3p
Erről tárgyalt Theresa May és Orbán Viktor.

Theresa May brit miniszterelnök szóvivője szerint a magyar és a brit kormány arra törekszik, hogy Nagy-Britannia EU-tagságának megszűnése után is erőteljesek legyenek a kétoldalú kapcsolatok. Theresa May szerdán fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt a Downing Streeten. A megbeszélésekről a brit kormányfői hivatal honlapján megjelent rövid tájékoztatás szerint a találkozón Theresa May megerősítette, hogy London 2017 márciusának végéig aktiválni kívánja a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét. Ez a cikkely szabályozza - és aktiválása hivatalosan elindítja - Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból.

Mentik, amit lehet

Elmondta ugyanakkor azt is, hogy Nagy-Britannia egészen távozásáig teljes körű és aktív szerepet tölt be az EU-ban. A brit kormányfő megerősítette, hogy a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok jelenlegi státusának megőrzésére törekszik, és számít is arra, hogy ez sikerül, de ennek fejében az Európában élő brit állampolgárok jogait is meg kell védeni.

A migrációról szólva Theresa May kifejtette azt az álláspontját, hogy a menekülteknek az általuk elért első biztonságos országban kell maradniuk, és különbséget kell tenni a menekültek és a gazdasági migránsok között. A brit kormányfő szerint mindent országnak joga és felelőssége saját határainak védelme, illetve a visszaküldött illegális migránsok befogadása.

Hány magyart érint igazából?

Orbán Viktor már a találkozót követően tájékoztatta a magyar sajtót az elhangzottakról. Elmondta: Magyarország azt szeretné elérni, hogy a Nagy-Britanniában élő magyarok jogai ne sérüljenek a brit EU-tagság megszűnésével. Ő is úgy nyilatkozott, hogy a találkozón egyetértés alakult ki arról, hogy a munkavállalók jogainak kérdését a viszonosság elve alapján kell kezelni, tehát ha az Európában élő britek szerzett jogai nem csorbulnak, abban az esetben a brit kormány álláspontja szerint természetszerűleg a Nagy-Britanniában dolgozó EU-állampolgárok jogai sem sérülhetnek.

Hangsúlyozta: 150 ezer azoknak a magyar állampolgároknak a száma, akik - akár Nagy-Britanniában dolgozva, akár Magyarországon működő brit tulajdonú vállalatok munkavállalóiként - Nagy-Britanniához kötődő módon keresik kenyerüket. "Nekik érdekeik vannak, amelyeket meg kell védenünk, tehát az az érdekünk, hogy a jövőben a brit-magyar kapcsolatok kereskedelmi oldala nyitott és szabad maradjon" - fogalmazott Orbán Viktor.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG