1p
A Financial Times információ szerint Magyarország készenléti hitelmegállapodást fog kötni a Nemzetközi Valutaalappal, amely végeredményben ugyanolyan megállapodás lesz, mint amit Gyurcsány Ferenc kötött 2008-ban. Orbán Viktor szerint az IMF-tárgyalások addig tartanak, amíg el nem érjük céljainkat.

A Financial Times (FT) információ szerint a Nemzetközi Valutaalap egy készenléti hitelmegállapodást javasol Magyarország számára, annak érdekében, hogy csökkentse az ország pénzügyi nehézségeit, azonban a megállapodásnak feltételei lesznek.

Az FT által kiszivárogtatott információk szerint az IMF készenléti hitelmegállapodást (SBA) fog kötni Magyarországgal, amely feltételeket és felülvizsgálatokat tartalmaz. Ennek értelmében az "újtípusú" hitelmegállapodás végeredményben ugyanaz lenne, mint amit Gyurcsány Ferenc kötött  2008-ban a Nemzetközi Valutaalappal.

A lap szerint a megállapodás egyre sürgetőbbé vált azután, hogy a múlt héten a Moody's befektetésre nem ajánlottnak, bóvlinak minősítette Magyarországot, melynek hatására egyre nagyobb nyomás nehezedik a forintra. A lap arra is felhívta figyelmet, hogy a kormány eddig egy biztonsági hálót jelentő elővigyázatossági megállapodáshoz ragaszkodott, amely korlátozott feltéteket tartalmaz. Mindezek ellenére az IMF úgy véli, hogy a legmegfelelőbb egy készenléti hitelmegállapodás lenne.

Egy a tárgyalásokhoz közel álló személy a Financial Timesnak elmondta, hogy a készenléti hitelmegállapodás az IMF klasszikus eszköze, amely a magyarországihoz hasonló helyzetek kezelésére is alkalmas. A forrás véleménye szerint mindezek mellett a piacok világossá tették, hogy erős feltételrendszert és kiszámítható gazdaságpolitikát szeretnének, ezért egyre valószínűbb, hogy egy SBA típusú megállapodás fog létrejönni.

A készenléti hitelmegállapodás lényegében arról szól, hogy a kifizetés részletekben történik meg, a címzett pedig csak egy sikeres felülvizsgálat után tudja lehívni az újabb hitelrészletet.

Róna Péter közgazdász, a 2008-as tárgyalóbizottság tanácsadója az FT-nek elmondta, hogy nem volt kérdés, hogy a megállapodás készenléti hitelkemegállapodásként fog megvalósulni. Véleménye szerint nem annyira a megállapodás, mint inkább a felülvizsgálat fogja zavarni Orbán Viktor.

Orbán az IMF-ről

A miniszterelnök ma reggel beszélt a közrádióban arról, hogy meddig tarthatnak majd a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a tervezett együttműködésről. Orbán Viktor szerint "egy nap alatt is meg tudunk állapodni; amint elértük a céljainkat, már meg is állapodunk, ez a mi tervünk". A forint árfolyamának ingadozásával kapcsolatban úgy vélekedett, "nincs ember, aki komolyan gondolná, hogy a magyar gazdaság értéke is e szerint változott", ám az EU-s fejlemények megmozgatják a forint értékét, és ez hatással van a magyar gazdaságra.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
Makro / Külgazdaság Előre látták, hogy ez lesz, de vajon reális, ami most a magyar piacon történik? Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. június 28. 10:59
Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 23-i, 25 bázispontos kamatcsökkentése és még inkább Varga Mihály kommunikációja miatt kismértékben gyengült a forint, valójában az euró bevezetésének ígérete nagyon erős támaszt ad most a hazai fizetőeszköznek. Az országkockázati megítélésünk eközben folyamatosan javul, amire már az április 12-i országgyűlési választásokat megelőzen is bőven mutattak jelek. Az Equilor Alapkezelőnél nem lepődtek meg a magyar eszközök felértékelődésén, de vajon nem túlzás-e, ami most a magyar piacon történik? Erről is beszélgettünk a Klasszis Podcast legújabb adásában. 
Makro / Külgazdaság Már több mint 10,5 milliárd eurót kapott Ukrajna innen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 15:49
Újabb csomagot hagyott jóvá az EBRD.
Makro / Külgazdaság Magyar Péteréknek nincs oka a panaszra ezeket a számokat látva
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:04
Továbbra is jelentős a Tisza fölénye. 
Makro / Külgazdaság Jelasity Radován: Az Erste nem adósa Kármán Andrásnak és ő sem az Erstének, ő nem a bank szolgája
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 26. 15:30
Az Erste elnök-vezérigazgatója a június 25-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live jubileumi, 100. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nálunk sem rózsás a költségvetés helyzete, de a franciáknál sosem volt ilyen rossz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 13:10
Franciaország államadóssága rekordmagasra, 3500 milliárd euró fölé emelkedett az első negyedévben a nemzeti statisztikai hivatal, az Insee adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Elárulta Magyar Péter, melyik feltételt lesz a legnehezebb teljesíteni az euróhoz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:45
Magyar Péter miniszterelnök, Kármán András pénzügyminiszter és Kiriákosz Pierakákisz görög pénzügyminiszter, a Eurócsoport elnöke közös sajtótájékoztatót tartottak a Pénzügyminisztériumban, ahol a legfőbb téma az euró magyarországi bevezetésének lehetőségei voltak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mekkora a támogatottsága idehaza az euró bevezetésének
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:55
A Medián kutatása szerint a társadalom jelentős, háromnegyedes többsége szeretné, ha Magyarország bevezetné az eurót. Nézetkülönbség mindössze abban van, hogy ez mikor történjen meg.
Makro / Külgazdaság Több vendég, kevesebb éjszaka – kijöttek a májusi turisztikai adatok
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:30
A KSH szerint a turisztikai ágazatban májusban az összes bruttó árbevétel 113,4 milliárd forint volt, folyó áron 8,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG