2p
Februárban is kitartott a növekedés, a KSH adatai szerint a rengeteg új megrendelés hajtotta előre az iparágat.

A januári 18,5 százalékos robbanás után valamivel fékezettebb tempóban, de kitartóan növekedett az építőipari termelés volumene februárban, a tavalyi évhez képest 15,2 százalékos volt a bővülés. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján ugyanakkor februárban az építőipar termelése 0,5 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest.

Az év második hónapjában mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett, az épületeké 13,5, az egyéb építményeké 19,7 százalékkal. Továbbra is az ipari és a raktárépületek építése húzta a mutatót, a sportlétesítmények és az oktatási épületek kisebb mértékben járultak hozzá a javuláshoz. Az egyéb építmények esetében a termelés az alacsony bázis mellett út- és vasútépítési munkák eredményeként bővült.

Épül-szépül az ország

A megkötött új szerződések volumene 43,5 százalékkal nőtt az előző évhez képest, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 68,5, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 23,3 százalékkal bővült. Az épületek esetében több nagy értékű szerződést kötöttek sportlétesítmények, ipari, oktatási épületek építésére, az egyéb építmények építményfőcsoportban pedig út- és vasútfejlesztésre.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene február végén 117,2 százalékkal haladta meg az előző évi alacsony bázist. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 58,2, az egyéb építményeké 177,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

Egész Európát lehagytuk: minden sarkon új társasház épül majd?

Tavaly az Eurostat által vizsgált 29 ország közt hazánk toronymagasan az élen áll a kiadott lakásépítési engedélyek számának 157 százalékos növekedésével. A dobogó második fokán álló Portugália 39 százalékos, a harmadik Horvátország pedig 33 százalékos bővülést könyvelt el. Csupán két országban, Romániában és Hollandiában van negatív előjel a mutatóban. A Privátbankár.hu cikkéért kattints ide! >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály szerint az euró nem csodaszer
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:14
Az euró bevezetése Magyarország javára válhat, azonban a csatlakozás időpontjánál fontosabb, hogy a magyar gazdaság megfelelően felkészüljön a közös valuta átvételére – jelentette ki Varga Mihály a Fidesz-hez szorosan kötődő Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola rendezvényén. A jegybankelnök hangsúlyozta: az euró nem csodaszer, így önmagában nem jelent megoldást a gazdasági kihívásokra, ezért a cél nem a gyors, hanem a sikeres euróövezeti csatlakozás.
Makro / Külgazdaság Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 13:22
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a közel-keleti hírek és a gazdasági folyamatok miatt a jövő héten drágább fogunk tankolni.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij kiakadt: meglepő egyezségre jutott Donald Trump és Vlagyimir Putyin
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:52
Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra.
Makro / Külgazdaság A rácsok mögött lévő 7. leggazdagabb magyar cége üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 08:38
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter tegnapi bejelentésére reagálva az Indotek Group Marketing és Kommunikációs Igazgatósága a csatolt tájékoztatást teszi közzé. 
Makro / Külgazdaság Magyar Péter érdekes részleteket árult el a kihallgatásáról
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:44
Nem tett panaszt a gyanúsítás ellen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG