3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Ciprasz görög miniszterelnök interjút adott a der Spiegelnek, miközben a görög kormány újabb reformtervet kellett, hogy benyújtson Brüsszelnek. Az előző elég gyengére sikerült, az európai türelem megint fogytán. Új kifejezést is találtak a valutaunió esetleges görög elhagyására: Graccident, vagyis „görög baleset”, magyarán kibotlás.

Az interjú maga meglehetősen lehangoló, nem véletlen, hogy egyre pesszimistábbak a piacok a görög jövőt illetően. A görög miniszterelnök szavai egyáltalán nem azt tükrözik, mintha a február 20-ig megállapodás szellemében akarná folytatni a tárgyalásokat. A legelső, amiben egyezségre kéne jutniuk, az a korábbi megállapodásból még megmaradó hitelrészlet, amely nélkül áprilisban fizetőképtelen lenne az ország.

Varufakisz-csomag

Ehhez viszont szükség van egy intézkedés csomagra, melyből a Varufakisz pénzügyminiszter által múlt héten benyújtott első változatot elutasították. A pénteken benyújtott következő változat is elég gyengére sikerült. Volt olyan pontja, mely szerint turistákat és diákokat alkalmaznának, hogy az adócsalókat leleplezzék. Európában ezt megmosolyogták, a görögök körében pedig felháborodást keltett az ötlet.

Ma folytatódik még a huzavona: Varufakisz valószínűleg kénytelen lesz néhány programpontot módosítani, hisz ha ma nem mondanak igent az utalásra, az ország már előbb kidőlhet, pontosabban kibotolhat az eurózónából, miután már most is napi fizetési gondokkal küzd.

Ciprasz fenyeget

Megkérdezték Cipraszt az interjúban, hogy ha most nem jut pénzhez, hogy fizeti ki a márciusban lejáró 4 milliárd eurós adósságot. Erre közölte, hogy akkor kincstárjegyeket bocsátana ki, amihez persze az EKB jóváhagyása kéne. Erre Ciprasz közölte, hogy úgyis jóváhagyják, majd belekezdett a szokásos fenyegetőzésbe, miszerint ha nem, akkor majd egész Dél-Európa fellázad. Említi a spanyol Podemos-t, a francia Le Pent, sőt még a brit Nigel Farage-t is. Ezek meglehetősen üresen csengenek, Európa velük nem zsarolható, pláne hogy az említett politikai erők egyike sem a görög utat célozza. A görög kormány viszont már sokadszor jön ezekkel az érvekkel, és ezt azért előbb-utóbb megunják.

Egyre inkább felkészül rá az eurózóna, hogy menet közben megmerevednek a frontok, a görög kormány keménykedik, az EKB nem utal, és máris létrejön a kibotlás. Elfogy a pénz, a görögök az utolsó pillanatban várják a csodát (mármint hogy Európa beadja a derekát), aztán ez nem következik be, és fizetésképtelenné válnak kívül-belül.

Ciprasz most érdekes módon azzal is fenyegetőzött, hogy népszavazást ír ki az eurózóna tagságról. Ez akár előnyös is lehet, mert a ha a görög kormány nem is teszi világossá népe számára, mivel jár a maradás, az eurózóna megtalálja a módját a tájékoztatásnak. Ha a maradás mellett döntenek, a lakosság gyakorlatilag elfogadja az eddigi programot, ha a távozás mellett, akkor megoldódott a kérdés.

Pesszimista a piac

Ezek után egyre pesszimistább a piac a tekintetben, hogy a 4 hónapos hosszabbítás után sikerül egy elfogadható új programot összehozni. A görögök hallani sem akarnak feltételekről, csak hitelelengedésről, növekedéshez kötött visszafizetésről, de addig is szeretnék, ha finanszíroznák őket. Vagyis fennmaradna a feneketlen kút. Európának ez már nem járható út. A görög tőzsde ma is 3 százalékot esik, a befektetők reménye is fogytán.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új szerződés került napvilágra a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 17:13
A két ország megállapodott abban, hogy mintegy 1 milliárd cseh koronát (közel 40 millió eurót) fektet be a Barátság kőolajvezeték működésének átalakításába.
Makro / Külgazdaság Itt vannak a BinX új számlacsomagjai
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 16:26
Az újonnan indult társas vállalkozások számára is elérhetővé váltak a BinX számlacsomagjai, tehát nem kell más szolgáltatónál számlát vezetni ahhoz, hogy egy cég a neobank ügyfele legyen – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel tovább erősödhet a verseny a vállalkozói bankszámláknál, hiszen a Binx ajánlatai igen vonzónak számítanak a piacon.
Makro / Külgazdaság 180 fokos fordulat jöhet Frankfurtban?
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 15:41
Ezúttal is kamattartás várható az Európai Központi Bank csütörtöki ülésén, de az elnök, Christine Lagarde jelezheti az inflációs kockázatokat – vélik az Equilor Befektetési Zrt. elemzői.
Makro / Külgazdaság Gázpalack-felvásárlásba kezdtek az emberek
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 15:12
Pánikvásárlásba kezdtek a magyarok.
Makro / Külgazdaság Ez is ritka: vállveregetést kapott Magyarország Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 14:51
Az EU statisztikai hivatalának most közzétett számai alapján februárban a 27 tagállam közül Magyarországon volt a hetedik legalacsonyabb a harmonizált fogyasztóiár-index.
Makro / Külgazdaság Kubával takarhatja el az Egyesült Államok a közel-keleti háború kudarcát?
Imre Lőrinc | 2026. március 18. 14:35
Bár az iráni válság miatt az Egyesült Államok vezetésének most kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy újabb frontot nyisson, a Kuba feletti hatalomátvétel továbbra sem kerül le Donald Trump célkeresztjéről. A karibi ország egyre mélyebb válságba sodródik, az amerikai elnök szankciói az utolsó cseppet jelentették a pohárban. Trumpnak eközben azért is fájhat a feje, mert a Hormuzi-szoros blokádja miatt akár 200 dollárig is kilőhetnek a hordónkénti kőolajárak.
Makro / Külgazdaság Gondterheltek az euróövezet tagállamai: a fogyasztói árakról van szó
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 14:12
Februárban, az előzetes becslésnek megfelelően, emelkedett az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett végleges adatai alapján.
Makro / Külgazdaság Villanyszerelő céget vásárolt Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 13:47
A felcsúti milliárdos cégbirodalma megérkezett Leányfalura.
Makro / Külgazdaság Hol a vége? 700 forint fölé drágul a dízel
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 12:25
Tovább emelkednek a nagykereskedelmi árak.
Makro / Külgazdaság Végre tényleg szívderítő lehet nézegetni Brüsszel legfrissebb jelentését
Csabai Károly | 2026. március 18. 05:44
Hála a februárban közel kilenc és féléves mélypontra zuhant inflációnak, Magyarország az Európai Unió 27 tagországából az előkelő, hatodik helyet foglalhatja el – Olaszországgal holtversenyben – az Európai Bizottság statisztikai hivatala, az Eurostat által ma publikálandó, a harmonizált fogyasztóiár-indexek alapján elkészített rangsorban. Még előrébb végeztünk a visszatekintő reálkamatok összevetésében, a negyedik helyen, dacára annak, hogy a jegybanki alapkamatunk tizenhat havi mozdulatlanság után csökkent – derül ki lapunk legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körképéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG