Egyszer csak megunjuk a megszorításokat
Spanyolországban 27 százalékon áll a munkanélküliség, Írországból és Portugáliából egyre több fiatal vándorol ki a gazdasági nehézségek miatt, Görögországban pedig minden negyedik embernek már az alapvető élelmiszerek beszerzése is gondot okoz. A borús kilátások ellenére Európában nincsen arra vonatkozó elképzelés, hogyan lehetne ezeket az embereket újra munkához juttatni. Az euróövezet déli tagállamai mindaddig kénytelenek közkiadásaikat tovább csökkenteni, a hitelezést visszaszorítani és az árakat leszorítani, amíg ismét versenyképessé nem válnak. A Goldman Sachs felmérése szerint a válságkezelésnek ez a módja még legalább tíz évet fog igénybe venni. Mindennek tükrében felmerül a kérdés: vajon elkövetkezik-e egy olyan pont, amikor az európaiak már úgy érzik, torkig vannak a megszorításokkal?
Maradjon még az euró
A válság kezelésére meghirdetett takarékossági politika mindeddig kevés tiltakozást váltott ki. A Pew Research Center közvéleménykutató-intézet közelmúltban végzett felméréséből kiderült, sokan csalódtak az euró projektjében. A görögök, a spanyolok, az olaszok és a franciák több mint 60 százaléka mégis úgy nyilatkozott, hogy meg akarja tartani a közös valutát. Aki tehát tavaly még azzal számolt, hogy Görögország el fogja hagyni az eurózónát, az jócskán alábecsülte az európaiak hajlandóságát arra, hogy ezt a vészhelyzetet még évekig elviseljék. A türelem azonban egyszer minden bizonnyal véget fog érni.
Az eurózónából való kilépés félelmetes következményei mind ez ideig óva intettek mindenkit ettől a lépéstől - mondta Simon Tilford, a European Reform londoni elemzőközpont közgazdásza. Amint azonban az emberek kezdik úgy érezni, hogy nem látszik a fény az alagút végén, vita kezdődhet a társadalomban az euróövezet tagságának előnyeiről és hátrányairól. Ahogy egy ilyen vita megkezdődik, nem kizárt, hogy az egész folyamat igen gyorsan lezajlik - vélekedett Tilford.
Nem példa nélküli
A dolog nem lenne példa nélküli. Az eurózóna tagjaihoz hasonlóan, a 90-es években Argentína is feladta az ellenőrzést saját valutája felett, és a pesót 1:1 arányban az amerikai dollárhoz kötötte. Ezzel a lépéssel megfékezte ugyan a hiperinflációt, viszont hatalmas méretű államadósságot halmozott fel. Az ország hirtelen elvesztette versenyképességét - csakúgy, mint ma Dél-Európa nagy része -, és a pesót nem lehetett leértékelni azzal a céllal, hogy az argentin termékeket külföldön ismét vonzóvá tegyék.
A közvélekedés szerint az argentinok készen álltak arra, hogy eltűrjék a gyenge konjunktúrát, amíg csak szükséges, ha valutaként megtarthatják a dollárt, amivel maguk mögött tudhatják az akkoriban már négyjegyűre rúgó inflációs rátát. A Világbank egyik közgazdásza úgy vélte, a leértékelés nem opció Argentína számára, egy ilyen lépésnek túl nagy ára lenne.
Argentínának ugyanis még megvolt a saját pénzneme, amelyhez visszatérhetett volna. A dollár-peso paritásának feladása azonban túl fájdalmasnak látszott, mivel időközben a hitelek többségét és az üzleti szerződéseket is dollár alapon kötötték. Három év recesszió után azonban az argentinok úgy döntöttek, hogy a független pesóhoz való visszatérés nem lehet rosszabb annál, mint amekkora árat a dollár-paritás megtartásáért kénytelenek fizetni.
2001 decemberében utcai zavargások kezdődtek, a kormány lemondásra kényszerült. Az ország rövid idő múlva fizetési haladékot kért adósságainak törlesztésére, és függetlenné tette a pesót a dollártól.
Kérdés, hogy mennyiben lehet Argentína esetét a jelenlegi dél-európai helyzethez hasonlítani. Az argentin gazdaság az utcai tiltakozások kirobbanása előtti három évben 8 százalékkal zsugorodott. Az előrejelzések szerint 2013 végére az olasz és a portugál gazdaság (a legjobb teljesítményükhöz képest) ugyancsak 8 százalékkal, Spanyolországé 6 százalékkal, Görögországé pedig több mint 23 százalékkal zsugorodhat a Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint.
Úgyis szeretik az eurót... - ennyi elég?
Sok uniós politikus az euró közkedveltségében bízik. Figyelemreméltó azonban, hogy sokáig az argentinok is támogatták a peso dollárhoz való kötését - egész pontosan addig a pillanatig, amikor megbillent az egyensúly. 2001 decemberében - ugyanabban a hónapban, amelyben az utcai zavargások kezdődtek - egy közvélemény-kutatásból még az derült ki, hogy a megkérdezetteknek csupán 14 százaléka módosított volna az ország árfolyam-politikáján. A válaszadók 62 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a nemzeti valutát továbbra is a dollárhoz kellene kötni. A jelenlegi európai felmérések szerint a spanyolok és a görögök nagyjából hasonló arányban vélik úgy, hogy hazájuknak az euróövezetben kellene maradni.
Az ezredforduló Argentínája természetesen nem modellezheti a mai Európai Uniót, viszont intő példa lehet az eurózóna számára. 2001 végén az argentin gazdasági miniszter még azt mondta, hogy a dollárhoz való kötődés "tartós intézkedés", amelynek az esetleges összeomlása "a gazdaság és a társadalom alapvető intézményeit" ingathatja meg. Egy hónappal e szavak után a peso ismét független valuta volt.
El lehet-e dobni az eurót? El.
A válság sújtotta dél-európai országokban a rossz gazdasági kilátások ellenére az emberek többsége kitart ez euró mellett. A The Wall Street Journal internetes kiadásában megjelent elemzés szerint azonban az eurózónából való kilépés közel sem olyan elképzelhetetlen forgatókönyv, mint ahogy azt sokan gondolják.
Az izraeli hatóságok fegyverként használják a vízhez jutást a Gázai övezetben élők ellen az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet szerint. 
