A 10 százalék fölötti reálbér-növekedéssel világelsők vagyunk, de nem is véletlen, hogy erre nálunk került sor: a környező országokhoz képest is jócskán el volt maradva bérszínvonalunk, nem csak a fejlett országokéhoz képest. A munkaerőhiány pedig még mindig jelentős, ami érthető is, mivel az átlagbéreknek még mindig csak a nyugat-európai szint harmadát sikerült elérni, noha a munkaerő itthon tartásához, esetleg visszacsábításához annak fele kellene.
Adatok
A januári bruttó átlagkereset 311 ezer forint lett, épp ezer euró, de ezt ne is vegyük figyelembe, csak a közmunka nélküli adatot, ami 324 ezer forint. A decemberi adat ennél kissé magasabb volt, és arra lehetett számítani, hogy a minimálbér újabb nagyfokú emelése miatt az adat megugrik, de nem így lett, vélhetően a decemberben jelentkező évvégi egyszeri kifizetések miatt.
Erre utal az is, hogy a rendszeres bruttó kereset, tehát a tényleges fizetés 296 ezer forint volt, közmunka nélkül számítva kb. 310 ezer. Ami a nettó adatokat illeti, és a munkaerő elvándorlás szempontjából csak ezek számítanak, közmunka nélkül és családi kedvezménnyel 223 ezer forint forint körüli az átlagkereset. Ez 720 euró, ami a német átlagnak, kb. 2200 eurónak alig harmada.
Kétféle GDP
Ez az arány tulajdonképpen meg is egyezik az egy főre jutó magyar és német GDP közti különbséggel, (a magyar 15 500, a német 46 500 körül van, dollárban számolva), így akár azt is mondhatnánk, hogy közgazdaságilag rendben vagyunk. Csakhogy van egy másik szám is: a vásárlóerő-paritáson mért adat, ha ezzel számolunk, már 26 ezer fölötti a mi adatunk, a német pedig kicsit kevesebb, 45 ezer. Az első szám a második közel 58 százaléka, vagyis vásárlóerő-paritáson már a német gazdaság 58 százalékát teljesítjük.
Miből adódik a különbség? Lényegében teljes egészében az átlagos árszínvonal különbségből, amit részben a forint alulértékeltsége okoz. Fejlettebb országokban többnyire magasabb az árszínvonal, tehát jelen fejlettségünk mellett valamekkora eltérés mindenképpen indokolt, de ekkora távolról sem. Ez pedig azt jelenti, hogy a forint erősen alulértékelt lehet a jelenlegi árfolyamszinten. Erre utal az is, hogy sok éve masszív, igen nagy exporttöbbletünk van, ami ugyan jó dolog, de nem lenne baj, ha valamivel kisebb lenne, és ezt a belső fogyasztás pótolná.
Egy kis felértékelődés
Mekkora lehet az alulértékeltség mértéke? Ezt meghatározni roppant nehéz, biztosan csak akkor lehetne tudni, ha látnánk, hogy erősebb forintárfolyamhoz hogyan alkalmazkodik a gazdaság. Feltételezzük, hogy 10-15 százalékkal erősebb forintot minden gond nélkül elbírna a gazdaság (ez 265-280 közti euró árfolyamot jelentene), ebben az esetben euróban számolva megnyernénk egy akkora béremelkedést, mint az idei volt. A jelenlegi nettó átlagkereset így 800-840 euró között lenne, és innen már könnyebben elérhetőnek látszana az 1000 euró fölötti átlag, ami lecsökkentené a munkaerő elvándorlását.
Infláció
A forint erősödésével szemben ellenérvként felmerült a közelmúltban, hogy tovább csökkentené az amúgy is túl alacsony inflációt, sőt akár deflációt is okozhatna, de egyrészt azóta már 2 százalékos lett az infláció és jövőre már a várakozások szerint 3 lesz, másrészt évi 10 százalékos béremelkedésnél és erős munkaerőhiánynál ennek eleve jóval kisebb a jelentősége. Persze a kívánt hatást a németnél magasabb infláció is meghozhatja, hisz az egy kvázi-forintleértékelés, de a jelenlegi jegybanki célok szerint a különbség évi 1 százalék, így a folyamat önmagában igen lassú.
Belehúztak a budapesti kereskedők az esős kedd délelőttjén. 
