4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Kiszámoltuk, mennyit lehet azon keresni, ha a tízmillió forintos babaváró támogatást valaki inflációkövető állampapírba fekteti. A jelenlegi kamatviszonyok mellett az eredeti összeg 141 százalékkal gyarapodik, de a törlesztőrészletek és az infláció ezt természetesen csökkentik.

Miután körvonalazódnak az új, “asszonyhitelnek” vagy “babaváró hitelnek” nevezett, tízmillió forintos, maximum húsz éves kölcsön részletes feltételei, a sajtó sokat foglalkozik a termékkel. Leggyakrabban a piacon levő többi hitelhez hasonlítják. (“Tényleg verhetetlen Orbánék asszonyhitele?” – írtuk róla.) Egy szempontból még talán nem vizsgálták: mekkora ajándék azoknak, akiknek nincs is rá szükségük?

Ha valakinek már van nagy háza, kocsija, akkor is botorság ugyanis nem felvenni. A hitel ára a kamat, tehát a kamatmentes hitel ára nulla, ingyenhitel. Az ingyenhitel pedig nem más, mint ingyenpénz. Jelenleg ugyanis 4,5 százalékos kamatot fizet az állam a 2024/I államkötvényekre, amelyek inflációhoz kötöttek. Ha betennénk tízmillió forintot egy húsz éves, évi 4,5 százalékos kamatozású államkötvénybe, amely a kamatokat is újra és újra visszaforgatja, akkor húsz év múlva 24 millió 117 ezer forintunk lenne. (Mert 1,045^20=2,4117.)

Akkor tehát az állam ad a nagyon hitelképes anyáknak ajándékba 14,117 milliót ezzel? Azt azért nem. Ez akkor lenne igaz, ha egy összegben kellene törlesztenünk csak a végén, de a törlesztés minden bizonnyal havonta lesz esedékes. Mivel húsz évben 240 hónap van, ezért 41 667 forint lenne a havi törlesztő. (Ha nem találnak ki semmilyen költséget vagy egyéb terhet.)

Nehéz előre becsülni

A másik probléma pedig, hogy közben infláció is lesz, ami csökkenti a jövőbeli pénz értékét. Ha valamilyen okból addig nagyon elszállna az infláció, lehet, hogy az a több mint húszmillió forint is csak pár üveg sört ér majd. Bár ha a jelenlegi kedvező lakossági infláció követő kötvények fennmaradnak, ezt jó eséllyel el lehet majd kerülni.

Akkor mennyit is ér ma a húsz év múlva esedékes 24,117 millió forintos bevétel? Attól függ, milyen lesz a kamat és az infláció pályája. A közgazdászok a jövő évi inflációt sem nagyon szokták eltalálni, nemhogy húsz éves távlatban tudnának kalkulálni. Így induljunk ki egyszerűen a jelenlegi helyzetből.

A reálhozam számít

A tavalyi éves átlagos infláció 2,8 százalék volt, az említett 2024/I kötvény kamatát is ebből állapították meg, hozzáadva 1,7 százalék kamatprémiumot. Tegyük fel, hogy ez az állapot fennmarad, az elérhető kamat 4,5 százalék lesz húsz évig, az infláció pedig ugyanígy 2,8 százalék éves szinten. Végső soron arra vagyunk kíváncsiak, mit hoz a befektetés az infláció felett, azaz a reálhozamra.

Ekkor meghatározhatjuk a havi törlesztőrészletek és az említett 2,412 milliós jövőbeli összeg jelenlegi értékét. (Azaz jelenértékét /NPV/, amihez minden pénzáramlást diszkontálni kell a 2,8 százalékos infláció időarányos részével.)

Ennyi az ajándék értéke

Ez 6,218 millió forint, ennyire becsülhetjük tehát “állam bácsi ajándékának” mosdtani árakon vett értékét ebben az egyszerű esetben. Akinek azután a hiteltörlesztés egy részét vagy egészét is elengedik, mert kettő vagy három gyereke születik, annak persze még nagyobb lesz az öröme. (Persze a hitel szabad felhasználású, fektethetjük ingatlanba, részvénybe, vállalkozásba is vagy felélhetjük.)

A “befektetés” – a havi törlesztőrészletek – megtérülése egyébként esetünkben éves szinten 8,14 százalék lesz az ingyen hitelnek köszönhetően. Nem tűnik soknak, de sok év alatt a kamatos kamat-hatás következtében ez is az említett komoly összeg lesz. A 6,2 millió forintos (62 százalékos) eredmény egyébként nincs messze attól, mintha józan paraszti ésszel úgy becsülnénk meg: A hitelösszeg 141 százalékkal gyarapodik ugyan húsz év alatt, de mivel folyamatosan törleszteni kell, csak durván a fele lesz  átlagosan befektetve. Így ennek felét hozza a befektetésünk.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41850 41660 42190 +0,12% 0 0 9 668 388 450 HUF 2026-11-02 17:10:45
MOL 4950 4940 5020 -1,00% 0 0 2 436 842 491 HUF 2026-11-02 17:06:17
MTELEKOM 2876 2790 2878 +2,71% 0 0 1 638 034 806 HUF 2026-11-02 17:10:58
RICHTER 13000 12730 13080 +0,39% 0 0 1 406 060 890 HUF 2026-11-02 17:05:21
OPUS 192 190 201 -1,94% 0 0 44 567 613 HUF 2026-11-02 17:05:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Magas hozam, több adóbevallás – ezt tudja a Wise új forintmegtakarítása
Eidenpenz József | 2026. október 28. 14:51
A mindennapi kiadásokra tartogatott forint is termelhet hozamot folyószámlaszerűen, lekötés nélkül, azonnal elkölthetően a Wise új szolgáltatásával. A legutóbb évi 4,72 százalékot nyújtó változó hozam mögött egy rövid kötvényalap áll, ezért a megoldás nem bankbetét, azt alapkezelők kezelik. Az adók bevallása és megfizetése pedig az ügyfél feladata.
Állampapír / Kötvény Súlyos problémákat talált a hitelminősítő az egyik leggazdagabb NER-es vállalkozásánál
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 15:59
Drasztikus lépésre szánta el magát a Scope Ratings hitelminősítő ügynökség: három fokozattal, BB- szintről B- szintre rontotta a LIWO FM Zrt. osztályzatát, és további leminősítést vetített előre – írja laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor.
Állampapír / Kötvény Tényleg jön a kamatadó? Szívükhöz kaptak a magyar állampapír-tulajdonosok
Eidenpenz József | 2026. október 7. 14:31
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Unió Magyarország ellen, mivel a hazai állampapírok után nem kell adót fizetni, a külföldiek után viszont igen. Egyelőre azonban ebből nem következik, hogy a magyar kisbefektetőknek rosszabb lesz, több megoldás is van ennek kivédésére. Számoljunk el tízig!
Állampapír / Kötvény Reagáltak Kármán Andrásék a brüsszeli kötelezettségszegési eljárásra
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 14:10
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a magyar lakossági állampapírok más országok kötvényeivel szembeni adóelőnye miatt. Az Európai Bizottság azt kifogásolja, hogy a lakossági célpiacra kibocsátott magyar állampapírok kamata adómentes, miközben egy másik EU- vagy EGT-állam államkötvényén elért hasonló jövedelemre az általános magyar adószabályok vonatkoznak.
Állampapír / Kötvény Elkezdhet aggódni, akinek van állampapírja?
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 14:44
Nem tudni, mi lesz a vége a Magyarország ellen az állampapírok kamatadó-mentessége miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárásnak. A Trend FM interjúja.
Állampapír / Kötvény NIncs itt semmi látnivaló, csak plusz 4 ezer milliárd forint kell
Privátbankár.hu | 2026. október 2. 10:23
A harmadik negyedévben az állampapír piacot összességében az emelkedő fejlett piaci hozamokkal párhuzamosan feljebb tolódó hazai hozamok mellett is erős aukciós kereslet jellemezte. Mindezek eredményeképp szeptember végére az időarányos mértékét meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. 2026. szeptemberében aktualizált finanszírozási terve.
Állampapír / Kötvény Több mint egymillió embert érintő változást jelentett be a Magyar Államkincstár
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 08:45
Októberben új biztonsági és jogszabályi megfelelési folyamatot vezet be a Magyar Államkincstár az online forgalmazási felületein (WebKincstár és MobilKincstár), a változás az újonnan rögzített kiutalási bankszámlákat érinti – írja tájékoztatójában az államkincstár. 
Állampapír / Kötvény Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:59
A globális kötvénypiacokon tapasztalható drasztikus hozamemelkedés teljesen átírja a befektetési szabályokat, komoly nyomás alá helyezve a hosszú lejáratú papírokat és a részvénypiacokat. Az SPB Befektetési Zrt. szakértője szerint ebben a bizonytalan környezetben most a rövidebb futamidejű instrumentumokkal lehet stabilizálni a portfóliókat. De melyek most a legvonzóbb dolláros, eurós és forintos lehetőségek, és miért válhat Kína a meglepetésszerű menekülőúttá?
Állampapír / Kötvény Öt kérdés a magyar állampapírokról – hogy ne legyenek álmatlan éjszakáink
Eidenpenz József | 2026. szeptember 20. 11:47
Az állampapírok továbbra is az egyik legjobb eszköznek számítanak az infláció elleni harcban, és a vásárlóik köre folyamatosan bővül. A kisbefektetők általában ugyanazokat a kérdéseket teszik fel újra és újra. Biztonságos? Kifizetődő? Rövid távra is jó?
Állampapír / Kötvény A Kincstár elárulta: ennyi pénzt tartunk állampapírban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 12:51
Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a Kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot. Az eredmények visszatükrözik az ügyfelek bizalmát az állampapír-befektetések és a Kincstár által nyújtott korszerű, online is elérhető szolgáltatások iránt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG