Hirdetés
Hirdetés

Itt a jelentés: ezt gondolják a német cégek a magyar állapotokról

Wéber Balázs, 2019. április 15., 15:01

A Magyarországon jelen lévő német cégek kilátásai romlottak, több mint kétharmaduknak pedig továbbra is problémát okoz a szakképzett munkaerő hiánya. Ugyanakkor az adózással már jóval elégedettebbek, mint korábban, és továbbra is elkötelezettek Magyarország mellett: négyötödük ma is hazánkat választaná beruházása helyszíneként – derült ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) ma bemutatott éves konjunktúra-jelentéséből.

A Trend FM elhozza Hollandiából Marco van den Akkert, a felhő-korszak utazó nagykövetét, aki rendhagyó módon mutatja be világszerte a cloud megoldások jelenét és jövőjét.
Részletek: konferencia.trendfm.hu >>

Az Audi győri gyára. Forrás: Audi Hungaria Zrt.
Az Audi győri gyára. Forrás: Audi Hungaria Zrt.

Az elmúlt négy év legalacsonyabb szintjére esett vissza a DUIHK Befektetői Hangulat-Index értéke, amely a cégek várható gazdasági aktivitását fejezi ki.

Három százalékos növekedésre számítanak

Hirdetés

Az index most plusz 15 ponton áll: 2016-ban még 18, 2017-ben 21, 2018-ban pedig 28 pontot mértek. A mutató alapján a DUIHK idén mintegy három százalék körüli gazdasági növekedésre számít, ami nagyságrendileg egybecseng más intézmények legfrissebb előrejelzéseivel.

A megkérdezett cégek mintegy fele elégedett a saját üzleti helyzetével – 2018-ban még hatvan százalék volt ez az arány –, negyven százalék változatlannak, tíz százalék pedig rosszabbnak tartja azt. A magyar gazdaság helyzetét 58 százalékuk értékeli jónak – ez két százalékpontos csökkenés 2018-hoz képest.

Munkaerőhiány: fennakadások a termelésben

Az egyik legnagyobb problémát továbbra is a munkaerőhiány okozza: a megkérdezett cégvezetők több mint kétharmada szerint „nem kielégítő” a hozzáférés a szakképzett munkaerőhöz – a legnagyobb problémát a feldolgozóiparban jegyezték fel. A jelenlegi helyzettel a cégek kevesebb mint tíz százaléka elégedett.

A vállalatok több mint felénél a munkaerőhiány „kisebb-nagyobb fennakadásokat” okoz a folyamatos termelésben vagy szolgáltatásban.

A munkaerőhiány miatt jelentős mértékben emelkednek a munkaerőköltségek: több pénzbe kerül a meglévő dolgozók megtartása, valamint az új munkavállalók felvétele. A cégek idén átlagosan kilenc százalékos bérköltség-emelkedésre számítanak.

Az adózással elégedettek, a közbeszerzésekkel nem

A gazdaságpolitikai keretfeltételek megítélése viszont összességében tovább javult, főleg az adózás területén: idén már az adóterhelést és az adóigazgatási eljárásokat tekintve is több az elégedett vállalatvezető, mint az elégedetlen.

A közbeszerzések átláthatósága és a korrupció tekintetében ugyanakkor továbbra is komoly problémák vannak: a válaszadók kétharmada kifogásolandónak tartja a jelenlegi helyzetet. A közbeszerzések átláthatóságát például 64 százalék értékeli rossznak vagy nagyon rossznak.  Ezeken a területeken az elmúlt években alig mértek a javulást.

A túlnyomó többség maradna

Összességében ugyanakkor továbbra is magas a Magyarország melletti elkötelezettség: a megkérdezett cégvezetők 82 százaléka ma is hazánkat választaná beruházása helyszíneként. Ez körülbelül a 2000-2004-es, valamint a 2010-2011-es időszak értékeinek felel meg, és jelentős fejlődés a 2015-ös 71 százalékhoz képest.

Ha a térség többi államát nézzük, a legvonzóbb befektetési célország Észtország, megelőzve Csehországot, Lengyelországot és Szlovákiát. Magyarország egy hellyel került előrébb 2018-hoz képest – helyet cserélt Romániával –, és jelenleg a 9. legvonzóbb célpont a listán szereplő húsz ország közül.

Varga: veszélyforrás a munkaerőhiány

Dale A. Martin, a DUIHK elnöke összegzésében kiemelte: a befektetők nagy többsége továbbra is alapvetően jónak értékeli saját cége és a magyar gazdaság helyzetét, ugyanakkor sok olyan bizonytalansági tényező van a világgazdaságban, amely nehezebb gazdasági körülményeket jelez előre.

Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a jelentés azt mutatja, hogy a német cégek továbbra is  stabilnak és jónak tartják a szabályozást, kedvezőnek látják a gazdasági környezetet, és értékelik a növekedést támogató lépéseket. Ugyanakkor elismerte, hogy a szakképzett munkaerő hiánya veszélyforrás.

A pénzügyminiszter komoly visszaigazolásnak tekinti, hogy a megkérdezett cégek 82 százaléka ma is Magyarországon fektetne be. A felmérést 232 vállalatvezető bevonásával végezték az idei év elején, a legtöbben közülük német tulajdonú céget vagy magyar tulajdonú DUIHK-tagvállalatot irányítanak.

A cégeket nem érdekli a politika

A privátbankár.hu tavaly nyáron készített háttérbeszélgetéseiből szintén az derült ki, hogy a német nagyvállalatok nem gondolják újra magyarországi befektetéseiket a magyar demokrácia állapota miatt. A cégeket ugyanis az üzlet érdekli, nem pedig a politika.

Ez egészen addig így marad, amíg a magyar kormány nem lép át egy határt, például nem veszélyezteti az ország EU-tagságát. Ugyanakkor az új befektetéseknél már felmerülhet a kérdés, hogy nem ciki-e üzletelni a magyar kabinettel – mondták forrásaink a háttérbeszélgetések során.

Szimbiózisban az Orbán-kormánnyal

Arra pedig a legnagyobb német gazdasági lap is, a Handelsblatt is utalt korábban, hogy az Orbán-kormány és a nagy német cégek egyfajta jótékony szimbiózisban élnek. A német vállalatok profitálnak – a többi közt – a relatív olcsó magyar munkaerőből, a kedvező adózásból és a munkaadók igényeire szabott munkaidő-szabályozásból, az Orbán-kormány pedig örül annak, hogy a német befektetők (is) pörgésben tartják a magyar gazdaságot, és  ezáltal akaratlanul is segítik a kormány hatalmon maradását.

Ezzel együtt persze nyilvánvaló, hogy a német cégek erőteljes jelenlétével az ország is jól jár, gondoljunk csak a munkahelyteremtésre és a nagy ívű, hosszú távú befektetésekre.

3 millió forintból mindent elérhetsz

A céljaidhoz elég lenne 3 millió forint? A legjobb személyi kölcsönökkel felújíthatod a lakásod, lecserélheted az autód, de saját vállalkozásodat is beindíthatod. Használd személyi kölcsön kalkulátorunkat és legyen tiéd a legkedvezőbb hitel a törlesztőrészlet nagysága alapján: a Budapest Bank Online Prémium kölcsönének törlesztőrészlete 60 596 forint, a THM 7,90 százalék. A CIB Bank Előrelépő személyi kölcsönének 60 654 forint a havi törlesztőrészlete, a THM pedig 8,17 százalék, de szintén kedvező a Raiffeisen Bank ajánlata: a törlesztőrészlet 60 757 forint, a THM pedig 8,92 százalék. A Cetelem Saját Ritmus kölcsönt 62 130 forintos törlesztőrészlettel és 9,74 százalékos THM-mel érhetjük el. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

A klímavédelem jó befektetési célpont

A klímavédelem jó befektetési célpont

A globális felmelegedés egy létező folyamat, amivel kezdeni kell valamit, ezért a hosszú távú trend a klímavédelmi iparág mellett szól – véli Czachesz Gábor, az OTP Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója, az Év Legjobb Globális Részvénylapjának kezelője.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Az Európai Parlament megszavazta az óraátállítás eltörlését. Ön szerint a téli vagy a nyári időszámítás maradjon érvényben Magyarországon 2021-től?