Várhatóan nem okoz rendszerszintű válságot a felzárkózó gazdaságokban az amerikai szövetségi tartalékbank (Federal Reserve) mennyiségi enyhítési programjának leépítése után előálló feszesebb globális likviditás - jósolták a jelenlegi kockázati mérőszámok alapján londoni pénzügyi elemzők.
A Capital Economics több összetevőből kidolgozott CERI-indexe - amely nullától 10-ig terjedő skálán méri a kockázatok mértékét - a szerdai elemzéshez fűzött kimutatás szerint a vizsgált 24 felzárkózó gazdaság többségében a kritikusnak tekintett 7-es érték alatt van, csak Venezuela és Thaiföld kockázati mutatója haladja meg ezt a szintet.
A ház módszertana alapján a 7-es CERI-index hozzávetőleg 60 százalékos esélyt jelent arra, hogy az adott gazdaság recesszióba süllyed, és 30 százalékos eséllyel jelzi a két éven belül kialakuló pénzügyi válság kockázatát.
Stabil lábakon Közép-Európa
A részvény- és devizapiaci reálárfolyamok, a magánszektor hitelellátása, a külkereskedelmi egyenleg és a rövid lejáratú külső adósságállomány figyelembevételével összeállított CERI-index a cég kimutatása szerint jelenleg Közép-Európában a legalacsonyabb: Magyarország és Csehország esetében nem éri el a 2-es értéket, Románia és Lengyelország mutatója pedig éppen a 2-es szinten áll.
A Capital Economics londoni szakelemzőinek kimutatása szerint a vizsgált teljes mezőnyben a CERI-mutató átlaga 4-es, vagyis a gyengébb lábakon álló felzárkózó gazdaságokkal együtt mérve sem közelíti meg a kritikus 7-es szintet.
A ház szerint a felzárkózó gazdaságok piacain nyáron - a Fed-enyhítés leépítésének első komolyabb felvetése után - végigsöpört eladási hullám főleg azokat az országokat sújtotta, amelyeknek mélyült a folyómérleg-hiányuk. Azóta stabilizálódott a Capital Ecomomics által a felzárkózó gazdaságok valutáinak dollárárfolyamára kidolgozott index, de a nyári eladási hullám előtti szintnél alacsonyabb szinten. Ez a piaci kockázatvállalási készség valamelyes gyengülésére utal, és arra, hogy a felzárkózó piacokra irányuló tőkebeáramlás csökkenhetett az elmúlt hónapokban.
Ez különös aggodalomra ad okot, ugyanis az amerikai monetáris politika feszesebbé válását követő tőkeáramlási oszcillációk a múltban már okoztak válságokat - hangsúlyozták szerdai elemzésükben a Capital Economics londoni közgazdászai.
Mások másként látják
A ház szakelemzői szerint ugyanakkor a jelenlegi CERI-mérőszám azt mutatja, hogy ezúttal alacsony a rendszerszintű válság kialakulásának kockázata a globális felzárkózó régióban, mivel az index fő komponensei nem jeleznek stresszhelyzeti állapotot ezeken a piacokon.
Más nagy londoni házak szerint mindazonáltal nem szabad alábecsülni a Federal Reserve által folytatott mennyiségi enyhítési program leépítésének várható globális hatásait.
A Standard & Poor's európai főközgazdásza, Jean-Michel Six, aki nemrégiben a nemzetközi hitelminősítő jövő évi európai és globális várakozásairól tartott tájékoztatót az S&P londoni központjában, elmondta: az S&P saját becslése szerint az ipari világ négy legfontosabb jegybankja, a Fed, a Bank of England, a Bank of Japan és svájci jegybank az idén eddig összesen mintegy 1600 milliárd dollárnak megfelelő pótlólagos likviditást juttatott a reálgazdaságba. Ez ezermilliárd dollárral több a tavalyi összegnél, és nagyon közel jár a 2009-es recessziós évben elért eddigi egész éves rekordhoz; akkor ugyanezek a jegybankok együtt 1700 milliárd dollárnyi gazdaságélénkítő célú eszközvásárlást hajtottak végre.
Az S&P európai főközgazdásza hozzátette: a Standard & Poor's becslése szerint ha a Fed jövőre hozzákezd mennyiségi enyhítési programjának visszavonásához, az 2014 egészében hozzávetőleg 500 milliárd dollárral csökkenti a világgazdaságba juttatott jegybanki likviditás értékét, ami a kötvénypiaci kereslet meglehetősen meredek visszaesését jelentené.
Six megfogalmazása szerint a felzárkózó piacokon nyáron végigsöpört eladási hullám "csak az előzetes bemutató volt, nem a teljes film, az majd jövőre kerül a mozikba", amikor a Fed ténylegesen hozzákezd a mennyiségi enyhítési program leépítéséhez.
Elemzők szerint a Fed-enyhítés lassítása nem okozna rendszerszintű válságot.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Kitűzték Maduro amerikai perének időpontját
7 órája
-
Döntött a Mol: nem működteti tovább az Új Európa Alapítványt
8 órája
-
Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik
8 órája
-
Nem bírta tartani magát a forint
9 órája
-
Soha nem zárt még ilyen magasan a magyar tőzsde
9 órája
-
Horvátország keresztbe tehet Montenegró uniós terveinek
9 órája
-
Ellenséges területen indított műveleteket ígér az új ukrán főparancsnok
10 órája
Mfor.hu Top24
- Megszólalt Orbán Viktor és önkényuralmi rendszerről beszélt
- Döntő adat érkezik ma a költségvetés állapotáról
- Agrárpénzek: pénzmosással vádolja az ügyészség Nobilis Kristófot
- Megvan, kivel vitetné el a nagy balhét Zelenszkij
- Már az első két hétben milliárdokat fogott meg a közmédia új vezetése
- Lemondott a legfőbb ügyész
- Közbeszerzési reform vagy uniós megfelelés? Megszólalt a szakértő
Makro / Külgazdaság
A nap képe: nem egyedül vonatozott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 15:49
A miniszterelnök Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel közösen szállt fel egy menetrendszerinti vonatra.
Makro / Külgazdaság
Sokkoló adatot közölt a Pénzügyminisztérium a hiányról
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:52
Június végén a hiánycél 80,2 százalékát érte el a központi alrendszer deficitje.
Makro / Külgazdaság
Megszólalt Orbán Viktor: a jogállam helyreállítását ígérte
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:37
A volt kormányfő szerint Sulyok Tamás volt Magyarország utolsó legitim köztársasági elnöke.
Makro / Külgazdaság
Megint drasztikusan drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:11
A kiskereskedelemi átlagárakban nem biztos, hogy megjelenik.
Makro / Külgazdaság
K&H: több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:13
A vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
Makro / Külgazdaság
Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság
Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság
Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság
Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság
Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Brüsszelben csak ámulhatnak a Budapestről érkező híreken 2026. július 17. 05:43
- Megint elmeszelte Magyarországot az Európai Unió bírósága 2026. július 17. 13:14
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Nemzetközi
Kitűzték Maduro amerikai perének időpontját
Akár életfogytiglan is várhat a volt venezuelai elnökre.
7 órája
Részvény / Deviza / Áru
Döntött a Mol: nem működteti tovább az Új Európa Alapítványt
42,9 millió részvény kerülhet vissza a céghez.
8 órája
Részvény / Deviza / Áru
Soha nem zárt még ilyen magasan a magyar tőzsde
Új történelmi rekordot állított fel a BUX.
9 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Mibe fektet a magyar elit?2026. július 22. 04:11 -
Az új státuszszimbólum: az egészségben megélt hosszú élet2026. július 21. 16:29 -
Óvadék lett volna belőle, végül 55 millió dollárért kelt el Diddy luxusvillája2026. július 20. 17:49 -
A pályán Spanyolország, a kasszánál az Adidas nyerte a világbajnokságot2026. július 20. 17:40 -
Madonna, Bieber, Shakira és Tom Cruise: Super Bowlt csinál a FIFA a vb-döntőből2026. július 19. 07:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
8,5 százalékkal, 2430 forintra emelkedett a fizikai átlagórabér a második negyedévben
16:55
-
Elképesztő verseny a mesterséges intelligencia piacon
16:09
-
Repülőrajt helyett földbe gyökerezés az építőiparban
15:34
-
A legfőbb ügyész távozik posztjáról, mert úgy érzi, veszélyben az intézmény függetlensége
14:30
-
Az Orbán-rendszer hívei szerint haldokló Németországban rekordot döntött a személyautók száma
13:36
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Bódis Péter: Eger megérdemli a XXI. századi vasúti közlekedést
17:22
-
Hivatalos: megkezdődött a Nagy-Eged-hegyi Dobó István-kilátó felújítása
15:39
-
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
14:16
-
Eger is nyerhet a 3500 milliárdos vasútfejlesztésből – gyorsabb vonatok és korszerűbb szolgáltatás a cél
11:19
-
II. Apródfesztivál: három napon át a gyerekeké lesz az Egri vár
10:20
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
Biznisz Trump módra: nyoma veszett a venezuelai olajmilliárdoknak
2026. július 22. 14:56
-
A nap képe: nem egyedül vonatozott Magyar Péter
2026. július 22. 15:49
-
Ezt a balhét nehezen fogja kimozogni Zelenszkij, az oroszok dörzsölik a tenyerüket
2026. július 22. 05:44
-
Peking készül valamire: egy vagyont érhet a „kicsi ezüst”, ha ezt meglépik
2026. július 22. 10:11
-
Sokkoló adatot közölt a Pénzügyminisztérium a hiányról
2026. július 22. 12:52

Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik



