5p
Gyengülő kereslet, magas szinten stabilizálódó árak, növekvő értékesítés idő, ugyanakkor az újépítésű lakások egyre növekvő száma jellemzi most több budapesti kerület ingatlanpiacát. Hamarosan azonban akár csökkenő árakkal is meg kell barátkozniuk az eladóknak.
A Panel-program 2 keretében felújított panelházak Budapeste. Kép forrása: MTI, Faludi Imre

Kissé mérséklődött a kereslet a lakóingatlanok iránt az idei év első három hónapjában a IV. és a XV. kerületben, de ami még ennél is fontosabb, hogy most már olyan szintekre emelkedtek az ingatlanárak, melyeken nem lehet annyira gyorsan - akár két-három hét alatt - eladni a meghirdetett lakásokat, mint mondjuk fél évvel korábban - hívta fel a figyelmet Balla Frigyes, a Balla Ingatlanirodák IV. és XV. kerületi irodájának vezetője.

Emelkedésből stagnálásba

Az elmúlt egy évben mintegy 10-15 százalékkal emelkedtek az árak az említett két kerületben, azonban úgy tűnik, hogy áremelkedés mára megtorpant, az ingatlanközvetítő szerint ki lehet jelenteni, hogy az elmúlt hónapokban már stagnálásba váltott az eddigi emelkedés. Az alku mértéke ugyanakkor még mindig változatlanul kicsi, maximum 1-5 százalékos.

A vevők legnagyobb része (mintegy 80-90 százaléka) továbbra is készpénzzel érkezik ingatlanvásárláskor, a maradék vesz csak hitelre lakást. A két kerületben egyébként jellemzően a helybeliek aktívak az ingatlanpiacon: kisebbre vagy nagyobbra cserélik eddigi lakásukat vagy házukat. Akadnak közöttük olyan kisbefektetők is, akik kiadásra vásárolnak ingatlant, hiszen a kereslet továbbra is jelentős a kiadó ingatlanok iránt.

Jellemző átlagárak

Az átlagárat panellakásoknál most a 260-280 ezer forintos négyzetméterár jelenti, míg téglalakásoknál mintegy 300 ezer forintos négyzetméterárakról beszélhetünk. Az újépítésű ingatlanok esetében ugyanakkor 400 ezer forint körüli négyzetméterárak alakultak ki - melyek várhatóan tovább emelkednek majd -, de elsősorban csak Újpest esetében beszélhetünk újépítésű ingatlanpiacról, hiszen a XV. kerületben nem nagyon vannak még eladó új lakások. Házak esetében Újpesten 17 és 50 millió forint között alakuló árak, míg a XV. kerületben 13-42 milliós árak voltak a jellemzőek az elmúlt fél év során.

A vevők lakások esetében a IV. kerületben legfeljebb 30 millió forintig merészkednek el, míg a XV. kerületben egy kicsit alacsonyabb a maximális ár: 28 millió forintig lehet lakásokat eladni. E felett nincs mozgás a piacon - tette hozzá Balla Frigyes. Mint az előbbi árakból is látható, a IV. kerület mintegy 10-15 százalékkal drágább, ami elsősorban a metró közelségével magyarázható. De a némileg magasabb átlagárak inkább csak a házak és a téglapépítésű lakások esetében jelentkeznek, paneleknél nagyjából azonos árakról beszélhetünk a két kerület esetében.

Ha a legolcsóbb lakásokat keressük a két kerület ingatlanpiacán, akkor természetesen a garzonok között kell keresgélnünk. A IV. kerületben egy 16 négyzetméteres, belsőudvaros házrészt kapunk 7 millióért - ez most a legolcsóbb eladó ingatlan itt -, míg a XV. kerületben egy ugyanilyen, de 28 négyzetméteres ingatlant hirdetnek 8,2 millió forintért.

Kedvelt méretek és utcák

Mi történik a többi kerületben?

A VII, a VIII és a XI. kerület ingatlanpiacáról itt olvashat >>>

A XIV. és a XVI. kerülettel ebben a cikkünkben foglalkoztunk >>>>

A III. kerületi ingatlanpiacról részleteket itt talál >>>

A XIII. kerületről pedig itt írtunk >>>>

És hogy mi a legnépszerűbb kategória most a két kerület ingatlanpiacán? Nagyjából ugyanaz, ami máshol is Budapesten: az érdeklődők jelenleg leginkább a másfél-kétszobás, felújított lakásokat keresik. Az ebbe a kategóriába tartozó ingatlanokat emiatt az átlagosnál gyorsabban el lehet adni, de persze csak akkor, ha reálisan árazzák be őket tulajdonosaik.

A legnépszerűbb, leginkább felkapott környéket Újpesten egyébként továbbra is a metróközeli utcák jelentik, vagyis az emberek választásában a közlekedési adottságok továbbra is nagy súllyal vannak jelen. A XV. kerületben a jó infrastruktúrán kívül az adott környék zöldövezeti jellege is fontos szempont, így a Páskompark, a Kőrakás park, a Nádastó, Nyírpalota és a Páskomliget utca számít kiemelkedően keresett résznek. Balla Frigyes szerint a népszerűségük ellenére az említett környékeken, utcákban sem lehet a kerületi átlagnál drágábban eladni az ingatlanokat, legfeljebb annyi az előnyük, hogy gyorsabban értékesíthetők az itt található ingatlanok.

A csok és a jövő

A csok hatásaira kitérve az ingatlanközvetítő elmondta, hogy a két kerület közül a támogatás inkább Újpestet érinti, ott ugyanis a vállalkozók gyorsabban reagáltak, így hamarabb kerültek be a kínálatba az olyan újépítésű ingatlanok, melyeket állami támogatással is meg lehet vásárolni. A XV. kerületben erre még várni kell, itt egyelőre nem érezhető a beruházói kedv élénkülése.

Ugyanakkor a kereslet nem kifejezetten erős a csok iránt, kevés az érdeklődő, illetve a támogatás igénybevételét fontolgató vevő, használt lakások esetében pedig csak elvétve találkoznak egy-egy olyan ügyféllel a Balla Ingatlanirodák kerületi irodájában, aki CSOK-ot venne igénybe ingatlan vásárláshoz.

Ami pedig a jövőt illeti, az újépítésű lakások piacán további emelkedésre számít Balla Frigyes, ugyanakkor a használt lakásoknál - különösen, ha a CSOK miatt nagyobb számban jelennek meg új lakások a piacon - az eddigi stagnálás után akár mérséklődés is bekövetkezhet az árakban. Erre azonban talán már csak 2017-ben lehet számítani - tette még hozzá az ingatlanközvetítő.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rákosborzasztó már a múlté, eljött a 150 milliós házak kora
Vámosi Ágoston | 2026. április 22. 19:26
Budapest legnagyobb kerülete nehezen áll helyt a piaci versenyben: a családi házaknál erős a konkurencia, a paneleknél pedig még az új lakások is olcsóbbak a szomszédban. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része nem csak végigvezet sok hasonló nevű városrészen, hanem azt is feltárja, hogyan lehet a főváros egyik legzöldebb környéke egyben a legolcsóbb is.
Ingatlan A spanyol kormány 7 milliárd eurós bérlakásprogramot indít
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 17:22
A spanyol kormány 7 milliárd euró értékű, 2030-ig szóló bérlakásprogramot hagyott jóvá keddi ülésén Madridban.
Ingatlan Egyre több a külföldi befektető a magyar iroda- és szállodapiacon
Vámosi Ágoston | 2026. április 21. 14:14
Masszívan visszaestek a beruházások tavaly, a csökkenést még a turizmus fellendülése sem tudta ellensúlyozni a magyar kereskedelmiingatlan-piacon. A befektetői aktivitást jelentősen ronthatja, hogy a közel-keleti háború kitörése óta néhány építőanyag 20-50 százalékkal drágult. Jelenleg minden nyolcadik iroda üres, és az arány tovább emelkedhet ebben az évben.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál is több mint százmillió egy átlagos ház
Vámosi Ágoston | 2026. április 15. 18:54
A gárdonyi árak lehagyták a velenceieket a lakáspiacon az elmúlt években, de a családi házaknál éppen fordított a helyzet. Megnéztük, mennyiért adják ki a panorámás, tóparti házakat az Airbnb-n, és megértettük a velencei áremelkedést is. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részében arról is megbizonyosodtunk, hogy a sukorói telkek (és házak) továbbra is értékesek.
Ingatlan Egyre drágábban lehet jó albérletet találni
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 10:57
Márciusban élénkült a magyarországi albérletpiac: országosan és a fővárosban egyaránt 1,6 százalékkal nőttek az átlagos bérleti díjak havi összevetésben – derült ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
Ingatlan Lakást adna ki? Nagy pofon jöhet a választási győzelem miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 09:57
Tovább csökkenhet a kiadó lakások hozama a formálódó Tisza-kormány miatt.
Ingatlan Megkötötték az önkormányzatok kezét a 3000 lakásos beruházásnál
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 13:11
A Népszigethez tervezett lakópark kiemelt státuszt kapott a kormánytól, ettől kezdve Budapestnek és a kerületi önkormányzatoknak kevesebbet ér a szava az építkezéssel kapcsolatban.
Ingatlan A kétmilliós négyzetmétár már az alap Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:59
Ha új lakásról van szó. A felkapottabb helyeken pedig közeledik a négymillióhoz az átlagár.
Ingatlan Megéri még az Otthon Start?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:23
Vagy elvitte a támogatott hitel előnyeit a lakások drágulása?
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Újbudán még a felújítandó panelért is 75 milliót kérnek
Vámosi Ágoston | 2026. április 8. 18:57
A magyarországi panelpiac legdrágább környékén, a XI. kerületben szinte mindegy, milyen állapotú a lakás: a felújítandók átlagára 73-75 millió forint, de az átlagár sem éri el a 80 milliót. Akinek nincs ennyi pénze, az szinte csak egyszobás lakásokat talál, ezekhez pedig nem tudja felvenni az Otthon Start hitelt sem. Számos több száz lakásos lakópark is épül, de a panelek drágulásának ez sem akadálya: az átlagos négyzetméterár már 1,5 millió forint felett van.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG