3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az Európai Tanács előző elnöke szerint valószínűtlen, hogy a jövő szeptemberben esedékes németországi parlamenti választások előtt érdemi tárgyalások kezdődnének a brit EU-tagság megszűnéséről.
Kép forrása: EPA

Herman Van Rompuy, aki 2009 és 2014 között vezette az Európai Unió állam- és kormányfőinek testületét, a BBC rádió csütörtöki politikai magazinműsorának nyilatkozva kijelentette: véleménye szerint a tényleges tárgyalások a brit kilépés feltételeiről csak az új német kormány hivatalba lépése után kezdődhetnek.

Rompuy szerint ez azt jelenti, hogy az érdemi tárgyalási folyamat esetleg csak 2017 októberében vagy novemberében indulhat, addig legfeljebb technikai jellegű egyeztetésekre van mód.

London sem siet

Theresa May brit miniszterelnök már több nyilatkozatában is közölte, hogy a brit kormány csak akkor aktiválja a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét, ha kidolgozta tárgyalási stratégiáját. A brit kormányfő egyértelművé tette azt is, hogy az idén ez nem várható.

Az 50. cikkely szabályozza a kilépési folyamatot, és aktiválásának bejelentésével veszi kezdetét a szerződésben előirányzott kétévi tárgyalássorozat.

Történelmi hiba volt

Az Európai Tanács volt elnöke csütörtöki BBC-nyilatkozatában "történelmi léptékű hibának" nevezte Nagy-Britannia kilépését az EU-ból. A brit EU-tagságról tartott júniusi népszavazás - amelyen a brit választók szűk, 51,9 százalékos többsége a kilépésre voksolt - Rompuy szerint "annak egyik ritka példája, amikor egy ország saját érdekeivel ellentétes döntést hoz".

Hozzátette: David Cameron előző brit miniszterelnököt az Európai Unió részéről "mindenki" figyelmeztette, hogy hibát követett el a brit EU-tagságról szóló népszavazás kiírásával.

Cameron 2013-ban jelentette be a népszavazás tervét, azzal, hogy a referendum előtt London újratárgyalja viszonyrendszerét az EU-val.

Herman Van Rompuy a BBC-nek adott csütörtöki interjúban azonban kijelentette, hogy Nagy-Britanniának már akkor is "igen különleges státusa" volt az EU-n belül, hiszen nem csatlakozott olyan sarkalatos integrációs intézményekhez, mint az euróövezet, vagy a belső határellenőrzéseket lebontó schengeni egyezmény. Rompuy szerint ez azt is jelentette, hogy Nagy-Britannia nem volt teljes jogú tagja annak "a belső körnek", ahol a döntések születtek.

Kemény tárgyalások

Az Európai Tanács előző elnöke szerint a kilépés feltételeiről szóló tárgyalások kemények lesznek. Rompuy tagadta, hogy a többi EU-tagállam meg akarná büntetni Londont, de kijelentette, hogy a tárgyalási elemek között lesznek olyanok, amelyek nem képezik majd alku tárgyát. Ezek között említette első helyen az EU-állampolgárok szabad mozgását az unión belül.

Theresa May egy minapi BBC-interjúban kijelentette: az EU-tagságról tartott júniusi népszavazás megmutatta, hogy a brit választók nem akarják az EU-n belüli szabad mozgás elvének érvényesítését úgy, ahogy az eddig történt. Az Európai Bizottság többször is hangoztatott jelenlegi álláspontja mindazonáltal az, hogy ha Nagy-Britannia a kilépés után is hozzá akar férni az EU egységes belső piacához, akkor tartania kell magát az unión belüli mozgásszabadság alapelvéhez.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Milliárdokkal olcsóbban árulják Matolcsyék balatoni luxusüdülőjét
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 10:10
 A mostani kikiáltási ár mindössze 7,47 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 11. 19:50
Több, még az Orbán-rendszerhez köthető adóelkerülési kiskaput zár be a Tisza-kormány a július végén a parlament által is elfogadott adócsomaggal. A változtatások a bizalmi vagyonkezelést, a közérdekű vagyonkezelő alapítványokat és a műemléki védettségű ingatlanokkal kapcsolatos közteherviselést érintik.
Makro / Külgazdaság Erről beszélt az új köztársasági elnök az Országgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 16:06
A megosztottságot is a legsúlyosabb gondok közt említette.
Makro / Külgazdaság Hivatalos: megválasztották Baka Andrást köztársasági elnöknek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 15:25
A Tisza Párt jelöltjét megszavazta a parlament.
Makro / Külgazdaság Vitatja a tartozását? Segítenek a pénzügyi békéltetők
Dr. Szente Krisztina | 2026. augusztus 11. 15:06
Az egyik leggyakoribb pénzügyi jogvita, amikor a fogyasztó nem ismeri el a pénzügyi szolgáltató követelésének jogosságát, összegét vagy egyáltalán a tartozást. Az ilyen viták bíróságon kívüli rendezésére a Magyar Nemzeti Bankon belül működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) eljárása nyújt lehetőséget.
Makro / Külgazdaság Nem akárhol rendeznek kormányülést Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 13:44
Nagy bejelentések jöhetnek.
Makro / Külgazdaság GKI: ezért lettünk a régió leglassabban növekvő gazdasága
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 08:16
Románia 200 százalékot nőtt euróban mérve 15 év alatt. Magyarország 70 százalékot. A különbség nem véletlen.
Makro / Külgazdaság 21 nap maradt hátra az uniós pénzek hazahozatalára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 13:40
A hónap végéig kell teljesíteni a magyar helyreállítási terv valamennyi elszámolható mérföldkövét.
Makro / Külgazdaság Júliusi költségvetési bravúr – több mint 500 milliárd forintos többlet
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 11:30
Júliusban a központi alrendszer többlete 524,3 milliárd forint volt, ami 537,1 milliárd forinttal kedvezőbb az egy évvel korábbinál.
Makro / Külgazdaság Banai Péter Benő: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 06:12
A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális – jelentette ki Banai Péter Benő az MNB Podcast legutóbbi adásában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG