1p
Jövőre várhatóan a Széll Kálmán Terv 2.0 fogja befolyásolni az infláció alakulását, elsősorban a pénzügyi tranzakciós illeték fogja felfelé húzni az árakat. A kormányzati intézkedések hatására jövőre sem fogjuk elérni a jegybank által kitűzött inflációs célt. Az elemzők azonban eltérően vélekednek van, aki úgy gondolja, hogy emiatt elmarad a várt év végi kamat csökkentés, míg más szerint túl sok a galamb a Monetáris Tanácsban így várhatón csökkenni fog az alapkamat.

Áprilisban a fogyasztói árak 5,7 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az átlagosnál nagyobb mértékben, 12,6 százalékkal emelkedett a szeszes italok, dohányáruk ára. Szintén átlag felett, 9,1 százalékkal nőtt az egyéb cikkek ára, ezen belül a járműüzemanyagoké 18,3 százalékkal, a gyógyszereké, gyógyáruké 3,2 százalékkal. Részletek>>

Árokszállási Zoltán, az Erste Befektetési Zrt. makrogazdasági elemzője a Privátbankárnak elmondta, hogy a várakozásaiknál magasabb volt az áprilisi infláció növekedési üteme. Hozzátette, hogy a szolgáltatások esetében mért 4,2 százalékos éves áremelkedés jóval meghaladta a várakozásaikat A szakértő kiemelte, hogy a maginfláció is 5,1 százalékkal emelkedett áprilisban. Az alkohol és dohánytermékek esetében a jövedéki adó emelése vélhetően még áprilisban is éreztette hatását, mivel ebben a szektorban is a várakozásokat meghaladva emelkedtek az árak.

A kilátásokkal kapcsolatban Árokszállási Zoltán elmondta, hogy nyáron vélhetően 6 százalék fölött lehet az infláció, mivel nyár közepén vezetik be a telekommunikácós adót, amely valószínűleg felfelé fogja húzni az árakat.  Véleménye szerint év végére csökkenni fog a fogyasztói árak emelkedése. Az elemző szerint az egész éves átlagos infláció 6 százalék körül alakulhat.

Jövőre is a kormányzati intézkedések húzzák fel az árakat

A jövő évvel kapcsolatban az elemző nem tartja valószínűnek, hogy a 3 százalékos célt el tudja érni az infláció, véleménye szerint jövőre 4 százalék körüli értéket érhet az éves áremelkedés mértéke. Hozzátette, hogy 2013-ban elsősorban a kormányzati intézkedések fogják felfelé húzni az inflációt, azok közül is leginkább a pénzügyi tranzakciós illeték, ami érdemi áremelő hatással fog járni.

Az elemző úgy véli, hogy a jegybanki kamatpolitikára nem lesznek hatással az adatok, hozzátette, hogy az adatok nem annyira biztatóak, ugyanakkor jelentős részben kormányzati intézkedések miatt magas az infláció. Hozzátette, hogy a Monetáris Tanács tagjainak többségét olyan tagok alkotják, akik az alacsonyabb kamat felé húznak. Véleménye szerint, ha az IMF-tárgyalások a végéhez közelednek, akkor ezzel egy időben kamatcsökkentés indulhat be.

Év végén óvatos kamatcsökkentés veheti kezdetét, vagy mégsem?

Hozzátette, hogy ha a Monetáris Tanács tagjai nem lennének ennyire galamb szemléletűek, akkor valószínűleg ezek az inflációs adatok, és a tény, hogy jövőre nem fogjuk elérni az inflációs célt az óvatosabb kamatcsökkentési várakozásokat eredményezne. Így azonban az elemző nem változtat a várakozásain, véleménye szerint az év vége felé egy óvatos kamatcsökkentés indulhat be.

Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója szerint az áprilisi infláció – főként a rekord magas üzemanyagár miatt – a várakozásokat is meghaladó mértékben emelkedett. A következő hónapokban némi mérséklődést hozhat az olajár világpiaci árának, ezzel együtt az üzemanyagok árának mérséklődése, valamint a forint erősödése. Hosszú távon azonban a második Széll Kálmán-terv befolyásolhatja az infláció alakulását. A tervezett adóemelések hatására az elemzések szerint 2013-ban mintegy 0,3-0,5 százalékponttal növekedhetnek a fogyasztói árak, így az MNB júniusban publikált inflációs jelentésében várhatóan már megemeli prognózisát.

A szakértő szerint ez egyben azt is jelenti, hogy a konvergencia-program miatt romló inflációs kilátások megköthetik a Monetáris Tanács kezét, és nem lesz kamatcsökkentés az idei évben, mivel az MNB 3 százalékos inflációs célkitűzése várhatóan jövőre sem teljesül. A magas kamatszint fennmaradása ugyanakkor egyértelműen kedvez a pénzpiaci típusú befektetéseknek – mondta el a befektetési szakember.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 17:10
Növekedést vártak, csökkenés lett.
Makro / Külgazdaság A költségvetést érintő döntéseket is hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:44
Erről is szó esett a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón, ahol a miniszterelnök is ott volt.
Makro / Külgazdaság Hatalmas bejelentést tett a Mol
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:32
850 millió zloty értékű kötvénykibocsátással lépett be a lengyel kötvénypiacra a Mol.
Makro / Külgazdaság 552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:59
A tisztább energiarendszerek kiépítésére ad pénzt az Európai Unió.
Makro / Külgazdaság Ígéretes számok érkeztek Magyarország szomszédjából
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:39
Lassult az osztrák infláció.
Makro / Külgazdaság Baljós számok várják azt, aki péntekig vár a tankolással
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:34
Lassan újra az eltörölt védett ár környékére kúsznak vissza az üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:16
Ráadásul a kamatok is tovább csökkentek.
Makro / Külgazdaság Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:41
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG