3p
Az unió nem fogja engedni, hogy London tisztességtelen versenyelőnyt szerezzen a kilépés utáni tárgyalások során, erre figyelmeztetett az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója.

Michel Barnier a Web Summit nemzetközi technológiai konferencián mondott beszédet a brit kilépés utáni Európa jövőjéről, és emlékeztetett arra, hogy az uniós és brit tárgyalók által elért, majd pedig a tagországok vezetői által október végén elfogadott, a brit EU-tagság rendezett megszűnését (Brexit) biztosító megállapodás ambiciózus szabadkereskedelmi egyezményt vázol fel a jövőre nézve, zérókulcsos vámokkal és kvóták nélkül, egyenlő versenyfeltételekkel.

Az Egyesült Királyságnak azonban nem szabad azt gondolnia, hogy mindez elegendő a jövőbeli partnerséghez. Az EU-nak szilárd garanciákra lesz szüksége az egyenlő versenyfeltételek biztosításához - emelte ki a francia politikus.

Szavai szerint, ha a brit parlament is ratifikálja is a kilépési megállapodást, az még messze nem jelenti a folyamat végét. Az uniónak teljesen új viszonyrendszert és együttműködést kell kialakítania Londonnal - figyelmeztetett Michel Barnier.

Az Európai Bizottság tárgyalói készen állnak a tárgyalásokra, amelyek legalább olyan nehéznek ígérkeznek, mint a Brexit előkészítését szolgáló, éveken át tartó megbeszélések. Előbb azonban a brit parlament illetékeseinek kell ratifikálták a megállapodást - tette hozzá.

Noha - mint mondta - ez idáig senkinek sem sikerült elmagyaráznia számára a Brexit "hozzáadott értékeit", az uniós főtárgyaló reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Királyság választói a december 12-re kiírt előrehozott parlamenti választáson a már korábban választott út megtartása mellett döntenek.

A Brexit nem pusztán az unió és az Egyesült Királyság szétválásáról szól. Számos következményét alábecsülik, az ugyanis komoly nehézségekkel, átláthatatlan fejleményekkel járhat. A megállapodás viszont biztonságot jelenthet mindkét fél számára - mondta.

Kiemelte azonban, a Brexit bizonytalanságot jelent Írországnak, de a tárgyalók az Írország és Észak-Írország különleges problémáira is közös megoldást találtak. Az egész régiónak békére és stabilitásra van szüksége - tette hozzá.

"Óvatosnak kell lennünk, fel kell készülnünk a legnehezebb forgatókönyvre is. A Brexit mindkért fél számára vesztes történet, de törekedni kell a barátság, az együttműködés és a közös célok megóvására" - fogalmazott Barnier.

Nagy-Britanniában december 12-én előrehozott parlamenti választást tartanak. A 2016-os Brexit-referendum óta már másodszor szólítják urnához a választókat, miután a kilépés dátumát háromszor is el kellett halasztani.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG