Németországban, öt halott
2026. június 29. 15:13
-
Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
2026. június 29. 15:34
-
Júliustól új szelek fújnak a banki devizaváltásban
2026. június 29. 08:54
-
Megvannak az új NAV-vezetők
2026. június 29. 10:45



