3p
Ez két dolognak köszönhető: a rehabilitációs intézkedéseknek és az általános munkaerőhiánynak.
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az elmúlt 8 évben jelentősen nőtt a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátája, ugyanis ez az arány a 2011-ben mért 18 százalékról idén 35 százalék körüli szintre emelkedett a Trenkwalder Recruitment Kft. becslése szerint.

A munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó társaság közölte az MTI-vel, hogy mindez részben a munkaerőhiánnyal, részben pedig a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedését segítő intézkedésekkel magyarázható.

Utóbbiak közül példaként említették a rehabilitációs kártyát és a rehabilitációs hozzájárulás kiváltását. A rehabilitációs kártyával rendelkező munkavállaló foglalkoztatásánál mentesülnek a munkaadók a 17,5 százalékos szociális hozzájárulás befizetésétől, az idei évtől ez a kedvezmény már minden komplex szakvéleménnyel rendelkező megváltozott munkaképességű személy után járhat, ők mintegy 400 ezer embert tesznek ki. A munkáltatók számára még nagyobb anyagi ösztönzést jelent, hogy minden 25 dolgozónál többet foglalkoztató társaságnak, ahol a megváltozott munkaképességűek száma nem éri el a teljes állomány 5 százalékát, a munkaadóknak a hiányzó létszám után rehabilitációs hozzájárulás címen fejenként évi 1 341 000 forintot kell befizetniük az államkasszába.

A megváltozott munkaképességűek többsége a feldolgozóiparban és a szolgáltatási szektorban, elsősorban humán és szociális területen dolgozik, 40 százalékuk részmunkaidőben látja el feladatait. Az érintettek 55 százaléka középfokú végzettséggel rendelkezik, 6 százalékuk pedig diplomás.

A 250 embernél többet foglalkoztató vállalatok mintegy 80 százalékánál dolgozik megváltozott munkaképességű kolléga, a legmagasabb arányban Fejér és Győr-Moson-Sopron megyében (93, illetve 86 százalék), a legalacsonyabb arányban pedig Nógrád megyében (55 százalék).

A közlemény idézte Balog Lajost, a Trenkwalder Rehabilitációs üzletágának vezetőjét, aki kifejtette, további ösztönzést jelenthetne, ha rugalmassá tennék a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátás mellett végzett munka 223 500 forintos jövedelemkorlátját. Ha ezt a kereseti korlátot a munkavállaló három egymást követő hónapban túllépi, a jelenlegi szabályozás szerint teljes mértékben elesik az átlagosan 73 ezer forint értékű ellátástól. A szakember szerint ezt a problémát orvosolhatná egy sávosan bevezetett kereseti korlát, amely egy, a jelenlegi korlát feletti sávban csupán az ellátás egy részét vonná el, növelve a megváltozott munkaképességűek munkavállalási kedvét.

További ösztönzőkre azért is szükség van, mert bár az elmúlt nyolc évben látványosan, 18-ról 35 százalék körüli szintre nőtt a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási aránya, ez az érték még mindig az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban, amelynek átlaga 50 százalék körül mozog.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG