1p
A jegybanki monetáris enyhítő programok kifuttatásával nem lesz gazdasági összeomlás, nem lesz kötvényhozam-emelkedés, de még csak tőzsdei krach sem - írja a MarketWatch hírportál.

Matthew Lynn publicista szerint ennek ellenére az arany ára csak emelkedhet. Eddig az emelte az árat, hogy a mennyiségi monetáris enyhítést egy katasztrófába, hiperinflációba, gazdasági összeomlásba torkolló "esztelen kísérletnek" tartók számára az arany jelentette a befektetési menedéket. Most viszont azért lehet keresett, mert a jegybankok csak abban az esetben fognak visszalépni a monetáris enyhítésből, ha már meggyőződtek arról, hogy sikerült a gazdaságot egy mérsékelt inflációval együtt járó fenntartható növekedési pályára állítani. Az aranynak mint befektetési eszköznek pedig az infláció is kedvez, és a gazdasági növekedés is, mivel emeli a nyersanyagok árát.

Matthew Lynn nem osztja azokat az elemzői véleményeket sem, hogy a bankokat csak a jegybankok által a pénzügyi rendszerbe pumpált olcsó pénz tarja működésben. A helyzet szerinte az, hogy a QE végére a bankok már megerősítették mérlegeiket, és a gazdasági fellendüléssel párhuzamosan a lakásépítési piaci is növekedésnek indult. Márpedig egy egészséges ingatlanpiac egyúttal egészséges bankrendszert is jelent. A banki részvények tehát jó befektetések lesznek.

Azt az általános vélekedést sem osztja a szakértő, hogy a pénzcsap elzárásával a kötvényhozamok megugranak. Szerinte a jegybankok pontosan tudják, hogy a gazdasági növekedést legbiztosabb módon a kötvényhozamok emelésével lehet megakasztani. A mennyiségi monetáris enyhítésnek tehát csak akkor vetnek véget, ha már ellenőrzés alá került az államadósság és a vállalkozások eladósodása. Így pedig teljességgel biztosra vehető, hogy a QE befejezésével egy időben a jegybankok nem kezdik el az alapkamatot emelni.

Szerinte a monetáris enyhítés vége a részvényárfolyamokban sem lesz negatív hatással. A QE befejezésére csak a foglalkoztatás és az ingatlanpiaci helyzet javulásával együtt járó gazdasági növekedés megindulása után kerülhet sor. Ez pedig értelemszerűen kedvez a vállalati eredményeknek és ezáltal a részvényárfolyamoknak. Ráadásul az alacsony kötvényhozamokra való tekintettel a pénzügyi befektetők is nagyobb érdeklődést mutatnak majd a részvények iránt.

A mennyiségi monetáris enyhítő programok kivezetésétől szerinte nem kell tartani, amíg a gazdasági helyzet nem viselné el azt. Erre csak a növekedési kilátások határozott javulása esetén kerülhet sor. Nyilván el kell majd viselni menet közben néhány sokkot is, de összességében a piacok többsége számára kedvező fejleményről lesz szó - írja Matthew Lynn a MarketWatch pénzügyi hírportál kommentár rovatában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Német, kínai és tajvani szárnyakra ült rá a magyar ipar
Imre Lőrinc | 2026. július 5. 13:44
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei inflációs előrejelzéséhez képest jóval szerényebb mértékben (hiszen azt 3,8 százalékról 1,8 százalékra, drasztikusan csökkentette), de a 2026-os hazai GDP-prognózisát is módosította. A jegybank a júniusi Inflációs jelentésében már 2 százalékos növekedéssel számol, ami jövőre 3 százalékra pöröghet fel. Az év elején valóban láthattunk már egy élénkülést a gazdaságban, de az egyik húzóágazatunk teljesítménye mögött több érdekesség is meghúzódik.
Makro / Külgazdaság Foci-vb: ünneprontók ünnepe
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 08:28
Két rendkívül unalmas mérkőzésen Marokkó és Franciaország jutott elsőként a legjobb nyolc közé az Egyesült Államok 250-ik születésnapján.
Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG