4p
Vészesen fogy az idő a klímaváltozás megakadályozására. Az ENSZ múlt hónapban megjelent klímaügyi jelentése azonnali és drasztikus lépéseket sürgetett annak elkerülése érdekében, hogy a folyamat visszafordíthatatlanná váljon. Mit jelentene ez Magyarországnak és hogyan jelenne meg a mindennapokban? Megkérdeztünk egy szakértőt.

Ahogy arról korábbi cikkeinkben is írtunk, az Éghajlat-változási Kormányközi Testület által kiadott dokumentum szerint a globális hőmérséklet-emelkedés már 2030-ra meghaladhatja a 1,5 Celsius fokot az ipari forradalom idején mérthez képest, ez pedig katasztrofális következményekkel fog járni: általános extrém szárazsággal, futótüzekkel, árvizekkel és olyan durva élelmiszerhiánnyal, ami már emberek százmillióit érinti. A testület ezért arra ösztönzi a világ kormányait, hogy "gyors, messzemenő, és mindeddig példátlan intézkedéseket hozzanak meg a társadalom minden vonatkozásában".

1 Celsius fokot már így is melegedett a bolygó az ipari forradalom óta. Hogy megelőzzük a kritikus, még fél fokos határ átlépését, a globális széndioxid-kibocsátást a következő 12 évben 45 százalékkal kell mérsékelni a 2010-es állapothoz képest, míg azért, hogy tartósan a 1,5 fokos határon belül maradjunk, a károsanyag-kibocsátást "nettó nullára" kell csökkenteni 2050-ig a jelentés szerint.

A Privátbankár.hu megkereste a Levegő Munkacsoport Környezetvédelmi Tanácsadó Irodájának vezetőjét, Lenkei Péter, hogy segítsen értelmezni az IPCC-jelentését. A szakember szerint a klímajelentés évről-évre negatívabb képet fest, egyrészt a folyamatosan fejlődő mérési technikák miatt sokkal pontosabban lehet követni az éghajlatváltozást, másrészt bár egyre inkább az látszik például Európában is, hogy az energiafelhasználás és a GDP-növekedés már áll a korábbi szoros összefüggésben, ennek ellenére sem sikerült érdemben csökkenteni az üvegházhatást az előző jelentés óta.

Mit jelent ez Magyarországon?

Egészen meleg napokkal telt eddig november, ami szöget üt az ember fejében: vajon normális ez? Sokan összefüggésbe hozzák az átlagosnál melegebb őszt a klímaváltozással. A szakértő szerint ha nem sikerül betartani a most kijelölt utat, az azt jelentené, hogy egy olyan melegedés indulna el, amit nem lehetne többet megállítani.

Magyarországon ez egyrészt a szárazabb klímában nyilvánulna meg, amely inkább a mezőgazdaság számára lenne igazán kedvezőtlen. Ugyanis nem biztos, hogy a csapadék mennyisége kevesebb lenne, viszont az eloszlása megváltozna, mivel a nyári időszakban kevesebb, míg télen akár több is eshetne. Másrészt a felmelegedésnek köszönhetően megjelenhetnek olyan invazív növény- és állatfajok, amelyek veszélyeztetik a jelenlegi hazai élővilágot és beláthatatlan károkat okozhatnak. Már most megjelentek olyan szúnyogfajok, mint a tigrisszúnyog, amelyek trópusi betegségeket terjesztenek

Az időjárási szélsőségek számának növekedése az Országos Meteorológiai Szolgálat adatain is látszik, egyre gyakrabban dőlnek meg a hideg- és melegrekordok. Emellett Lenkei Péter arra számít, hogy nyáron még több lesz a hőségnap, amely lényegében ellehetetleníti a hosszabb ideig kinn tartózkodást. Ez az idősekre és betegekre már most komoly terhet ró, de a szakember szerint ha a helyzet nem javul, ez mérhetően megjelenik majd a halálozási rátában is. A szárazodás mellett pedig a forróbb napokat a mezőgazdaság is megszenvedné, az ezzel járó költségnövekedés pedig az élelmiszerárakon is megjelenik majd.

Az Európai Parlament megszavazta

Jóváhagyták az új megújuló energiára és az energiahatékonyságra vonatkozó célértékeket, ami nagy lépés lehet a klímaváltozás elleni harcban. Az intézkedések visszafoghatják a globális felmelegedést, javíthatják az európai levegő minőségét, és még a kontinens olaj- és gázfüggőségét csökkenthetik a beszállító országokkal szemben. De ezt még az uniós tanácsnak is el kell fogadnia. Részletek. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG