2p
Becslések szerint több százezren tüntetnek a brit fővárosban a brit EU-tagságról szóló újabb népszavazás kiírásáért.
EPA/FACUNDO ARRIZABALAGA

A menet a Hyde Park mellett húzódó Park Lane sugárútról indult, és délután megérkezett a parlament elé. A megmozdulást az újabb referendumért kampányoló legnagyobb brit civil csoport, a People's Vote hirdette meg.

A szervezők előzetes becslései szerint a demonstráció résztvevőinek száma jóval meghaladja a félmilliót. A tüntetőkhöz csatlakozott Sadiq Khan, London polgármestere, Nicola Sturgeon skót miniszterelnök és több más politikus.

May nem akar új népszavazást

Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök rendre elveti az újabb népszavazás kiírását célzó kezdeményezéseket, és múlt héten a londoni alsóház is elutasított egy beterjesztést, amely ezt indítványozta. Az alsóházi kezdeményezést nem támogatta a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt sem.

Ugyanakkor szombat délutánig csaknem 4,3 millióan írták alá (az interneten keresztül) azt a hivatalos petíciót, amely a brit EU-tagság megszűnéséhez (Brexit) vezető folyamat leállítását követeli, valamint azt, hogy Nagy-Britannia maradjon az EU tagja. Az aláírások száma két nap alatt több mint hárommillióval nőtt.

Tárgyalni fogják a petíciót

A brit kormány és a parlament hivatalos petíciós honlapján megjelent felhívás szerint a kormány rendre azt állítja, hogy a kilépés az Európai Unióból "a nép akarata". Ezt az állítást azonban meg kell cáfolni, annak bizonyításával, hogy milyen erőteljes a támogatottsága az EU-tagságának, és mivel nem biztos az újabb népszavazás kiírása, a bennmaradást pártolóknak a petíció aláírásával kell szavazniuk - áll a felhívásban.

A brit törvények alapján a parlamentben tárgyalási időt kell biztosítani minden olyan közérdekű petíciónak, amelyet legalább 100 ezer brit állampolgár hitelesen aláír.

Az Egyesült Királyságban 2016 júniusában tartottak népszavazást az EU-ból történő kilépésről. Akkor 17,4 millióan szavaztak a távozásra, és 16,1 millióan ellene.

Elhalasztották a kilépést

Az EU a napokban brit kérésre elhalasztotta a március 29-re tervezett kilépést. Az új dátum április 12. vagy május 22., de az is elképzelhető, hogy a Brexitet hosszabb időre elhalasztják. A kérdés a jövő héten dőlhet el a brit parlamentben. A kilépési megállapodás újratárgyalását az EU kizárja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG