3p
Vége a 43 éven át tartó viszonynak: a népszavazáson győztek a Brexit-támogatók, kezdődhet az elképesztően bonyolult procedúra, amikor újra kell rajzolni Európa térképét, és meg kell határozni az EU és Nagy-Britannia új viszonyát.
A londoni Westminster-palota óratornya, a Big Ben számlapja világít 2016. június 24-én hajnalban, mialatt a számlálóbizottságok a brit EU-tagságról előző napon tartott referendum szavazati eredményeit összesítik. (MTI/EPA/Hannah McKay)

Bár a szavazófülkék zárásakor még a maradáspártiak győzelmét jósolták a közvéleménykutatók, végül a szavazatok 52 százalékát a kilépést támogatók adták le, a bentmaradásra voksolók 48 százalékával szemben.

Több mint 30 millióan szavaztak, a részvétel 71 százalékos volt.

A skótok és a londoniak maradtak volna

London és Skócia nagy többséggel a maradásra szavazott, Wales és a Londonon kívüli Anglia azonban a távozásra. Az angol font 1985 óta nem látott mélypontra esett a devizapiacon.

A UKIP vezetője, Nigel Farage - aki 20 éve kampányol a kilépés mellett - máris a függetlenség napjának kiáltotta ki június 23-át, és felszólította David Cameront, hogy azonnal léptesse ki az EU-ból az országot. A folyamat mindenesetre legalább 2 évet vesz igénybe - van, aki szerint egyébként még így sem lesz feltéltlenül brexit..

Cameron is veszített - vajon lemond?

A szavazóhelyiségek zárása után a kormányzó Konzervatív Párt 84 képviselője - köztük az összes kabinettag - nyílt levelet tett közzé David Cameronnak címezve, kérve a kormányfőt, hogy a népszavazás kimenetelétől függetlenül maradjon tisztségében, mivel érvelésük szerint "ez a kötelessége". Boris Johnson, London konzervatív párti előző polgármestere és Michael Gove igazságügyi miniszter is aláírta a levelet, jóllehet mindketten a kilépésért kampányoló tábor frontemberei voltak.

Cameron hivatalos álláspontja a kampányban az volt, hogy Nagy-Britanniának az EU-ban kell maradnia.

Éveken át mehet a huzavona, káosz jöhet

Most egy elképesztően bonyolult folyamat veheti kezdetét. Számunkra a legérdekesebb, hogy hogyan határozzák meg az EU és a "független" Nagy-Britannia viszonyát. Ha a kormány az EU-ból való kilépés mellett dönt, akkor a Lisszaboni Szerződés 50. fejezete szerint kell megkezdenie a kilépési tárgyalásokat, amelyek elvileg két évig tartanak majd. Erre még nincs precedens, senki sem tudja, mi lesz a kimenetele. Dönteni kell egyebek mellett a munkaerő áramlásáról, a két gazdaság között bevezetendő vámokról, a közös piaccal kapcsolatos viszonyról, de még a brit bankok európai működési engedélyéről is.

Az angol belpolitika természetesen a feje tetejére fordul, Skócia például egyértelműen jelezte, hogy az EU tagja kíván lenni - akár azon az áron is, hogy elhagyja Nagy-Britanniát. A skót miniszterelnök már jelezte is, hogy újabb népszavazás kezdődhet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Győrffy Dóra: Nem racionális támogatni tízmilliókkal egy Fülöp-szigeteki munkahely létrehozását
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. július 19. 10:58
A közgazdász, egyetemi tanár, az MTA doktora volt a július 16-ai élő műsorunk vendége volt. A Klasszis Klub Live 5. évfolyamának 79. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Besül a magyar kormány fegyvere? 2034 előtt nem várják Ukrajnát az EU-ba
Privátbankár.hu | 2025. július 19. 10:11
Friedrich Merz német kancellár szerint Ukrajna valószínűleg nem csatlakozik az Európai Unióhoz a blokk következő költségvetési ciklusának vége, azaz 2034 előtt – pedig a magyar kormány minden nap az ukrán EU-csatlakozásról beszél már most is.
Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG